Ne legyünk már hülyék…

„A Jobbiknak a parlamenti munkára kell koncentrálnia. Nem szerencsés az, hogy a párt neve kapcsán a legtöbben a gárdára vagy Budaházy Györgyre asszociálnak. A Jobbik bejutott a parlamentbe, és eltűnt már az a rendszer, amivel szemben szükség volt bizonyos lépésekre. Most már fel kell tenni a kérdést, hogy van-e szakmai haszna a gárdának, vagy csak felesleges önmutogatás?

A párt akkor tud hatékonyan működni, ha a parlamenti feladatára összpontosít és nem olyan vonalat támogat, ami ellent mond a józan ész logikájának.”


Pősze Lajos nyilatkozata
Magyar Nemzet
2010. július 17.

Azt hiszem ezek voltak az elmúlt napok számunkra legfontosabb és egyben legfelháborítóbb mondatai. Pősze Lajos ezzel a nyilatkozatával átlépett egy olyan határt, ami után már nem nagyon lesz visszaút számára a radikális oldalra. A kedélyek azóta ugyan valamelyest megnyugodtak, de azt hiszem a dolog azzal még messze nem oldódott meg, hogy Pőszétől elvették a frakcióvezető-helyettesi megbízását.

Az eset azt gondolom, túlmutat önmagán és jónéhány olyan kérdést vett fel, amire mihamarabb választ kell találnia a radikális oldalnak. A leglényegesebb talán az, hogy szükségünk van-e nekünk ilyen emberekre, mint a volt Szerencsejáték-vezérigazgató?

Pőszének kétségtelenül nagy érdemei vannak a Jobbik választási programjának kidolgozásában és az is vitathatatlan, hogy tapasztalt szakember, de mindezzel ellentétben sajnos úgy látszik fogalma sincs arról, hogy mi az a nemzeti radikális értékrend, amit a szakmai munka mellett képviselnie kéne. Pősze legnagyobb tévedése, hogy azt hiszi, hogy a radikálisok legfőbb célja a parlamentbe jutás volt, pedig ez messze nincs így. A parlamenti jelenlét, úgy ahogy maga a párt is nem lehet cél, csak eszköz. Eszköz ahhoz, hogy megvalósítsuk mindazt, amit az elmúlt években közösen kitűztünk magunk elé.

Pősze ezt az irányt vétette el, és akarva-akaratlanul kitört belőle az elmúlt 20 év tipikus gátlástalan politikusa, aki pillanatnyi politikai érdekből képes még a sajátjain is áttaposni. Aki néhány vélt többletszavazatért képes megtagadni, képes szemen köpni azokat az embereket, akik ugyan nem írtak választási programot, de százszor többet tettek ezért az országért, a nemzeti oldalért, mint ő, akiknek a vállán egyébként Pősze is bejutott az ország házába. Mert azért azt nem szabadna elfelejtenie, hogy az, hogy ő egyátalán ott ülhet a parlamenti sorokban, az a somogyi embereknek köszönhető azoknak, akik a Jobbikra szavaztak. Nem Pőszére, hanem a párta és a nemzeti ellenállásra, aminek többek között ugyanúgy része a Jobbik, mint ahogy része a Gárda és természetesen Budaházy Gyuri is.

Így aztán most őket megtagadni, és azon elmélkedni, hogy szükség van-e rájuk a legnagyobb pofátlanság, a legnagyobb cinizmus, amit radikális politikus megtehet. Arról már nem is beszélve, hogy vajon a bomlasztás szándékán kívül, mi értelme lehetett annak, hogy Pősze ahelyett hogy belső körben adott volna hangot a kétségeiknek, az ellenfél médiájában kürtölte világgá megosztó gondolatait?

Vajon milyen értelmes indoka lehet ennek?

Vajon elképzelhető az, hogy Pőszének frakcióvezető-helyettesként nem volt alkalma, nem volt lehetősége a párt vezetőivel erről a kérdésről egyeztetni? Ha nincs bomlasztó szándék, akkor mi szükség volt a Magyar Nemzet bevonására?

A választások óta a narancsosok arra törekednek, hogy minden szelet kifogjanak a radikálisok vitorlájából. Ha valaki kicsit is figyel, akkor jól láthatja, hogy a beterjesztett fideszes javaslatok nagy hányada a Jobbik programpontjainak a felpuhított változata.

Egyértelmű, hogy OV-nak nem érdeke, hogy legyen még egy jobboldali párt a magyar politikai palettán, nem érdeke, hogy legyen egy olyan nemzeti érdekeket és értékeket képviselő tömörülés, aki képes lesz majd a fideszből kiábrándult szavazóknak alternatívát nyújtani. És ennek a megakadályozására semmi nem lesz majd drága és nem drága most sem. Ez jól látszik minden lépésből, minden velünk kapcsolatos kommunikációból.

A radikális oldal megosztása és bomlasztása nem újkeletű törekvés, elég csak a választási kampány aljas kis történeteire visszagondolnunk. Vegyük hát észre, hogy mi folyik körülöttünk, és ne hagyjuk, hogy a bomlasztók tovább végezhessék a feladatukat.

Bátran mondjuk ki azt is, hogy a párt hirtelen nőtt nagyra, hogy bizony olyanok is feltűntek és beépültek közénk, akiknek a személyes karrierjük, a pillanatnyi érdekük, vagy más pártok érdekei fontosabbak a mi értékeinknél, a mi céljainknál.

És ne féljünk kimondani, hogy a hozzánk csapódott karrieristákra nincs szükség.

Legyen bátorságunk megszabadulni azoktól, akik a cselekedeteikkel bebizonyítják, hogy nem valók közénk. Lehet, hogy így elvesztünk majd néhány jónak mondott szakembert, néhány rutinosabb szereplőt, de kérdem én: Nincs közöttünk makulátlan, jól felkészült fiatal akármelyik szakterületen?

Biztos vagyok benne, hogy bőven akad. Lehet, hogy most még nincs meg a tapasztalat, de hát ki születik mindjárt úgy? A következő választásig hátra lévő évek bőven elegendőek lesznek arra, hogy felnőjön egy olyan politikus-szakember gárda, akik addigra már kellő gyakorlattal rendelkeznek, és akikre ha úgy alakul, bátran rá lehet bízni egy országot.

A tisztulási folyamat elkerülhetetlen, de minél később kezdődik el, annál fájdalmasabb lesz. Csak azért, hogy fenntartsuk az egység látszatát, még ne dugjuk homokba a fejünket, még ne tegyünk olyan idétlen nyilatkozatokat, mint Balczó Zoli, aki ebben az ügyben most már másodszor csinál úgy, mintha nem is ezen a földön élne.

Ne legyünk már hülyék…

És legfőképp. Ne féljünk megtenni az első lépést, és nem féljünk ki mondani: Az ilyen Pősze-féléknek nincs helye közöttünk.

13 kommentek:

yanoo írta...

Ugyanezt gondolom én is.

Névtelen írta...

Jól megy a felzárkózás a Jobbiknak – nyílt zsidóbarátság

A hírek szerint belépett az országgyűlés magyar-izraeli baráti tagozatába Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő. Lépését azzal indokolta, hogy „jobban megismerhesse Izrael működését, valamint hazánk és a közel-keleti állam közötti kapcsolatokat”… Körül nem metélik magukat a Jobbik képviselői, hogy tudják, milyen érzés?

A Jobbiknak két választása volt. Bár semmi beleszólása nem lehet (és a színjátékkal csak feltartja a valós nemzeti ellenállást), a lehető legnagyobb, radikális szólamú hangoskodással igyekszik megtartani híveinek bizalmát. Vagy nagyobb morzsákban reménykedve besimul a rendszerbe. Úgy tűnik, az utóbbi utat választották.

A szövetségesek újabb és újabb elárulása, megtagadása után ez a szimbólumértékű gesztus egyértelműsíti a Jobbik-hívekkel: naivak voltatok…

Bükkfalvi Roland

Herne írta...

Vonáéknak most kéne likvidálni a veszélyes elemeket, mielőtt késő lesz. Már így is inog a bizalom, és ha így folytatódik, az árulók többségbe kerülnek, vagy legalábbis amolyan párt-puccsot hajtanak majd végre, és eltávolítják az eszméhez hű tagokat, élen a vezetőséggel. Vona Gábor hihetetlenül tehetséges politikus, született vezető, pusztán a személyes karizmájával helyre tudná állítani a beléjük vetett bizalmat - de ehhez az kell, hogy előbb likvidálja azokat az elemeket, amelyek a bizalmat megingatták.

Ne feledjétek ti ott a Parlamentben, hogy ti vagytok az ország utolsó reménye arra, hogy úgymond demokratikus úton helyrehozzuk a dolgokat. Ha bennetek is csalódnunk kell, bele sem merek gondolni, mi következik. De hogy ez a nép nem visel el még négy év totális elnyomást, az teljesen biztos. Ha ti is hátat fordítotok nekünk, itt berobban a szikra. (Nem én tervezek forradalmat, nyugi, pusztán csak elemzem a helyzetet.)

Valószínűleg egyébként pont ez a célja a politikai elitnek, és ehhez asszisztálnak most már a Jobbikból is azok, akiket megvásároltak.

Srácok, ne hagyjátok, hogy csalódjunk bennetek. Irtsátok ki a gazt, mielőtt az lep el titeket.

Tudjátok egyébként, mit nem értek? Ha azok ott fent arra játszanak, hogy itt felkelés törjön ki, akkor a saját sírjukat ássák. Hiába jön majd a NATO, meg az IDF, meg a faszomhegye, mire azok megérkeznek, addogra azok a vezetők, akik ide juttattak minket, rég lógni fognak. Ők lesznek az első számú célpontjai a forradalomnak, és nincs az a testőrség, amely megvédené őket tízmillió bosszúszomjas embertől. Még ha néhányuk külföldre menekül is, a többségüknek nem lesz alkalma elmenekülni. Ezek vagy teljesen hülyék, vagy készek az életüket adni idegen érdekekért.

Herne írta...

Egyébként legyetek óvatosak a nevetek megadásával. Az ilyen jellegű blogokat árgus szemekkel figyeli az AVH (gondolom csak véletlen, hogy ennek az új szervnek a neve kísértetiesen emlékeztet az ÁVH-ra, nemdebár?). Nehogy úgy járjunk, hogy tiltott szólásszabdság vádjával bezsuppoljanak minket. A komolyabb, nagy hatást elérő hozzászólóknak megpróbálják majd úgy forgatni a szavait, hogy arra rá lehessen fogni olyasmit, mint gyűlöletbeszéd, államellenes izgatás (mint Budaházy Gyuri esetében), lázítás, bűncselekményre uszítás, bármi ilyesmi, és már fékez is a házatok előtt a feke pardon kékfehér autó. Én is ezért emeltem ki, hogy nem én tervezek forradalmat, mert a végén még képesek ráfogni a bejegyzésemre, hogy felkelést akarok kirobbantani. Nagyon figyeljetek oda mit írtok, mert ebben a kifacsart, diktatórikus jogrendszerben egy pillanat alatt rádfogják, hogy taktikai atomfegyvert készültél felrobbantani a Parlamentben és magát Bin Ladent rejtegeted a sufnidban. Aztán bizonyítsd az ellenkezőjét, miközben törvénytelenül fogva vagy tartva, ismét csak Budaházyra utalva.

Az ÁVH pardon AVH munkatársainak: nem azért írtam Gyurit, mert ismerem, ugyanis nem ismerem (sajnos); pusztán a szimpátiám fejeztem ki irányában ily módon, mivel a György személytelennek tűnt a szememben jelen szövegkörnyezetben. A szimpátia pedig, remélem, még nem bűncselekmény.

Herne írta...

Szóval röviden: LEGYETEK RÉSEN!

A magam részéről nem vagyok biztos benne, hogy a név megadása jó ötlet...az itteni, közvetlen kommunikáció szempontjából az, de a lehetséges következményeket tekintve kevésbé.

Gambit írta...

Azért nem kéne figyelmen kívül hagyni, hogy a választásokon az emberek többsége cseszett megfelelő mértékű bizalmat szavazni a pártnak. Így pedig nem lehet csodákat várni.
Amit pedig itt sokan besimulásnak, meg Isten tudja minek értékelnek, az leginkább a parlamenti munkával járó bizonyos (kötelező) kötöttségek, keretek betartása, valamint a politika természetes elemei: kompromisszumok (nem egyenlő a megalkuvással), kapcsolatépítés, kommunikáció és tájékozódás... stb. (úgy nem változtathatsz valamin, vagy előzheted meg, ha fogalmad sincs róla, nem vagy tisztában jelen mechanizmusaival, viszonyaival, lásd Gaudi esetét; nem könnyebb megakadályozni a gyarmatosítást, ha legalább részben belelátsz a kártyákba?). Aki ezt nem képes felfogni, az inkább ne is akarjon politizálni, mert nem ért hozzá.
(Tényleg fogalmam sincs mit vártak egyesek, hogy odabent majd mindenkit fölkoncol a frakció? A képviselőség nem azt jelenti, hogy Kossuth téri tüntetőként nem engedtek be, de az igazolvánnyal már beparádézhatsz és nyakon vághatod Gyurcsányt...)
A Jobbik jelenleg maximálisan kihasználja a parlamenti keretek adta lehetőségeket és emellett a civil formulákat sem hagyta hátra. Aki ezt nem látja, az nem a megfelelő helyről tájékozódik. Nézni kéne a parlamenti közvetítéseket, olvasni a Barikádot és mondjuk nem azt kéne várni, hogy a HírTV, vagy az Echo tájékoztasson a számukra rivális párt tevékenységéről.
Egyébként ha van dolog, amiben a Jobbik harmat gyenge (elsősorban Elődkének köszönhetően), az a sajtó szervezése. Nem holmi megalkuvás miatt fogják elveszíteni a táborukat, hanem mert nem tudják velük megfelelően tartani a kapcsolatot és idővel a többség ehhez hasonló blődségeket kezd majd vizionálni.
Ami pedig Pősze szerencsétlen kijelentését illeti, azon is el kéne gondolkodni, hogy a Gárda maga is csupán eszköz, nem cél, az utóbbi időben viszont kezd öncéllá válni (a jogszabályok elleni szélmalomharc nem éppen a leghatékonyabb és legvonzóbb módja a nemzeti érdekek képviseletének). Legalábbis az átlagember számára kizárólag ez az oldala kezd előtérbe kerülni, ami azt eredményezi, hogy a szervezet jelen formájában inkább kezd gáttá válni. Többek között a nem megfelelő kommunikációnak hála. (Szvsz. a Gárdára amúgy - a névváltozásokon túl - ráférne már egy átfogó reform.)
Szóval Pősze gondolataiban is meg kéne látni a rációt, azzal együtt, hogy a megoldásai tévesek, akárcsak Vonáé, vagy a radikális tábor reakciói.

Gambit írta...

Ja, és még annyit, hogy nem azt kéne várni, hogy majd ők a Parlamentből megtesznek mindent helyettünk (ismétlem, ekkora támogatottsággal nem is tudnának), amíg mi szépen hátradőlünk és rinyálunk, hogy milyen rossz nekünk. Ha nem vagytok elégedettek a munkájukkal, mi akadályoz meg abban, hogy szerveződjetek és helyi szinten változtassatok?
Persze, kritizálni kényelmesebb, de azt is be kéne látni, hogy az országgyűlés csupán egy második, magasabb szintű front, a mindennapi élet problémái nem tűnnek el attól, hogy oda küldünk x embert. Ki kell termelni egy második vonalat, akik fölváltják a most parlamenti munkát végzőket az előző csatatéren (ezt már a választások előtt el kellett volna kezdeni, de sajnos nem történt meg). És természetesen nem pártkeretekben értem a dolgot, sőt.

Zeki írta...

Hernének!

Azzal, hogy megadsz valamilyen nicknevet, még semmi konkrétat sem árulsz el magadról. Holnap meg kitalálsz egy másikat. Holnapután meg egy harmadikat, ha éppen az esik jól.

Viszont az tényleg szar volt eddig, hogyha akartál valakinek válaszolni, akkor névtelenül csak úgy tudtál, hogy a bejegyzésének az idejére hivatkoztál.

Egyébként meg Gambitnak nagyrészt igaza van, bár abban nem értek vele egyet, hogy Pősze kijelentése csak egy véletlen, szerencsétlen kijelentés.

Pősze biztos nem hülye. Szerintem pontosan tudta, hogy mit csinál, és hogy mi lesz ennek a következménye. Ezzel a megnyilvánulásával és azzal, hogy mindezt a fideszes MN-ben tette meg nyilvánosan éket vert az eddig egységes pártvezetésbe. Ez pedig akár igaza van valahol, akár nincs súlyos hiba volt. Ha a Jobbik sem lép fel egységesen a gárdáért, akkor az ellehetetlenítés még sikeresebb lesz. Ezt szerintem ő is tudja. Így az igazi kérdés az, ahogy a fenti cikkben is szerepel, hogy Pőszének mi oka volt arra, hogy ezt az utat váálassza?

Laca írta...

Jajj gyerekek! Az IP és a Mac cím alapján bármikor rád találhatnak. A másik : Semmi nem az aminek láccik! Mi van ha frakció szinten előre tervezett "magán" akcióról van szó?

Gambit írta...

Kedves Zeki!

Ezek szerint félreérthetően fogalmaztam. Pősze kijelentése távolról sem volt véletlen, csupán szerencsétlen. Az, hogy egy rivális médiumnak nyilatkozott a kérdésben valószínűleg azért volt, mert Vona hallani sem akar az ilyen jellegű fölvetésekről, ezért Pősze olyanoknak próbált (rendkívül elcseszett módon) üzenni a párton belülre, akik osztják/oszthatják a véleményét (és persze emellett a vezetésnek is). Nyilván azt remélte, hogy így nyomást tud gyakorolni az elnökségre.
A dolog szépséghibája annyi, hogy a Jobbik belső struktúrája közel sem olyan rugalmas, hogy elbírjon egy ilyen szintű kommunikációs huszárvágást. Ami, ismétlem, valószínűleg annak a következménye, hogy a vezetés (és főleg személyesen Vona) hallani sem akar ilyesféle aggályokról. Pedig a probléma valós, a radikális tábor egészére is kiható kérdés, amit nem kellene szőnyeg alá söpörni, sőt minél előbb rendezni kéne, mert idővel komoly feszültségek forrása lesz (vagy inkább már az is - az pedig semmiképp nem helyes megoldás, hogy még csak meg sem vitatják a kérdést, csak ukázok és retorziók röpködnek).
Mint mondtam, a Gárda, és a Jobbikkal való kapcsolata erőteljes revízióra szorul, a szervezetnek magának sem ártana, ha mondjuk kezdetnek egy kompetens, sok szempontból önállóbb vezetés alatt működhetne tovább, valóban szeparáltan a párt vezetőségétől.
Ez a pátnak és a Gárdának is jobb lenne, mert a párt nem veszítene (további) jó szakembereket a Gárdával való "parádézás" miatt, a Gárda pedig gyakorlatiasabban, kevésbé átpolitizáltan, emberközelibben és ami a legfontosabb, újra az átlag számára is vonzó módon szolgálhatná végre a nemzeti gondolatot. Nem az állandó átfedéseknek, hanem a közös célnak kéne összefognia a két brigádot.
Ha erre nincs esély, akkor sajnos az egész fölösleges.

Névtelen írta...

Éljen pösze lajcsi az észkombájn!!!!

Zeki írta...

Kedves Gambit!

Igazából nem tudom, hogy milyen kommunikációs rend van a Jobbik vezetőségében, de azt nehezen tudom elképzelni, hogy Pőszének ne lett volna alkalma erről a kérdésről egyeztetni akár Vonával, akár mással. Ezért érthetetlen számomra, hogy mi szükség volt arra, hogy egy narancsos napilapban "üzengessen" a többieknek.

Az ügyek ilyenfajta rendezése szerintem teljesen idegen a radikálisoktól. Így az szocik szoktak ügyeket intézni, amit még véletlenül sem kéne ezen az oldalon meghonosítani.

De ha még úgyis lenne, ahogy mondod, akkor is miből gondolta azt Pősze, hogy ezzel majd nyomást gyakorolhat az elnökségre? Ennyire nem ismeri őket?
Nagyon zavaros ez az egész.

Szerintem a Gárda-Jobbik kapcsolattal nincs nagy baj. Attól, hogy vannak bizonyos átfedések a vezetésben szerintem a dolog még teljesen működőképes. Ez eddig is így volt, az egész ezzel a struktúrával fejlődött és lett azzá ami. Inkább csak azt kéne valahogy kitalálni, hogy ekkora ellenszélben, hogy lehet működtetni tovább a dolgot. Persze ez sokkal macerásabb, mintha azt mondanánk, hogy hagyjuk a francba az egészet és a gárda járja a maga útját, de nem hiszem, hogy ez lenne a jó megoldás.

Valószínűleg ebbe a kilátástalannak tűnő szélmalomharcba fáradhattak bele a Pősze-félék is, de attól, hogy ők nem látnak kiutat, attól az még létezhet, bár őszintén szólva egyelőre én sem tudnám megmondani, hogy mi az. De az biztos nem, hogy hagyjuk a francba az egészet.

Névtelen írta...

Remek humora van Gaudinak.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló