Kinek jó ez? Avagy az újabb Gárda-ügy margójára

Kezd egyre szövevényesebbé, és ami a legszomorúbb, kezd egyre méltatlanabbá válni hozzánk az a történet, ami a Gárda kapcsán az elmúlt időszakban elkezdődött. Azt hiszem, mindannyiunknak szomorú látni, hogy az elmúlt 20 év egyik legjobb és legnagyszerűbb kezdeményezése hogy süllyed az idétlen szappanoperák szintjére, hogy hogy válik paródiájává önmagának és mindannak, amiért az elmúlt években nagyon sokan, nagyon sokat áldoztak.

Mert sajnos mára, ez lett a helyzet.

De még mielőtt tovább mennénk, még itt az elején szögezzük le: arról, ami most zajlik, nem a gárdisták tehetnek, nem az átlaggárdisták rontották el. Nem azok, akik tették és teszik most is, amit szívük diktál, amit a tisztesség megkövetel. A hal a fejétől bűzlik, mint mindig és mindenhol. És legalább magunkat ne áltassuk, mondjuk ki: radikálisok ide, gárdisták oda, ez ebben az esetben sincs másképp.

Amikor két hónapja nyilvánosságra került Kiss Robi feleségmegcsalós videója, akkor már láthatóvá kezdtek válni a bomlás virágai. És ma már tök mindegy, hogy a videó milyen aljas körülmények között készült, tök mindegy, hogy megvolt rendezve, tök mindegy, hogy olyan beállított volt, mint egy műtermi felvétel. Az a csók, ott és akkor elcsattant. Saját akaratból, saját elhatározásból. És ezen nincs mit színezni.

Mielőtt valaki félre értene. Nem akarom játszani az erkölcscsőszt és nincs jogom más magánéletében sem vájkálni. Emberek vagyunk, esendők és gyarlók. Azonban azt tudomásul kell venni, hogy akik legelöl mennek, azok nem hibázhatnak. Legalábbis ekkorát nem. Nekik sokkal nagyobb a felelősségük, ők nem csak magukat, hanem sok ezer embert képviselnek. Robi akkor érezte ennek a súlyát és lemondott úgy, ahogy azt ilyenkor a tisztesség megköveteli.

Azonban a történet, mint ma már világosan látszik, itt nem ért véget, hanem éppen ekkor kezdődött el, hisz szeptember végén Mészáros István, a Csendőrség ideiglenesen kijelölt országos vezetője minden egyeztetés nélkül kivonta a csendőri állomány nagyobbik részét, az akkor már Ináncsi József által vezetett Magyar Nemzeti Gárda kötelékéből.

A lépés előzményeként érdemes felidézni, hogy Kiss Robi lemondását követően, az ott jelen lévő megyei kapitányok egyhangúlag Ináncsit választottak új országos vezetővé. Néhányan, akik nem voltak ott, sérelmezték, hogy nem ismerik a lemondás körülményeit, hogy nem vehettek részt a döntésben, ezért egy új választás kiírását sürgették. Erre szeptember 5-én sor is került, ahol a megyei vezetők egy része Ináncsival szemben ellenjelöltet is állított. A jelölt Kiss Robi volt. A szavazás végeredménye végül az új vezetőnek kedvezett, aki immár másodszori megválasztása után nekilátott a munkának.

Hogy a háttérben ezután mi történt az még egyelőre nem derült ki, de a következő lépés a már fentebb említett csendőrségi kivonuló volt. Az ügyet tovább árnyalja, hogy azóta a csendőrség parancsnoka Kisst tette meg a szervezet adminisztratív vezetőjévé, és a Gárda helyett ez a szervezet volt az, ami biztosította a jobbikos önkormányzati választás eredményvárójának helyszínét, ahová Kiss-sel és a csendőrség vezetőjével ellentétben Ináncsi, az MNG vezetője meg sem volt hívva. Sőt, az MNG soraiból senki nem szerepelt a meghívottak listáján.

Mindezek után egy tegnap megjelent interjúban Vona Gábor kijelentette: „Nemrég leültem Ináncsi Józseffel, aki magát a szervezet vezetőjének tartja, és elmondtam neki, hogy természetesen a Gárda magának választ vezetőt, de nekem is van véleményem. Ez pedig az, hogy ő alkalmatlan a vezetésére, hiszen olyan szinten osztja meg az állományt, ami tarthatatlan. A megválasztása is elég zavaros volt, mint ahogy az azóta eltelt időszak is. Egy felelős vezető ezt belátná, és az egység érdekében hátralépne, de ő úgy tűnik, nem hajlandó rá.”

A történet jelenleg itt tart. Az, hogy egészen pontosan mi van a színfalak mögött, ma még szélesebb körben nem tudható, azt meg döntse el mindenki maga, hogy igazából kinek kéne felelős vezetőként hátralépnie, azonban mindezektől függetlenül egyet bizton kijelenthetünk: lényegében tök mindegy, hogy Kissnek, Vonának vagy Ináncsinak van-e igaza. Csak egy biztos, a dolgok nem jó irányba mennek és az sem kérdés, hogy ez ellen ők hárman tudnak a legtöbbet tenni.

Ennek az írásnak nem célja az állásfoglalás, nem célja az igazságtétel, ez pusztán csak egy kiáltás, hogy nem legyünk már hülyék, hogy emelkedjünk már felül a vélt vagy valós sérelmeken, hogy egyéni érdekek miatt ne romboljuk már le azt, amit oly sok áldozatvállalással felépítettünk.

És talán nem lenne nagy baj az sem, ha mindegyikük kicsit lehiggadna, és feltenne magának egy egészen egyszerű kérdést:

Kinek jó ez?

Kinek jó az, ha szétzüllesztjük a legsikeresebb nemzeti kezdeményezést, egy olyan közösséget, amire számíthattunk, akik ott voltak, amikor mozdulni kellett, akik nem egyszer példát mutattak összefogásból, szervezettségből és hazaszeretetből?

Akkor?

Mégis, kinek jó ez?

15 kommentek:

Névtelen írta...

Nem is tudom... Melyik is az a náció, akinek a jelszava: Ha nem tudod megakadályozni akkor szivárogj be, állj az élére és bomlaszd fel?

szejke írta...

Fidesznek

Gambit írta...

És kinek nem jó? Nekünk, magyar embereknek.
Szomorú látni, hogy ismét lecsapott a turáni átok... Az nyilvánvaló volt, hogy Vona beleegyezése nélkül itt senki nem lehet gárdakapitány, Ináncsit viszont már kétszer is sikerült megválasztani, szóval érdekes a dolog. Kiss Róbert az ominózus videó ellenére nem esett ki Vona kegyeiből, valószínű, hogy még mindig élvezi a Jobbik-vezetés bizalmát, ami jelentős fegyvertény. Kérdés, hogy az állomány és az emberek ezzel mennyire tudnak egyetérteni...?
Az is tény, hogy a csendőrség hatékonyabb lehetne a Gárdánál, hiszen önálló szervezetként nincs betiltva, ezért sokkal nagyobb mozgásteret szerezhetne magának. Az pedig szintén érv lehet, hogy Kiss lemondása óta a Gárda alig csinált valamit. De egyelőre egyik oldalnak sem szívesen adnék igazat, majd eldől. Viszont világosan látszik, hogy itt egy SA-SS szintű párbaj van kibontakozóban, egyelőre hosszú kések éjszakája nélkül.

szejke írta...

A gárda ott volt Devecseren és ott lesz ahol szüksége van az embereknek,nem a Kiss lemondásának az oka. Kiss se tudna többet tenni.
A Kiss csak ártott előre kitervelt volt a videó felvétel is hazug nem gerines ember.
A szomorú,hogy még mindig ott van a Vona mellett és nagyon befolyásolja őt.
Az OV kijelentette,annak idején mikor meg hívta a Jobbik,GÁRDÁRA NINCS SZÜKSÉG,na ezért jelent meg a Kiss videója sőt azóta a felesége a Barikád heti lapnál dolgozik

Herne írta...

Ezért nem vagyok a demokratikus jellegű vezetőség híve, ahol a sárkánynak egynél több feje van. Az egyik fej azt mondja balra menjen, a másik azt hogy jobbra, a harmadik hogy repüljön...

Egyetlen vezető kell, egy határozott, erőskezű vezető, aki az egész nemzeti oldalt összefogja. Több ember = több problémaforrás, + az állomány megosztottsága. Ha csak egyetlen vezetőt követnek, maximum azon tudnak összekapni, hogy támogatják-e azt a vezetőt, vagy sem. De mivel alternatíva nincsen, második és harmadik fej nincsen, széthúzás sincsen. A lázítókkal való problémákat pedig egy erős kezű vezető, hogyismondjam, meg tudja oldani.

Valljuk be: ahol a hatalom megoszlott, ott sosem volt egységes, határozott állam. Azok a nemzetállamok, amelyekre legalábbis részben példaként tekintünk, mind egy-egy határozott, mindenki más fölött álló vezető irányítása alatt állottak. Ezt másképpen nem lehet, különben kitör a káosz.

Namost azért vezetőnek sem mehet el bárki, akinek van egy kis diktatorikus hajlama. Neki valóban mintaembernek kell lennie, minden téren. Ha ennek a tisztségének nem tesz tökéletesen eleget, akkor az alatta szolgáló állománynak kötelező eltávolítani. Így megakadályozhatóak a sztálini, nérói stb. típusú "vezetők" hatalmi kísérletei, akik csak önös érdekből, vagy puszta szadizmusból törekednek vezetői posztra.
Egy vezérnek objektívnak kell maradnia a végsőkig. Nem átmenni pofa alapján osztályzásba, erő-és hatalomfitogtatásba, ésatöbbi.

Meg kell valljam, nem értem az érintett feleket. Nem a mostani viselkedésüket nem értem, hanem azt, hogy miért vállaltak ilyen magas beosztást ilyen háttérrel. Én is ezért nem keresek komolyabb szereplési lehetőséget, komolyabb pozíciót, mert tisztában vagyok a gyengeségeimmel, azzal, hogy nem lennék rá alkalmas. Ahhoz pedig, hogy valaki vezető lehessen, legelőszöris önmagát kell ismernie. Ha átmegy a rostán önmaga előtt, indulhat feljebb.
De ahhoz, hogy önmagunk előtt átmenjünk a rostán, szükséges az, ami a jó vezető talán legfontosabb tulajdonsága: az objektivitás. Azt hiszem, most itt buktak el néhányan.

Hogy ki bukott el, és ki nem, azt nem tudom. Nem tudom, kinek van igaza. Ezt csak ők maguk tudják. És éppen ezért itt fog kiderülni, alkalmasak-e vezetőnek, vagy sem.

Herne írta...

Még annyit azért hozzátennék, személyes véleményként csupán, hogy szerintem Kiss Róbert bűne eltörpül azok mellett a feladatok mellett, amelyek előtt állunk, és azok mellett, amelyeket sikerrel és példamutatón elvégzett.
A magyarral az a baj, hogy könnyen össze lehet zavarni. A fontossági sorrendről hajlamosak az emberek megfeledkezni. Szent ember nem létezik. Senki sem az, én sem, ti sem. Mindenkinek megvannak a maga titkai.
Azt, hogy Kiss Róbert tette elég-e ahhoz, hogy elmozdítsák vezetői tisztségéből, véleményem szerint ráérünk akkor eldönteni, ha már ez lesz a legnagyobb problémánk. Amíg a feladatát maradéktalanul (sőt, azon túl!) teljesíti, addig övé kéne maradjon a pozíció, legalább addig, amíg békésebb időket nem élünk.
Ináncsit nem ismerem, így nem kételkedem benne, hogy alkalmas a pozícióra ő is. De egy új vezetőnek időre van szüksége az átállásra, akklimatizálódásra, és időnk az nincsen. Ha pedig a vezetőváltás az állomány morálját károsan érinti és megosztja azt, akkor azt mondom, a feladatát nem érintő ballépéseket - legalább ideiglenesen - elnapolhatjuk. Egy ügyes lesifotós bármelyikünkről képes lenne olyan felvételt készíteni, ami kisebb vagy nagyobb mértékben megbotránkozást keltene.

Épp ezért kell erős vezető: a lesifotósnak nem hinni kell, hanem elzavarni az anyjába. A nemzeti oldal nem azért van, hogy liberális módszerekkel szét lehessen bomlasztani. Nálunk nincs szarkavarás, udvari hajcihő.

Hermann Göring, a Luftwaffe ellentmondásos vezetője egyszer azt mondotta egyik vezértisztjére utalva, amikor valami hasonló észjárású bomlasztó elem megpróbálta lejáratni az említett vezértisztet: azt, hogy az én Luftwaffémban ki a zsidó, én döntöm el. És nem váltotta le a vezértisztet.
Az illető valóban zsidó volt egyébként, Göring pedig igencsak furcsa figura, de abban azt hiszem egyetérthetünk, hogy a Luftwaffe a világháború, sőt, az egyetemes repüléstörténet legnagyszerűbb légiereje volt.

(folyt. köv.)

Herne írta...

(folyt.)

A nagy magyar összefogás........szerintem SAJNOS ennyi volt.Itt kérem elég sokáig nem lesz rend,a szájtépés pedig felesleges.Semmire nem megyünk vele.....ez van:(

Névtelen írta...

Amúgy a kérdésre válaszolva,miszerint kinek jó ez?Egyértelműen az ellenségeinknek,de mit lehet tenni,ha ők összefognak mi pedig nem?!

Gambit írta...

http://www.gardamozgalom.org/cimlap/20101018/emlekezzuenk-egyuett-1956-hoseire

chabbix írta...

Divide et Impera!

Salom!
És nyaljátok ki a seggünk!

A Moszad magyarországi vezetői...

Ha jól emlékezem, márpedig jól emlékezem, valamikor tavaly, a kurucon megjelent egy izraeli lap cikke, melyben egy büdös bibsi felvázolta, hogyan kell tönkretenni a magyar nemzeti oldalt.
Emlékeztek? Beszivárogni,kilóra megvenni, akit nem lehet megvenni, azt ellehetetleníteni, stb.stb. módszerek tucatjait vázolta,a moszad magyar rezidenseinek jövőbeni temnnivalóit.

Hát tessék!
Ennyire hülyék lennénk (?): előre megírják, előre szólnak, előre figyelmeztetnek! Aztán se stratégia, se taktika! Csak mondjuk a magunkét, hogy a fidesz már megint tőlünk lopott! Jaj! Jaj!

S azt hiszitek ez érdekel valakit? Röhögnek a markukba!

Gambit írta...

Hát ja, bár itt leginkább az a baj, hogy a magyar radikális oldal külső segítség nélkül is tökéletesen ki tudja nyírni magát, köszöni szépen, nem kell ahhoz a Moszad... :/ (bővebben lásd a két világháború közötti mozgalmak alakulását)
Itt most két különböző gondolkodásmód áll szemben egymással, és a jelen radikalizmusa szempontjából döntő lesz, hogy melyik kerül fölénybe. Én nem bocsátkoznék semmiféle jóslásba, de nem is kell, a történelem már adott elég példát arra, hogy ilyen szituációkban mi a forgatókönyv.
Meglátjuk most mi érvényesül, egy biztos, nem lesz sok beleszólásunk a témába (de ez nem holmi összeesküvés következménye, hanem hogy ezen a szinten már nem így mennek a dolgok, illetve ez a természetes).

casablanka írta...

Azért csak halkan jegyezném meg, ha a FIDESZ annyi erőt, energiát fektetne (fektetett volna)be az MSZP megsemmisitéséhez mint a Gárda vagy a Jobbik felszámolásához akkor ma már se hire, se hamva nem lenne Fletóéknak, és nem platformozhatnának. Persze ezzel nem akarom mentegetni magunkat, mert legalább is veztőink is bőven "hozzájárultak" ezekhez a dolgokhoz. Mit bizonyit ez? Szerintem azt, hogy narancshatalom nem az MSZP-t tekinti legfőbb ellenségének, hanem a Gárdát és a Jobbikot, meg is tesznek mindent "kintről, bentről" szétmorzsolásukra.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

látogató számláló