L. Simon, a selyemzsinór, és a velencei „Sukoró”

L. Simon László képviselő, a Fidesz kulturális bizottságának elnöke is egy olyan pont a magyar közéletben, amely nyilvánvalóan megerősíti, hogy a Fidesznek esze ágában sincs változtatni a dolgok menetén, nem csak a magyar kultúra területén, hanem sehol sem.

Az elmúlt időszakban L. Simon már többeknél kiverte a biztosítékot, de az még nem derült ki igazából, hogy miért olyan befolyásos ember ő, akit feltétlenül alkalmaznia, és védenie kell a kormánypártnak.

Vajon mi áll a háttérben?

A hírek szerint még 2010 nyarán L. Simon többedmagával,Varga Gáborral, Törő Gáborral és Tessely Zoltánnal, a Fejér megyei 4, 5, 6, 7-es választókerületek narancsosaival, valamiért megfenyegette saját irodájában a fideszes megyei elnököt, Balogh Ibolyát és közölte vele, hogy neki azt kell csinálnia, amit ő mond, mert különben baj lesz. Balogh felháborodva kérte ki magának a történteket és azonnal kizavarta őket irodájából. Az incidens elég nagy port kavart és az esetről a megyeházán szinte mindenki tudott.

Azonban végül mégis a fenyegetők kerültek felülre, és a választások előtt elérték, hogy Balogh Ibolya távozzon a posztjáról. Hasonlóan járt Szabó Ákos, Balog egyik bizalmi embere is, akinek az egyik közgyűlés után egy borítékba csomagolt selyemzsinórt adott át L. Simon, hogy kifejezze: Ibolya után neki is mennie kell. Néhány napon belül már repült is.

Fejér megyei körökből többen állítják, hogy L. Simon eltökélt szándéka minél több ingatlan megszerzése a Velencei-tó körül. Számos üzletben partnere (volt) Rehus Ernő, a velencei buszmilliárdos, aki kínosan kerüli a nyilvánosságot, aki a hazai buszos személyszállítás egyik meghatározó szereplője, és nem mellesleg, aki a háttérből mozgatja off-shore szálakban bővelkedő cégbirodalmát.

Rehust a térségben több ingatlan, kemping és idegenforgalmi érdekeltségekkel is kapcsolatba hozzák. Köze van a Velence- tó kapuja beruházáshoz is, amely legalább akkora mutyi, mint Sukoró (King's City) lett volna. L. Simonnal közös ingatlanbefektetéseik is voltak, amiben társuk és pártfogoltjuk (volt) Oláhné Surányi Ágnes MSZP- s polgármester asszony is.

A Velencei-tó környékén már nemigen van szabad, beépíthető hely, csak a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft (VVSI) területén. A VVSI a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonában van, a cél tehát minden befektető számára megszerezni e területet. Rehus üzleti köre már több kísérletet tett ennek megszerzésére.

Ezen túl Nadapon (Sukorótól nem messze) is van olyan ingatlan, ami most Rehus Ernő tulajdonában van, vagy legalábbis ehhez a körhöz köthető, magas kőfallal körülvéve, közterületet, gyalogutat is lerekesztve. Utólag próbálták elfogadtatni a főépítésszel, de sikertelenül. Azonban a kőfal továbbra is áll.

Tehát nem egy senki a sok közül a Fidesz üdvöskéje. L. Simon alacsony erkölcsi szintje úgy ahogy a ”verseiben”, úgy a mindennapokban is jól megmutatkozik. Aki ilyen dolgokba mártja magát, attól nem is várható el, hogy a nemzet megmaradása és felvirágoztatása mellett kiálljon. [a bejegyzésért katt a linkre]

És miért őt nyomja a Fidesz, aki eddig magát a liberális média ellenségének állította be? Bizonyára komoly összefonódások állhatnak a háttérben. Ahogy mondják: „megtalálja a zsák a foltját”.

7 kommentek:

Radulovic Zsuzsa írta...

Most őszintén: hiányzott nekünk ez az egész???

Névtelen írta...

A likudbérenc banda olyan szemtelen mint a piaci légy.Ezzek ebek harmincadjának nézzik hazánkat.Ennek a dagadt féregnek mikor fog valaki selyemzsinórt küldeni??Ez az elvetélt poéta bizonyára nem tudja, hogy akinek a padisah selyemzsinórt küldött ,azt az udvari hóhér meg a segédje megfolytotta vele!!Illdomos lenne,ha a zsidesz udvari költője nem szórakozna a selyemzsinórral!!!!. -n.n.-

casablanka írta...

L. Simon a "széplelkü" költője a Fidesznek.Ezért azutá nem ártana ha egy kicsit visszafogná magát. Többet kellene foglalkozni a verslábakkal az anapestusokkal, és a pondeusokkal. De ő csak a lábakközött szeret nézelődni.

Herne írta...

Valaki igazán levadászhatná már ezeket a szemétládákat. Az nyilvánvaló, hogy törvényes úton sosem fognak bűnhődni, lévén ők hozták a törvényeket. A pók nem ragad bele a saját hálójába.

Házikígyó írta...

Ezek olyanok,mint a párttitkárok.
Sz e m é ly e s e n intézkednek.
Annak azért kell örülni, hogy nincs lőfegyverük.

OV nem tud ezekről a dolgokról, hozzá már csak a finomított változat jut el. Beleolvas a jelentésbe, oszt jó napot. Minden nagyon szép, minden nagyon jó.
Ha mégis falaz nekik,ha elvtelenül kitart a jellemtelen pártmunkásai mellett, akkor jaj.

Névtelen írta...

Ne mesélje már nekem senki, hogy OV bármiről is ne tudna!

bikk-makk írta...

A selyem zsinór azért finomabb,mint a Kövér által kínálgatott kötél.vitya nagyon is tudta, ő félkegyelme volt a legjobban megsértődve mikoris a zsidajék nem hívták meg a koncért való tárgyalásokra.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló