Cigányok [+videó]

„Egyszerre szégyen és fájdalmas” – mondta még februárban teátrálisan, szinte könnyes szemmel Farkas Flórián azon sajtótájékoztatón, amelyen az Országos Roma Önkormányzat Dohány utcai székházában talált állapotokat mutatták be az újságíróknak. Az ORÖ új elnöke komoly arccal végigvezette a sajtó munkatársait a zegzugos folyosókon, és részletesen megmutatta, hogy az épületet milyen rossz állapotban kapták meg az elődöktől.

Kitért a vizes falakra, a mindenütt terjengő dohos szagra, majd a vakuk fényében megmutatta, hogy a félreeső helyiségekbe a kartondobozok, az iratkupacok és a limlomok hogy vannak behányva. Nem mulasztotta el felhívni a figyelmet arra, hogy a pincében az ORÖ balatonlellei táborának vaságyai és egyéb bútorai, a padláson pedig matracok, paplanok és párnák tucatjai málladoznak.

Aztán a túra végén, a tetőteraszon tartott sajtótájékoztatón Farkas utalva a bemutatott körülményekre szomorú hangon kijelentette: „A munkát az új vezetés ilyen körülmények között nem tudja elkezdeni.” A siránkozás természetesen meghallgatásra talált és a kormány azonnal 30 millió forintos gyorssegélyben részesítette a szegíny cigányokat, mert azért az mégsem járja, hogy a nagy forradalom után az új roma csúcsvezetés méltatlan körülmények között lopja majd a napot.

Ha a történet itt befejeződne, akkor talán egy bővebb anyázással még tovább is lendülhetnénk az ügyön, esetleg feltehetnénk a kérdést, hogy a másik 12 kisebbségi önkormányzat közül vajon melyik kapott még, pontosabban melyiknek lenne esélye még ilyen okok miatt hirtelen 30 milliós támogatáshoz jutni?

De most nem ragadjunk le ennél, mert a cigányszékház-ügy itt még nem ért véget. A napokban ugyanis felkerült egy olyan kézikamerás felvétel az egyik videómegosztó portálra, ami egy kicsit új megvilágításba helyezi az akkori történetet.





Mint látható, a videó nem túl jó minőségű, de a sajtóhírek szerint egyértelműen kivehető belőle, hogy azon az Országos Roma Önkormányzat és egyben a Lungo Drom elnökhelyettese szándékosan rongálja a szervezet székházát. A biztonsági kamera képén jól látszik, amint Lukács Mihály rugdossa és a cipője talpával összekoszolja az első emeleti irodák falát, majd ezt követően egy vödörből valamilyen anyagot szór a falra.

Ha pedig még jobban szemügyre vesszük az anyagot, akkor könnyen kideríthető az is, hogy az egész szánalmas erőlködés mikor is történt. A képernyőn felül látható, hogy a kézikamerás felvételt egy február 14-i visszajátszás alkalmával rögzítették, az eredeti felvétel február 9-i időpontja pedig a képernyő alján egy-egy pillanatra fel-felvillan. Azaz Farkas Flórián bizalmasa a sajátos akcióját két nappal a hivatalosan meghirdetett sajtótájékoztató előtt hajtotta végre.

Az ügy kapcsán még érdemes megjegyezni azt, hogy állítólag Farkasék a kormánytól kapott pénzből csak néhány irodát újítottak fel, azokat is közbeszerzési eljárás nélkül. A többi pénz pedig csak úgy "felhasználódott" a hónapok folyamán.

Azt hiszem, ez az egész szánalmas történet pontosan leképezi a honi cigányvezetők és a magyar cigánypolitika lényegét. Kisstílű bűnözők, kizárólag a saját maguk zsebét néző kirakatcigányok mindkét oldalon. Az éppen hatalmon lévők pedig tesznek az egészre. Lényeg, hogy be lehessen mutatni a népeknek nagy látszategyüttműködést, hogy legyen valami díszletember, akivel alá lehet írogatni jól hangzó, de igazából semmitmondó nyilatkozatokat.

És ez megy már 20 éve. Változatlan arcokkal, változatlan szisztémával, a szőnyeg alá söpörve minden mocskot.

3 kommentek:

Névtelen írta...

Fájdalmas,és szégyen??. Az a szégyen amit csinálnak a mgyarokkal.Tenyésztik ezeket a parazitákat a mi pénzünkön.A videón láttni ,ez a kétlábbon járó állat szándékossan tönkre teszi azt amit a magyar adófizetők pénzén felújitottak!!!Az alcsúti törpecigány fülkeforradalmár,ismét pénzt adott nekik!!!!Azt a betyárk.. @nyját mindnek!!Büdös élősködő férgek.

Herne írta...

Hát én most hangosan felkacagtam.
Amikor elkezdtem olvasni a cikket, az első dolog ami előítéletektől ködös, gaz rasszista elmémbe villant, az volt, hogy ezt ők (inkább azok) rendezték meg.
Ilyen bizonyíték alapján nem kéne eljárásnak indulnia minimum rongálásért, hogy a gazdasági bűncselekményeket ne is említsem? (Utóbbiak terén nem vagyok otthon, nem tudom erre a cselekményre mi a megfelelő szó.) Persze költői kérdés volt. Nem is a cigányokat szidom most már, hanem a kurv@ fityeszt, amiért engedi, amiért ugyanazt csinálja, ami az elmúlt húsz évben is ment. Pontosan arról szól az egész, ahogy itt le lett írva: kellenek a kirakatemberek, akiket mutogatni lehet az EU-nak. Orbánéknak megér 30 misit, nekik az zsebpénz. Valamivel fel kell zárkóztatni farkas flóriánékat nyolc évnyi kihagyás után. A belem kifordul, komolyan mondom.

A másik meg ismét a cigányok mentalitása. Ők ilyen körülmények között nem hajlandók dolgozni. Ők jobbat érdemelnek. Nekik az jár. Ők feltételeket szabnak, amiket a kormány aztán teljesít.
Teszemazt ha vezető pozícióban lennék, és kapnék egy lelakott irodaházat, hogy rendezkedjek be a csapatommal, nem a siránkozás lenne az első amit csinálok, hanem felmérem a terepet, és nekiállunk mi magunk használhatóvá tenni az épületet. Mibe kerül kirámolni a szemetet, hívni egy konténert, újravakolni a falakat, esetleg ha valahol csőtörés van ahhoz szakembert hívni? Egy ilyen népes társaság, mint az országos cigány önkormányzat, egy hét alatt végezne az egésszel. Akár fel is vehetnének cigányokat a munka elvégzésére, állítólag nagyon szeretnének dolgozni.

De hát vannak ma, a megszorításoktól sújtott Magyarországon, akik nemcsak épületeket kapnak, még finnyáskodhatnak is. Sikerrel!

Névtelen írta...

Nem értem,hogy az ilyen lényeket miért akarják felzárkóztatni az emberi fajhoz?

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló