Mielőtt még eltévednénk a narancsködben…

Mielőtt még eltévednénk a nagy narancsködben, azért azt ne feledjük, hogy OV tegnapi, tényleg karakán strasbourgi szereplése ellenére, itthon még ugyanolyan nagy kupleráj tapasztalható a mindennapokban, mint ahogy az volt hónapokkal ezelőtt is. És tegyük hozzá gyorsan azt is, hogy ennek a gyors megváltozására nem is mutat sok jel. Egészen pontosan semmi sem.
[a strasbourgi történetért katt a linkre]

A változatlanságot jól példázza az az ügy, ami szerdán délután a Pesti Központi Kerületi Bíróságon esett meg. Aznap hozott döntést ugyanis a bíróság annak a négy férfinak az előzetes letartóztatásáról, akiket a West-Balkánban történt szombati diszkótragédia kapcsán vett őrizetbe a rendőrség. Az ügy valószínűsíthető felelőseit bilincsben és rendőrök gyűrűjében kísérték a tárgyalóterembe, ahol az ügyészség mindegyik gyanúsított előzetes letartóztatását indítványozta, mert meglátásuk szerint ellenkező esetben feltételezhető az, hogy gyanúsítottak meghiúsítanák, vagy veszélyeztetnék a bizonyítást.

A bíróság nem túl hosszú tanakodás után azonban ismét egy olyan döntést hozott, ami nemcsak a józan észnek, nemcsak a társadalom igazságérzetének, hanem talán még az alkalmazandó jogi előírásokkal is ellentmond. A magyar igazságszolgáltatás ugyanis nem látta szükségesnek elrendelni az előzetes letartóztatást egyik esetben sem mondván, nem követtek el olyan foglalkozási szabályszegést, amely a tragédiához vezetett, és így a megalapozott gyanúra nem áll rendelkezésre elég bizonyíték.

Egyszerűen döbbenetes.

A letartóztatottak között ott volt mindenki, aki vagy a rendezvényt szervezete, vagy a hely felelőse volt. Ha ők nem, akkor vajon ki követett el mulasztást, ki volt felelőtlen? Megint kiket mosdatnak és miért?

Állítom el fog telni néhány hét és ráverik az egészet valamelyik izomagyú kidobóra, hogy ő bűnös, mert nem tud elszámolni háromszázig, és nem tudta, hogy este tízkor haza kellett volna zavarnia mindenkit. Az ügy pedig szépen el lesz felejtve és a 90 napos bezárás után majd más néven újranyitják. Ugyanezek.

És el lesz felejtve a terézvárosi fideszes önkormányzat felelőssége is, akiknek hosszú hetek óta nem tűnt fel, hogy egy olyan helyre hirdettek meg egy megarendezvényt, ahol az engedélyek szerint legfeljebb csak egy kisebb babzsúrt lehetne megrendezni.

Mert ne mondja azt senki sem, hogy a hivatalnak nem kellett erről tudnia. A West-Balkán az egyik legnagyobb szórakozóhely a kerületben, a plakátokon, a hirdetményeken mindenhol egyértelműen látszik, hogy a rendezvényt ide szervezték. Ugye az nem túl hihető, hogy egyik illetékesnek sem tűnt fel, hogy ezzel valami nincs rendben főleg úgy, hogy pontosan tudták, hogy a WB tulajdonosai hónapok óta beadnak és visszavonnak nyilvántartásba vételi kérelmeket, ezzel játszva ki az elég laza szabályozást...

Mind a bíróság, mind az önkormányzat részéről erősen bűzlik ez az egész, kb. úgy, mint Bayer Zsoca, Meggyes Tamás és az esztergomi fidesz-frakció legújabb ügye. Esztergomban ugyanis kiderült, hogy hónapok óta a város költségvetéséből fedezik a volt polgármester és Zsótti magánvádas pereinek ügyvédi költségeit, ami eddig potom 25 millió forintjába van az önkormányzatnak.

Amikor a nagy többséggel megválasztott Tétényi Éva polgármester ezt a kis ”apróságot” felvetette a narancsos többségű képviselő-testületnek, akkor a nagyon lokálpatrióta fideszes képviselők széttárták a karjukat és közölték: „ez pedig kell, ez így van rendben”. Amikor pedig a polgármester asszony közölte, hogy akkor ő azért felbontaná ezeket a szerződéseket, mivel nincs semmilyen értelmes indok arra, hogy a város a Meggyes-éra alatt felhalmozott 25 milliárd forintos adóssága mellett még magánszemélyek magánvádas ügyvédi költségeit is fizesse, a narancsos képviselők felháborodottan reagáltak.

Aztán elővettek egy kis papírfecnit és arra rákaparva azon nyomban beadták módosító javaslatukat, melyben 2011-re további 30 millió forintot javasoltak elkülöníteni ugyanerre a célra. Indoklásukban kifejtették, hogy Meggyes magánpereinek költségét azért kell közpénzből állni, mert „ha ezen számlák nincsenek fizetve, (akkor az) veszélyezteti az önkormányzat működését.
[az erről szóló módosító javaslatért katt a fotóra]

A javaslatot végül tett követte, és a narancsos többségű testület meg is szavazta Meggyes mesternek az újabb 30 milliót. Az pedig már nem nagyon érdekelte őket, hogy a város szűkös költségvetéséből például egész évre csak 3-3 millió forint jut árvízi védekezésre és útfelújításra, 500 ezer az árkok tisztítására, a zöldterületek és a játszóterek gondozására valamint karbantartására pedig egészen pontosan nulla forint… Mindez egy 30 ezres városban…

Így ballagnak hát a napok továbbra is Abszurdisztánban. És sajnos attól, hogy az EP-ben elhangzik egy tényleg dicséretes miniszterelnöki szöveg, még itthon nem sok minden változik. Pedig kéne. Mert fülkeforradalom ide, narancskétharmad oda, egyelőre errefelé még a közélet szintjén, hogy igazán stílszerűen fogalmazzak: „Ugyanaz a bűz” van.

Igaz Zsótti?

4 kommentek:

Radulovic Zsuzsa írta...

Azért ettöl függetlenül már nagyon ideje volt Kohn-Bendit-et elküldeni a náthásba. Reméljük, megmarad a dolog ezen a sínen. Öt ugyanis még a német politikusok se merészelik bántani, mint 68-as höst!

Herne írta...

Ismerősöm, aki gyakran jár a fővárosban, és ismeri a Nyugati környékét, azon hüledezett, hogy ha akkora tömeg torlódik fel, hangoskodik az utcán bulira készülve stb., azt a közelben lévő rendőrségen hogyan nem veszik észre. (Ha mégsem a közelben lenne a yard, akkor elnézést, én nem ismerem a környéket.)

Régóta gyanítom egyébként, hogy a szervezett alvilág és a politikai-gazdasági elit összefonódik és kölcsönösen segítik egymást. Itt most nem a cigányokat kell érteni, azok csak a piszkos munkára tartott agyatlan majmok, őket meg ezért védik annyira. Annyi van belőlük mint a nyű, kifogyhatatlan a tartalék, és minden szart megcsinálnak egy kis pízecskéért.
Namost nem tudom, hogy a bíróságot megfenyegették, vagy ők is részesednek a bizniszből, vagy egyszerűen csak kaptak egy kis adómentes prémiumot. De ha megfenyegették őket, akkor lenne egy kérdésem a demokrácia szószólóihoz: ha az emberek megfenyegetése belefér a demokrácia kereteibe, akkor ellenük kivezényelni a Honvédséget miért nem?

A másik ügyhöz már nem is tudnék mit hozzátenni, csak ugyanazt, amit mindnyájan gondolunk. Tudnék Viktor védelmében érvelni és elválasztani ettől a mocsoktól, de nem fogok. Amíg itthon nincs rend és nyugalom, részemről nincs több Viktor-lobbi. Bezárt a bazár, megtelt a pohár. Felőlem akár elismertetheti a világgal hogy a magyar a valódi übermensch, nem érdekel, amíg a cigányokat kell kerülgetnem, amíg tombol a bűnözés, és amíg ilyenek történnek a közéletben.

Herne írta...

*mármint a bűnözők ellen kivezényelni a hadsereget, félreérthetően fogalmaztam.

eSzeL írta...

Ma reggel láttam a tévében a zállamtitkárt. Mondta, hogy szegény önkormány nem képes minden ilyen buli szervezésre odafigyelni. A jelenlegi törvény alkalmatlanságát is ecsetelte, és azt is mondta, hogy olyan törvény kell, ami előírja a készenléti biztosítás jelenlétét (rendőrség, mentők) ha a tömegrendezvény 200 főnél nagyobb. Nem tudok semmi egyebet róla, de mondjuk egy jobbikos tüntetés tuti nem kap engedély ezek nélkül. Ennek viszont ára van.
Más. Ma újra volt Novák Előd a "Szemközt"-ben. Nekem már hányingerem van ezektől a kérdező 'emberektől'. Az emeszpés szemetekkel jó kedélyű beszélgetéseket folytatnak, de a jobbik embereit mindig csak támadják. És megkeresik a legkisebb lehetőséget is, hogy támadják. Arról nem szólnak, hogy pl az EP ben kiálltak az ország és így OV mellett is, azt nem. De abba megpróbáltak belekötni, hogy Novák Előd 'úgynevezett holokauszt'-nak nevezte a történelmi eseményt amit tilos felülvizsgálni.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló