Két évvel később…

A tavalyi évhez hasonlóan a nagy rohanásban az idén is elnéztem a naptárt, és így most sem a pontos dátumon – kedden volt - sikerül megemlékeznem arról, hogy két éve annak, hogy útjára indult a Radical Puzzle.

Azt hiszem az ilyen alkalmak, az ilyen fordulónapok mindig jók arra, hogy az ember kicsi megálljon és visszatekintsen arra az időszakra, amit maga mögött hagyott.

Ha csak a száraz tényeket nézzük, akkor egészen pontosan 734 nap telt el azóta, hogy az első bejegyzés megjelent az oldalon. Ma pedig már ezzel együtt 702-nél tartunk.

Azonban a tényszerű adatok messze nem adják, nem tudják visszaadni azokat az élményeket és érzéseket, amiket ezen idő alatt átéltünk, és amiket szinte biztosan nem tapasztaltam, tapasztaltunk volna meg, ha nincs az oldal.

Soha nem felejtem el, amikor először szembesültem azzal, hogy valaki továbblinkeli az írásainkat, és azt sem, amikor a nagyobb radikális portálok először közölték le valamelyik bejegyzésünket. Jó volt látni és megélni, hogy a semmiből tudunk építeni valamit, hogy folyamatosan és ugrásszerűen egyre többen figyelnek ránk, hogy nulla pénzből is meg lehet csinálni, hogy hittel és kitartással el lehet érni valamit.

Amikor annak idején elkezdtem ezt az egészet, egyátalán gondolkodtam azon, hogy két évvel később majd mi lesz, vagy hogy mi lehet ebből az elsőre talán merész ötletből. Nem gondoltam, hogy a nulláról, a teljes ismeretlenségből való indulás után két évvel a Radical Puzzle lesz az egyik leglátogatottabb és legnépszerűbb blog a radikális oldalon, amit nem csak itthonról és az elszakított területekről, hanem Nyugat-Európából és a tengerentúlról is rendszeresen olvasnak majd.

Persze mindez egyedül, társak nélkül nem sikerülhetett volna. A kezdeti útkeresések után mára kialakult az a szerzői gárda, ami az RP gerincét adja. Zsuzsa müncheni üzenetei, Rose írásai, Tomi videói és persze a ti gondolataitok és hozzászólásaitok mind-mind nélkülözhetetlen részeit képezik a nagy kirakónak.

Így aztán itt a végén nem is lehet más, mint hogy mindannyiunk nevében köszönetet mondjak nektek kedves olvasók a barátságért, a kommentekért és azért, hogy mindennap eljöttök. :)

7 kommentek:

Zeki írta...

Az első 1-2 cikket leszámítva itt vagyok már a kezdtek óta, ezért aztán csak azt tudom mondani, hogy gyerünk így tovább. És persze Boldog szülinapot RP! :)

liverpool írta...

Gratulálok, csak így tovább.Minden nap olvasom !

Herne írta...

A köszönet részünkről ugyanúgy jár. :-) Eleinte én sem hittem, hogy rendszeres kommentáló leszek, gondoltam elolvasom az írásokat, aztán azon kaptam magam, hogy egy egész szép kis "törzsvendégkör" alakult itt ki, amelynek én is részét képezem már egy ideje. Persze ilyen témák mellett nehéz is lenne elmenni szó nélkül. Mások nevében nem nyilatkozhatok, de részemről mindenesetre több ez az oldal egyszerű blognál. :-)

És ami még valóban lenyűgöző, az az, hogy a "demokratikus, cseppet sem kirekesztő" fősodratú médiaszörny pöffeszkedése mellett is hallathatjuk a hangunkat. Méghozzá egyre hangosabban!

Gambit írta...

Boldog születésnapot RP, és további sok sikert!

Pfsz írta...

Gratulálok.
További sok sikert!

gabeebee írta...

Köszönjük. :)

Házikígyó írta...

További kitartást!

Jó vagy!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló