Cigánytempóban a ”roma vizsla”

Azért akárhogy is nézzük, van valami mélyen szimbolikus abban a Farkas Flóriánnal kapcsolatos hírben, ami a napokban került nyilvánosságra. Maga a történet a hazai viszonyokat tekintve igazából nem okoz meglepetést, mondhatnánk akár azt is, hogy teljesen hétköznapi eset, mégis érdemes egy gondolat erejéig foglalkozni vele, mert az ügy pontosan rámutat a honi, nagyon felvilágosult romapolitika lényegére és egyúttal igazi látlelete is a hazai cigányság egészének.

Talán még sokan emlékeznek azokra az időkre, amikor a választások utáni nagy lendületben a narancsosok elkezdték az elvtársak által indított pénznyelő programok felülvizsgálatát. Minden főbb területre kineveztek egy-egy miniszteri biztost, akinek az volt a feladata, hogy felderítse milyen visszaélések voltak az adott szegmensben. A mindenkinekkellegykiskonc-elv jegyében OV a romatámogatásokat felügyelő miniszteri biztosnak természetesen az arra ”legalkalmasabb embert”, Farkas Flóriánt, a köztörvényes bűnözőt nevezte ki.

Farkas, akit párttársai a megbízás miatt, azóta csak egyszerűen ”roma vizslának” neveznek, tavaly július 1-én kapta meg a hivatalt. Az eredetileg hat hónapra szóló mandátum alatt többek között az lett volna a feladata, hogy felülvizsgálja a roma integrációs programokra 2002 és 2010 között elköltött pénzeket, hogy részt vegyen a cigányokat érintő programok kidolgozásában, javaslatot dolgozzon ki a 2011-2014-es programokhoz és hogy a kormány elé terjessze az önkormányzati, a civil és a gazdasági szereplők romákat érintő javaslatait.

Az ünnepélyes kinevezési ceremónia után gyorsan kezdtek telni a hetek és a hónapok. Ment a pózolás, villogtak a vakuk. Az elején munka gyanánt még történt egy kis izmozás Kolompárral, és persze fontosnak tűnő bejelentések is elhangzottak a kidolgozandó felzárkóztatási stratégiáról. Flóri fürdött a fényben és esténként büszkén nézett a maga elé: ’98-ban, ha előtte nem tolom az MSZP szekerét, lecsuktak volna sikkasztásért, még jó, hogy Göncz Árpi bácsi kegyelmet adott, most meg itt vagyok. Fideszes miniszteri biztos. Helyezkedni tudni kell, na meg persze élni tezsvíreim. [a történetért katt a linkre]

Azonban a nagy fényezés és menőzés közepette tragikus hirtelenséggel elérkezett a december. A félév leteltével a munka pedig csak nem akart elkészülni. Nem fejeződtek be vizsgálatok, nem voltak kidolgozott programok és nem volt egy árva javaslat sem. Az pózolás mellett valahogy a munkára már nem jutott idő.

Vajon egy normális országban, vagy csak egy egyszerű vállalkozásban mi történne azzal, aki fél évig ül egy pozícióba, de semmi eredményt, semmi olyat nem tud felmutatni, ami arra utalna, hogy dolgozott?

Azt hiszem, ez nem is kérdés. Azonban Abszurdisztánban minden másképp van. Miután kiderült, hogy Farkas ellazsálta az időt, a felettes miniszter, Navracsics Tibor megsimogatta a roma vizsla buksiját és 2011. január 1-jétől újabb két hónapra kinevezte miniszteri biztosnak.

Gondolom, nem mondok meglepőt azzal, hogy február végére sem állt be változás az eredményeket illetően. Sőt, még most sincs semmi kézzel fogható anyag, pedig azért azt nehéz elképzelni, hogy ha másutt nem is, de Kolompár ügyeinél ne lett volna mit vizsgálni.

A héten aztán több újságíró is elkezdte firtatni, hogy mégis hol van a Farkas által összeállított jelentés, javaslat, vagy akármi. Válaszul a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium sajtóosztálya kedden azt közölte, hogy „Farkas Flórián a roma integrációs programokra szánt pénzekről szóló jelentését még mindig nem kapta meg Navracsics Tibor”. A roma felzárkózásért felelős államtitkárságot vezető Balog Zoltán pedig azt üzente, hogy ők nem tudják, hogy pontosan mi van az anyaggal, mivel Farkas az államtitkárságtól függetlenül dolgozott, de azért "természetesen konzultáltak vele miniszteri biztosi jelentéséről".

Végül Balogh egyik munkatársa sejtelmesen csak annyit mondott, hogy az államtitkár már látott egy nem végelegesnek tűnő változatot, ami "szomorú megállapításokat tartalmaz". Egyébként meg úgy tudja, hogy a jelentés már készen van, de azt "hivatalosan még nem kapták meg".

Magyarul nincs semmi.

Flóri és dolgos csapata tíz hónap alatt nem volt képes összehozni egy olyan anyagot, ami ha nem is szól semmiről, ami ha nem is tartalmaz semmi értelmes javaslatot, de legalább lehet mutogatni, hogy megvan kilóra.

Farkas végighesszelte az elmúlt 10 hónapot, rajosan játszotta a miniszteri biztost és nem csinált semmit. A minisztérium pedig ahelyett, hogy vizsgálatot indítana ellene, még falaz neki, és próbálja elkenni az ügyet.

Mit mondhatnánk erre? Igazi cigánytempó. De tegyük gyorsan hozzá: mindkettő.

Természetesen nem akarok általánosítani, de szerintem azért azzal nagy valótlanságot nem állítok, ha azt mondom, hogyha dolgozni kell, az valahogy nem megy a cigányoknak. Se a földeken, se az üzemekben de még a minisztériumban sem. Hiába a csilivili iroda, a szolgálati kocsi, a biztosi kinevezés és a jó fizetés.

Az egész ügynek azonban mindamellett van egy nagyon fontos eredménye is. Farkas Flóriánnak ezzel ismét sikerült ledönteni egy liberált mítoszt, miszerint ha a cigányok lehetőséget kapnak, akkor élve azzal be tudják bizonyítani, hogy tudnak és akarnak is dolgozni, hogy képesek eredményeket elérni.

Látszik mennyire…

9 kommentek:

Névtelen írta...

Kecskére birni a káposztát.Az is hülye aki még egy gondolat erejéig is megbizik a cigányban!!Nos a Narancsics sem külömb.Én még elképzelni sem tudom,ugyan mit várt a zsidesz diszcigányától????, Mi a szomorú megállapitás??Balognak halványlilla göze sincs róla!!Egy dologban biztos lehet ez a református lelkipásztornak állcázott cigánybérenc,egyszer vége lesz a narancsos farsangnak,és a zsidesznek meg neki is eljön a bőjt ideje!!Balog, amint megvagyon irva ,ki miben vétkezik abban bünhödjék!!-o-

Névtelen írta...

Egyszerűen csak azt tudom mondani, hogy Európa értékrendje teljesen felborult, politikusai mintha megőrültek volna. Nemzetek felbomlasztása, országok leépítése és gazdaságaiknak tönkretétele folyik. Politikusai egy látványosan és alapvetően hibás, romlásba vezető utat járnak, preferálnak és védenek körömszakadtáig. Rendkívül feltűnő, hogy az általuk képviselt nemzetek szinte mindenhol egyre elégedetlenebbek.

Herne írta...

Valóban kiváló példája a cigányok munkamoráljának. És mivel ez a Flóri egy amolyan elit köztük, tehát egy úgymond csúcs-cigány, el lehet képzelni, milyen az átlag! Már csak ez az igencsak egyszerű és logikus gondolatmenet alapján is újragondolnám az ún. felvilágosult réteg helyében ezt a cigánykérdést.

Van itt azonban mégvalami: ez a cigánytempó a politikai elit köreiben teljesen általános, nem csak a cigányok csinálják, hanem mindegyik, egytől-egyig (természetesen a Jobbikot kivéve). Mind arra megy, hogy élvezze a hírnevet, a luxust, a hatalmat, amolyan carpe diem szemlélet uralkodik köztük, mindezt minél kevesebb munka révén. Na ezért falaz Flórinak az egész kormány. Mert ők sem szeretnének dolgozni. Minek, ha lehet helyette szolgálati autóval furikázni, közpénzen bejárni a világ luxushoteleit, drága pezsgőt inni és kaviárt enni? Hülyék lennének dolgozni ehelyett, ha nem muszáj.

És amíg mi, a nép, nem mondjuk azt, hogy dolgozzatok b@zdmeg, addig nem is fognak!

Névtelen írta...

Mit vártok, normális, erkölcsös ember, 1850 óta távol tartja magát a polikától, mint azt Bibó oly értelmesen megírta! Fordított kiválasztás, zsákutcás magyar törtélelem! Lenini út, meg járhetatlan! Gyurcsány erőltetné, neki bejött!

Veszelka írta...

A cigányoknak se tíz hónap alatt se tízmillió év alatt nem lehet semmi munkára motiváló programot kitalálni.Ezért nem csinált ez a drága jó Flórián semmit csupán szomorú megállapításokat tett.
Na azt mi is tudunk,de a mi megállapításaink a cigánysággal kapcsolatosan nem szomorúak,hanem szavakkal kifejezhetetlenek.
Sárkány ellen sárkányfű......

szőlőműves írta...

Biztos dolgozott ezerrel, de felülvizsgálva a roma felzárkóztatási programokat, az azokra elvert milliárdokat, nem talált semmi különöset! Jó helyre ment a pénz, a roma fiatalok nyaraltak, mulatoztak, énekeltek, táncoltak szóval jól érezték egymást a pénzünkből. A szerencsésebbeknek új lakásokat is kiutaltak,kifizették a közüzemi tartozásait, a főiskolai tandíját, fizették az újra kezdést a hosszú börtönévek után... Mit lehet erről írni? Hogy minden rendben tezsvíreim? Mindent megkaptunk amit a magyarok nem. Erről nincs mit értekezni, ami jár azt megkapták, persze lehetett volna még több pénzt dobálni a feneketlen kútba, de hát valami Kalampár Ormánynak is kellett hogy maradjon, ingyen ő se vállalhatja a "felzárkóztatást" ugyebár...

Veszelka írta...

Az a baj,hogy nem azt kapták ami járna nekik.

Névtelen írta...

Program helyet pogrom!!!!Roma =az Olaszország fővárosa,a cigány az meg cigány.Tölem hivhatják magukat berlinnek,prágának,vagy akár tel-avivnak is ,de a sz@r az sz@r marad,még akkor is ha kakának,vagy akár kakinak mondják!!!!

Névtelen írta...

Pedig nagyon szeretnek ám olaszkodni,csak éppen Itáliában is utálatnak örvendenek.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló