Vérlázító

Az elmúlt években már sok vérlázító történetet megértünk ebben az országban, de amit az ajkai katasztrófa kapcsán művel a tragédiát okozó cég vezetősége az azt hiszem, szinte példa nélküli. Az a pofátlanság, az a pökhendi stílus, amit a MAL Zrt tulajdonosi köre megenged magának, nyomdafestéket is tűrő hangon egyszerűen kommentálhatatlan. Azonban ami még ennél is felháborítóbb, hogy ezzel a magatartással nincsenek egyedül. Az, hogy az olyan hírportálok, mint az Origó a Megúszták a felelősök az ajkainál 30-szor durvább iszapömlést című írásukkal már elkezdték a felelősök kimosdatását még hagyján, de hogy a Magyar Tudományos Akadémia is beálljon ebbe a sorba, az már túl megy minden határon. [a cikkért katt a linkre]

Az MTA szakemberei szerint ugyanis a mindent beterítő vörösiszap „nem mérgező, de a benne levő maradék nátronlúgtartalom miatt veszélyes anyag. A veszélyes jelleget a feldolgozás során belekerülő nátrium-hidroxid (nátronlúg) okozza”. Azonban emiatt nem kell aggódni, mert „azonnali bő vizes lemosással a károsodás az esetek döntő többségében elkerülhető. A bőrre került vörösiszaptól nem kell megijedni, alapos és gyors lemosás elégséges a következmények elkerülésére.”

Nem, nem hülyéskedek. A fenti mondatok szó szerinti idézetek az MTA honlapjának azon bejegyzéséből, ahol a vörösiszap szennyezés hatásait taglalják az érdeklődőknek. A szakértés azonban itt nem áll meg, ugyanis néhány sorral lejjebb arra a kérdésre, hogy Hogyan távolítható el a vörösiszap-szennyeződés a lakóházak külső és belső falairól, a padlóról? következő olvasható:

„Nagy nyomású, bő vizes lemosással a szennyeződés nagy részben eltávolítható. Megjegyzendő, hogy az épületek vakolata és belső festése is legtöbb esetben lúgos anyagokat tartalmaz, ezeket a vörödiszap nem károsítja. Túlságosan átnedvesedett vakolatot, illetve festést esetenként el kell távolítani; ennek megítéléséhez szakértői véleményt kell kérni. Savas anyagokkal nem szabad lemosni, mert kárt tesznek a falakban és a vakolatokban. A piros színt a vas-oxid okozza, ennek az eltávolítása maradéktalanul elég nehéz (a rozsdához hasonlóan „megfog mindent"), így a festés valószínűleg nem kerülhető el. Azonban ez a maradék rozsdás elszíneződés nem jelent semmilyen veszélyt. Kitakarítás után a visszaköltözés biztonságos.”

Nem akarom ideidézni a teljes 33 pontos bejegyzést, aki kíváncsi rá ITT megnézheti, de még egyet, a hozzáértés szemléltetésére mégis:

„A vörösiszap fő alkotója a vas, amely szintén nehézfém, de ez az egészségre nem káros. Egyéb, különösen veszélyes nehézfémeket (kadmium, higany) nem tartalmaz. Tartalmaz ugyanakkor ún. ritkafémeket, de ezek összkoncentrációja a vörösiszapban nem nagyobb, mint 0,3%. Tartalmaz továbbá vanádiumot (0,1%) és titánt (2,7%). Ezen alkotók egy része olyan kémiai kötésben van, amely megakadályozza, hogy közönséges körülmények között kioldódjanak. Összefoglalva az mondható, hogy a vörösiszap nem tartalmaz az egészségügyi határértéket meghaladó mennyiségű kioldható nehézfémet.”

Én nem értek nagyon a kémiához, de talán nem is kell érteni ahhoz, hogy lássuk: szinte az egész periódusos rendszer megtalálható a kiömlött anyagban. Az érintett települések örök időre alkalmatlanná váltak az ottélésre, kihalt a Marcal folyó teljes növény- és állatvilága, és jelenleg is emberek sokasága küzd azért, hogy a Rába és a Duna élővilágát meg tudják menteni. És mindezek ellenére a tudományosnak mondott akadémia képes kijelenteni olyanokat, hogy nincs semmi baj, hogy kicsit magasnyomásúval leveretik a házak falát és mehet tovább az élet, mintha mi sem történt volna.

Aki ilyet le mer írni, azért az leugorhatna kicsit megmártózni az iszapba bizonyítván, hogy az értekezésének minden sora milyen helytálló. De úgy tűnik, hogy az íróasztal mellől nem látszik a világ, vagy talán csak az van, hogy az elvtársak által odaültetett „szakemberek” próbálják menteni a menthetőt. De ezt nem úszhatják meg, ezért valakinek vállalnia kell a felelősséget. OV és Pintér Sanya megnyilatkozásai ugyan efelé mutatnak, bár az azért kicsit más megvilágításba helyezi az ügyet, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda csak ismeretlen tettes ellen folytat nyomozást.

Vajon hogy lehet az, hogy a MAL Zrt vezetőit eddig csak tanúként hallgatták ki?

Pontosan tudható, hogy nem természeti katasztrófa, hanem emberi mulasztás okozta a tragédiát. Pontosan tudható, hogy melyik cégről van szó. És pontosan tudható, hogy annak Bakonyi Árpád és fia, Bakonyi Zoltán 30 százalékban, Tolnay Lajos 40 százalékban a tulajdonosa. Ezen nincs mit színezni, ezen nincs mit vizsgálni. Akkor meg miért vannak még szabadlábon?

Tolnay Lajos, Bakonyi Zoltán és Bakonyi Árpád


A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai meddig várnak még?

Mert azért azt ne feledjük, hogy a fentebb említett urak a leggazdagabbak közül kerülnek ki. Bakonyi Árpád a 28. leggazdagabb magyar a maga 16,5 milliárd forintos vagyonával, míg Tolnay 23 milliárdja ugyanezen ranglistán a 21. helyet jelenti.

Vajon mire megy ki a játék?

Az NNYI addig fog várni a letartóztatással és a vagyonzárolással, amíg minden érték kiszerveződik a felelősök mögül?



Kapcsolódó írásunk: Újabb katasztrófa fenyeget? [+fotók]
[katt a linkre]

14 kommentek:

Unknown írta...

Az ilyen embereket úgy kéne mártogatni az iszapban,mint a filtert a teában. A családjukkal és azokkal együtt akik ezeket engedélyezték nekik!!!

Tamara32

Vadász Sándor írta...

" Nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék"
(Máté evangéliuma 10.26)
" A ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van. ( Máté evangéliuma 5.37 )
Az emberi hatalom feladata cselekedni a Biblia
szerint, Isten munkatársaként az igazság zászlója
alatt harcolni minden eszközzel a Sátán ellen !

Névtelen írta...

MI VAN???EZ ITT NEM AZ ÜDVHADSEREG REKLÁMJA!!!

casablanka írta...

Miért is vannak ezek még szabadlábon? A tárgyalásra elővezethethetik őket. Legyenek ők is földönfutók mint azok a szegény Kolontári és a másik két falu lakói.De az a gyanum ezek megússzák! Sátánnak pedig ezeket a tetveket gondolom.

Vadász Sándor írta...

Hát még mindig nem értitek?! Nem test és vér ellen harcolunk, hanem szellemi hatalmasságok ellen! Igen, akik ilyen katasztrófát okoznak,azok
a Sátán manifesztiválódott, emberi katonái! Ilyen
Ferenc "testvér" is, és elég sokan! Nem üdvhaseregről van szó, hanem arról, hogy ezek ellen csak Isten vezetésével, erejével tudunk
harcolni, szellemben, lélekben kezdve és testben
folytatva.Hittel Istenben, cselekedni kell !

Névtelen írta...

Vizzel lemosva a vörösiszap az MTA "szakemberei" nem káros. Akkor miért halt ki az élet a folyókban? A folyókban nincs elegendő víz?
Vagy nem elég magasnyomású?
Ezek tényleg ennyire agyhalottak vagy minket néznek hülyének?
Az egész MTA-t meg kellene szüntetni, ahogy annak idején a legnagyobb magyar is akarta.
Többségében régi kipróbált elvtársak, káderek parkolópályája az egész MTA.

Névtelen írta...

Ezek sem mennek börtönbe,akárcsak demszky vagy gyurcsány és bandája!


I love revolution!

Csak a Zsidesz!

Herne írta...

Ez nem katasztrófa volt, és nem is emberi mulasztás, hanem titkosszolgálati jellegű, figyelmeztetésnek szánt terrorakció. Hasonló, mint a nemlétező Al Kaidára kent 9/11 vagy a Kennedy gyilkosság.
Először végigvettem az országokat, akiknek érdekükben állna merényletet végrehajtani országunk ellen. Valljuk be, a szlovákok vagy a románok nem lennének képesek rá (nem lelkileg, hanem technikailag, kivitelezés terén).
Az oroszoknak, kínaiaknak nem állt érdekében, hiszen az új kormány éppenhogy közeledik feléjük.
Izrael már annál inkább érdekelt lenne, és képes is végrehajtani ilyen akciókat, valamint egymást túlkiabálva jelentkeznének a kivándorolt "magyarok", ha el kell árulni a hazát és beszivárogni egy ilyen telephelyre, de szerintem konkrétan Izrael sem tehető felelőssé, maximum csak részben volt benne, esetleg tanácsadóként vagy magyar(ul beszélő) emberek biztosításával.
Akkor vált világossá előttem a kép, amikor megtudtam, miféle cég ez, kik vezetik. Azon kívül, amit a cikkben írtatok, tudni kell, hogy ez a cég és ezek a formák a Pokolból is visszaköszönő Gyurcsány érdekeltségei és haverjai.
Adott tehát a következő helyzet: új kormány alakult tavasszal, bár igencsak langymeleg, de azért azt el kell ismerni, hogy a gyurcsányi-bajnai úttól különböző. Ez az új kormány több fronton is beintett a nemzetközi banksztereknek, az IMF-nek, a nemzetközi pénzoligarchia érdekeltségeinek, és itt-ott összekacsintgat velünk is. (Ezt úgy fogalmaztam meg valamikor nyáron, hogy ügyesen egyensúlyoznak - el kell ismerni, OV a Jobbik előtti időszak egyetlen valóban tehetséges politikusa).
Adott tehát az az érdekkör, aminek Gyurcsány a kiszolgálója volt, és ez az érdekkör most hoppon maradt.
Itt voltak az önkormányzati választások, a Gyurcsány-klónokat megint beledöngölték a moslékba, amit katyvasztottak. Az a bizonyos érdekkör már végképp nem számíthat jóra.
Mit lehet hát tenni?
Figyelmeztetni a renitens országot és annak vezetőit, mire képesek.
Az ilyen jellegű titkosszolgálati akciókat gyakran úgy időzítik, hogy az egybeessen egy sokatmondó történelmi eseménnyel.
Jelenleg azt üzenték, hogy aki ellent merészel mondani ennek az érdekkörnek, az úgy jár, mint az Aradi Tizenhármak. Ők is ellenszegültek idegen érdekeknek annak idején.
Az akció konkrét végrehajtói sosem lesznek meg, ez valószínűleg egy nemzetközi zsoldoscsapat volt. Viszont Gyurcsány és a vállalat szentháromsága engedélyezte, vagy egyenesen - a lefelé taposó, felfelé nyaló stílusukhoz illően - kérte ezt az akciót.
A gát átszakadásáról sajnos még nincsenek konkrét adataim, egyelőre úgy tudom, hogy az egyik sarkában szakadt át. Nem értek az ilyesmihez, nem tudom hogyan zajlik egy gátszakadás, tehát a következő fejtegetések csak amolyan jó öreg "józan paraszti ész" jellegűek.
Ha egy gát átszakad, akkor azért teszi, mert nem bírja tovább azt az iszonyatos nyomást, ami ránehezedik.
Ez a nyomás a gát egész felületét éri.
Lehetnek persze gyenge pontok, és a nyomás ott fog először utat törni DE gyanítom, hogy egy gát megépítésekor a sarkoknál és széleknél fokozott megerősítéssel építkeznek. Ha csak beleállítasz egy betonfalat a vízbe, azt a nyomás azonnal kilöki a sarkaiból, mint az erős szél az ajtót. Úgy kell építkezni, mint ahogy a házaknál is jókora alapot ásnak: a gát szerkezete erősebb a sarkoknál és széleknél, és jócskán beágyazódik a mellette lévő földbe.
Tehát ha egy gát átszakad, akkor a "fő része" szakad át.
Ez a sarok-dolog nekem nagyon robbanószerkezetet sugall.

Aztán lássuk a figyelmeztetésen kívül elért másik eredményt is: ez a katasztrófa iszonyats pénzeket fog felemészteni. Annyit, hogy kénytelenek leszünk mégiscsak az IMF-hez fordulni.

A kérdés a következő: OV kitart, vagy megtörik?
Én aztán távol állok a Viktor-hívők táborától, de azt hiszem, ki fog tartani. Remélem nem tévedek, de szerintem az a fajta, akinél a fenyegetőzés nem azt éri el, hogy berezel, hanem épp ellenkezőleg: keményen bepipul.

Herne írta...

(Ha ezek után rejtélyes rablógyilkosság vagy cserbenhagyásos gázolás érne, tudjátok mi történt...)

eSzeL írta...

Ne félj Herne, OV kitart, OV nem fél. 2006-ban sem azért menekült el, mert fél, hanem mert kitartott. Csak nem a forradalmárok mellett. Most is ki fog tartani, de mindvégig úgy fog tenni mintha a települések mellett tartana ki. Ők maguk is elmondták már többször, a forradalmi kormány s több esetben tanújelét adta, hogy Gy Ferenc és O Viktor ugyan azt akarják. A színmű ugyan az, csak más a díszlet és a szereposztás. Az alkotmányt tudatosan felrúgó rendőri vezetők, bírók vagy a természeti katasztrófát előidéző "takarékos" gyártulajdonosok rendes emberek. Budaházy György ellenben terrorista!

Névtelen írta...

Milyen jól összeraktad Herne, és a legborzalmasabb,hogy valóban megtörténhetett így is,ahogy leírtad.
Budaházyra rásóznak majd vagy húsz évet a nagy semmiért(már sajnálom,hogy nem ölte halomra ezt a rohadt bandát),ezek meg vígan tovább táncikálnak.

Névtelen írta...

És ha még nagyon sokat ágáltok a halálbüntetés bevezetéséért, akkor fel is akasztják!

Névtelen írta...

Nézzétek ezt a Tolnayt,tipikus büdös zsidó!!Ott van rajta a Káin bélyeg!!!A tipikus semita állával !!!

Névtelen írta...

Az MTA nem mosdat senkit csak a félreértéseket oszlatja el, az origo, pedig csak egy információt közölt.
Ettől még Bakonyiéknak iszapfürdőben van a helye.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló