Schmuck, Kapolyi, Seres Mária és a koton

Összejöttek, vagy inkább összefeküdtek. Ők hárman.

Schmuck Andor, Kapolyi László és Seres Mária. A Tisztelet Társasága, a Magyar Szociáldemokrata Párt és a Civil Mozgalom. Azért valljuk meg, szép kis gruppen ez.

Egyes hírportálok már új baloldali szövetség kialakulásáról beszélnek, bár az még nem derült ki, hogy ezt mire alapozzák. Egy szövetséghez normális esetben kapcsolódó értékrendre és közös célokra lenne szükség. De vajon mi az a közös érték, amelyik összeköthetné a milliárdos Kapolyi vezette fantompártot, a százötvenezer nyugdíjas tagját ingyenes retrobulikra utaztató és még szcientológus körökkel is érintkező komcsi nyugger brigádot és azt a Civil Mozgalmat, amelyik már nem először akarja megtéveszteni jól hangzó szlogenjeivel a kevésbé tájékozott polgárokat? És aki nem mellesleg több mint 600 ezer névvel és címmel rendelkezik.

Nem hiszem, hogy nagy bátorság kijelenti, hogy klasszikus értelemben nincs ilyen. Sokkal inkább beszélhetünk egy olyan pillanatnyi érdekszövetségről, ami nem szól másról, mint pénzről, a hatalomról és a felszínen maradásról.

A kialakult helyzet perverzségét akarva-akaratlanul, de megérezhették a kampányt irányítók is, mert nagyon találóan bevettették az új tömörülésre talán legjellemzőbb választási ajándéktárgyat. Így hát Seres Mária majd kiállhat Budapest utcáira kampányolni és közben Schmuckos kotont osztani a népeknek.

Szinte már látom magam előtt, ahogy az egyik kezében a radikálisoktól elhatárolódó szórólapot tartja, a másikkal pedig - egy-egy „Mindnyájunknak el kell menni” felkiáltással - bőkezűen nyomkodja az óvszert az éppen arra járó emberek markába. És ebben a képben majd benne lesz minden, minden, ami Seres és a köréje tömörülők eddigi közéleti tevékenységét jellemzi: lefeküdni mindig annak, aki a legtöbbet ígéri, összejönni bárkivel, akin keresztül kicsit is feljebb lehet jutni. [a szórólapért katt a linkre, a nagyításért pedig a fotóra]


„Pénz, pénz, a sok rohadt pénz kell, kell és csak ez éltet. Egy idő után nem számít semmi, bárki megkefélhet...”



A sajnos a fotókból az nem derül ki, hogy magán az óvszeren van-e minta, de ezek után simán elképzelhető, hogy igen. És talán az sem lenne nagy meglepetés, ha azt magának Schmucknak az arcképe díszítené. Nem kérdés, ez lenne az igazán találó, ez lenne az, amiről azonnal Andor jutna eszünkbe. Felhúzod, ránézel és kimondod, ami elsőként beugrik:



Igen. Az.

F@szfej.

4 kommentek:

Névtelen írta...

Hát,ha valakinek gusztusa támad ezek közül valamelyikre...........

feco0220 írta...

Reméljük, hogy Schmitt Pál, és Kőbán Ritácska nem felejtették el használni a (meg) úszógumit.
Schmitt-et, és a Fideszt már hypo-val sem lehet megtisztítani. Schmitt a tetejében az ország első embere, a köztársaság elnöke, a jegyüzérkedés, meg még ki tudja, hány mocskos ügye mellett notórius házasságtörő is, hiszen sok éves házassága alatt nem átallotta meghágni Kőbán Rita sportolónőt.
Közerkölcs romboló bűnözők az ország élén, mintha nem lett volna jobb náluk, pontosabban Jobbik.

Névtelen írta...

Hát szegény Ritácska,ha senki másnak nem kellett még a lovaknak se...

Bora írta...

Remélem lesz valaki, aki a cikkben említett politikai kalandorokhoz eljuttatja ennek a cikknek a linkjét, talán ők is olyan jót nevetnek az íráson, mint én... :)

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló