Mindent megpróbálnak

Ahogy telnek a napok, ahogy egyre több információ kezd napvilágot látni, úgy kezd egyre szövevényesebbé válni a cigánygyilkosságok ügye. Mondjuk az eddig sem volt kétséges, hogy valami nagyon nem stimmel a történettel kapcsolatban, de amerre újabban kezd fordulni az ügy, az már a legvadabbnak gondolt összeesküvés-elméletek teóriáit is kezdi túlszárnyalni.

Mára az már teljesen egyértelművé vált, és az KBH által is elismert lett, hogy az ügy egyik gyanúsítottja, Csontos István a katonai elhárítás embere. Az is tényként kezelendő, hogy Csontos a 2006-os őszi események idején azt a feladatot kapta, hogy keressen hivatásos és szerződéses katonákat a tüntetők között, majd évekkel később, 2009-ben, a tiszalöki gyilkosság után tartótisztjén keresztül ismét kapcsolatba lépett vele a Katonai Biztonsági Hivatal. Ma már az sem titok, hogy az ügy másik gyanúsítottja Kiss Árpád a 2000-es évek elején, másfél évig egy izraeli kibucban tengette a mindennapjait.

Ha a fentiekhez még hozzávesszük az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tavalyi jelentését, amely megállapította, hogy a Katonai Biztonsági Hivatal mulasztása miatt éppen akkor szüntették meg a Kiss-fivérek lehallgatását, amikor azok előkészületeket tettek különféle fegyverek beszerzésére, akkor nem is kell olyan nagy fantázia ahhoz, hogy az ember különféle elméleteket gyártson az okokat illetően.

Az ügy szövevényességét mi sem bizonyítja jobban, minthogy tegnap a történet egy újabb epizóddal gazdagodott, amit első hallásra teljesen meglepő módon a Népszabadság hozott nyilvánosságra.

És a dolog innen kezd igazán érdekessé válni, mert vajon mi okuk lenne pont nekik leleplezni, az akkor még az elvtársak által irányított szolgálatokat?

Az újság interjút közöl Tarjányi Péter civil rendőrségi szakértővel, aki a cikk állítása szerint a ’90-es években kommandósként jónéhány hazai és határon átnyúló titkos akció résztvevője volt. A riport első olvasásra egész érdekes, mert Tarjányi abban egész egyértelműen azt sejteti, hogy a cigánygyilkosságok az NBH tudtával és asszisztálásával történtek.

Arra az újságírói kérdésre, hogy szerinte mit kellene vizsgálnia a katonai ügyészségnek, Tarjányi a következőket válaszolja:
Azt például, hogy készült-e jelentés Cs. István és a tartótisztjének ominózus találkozója után, s ha igen, mi áll benne. Megjegyzem, ezt még a romagyilkosság gyanúsítottjainak pere előtt tisztázni kellene. Már csak azért is, mert mindenki számára kínos lenne, ha a bíróság előtt derülne ki, hogy Cs. valójában parancsra épült be egy szélsőséges szervezetbe, jelentett is róluk, csak éppen a jelentései nem jutottak el azokhoz, akik hasznosíthatták volna azokat. Én komolyan aggódom amiatt, hogy a végén kiderül: az utolsó, a kislétai gyilkosság megelőzhető lett volna, ha az ügyben eljáró hatóságok mindegyikénél mindenki teszi a dolgát.
Gondolom, a fentieket olvasva most sokakban felmerül minimum három kérdés. Az egyik, hogy mégis ki ez az ember? A másik pedig, hogyha ennyire belelát a kártyákba, akkor hol volt eddig? És ha már megszólalt, akkor miért csak az utolsó gyilkosságért teszi felelőssé a titkosszolgálatokat?

Az első kérdésre kis nyomozás után már kaphatunk választ.

Tarjányi a Proware Kft tulajdonosa, azé a cégé, amely a Medgyessy-Elqró érában több százmillió forintért végezte el több nagy állami vállalat átvilágítását. Ő volt az, aki 2004-ben megalakította az állítása szerint 300-400 taggal rendelkező Gazdasági Reform Klubot, amely pár hónap alatt állítólag több százmillió forintot gyűjtött össze vállalkozóktól egy Gazdasági Reform és Program Iroda létrehozására. Az iroda tanácsokkal látta el a reformok iránt elkötelezett szocialista kormányokat.

De ő volt az is, aki 2008-ban elhatározta, hogy független hírportált indít jobb- és baloldali újságoktól elcsábított újságírókkal, amihez főleg a 168 óra, az Inforádió, a Heti Válasz és a Klubrádió egykori munkatársai közül szándékozott szemezgetni, de voltak kiszemeltjei az Indextől és az Origótól is. Azóta már tudható, hogy ez annyira nem jött össze neki, de a médiával való kapcsolta azért megmaradt. Az elmúlt években szakértett a Gondolának, Blikknek, Heti Válasznak és a 168 órának is.

Ezek után a második és a harmadik kérdésre adandó lehetséges válaszok azt hiszem, kicsit leszűkülnek. A fentiek fényében talán nem nagy bátorság kijelenteni: szinte kizárható, hogy az elvtársak magánzsaruja tényleg ki akarja borítani a bilit. Bár mondjuk ez már akkor is érezhető volt, amikor nem az összes, hanem csak az utolsó gyilkosságért akarta valamilyen huszadrangú titkosszolgálati beosztottal elvitetni a balhét, miközben mindenki számára egyre jobban sejthető, hogy az egész erőszaksorozatot az Elqró által irányított NBH szervezte a társadalmi feszültségek kiélezése miatt.

Mint látható az elvtársak mindent megpróbálnak, hogy eltereljék a figyelmet az igazi bűnösökről, de ez az egész Tarjányi-történet a nagy körítés és az elsőre tényleg meglepő szókimondás mellett is erősen bűzlik. Így aztán az igazi kérdés szerintem már csak az, hogy a narancsosok majd mennyire akarják a nyilvánosság előtt is tisztázni ezt a történetet?

Nagy reményeket azért ne fűzzünk a dologhoz, mert az ilyen jellegű ügyeket a legritkább esetben szokás a szélesebb nyilvánossággal megosztani. Az viszont mindenképpen árulkodó, hogy Hende Csaba a hivatalba lépését követően szinte azonnal leváltotta Katonai Biztonsági Hivatal teljes vezérkarát.

7 kommentek:

Royalista írta...

Nem lennék meglepve, ha a koronatanúk szép sorban öngyilkosok lennének, mint az olaj-gate ügyben, aztán az egészet titkosítanák úgy 500 évre...
Szebb Jövőt Magyarország!

casablanka írta...

Minden ügynek megvan az oka.Hát még a "közösen elkövetetnek" Jól jön ez még a radikálisok ellen alapon.

Névtelen írta...

Valami rettenetes nagy disznóságot akarnak itt eltusolni de valami miatt nehezen megy.

Névtelen írta...

Kocsonya c presses mohácsitetű!!!AMIRŐL MINDENKI BESZÉL ,HOGY MILYEN HÜLYE VAGY!!!kapd be sz-k.t.-ét!!!B@ssza a csőrötöket a Jobbik,mi????Neked is igérnénk valamit::menj a büdös francba!!!

Névtelen írta...

Igaz!Neki meg a kasztrációs törvényt kéne már előkészíteni/meg a fajtájának/.

feco0220 írta...

Az olajügyek legfőbb eltussolója Pintér volt. A bűncselekményben az összes politikai párt, bíróságok, ügyészségek, és a rendőrség benne volt. Orbán is nyakig. Az ügyeket titkosították, és ma is nagyon sok szereplője tölt be magas pozíciót. Már amelyik még él, mert sokan öngyilkosok lettek (Pintérék legyilkolták őket, vagy elektrosokk terápiával tették őket teljesen hibbanttá. Egy annyi bizonyítékkal rendelkező nyomozó, hogy a fél parlamentet sittre küldhette volna, a hivatalos verzió szerint, a következőképpen lett a saját kocsijában öngyilkos. A jobbkezes tiszt, jobb kézzel bal halántékon lőtte magát, majd a pisztolyt a műszerfal szélvédő előtti részén elhelyezte. Hihető...

Névtelen írta...

A Parlamentünkben a képviselők 70%-a kettős állampolgár s ennek 70%-a izraeli (gondolom a többi meg USA-zsidó és néhány alibi-székely)

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló