A nagy IMF b@szás

A világsajtó napok óta Dominique Strauss-Kahn metélt farkával van elfoglalva. Ez szerepel az újságok, a hírportálok címlapján, és ez folyik mindenütt a tévéből, bármelyik csatornát is kapcsolja be az ember. Persze érthető a dolog, ez egy igazán szép történet. Ez kétségtelen.

Amióta az IMF fejét szombaton, alig néhány perccel az indulás előtt a New-Yorki rendőrök leszállították az Air France Párizsba tartó gépéről, azóta megy a médiában és az utcán is a találgatás, hogy vajon mi történhetett a háttérben, hogy vajon hogy lehetséges az, hogy egy ilyen pozícióban lévő ember ilyen botrányba keveredik?

A hivatalos információk alapján annyi tudható, hogy Strauss-Kahn a letartóztatása előtt szexuálisan zaklatta a Times Square mellett található Sofitel hotelben az egyik szobalányt.

A vád szerint a vén perverz kétszer is arra kényszerítette a hotel alkalmazottját, hogy vegye szájába a péniszét, majd ezután úgy gondolta, hogy egy kis análszexre még mindenképpen szüksége lenne.

Az erőszakoskodó elől a 32 éves lánynak végül sikerült elszöknie, és így segítséget tudott kérni a szállodai személyzettől. A rendőrség néhány perc múlva kiérkezett a helyszínre, de addigra Strauss-Kahn már sietősen eltávozott a hotelből, hátrahagyva mobilját és több más személyes tárgyát is.

Ha nem lennének ismertek az IMF vezetőjének korábbi esetei, akkor talán sokan hitetlenkedve fogadnák ezt a történetet. Mert valljuk meg: azért az nehezen elképzelhető, hogy egy olyan embernek, aki nem veti meg a luxust, akinek gusztustalanul fényűző életmódján már évek óta csámcsog a sajtó, akinek simán futja éjszakánként több ezer dollárba kerülő lakosztályokra, az ne engedhetné meg magának, hogyha be van pörögve olyan luxuskurvát rendeljen a szobájába, amilyet akár, olyan jelmezbe felöltözve, amire éppen gusztusa van.

Azonban ismerve Strauss-Kahn korábbi ügyeit a történet mégis simán hihető, hisz ha valaki képes arra, hogy egy interjú során rámásszon a riporternőre, aki történetesen a felesége keresztlánya, arról azért minden további nélkül elképzelhető, hogy rápörög a szobalányra is.

De a fentiektől függetlenül egyre többen vannak olyanok, akik azt feszegetik, hogy talán van az ügynek egy másik olvasata, egy másik oldala is. Nem tudom, de az mindenesetre érdekes, ahogy Strauss-Kahn ügyvédei, és persze a többi hatósági érintett is kezeli ezt az ügyet.

Az elfogás másnapján az ügyvédek bejelentették, hogy az egész vád egy hazugság, mivel bizonyítani tudják, hogy az IMF vezérigazgatója a lányával ebédelt abban az időpontban, amikor az ellene felhozott vádak szerint a szobalánnyal erőszakoskodott a szállodában. Aztán amikor kiderült, hogy az első DNS-vizsgálat eredményei azt bizonyítják, hogy mégis történt valami szexuális kapcsolat, akkor az ügyvédek közölték, hogy védencük mégiscsak ott volt a kérdéses időpontban, de az aktushoz a szobalány szabad akaratából adta oda magát.

Azt hiszem, nem kell jogi szakembernek lenni ahhoz, hogy lássuk azt, hogy az egész védekezés milyen amatőr módon van felépítve, hogy ilyen alapvető hibákat azért ilyen szinten már nem szoktak elkövetni. Arról már nem is beszélve, hogy vajon egy szobalány bemondására mikor szoktak megállítani egy repülőt és arról leszedni a világ egyik legbefolyásosabb emberét?

És mikor szokott egy bíró egy ilyen esett miatt, egy ilyen pozícióban lévő zsidót azonnal New-York legszigorúbb büntetésvégrehajtási intézményébe utalni oda, ahol a legsúlyosabb bűncselekmények miatt elítélt erőszakos bűnözőket és bandatagokat tartják fogva?

Nem kérdés, hogy a világ számos hotelében, számtalan olyan eset fordult már elő, amikor magasról tettek arra, ha egy nagyon előkelő vendég úri kedvében csattogtatta a makkját a szobalány előtt. Ha az ilyen ügyeket a mostanihoz hasonlóan kezelték volna, nagy valószínűséggel már rég elnéptelenedtek volna a méregdrága szállodák és a csilivili székházak.

Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy rendjén van az, hogy kőgazdag vén gyökerek gátlástalanul alázhatják egy-egy szálloda személyzetét, de azért ne legyünk annyira naivak se, hogy azt gondoljuk, hogy ez nem fordul gyakran elő következmények nélkül, még a Strauss-Kahnnál jóval kisebb kaliberű alakok esetében is.

Azonban ez az ügy most valamiért kipattant, aminek következményeként Strauss-Kahnt akár 20 évre is kivonhatják a forgalomból. Tegyük hozzá, hogy ezt egyébként simán megérdemelné, de azért szerintem az is egyértelmű, hogy ezt nem azért fogja megkapni, ami miatt mi indokolnak érezzük, hanem egyszerűen azért, mert a fajtársai így számoltak le vele.

Az IMF élére a New-York-i eljárás lezárásáig John Lipsky került, aki korábban a pénzoligarchia egyik fő intézménye, a J.P.Morgan Investment Bank igazgatója volt, de minden valószínűség szerint nem ő állhat a háttérben, mivel Lipsky azonnal bejelentette, hogy mandátumának augusztus végi lejárta után távozik a pénzügyi szervezettől.

Azt hiszem az vitathatatlan, hogy a háttérben óriási változások történnek, hogy teljesen átalakulóban van a világ globalista vezetése. A kérdés ma már inkább az, hogy mi fog történni ezután, hogy ez a változás a mindennapokra majd milyen hatással lesz?

… azért sok jóra ne számítsunk.

8 kommentek:

Wanda írta...

Nagyon bírlak G...be..! Jól írsz, kíváló ..!Irígyellek. Egy baja volt a cikknek: az,hogy nem én írtam.., minden a helyén volt. A cím, a poén, s benne az igazság-tartalom... , szóval gratula.

ex Kalib úr írta...

Hát kérem szépen: a nemrég letartóztatott pénzügyi főmufti - egy holló. Az, aki ki tudja milyen háttérhatalommal, a posztjára pályázik - egy másik holló. A szemkivájás esete tehát valószínűleg nem áll fenn. Hacsak maguk a bírák is nagyon meg nem unták ezt a gyomorforgató játékot, ami már évtizedek óta folyik. (De lehet, hogy túl idealista vagyok, és évszázadokról van szó).
Hanem, amennyiben az egész igaz, akkor borítékolni tudom, hogy az a bizonyos szobalány el fogja veszíteni az állását.

Kardos István írta...

A cikkel teljes mértékben egyetértek, azzal a finomítással, hogy metélt kukaccal nem lehet makkot csattogtatni :-) Kedves Exkalibur lám, nem igaz, hogy holló, hollónak nem vájja ki, apa, elkezdödött! Valami qrva nagy belharc judeókazáréknál, naná, hogy mi isszuk meg a levét, azért érdekes színjátéknak nézünk elébe, itt még többen is lukra futnak majd, meg árnyékra vetődnek :-) egy profitáló zsidó már van az ügyből: sz@rközy kontra káhnstrucc, 1:0
Adjon az Isten szebb jövőt!

Herne írta...

Én is elgondolkodtam már azon, hogy pontosan mi állhat a háttérben, miért éppen ezt a szemétládát a sok közül, és miért éppen most. (Nem mintha kár lenne érte, remélhetőleg néhány bandatag kib@ssza a kezéből a szappant, aztán miután nyilván ő is benne volt az aktusban, a hozzájárulásával ki is végzik helyben. Ismerje meg a büdös zsidó azokat az állapotokat is, amelyeket az ő gátlástalanságuk idézett elő a kevésbé szerencsésebb emberek körében.)

Nekem még két dolog jutott eszembe: az egyik, hogy Sarko emberei állnak a háttérben, mivel a nyomorult metélt indulni akart a választásokon, és jó eséllyel meg is nyerte volna. Sarko meglehetősen ellentmondásos forma, vannak furcsa dolgai, de én személy szerint bírom az ürgét (már amennyire egy ma hatalmon lévő nyugati politikust bírni lehet). Nem az a megalkuvó típus, mint mondjuk Orbán. Ha kell, odacsap bárki asztalára. Ezenfelül ravasz is, és éleslátású. Lehet, hogy kiszúrt valamit a háttérben, mire készül ez a zsidaj, ha megnyeri a választásokat, és jobbnak látta leszámolni vele, mielőtt mondjuk az IMF rabszolgájává zülleszti Franciaországot is, személyes profit és hatalomvágy reményében. Vagy ő is csupán a hatalmát félti. Akárhogyan is, ha ő áll a háttérben, jót tette, amit tett. Inkább egy Sarkozy, mint egy ilyen minden hájjal megkent, luxustól roskadozó, perverz Kohn-Kahn. A francia rendkívül nyakas egy nép, elképzelhetőnek tartom, hogy ha hírét veszik, hogy mondjuk valami gazdag zsidó a cionisták kezére akarja játszani az országukat, azzal azon nyomban leszámolnak. A franciák a cionisták egyetlen komoly ellenfelei Európában. Mindenki más teljesen behódolt már.

A másik lehetőség, ami eszembejutott, hogy az USA bekeményít, és odab@sz a bankoligarchiának, az EU-nak, mindenkinek (kivéve persze Izraelt). Ez lehet puszta erőfitogtatás, annak a jelzése, hogy az USA-t ne nagyon írják még le, ne körözzenek fölötte az IMF habzó szájú, véreres szemű keselyűi. Lehetett ez egy jel, hogy eddig és ne tovább.

Maga a zsidó egy egyszerű perverz, szexuális bűnöző, szexuális szadista. Az ilyen nem 60 évesen kezdi és nem is fogja abbahagyni. Számtalan áldozata lehet. Az ilyenek gyakran már kamaszkorban elkezdik. A perverz, erőszakos vágyaira pedig rátett egy jókora lapáttal a luxus: az az ember, aki már mindent megkapott, a tiltott gyümölcsre fog vágyni. Ezért nem rendel luxuskurvát és erőszakoskodik inkább. Már csak így érzi, hogy él. Minden egyéb unalmas a számára.

Régóta gyanítom, hogy Az Elit közönséges ferde szociopatákból áll. Ím, a legújabb példa.

Névtelen írta...

Ha igaz,hogy a nő H.I.V.pozitiv .Akkor a struckan igencsak ráb@szott a b@szásra!!!Úgykellet a rohadt mocskos zsidajának!!!

casablanka írta...

"SIRKÁN" a megfelelő börtönszekcióba került, csak az a szomorú, hogy ezek a mocskok szabják meg nekünk, hogy mit vehetünk, ehetünk, és mennyi adósságunk legyen, amit életünk végéig fizethetünk. Rohadjon meg mind!

Névtelen írta...

Csernyenkót, Andropovot nem érte ilyen vád, velük szép a világ! A fiatal politikusaink is szenilisek! Ez legalább nemileg aktív, a többi némileg se! Az, hogy világot szopatta, de a szobalány! Az megengedhetetlen! Okos vagy ember! lényeglátó

gabeebee írta...

@Wanda
Köszi, kedves vagy. :)

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló