OV Elqró nyomdokain

Gondolom, még sokan emlékeznek OV azon ígéretére, mely szerint a kormány megalakulását követő két héten belül, mindenki számára érezhető közbiztonsági fordulat jön létre az országban. „Kettő hét alatt fogunk rendet tenni az ország olyan pontjain, amelyek ma még reménytelennek tűnnek" – mondta még április 13-án, a választások első fordulóját követő nemzetközi sajtótájékoztatón.

Az azóta eltelt időszakban meglett a narancsos kétharmad, megalakult a kormány és időközben letelt az a bizonyos kettő hét is. Az ígéretből pedig pontosan az lett, amit már akkor is sokan sejtettek, amikor a bejelentés megtörtént. Egészen pontosan semmi. Az érintett települések polgármesterei nem tudnak beszámolni semmi előrelépésről, a többségük csak annyit mondott, hogy állandó rendőr még nincs náluk, csak egyeztetések voltak a szolgálati lakásokról.

A bűnözéssel leginkább sújtott kelet-magyarországi települések semmit nem éreznek a nagy javulásból, az életük semmivel sem vált biztonságosabbá, mint annak előtte és a híradásokban se lett rövidebb a bűncselekményekről szóló hírek sora. Persze azért valljuk meg, igazából nincs ebben semmi meglepő. Aki kicsit is józanul gondolkodik, az pontosan tudja, hogy 14 nap alatt képtelenség rendet tenni ott, ahol a bűnözés hosszú évek óta teljesen elfogadott életformává vált.

Azonban történetben talán nem is az eredmény, pontosabban nem is az eredménytelenség elszomorító, hanem az, hogy OV milyen dilettáns módon akarta megoldani a problémát. Vajon mire alapozta azt, hogyha odavezényel Borsodba a készenléti rendőrség állományából 600 rendőrt, akkor attól egycsapásra megváltozik minden? Honnan vette, hogy a szükséges helyismerettel egyátalán nem rendelkező rendőrök, majd képesek lesznek néhány nap alatt átlátni és megoldani az ottani problémákat?

Vajon milyen szakmai indokok voltak azok, amelyek alátámasztották ennek a megoldásnak a helyességét?

Talán nem nagy bátorság kijelenteni, hogy ilyenek valószínűleg egyátalán nem voltak, és az egész nem más, mint sima parasztvakítás. Arról már nem is beszélve, hogy mi van a többi megyével? Az ország számos pontján, mégha nem is annyira durva a helyzet, mint Borsodban, de azért már bőven átlépi az elviselhetőség határát. Ezekre a helyekre majd honnan és legfőképp kiket fognak átvezényelni?

Magyarországon az elmúlt években arról szóltak a hírek, hogy a rendőrség olyan komoly létszámhiánnyal küzd, hogy az már szinte veszélyezteti a közbiztonság fenntartását. Ahhoz, hogy a helyzet javuljon, illetve ahhoz, hogy a kormány ígéretének megfelelően minden településre jusson rendőr, egyik napról a másikra 3.500 embert kéne felvenni az állományba. Ez pedig képtelenség.

És tegyük hozzá gyorsan azt is, hogy ahonnan azt a 600 embert elvezényelték, ott gondolom előbb-utóbb hiányozni fognak. Ráadásul milyen munkát várhatunk el olyan emberektől, akik valószínűleg maguktól sohasem kérték volna, hogy a borsodi térségben szolgáljanak, akiknek a családja és a gyerekei több száz kilométerre vannak a mostani szolgálati helyüktől? Vajon hányan lesznek, akik hosszabbtávon nem tudják, vagy nem akarják vállalni majd így a munkát?

„Teljesen nyilvánvaló volt, hogy amit mondunk: az nem igaz!" Gondolom, mindenkinek ismerősen hangzanak ezek a szavak. Alig telt el két hét és már elmondható, hogy ez ugyanúgy igaz a mostani kormányra, mint anno az Elqró vezette kabinetre. OV-ról sok minden elmondható, de egy biztos: nem hülye. Pontosan tudta, hogy ez a kijelentése egyszerűen tarthatatlan. Mégis elmondta. Nem egyszer, nem kétszer. Kampányt csinált belőle. Pedig erre semmi épeszű magyarázat nincs, hisz a kétharmad nem ezen múlott. Akkor meg minek?

És végül, azért egyet ne feledjünk. Két hét alatt rendet tenni, vagy legalábbis jelentősen javítani a közbiztonság helyzetén, minden szerénytelenség nélkül kijelenthető, hogy csak egyedül nekünk, radikálisoknak sikerült volna. Mi, a Magyar Gárdával együttműködve azonnal, szervezetten meg tudtuk volna kezdeni a rendrakást, azonnal tudtunk volna biztosítani az utcai jelenlétet. Nem lett volna gond a létszám hiány, a helyismeret és nem lett volna gond a tenni akarás sem.

A Gárda és az abból kialakuló csendőrség minden további nélkül képes lett volna gyorsan, szemmel látható eredményeket elérni. A Gárda, amelyről OV éppen a napokban jelentette ki, hogy nincs szükség rá, amelynek hivatásos tagjait volt mersze dezertőrnek minősíteni. Pedig lehetne ez másképp is. Lehetne ezt mindenki megelégedésére törvényileg úgy szabályozni, hogy az egy jól működő rendszer legyen. Az egész csak szándék kérdése.

Azonban sajnos erre ma nincs semmi esély, mert úgy látszik OV eldöntötte, Elqró nyomdokain halad tovább.

47 kommentek:

Névtelen írta...

Tisztelt gabeebee!
Szomorú, de nekem úgy tűnik, hogy az Ön számára nincs különbség O.V. és GY.F. között, egy jobboldali és egy baloldali között. Nagy kár!
Üdvözlettel: tlaci

Névtelen írta...

"Azonban sajnos erre ma nincs semmi esély, mert úgy látszik OV eldöntötte, Elqró nyomdokain halad tovább."
Nem ő döntött így!Ő ugyanis nincs döntési pozícióban.Minek után nem vagyunk a magunk urai,ezért válik egyre sz@arabbá a helyzetünk.
A cikk egyébként megint nagyon korrekt.

Üdv.:Astur

Névtelen írta...

Orbán mondjon le! Most már biztos, hogy csalással és megtévesztéssel szerzett szavazatokat. Hazug ígéretekkel kampányolt, és a birka nép egy része sajnos nem látott át a szitán, annak ellenére, hogy a szeme előtt volt a Jobbik programja, és az abban lévő magyarázatok, hogy miért nem szabad szavazni ezekre a dögevőkre. Egytől egyig hazaárulók, Bilderberges, és szabadkőműves páholyok tagjai. Nemzet, haza, hűség fogalmak, ismeretlenek ezeknek a férgeknek. El kell kezdeni újra z utcai politizálást is, és elzavarni ezt a sunyin kétharmados diktatúrát.

Névtelen írta...

Sajnálom, hogy nem vette észre hogy amióta a kormány megalakult egyik természeti katasztrófából a másikba esik az ország más és más területe. Azt hiszem hogy ez alatt a három hét alatt "hozzáállásból" lényegesen jobban szerepelt ez a garnitúra mint az előző bármikor is.

Névtelen írta...

Nagyon szeretem ezeket a "mindegy ki van kormányon mondjon le" típusú embereket. Kiváncsi lennék rá, hogy egy fél éves Jobbik kormányzás után kire mondaná, hogy "monnyon le".

Névtelen írta...

Borsodban fosztogatnak a cigányok, sok helyen a legszükségesebb ellátást nem tudta biztosítani a kormányzat. Áll a víz, az ürülék.Nincs áram. OV azt mondta, hogy megvédi az embereket. Ha nincsenek civilek, gárdisták, jobbikosok és rokonok, akkor az ottani magyarok még rosszabbul jártak volna. Közben a médiában arról pofáznak, hogy mennyi pénz gyűlt össze. Hol van az a pénz? Telefonon a borsodi ismerősök panaszkodnak, hogy van olyan hely, ahol éheznek a családok, mert semmi élelmet nem kaptak. Nem cigányokról van szó. OV és stábja Pintérrel együtt leszerepelt. Közben 60 rohamrendőrt vezényelnek ki a tegnapi kilakoltatáshoz. Sokba került ez nekünk. Máshol meg továbbra is rabolnak és ölnek meg magyarokat a cigányok. ... Új napra virradtunk? OV neked véged lesz mint a botnak.

Névtelen írta...

O.V. veszélyesebb, mint GY.F.!!! Az ellenségről tudjuk, hogy ellenség, akit a megmentődnek hiszel, bármikor hátba szúrhat! ...és meg is teszi!!! ÉBRESZTŐ, ZOMBIK!!!

Névtelen írta...

Michael Moore : Capitalism - A Love Story

Ha ezt megnézed, mindent megértesz.

http://thepiratebay.org/torrent/5377833/Capitalism.A.Love.Story.DOCU.DVDRip.XviD-SAPHiRE
+ felirat
http://www.opensubtitles.org/hu/subtitles/3647597/capitalism-a-love-story-hu

Szebb Jövőt!

Névtelen írta...

Amíg itt nem lesz egy Francohoz hasonló ember az ország élén és nem tesz rendet addig itt csak a káosz fog uralkodni.

Névtelen írta...

O.V.irány GABROVÓ.itt osztják ki a legnagyobb hazudozóknak járó dijakat.A kéthetes rendcsinállásról:nem mondtamelyik két hétre gondolt!!!MAGYAROK ha élni akkartok védjétek meg magatokat,ez a mi országunk,a mi életünk.A miéletünk is ér annyit,mint ezeké az élősködő, fosztogató parazitáké!!

Siklósi András írta...

ORBÁN ÉS GYURCSÁNY KÖZÖTT BIZONYOS SZEMPONTBÓL VALÓBAN NEM LEHET KÜLÖNBSÉGET TENNI... Mindkettő a KISZ-ből jött, mindketten vagyont szereztek 1990 után és mindkét politikust csak a hatalom érdekli. Ennyit róluk.
Ma olvastam (ismét) egy cikket a közismert kaméleonról, a mangalica külsejű STOFFÁN GYÖRGY pincérből lett "újságírótól". Újabban német nemzetiségűnek hirdeti magát... miközben magyar állampolgárságát románra cserélte. Amit nem értek: ha német (bajorországi) lenne, akkor miért nem folyamodott inkább a német állampolgárság megszerzésére? Ha semmiképpen sem akart magyar maradni, akkor célszerűbb lett volna a német állampolgárság megszerzése...
És az is feltűnt nekem STOFFÁN esetében, hogy mennyire kerül két témát:
1./ az 1990 előtti éveket
2./ azt a tényt, hogy két kemény liberális lap
munkatársa volt a Népszavánál és a hirhedt Kacsa Magazinnál(s mint ilyen a jelenlegi
jobboldaliak ellen írt, dolgozott).
Mivel ezen a weboldalon több olyan igaz hazafi is megfordul olvasóként, szerzőként - talán nem ártana Herr Stoffánt (vagyis domnule Stoffánt) emlékeztetni a pöttyös múltjára.

Névtelen írta...

Az országirányitás minden területét ellepni kezdő Fidesz diktatúrától kell megvédeni, visszavenni Magyarországot. A globális hatalmak meg vannak elégedve Orbánnal, hogy folytatja a gyurcsányi és bajnai féle vonalat, de ez az elégedettség az ország halála lesz, ha nem lépünk fel radikálisan. Kezd már talán a megtévesztettek előtt is nyilvánvalóvá válni, hogy az MSZMP utódpártjaitól egyszer s mindenkorra meg kell szabadulni. Örökre. A globális háttérhatalmak reakcióit a legmesszebbmenőkig számításba kell venni, mert a Kenedy gyilkosságoktól kezdve, a WTC, Irak lerohanása, Afganisztán lerohanása, és legutóbb Kazcynsky meggyilkolása mutatják, hogy mire képesek a világhatalmisták. Orbán, Martonyi ezektől kapják a parancsokat, és ezért vannak még életben is. Ő nyugodtan repülhetett Lengyelországba, nem úgy mint Kazcynsky, aki nem vásárolt H1N1 oltóanyagot a gyógyszermaffiától, és el akart szakadni az orosz gázfüggéstől. Napról, napra tesz egyre több bilincset Orbán a demokráciára, és szervezi meg a háttérhatalmak igényeinek megfelelő diktatúráját. Hazugságai előbújnak a lakájmédia nagy ovációja mögül is. Kis Izrael nem lehet hazánkban, így Orbán sem. Minél hamarabb el kell zavarni, és mi erre hatalmaztuk fel a Jobbikot, és ezt várjuk tőlük. Van nemzeti gárda, és vannak hazafiak, fegyvert kérünk, és milliónyian megyünk ezek ellen a paraziták ellen, de akkor már az utolsó csótányt is el kell taposni. Nem lesz kegyelem, de lesz Haza, magyar Haza.

Névtelen írta...

"Amíg nem lesz egy Franco-hoz hasonló..." - jegyezte be az egyik névtelen.
Csak arról feledkezett el, hogy a radiális nemzetiek éppen a liberális közállapotoknak köszönhetik, azt hogy ilyen marhaságot (büntetlenül) leírhatnak. Franco, Hitler, stb. idején nem múködhetett volna a M.Gárda, a Nemzeti Őrsereg, a Kurucinfó és még sokminden más sem!
Jó lenne erről nem elfeledkezni!!!

Marton István írta...

Stoffán György - ez egy valóban nagy kérdőjel! Ő biztosan nem fog ezekre a kérdésekre válaszolni, kedves Győrffy Pista. Szerintem egy beteg elme, akinek teljesen mindegy, hogy melyik táborban van - bármelyiket kész elárulni. De azt valóban érdemes lenne kutatni, hogy mit csinált (mint pincér) azokban az években. A nemzeti ellenállók, a bebörtönzöttek között biztosan nem volt, akkor ismernék.

Névtelen írta...

domnule stoffanescu!ha jobban megkapargatnánk,kiderülne őkegyelme is blankolt farku.dagadt ártány.szerintem is aki györffy állnéven irogat egy beteg elme.detto az előbbi!!

Névtelen írta...

Domnule Stoffanescu?... STOFFÁN GYÖRGY volt már a Szent Korona újságnál 1990 után a Bosnyák körül, azután sorban a Népszava, Kacsa Magazin, Esti Hírlap következett... Megfordult a Szász Lóri körül is a Magyarok Vasárnapjánál - MA MÁR NEM HISZEM, HOGY EGY AKÁRMILYEN SZERKESZTŐSÉG MUNKÁT AJÁNLANA NEKI. Arról viszont érdemes lenne megnyilatkoztatni, hogy ha magyar létére németnek vallja magát, akkor miért kérte a román állampolgárságot? (Ez olyan ellentmondásosnak tűnik, aminek a tisztázásához inkább pszichológus kellene.)

Névtelen írta...

Draskovics ellen mikor indul eljárás a hamis és koholt videó felvétel bizonyítékként való nyilvános bemutatása ügyében. Ügyészség, bíróság, önkormányzatok, kormányhivatalok, mind kezdik narancsszínűre festeni, narancs diktatúra van már most. A legnagyobb terrorista szervezet az USA, és Izrael, e két állam terrorizálja az egész világot, ehhez kétség sem fér, és Orbán ezektől kapja az irányítást és a parancsoknak beillő előírásokat. Ha nem követné azokat, ő is és szűkebb környezete is Kazcynski és családja, valamint támogatói sorsára jutna. A Jobbiknak ezt figyelembe véve kell a hatalmat átvenni, akár parlamenten belüli puccsal, nem tudom, de az Orbán által sokat emlegetett forradalom, amelyik igen sok vért fog kívánni, úgy érzem, rövidesen el kell érkezzen. Akkor láthat majd a likudos féreg forradalmat, a nemzet forradalmát, a nemzetért. De akkor cigány és zsidó hulla hegyekből lehet majd gátakat építeni, s a tetejükbe rakni ezeket az elvetemült ügyészeket, bírákat, na meg a hazaáruló, a világ terrorista államait kiszolgáló, többi Fideszes és egyéb hazaárulókat. Fegyvert tisztíts! Kaszát egyenesíts!

Névtelen írta...

tlaci:ne károgj.nem vagy te varjú.csak itt,és csak nekünk áruld el a nagy titkot,mi a külömbség a gyurcsotány,meg az orsós közöt??mert én nem láttom!!oszd meg velünk nagy titkodat!!!álmatlan éjszakákon sem tudtam rájönni erre.rémálmaimban mindketten az ország,a nemzet vagyonát lopatizálták!!!ne tarts minket bizonytalanságban!!!!!

Névtelen írta...

És ne felejtsük el megkérdezni magunktól, hogy mit is várhatunk ezektől a "rendőröktől", még akkor is, ha esetleg meglenne a szükséges létszám?

Mit várhatunk attól az állománytól, amelyik ahhoz lett szoktatva, hogy cigányhoz nem szabad nyúlni? Mit várhatunk el attól az állománytól, amelyik lebeszéli a feljelentésről a sértetteket, csak javuljon a statisztika? Mit várhatunk egy olyan állománytól, amelynek tagjaiba a párt és a rendszer védelme lett beleverve? Mit várhatunk el egy olyan állománytól, amely még ha szeretne is cselekedni, nem teheti, mert a parancsnokaik ugyanazok mint eddig?

OV ugyanolyan statisztikai szemléletű kapitalista üzletember, mint elQró vagy bármelyik másik. Elmondhatja az embereknek, hogy ő bizony kivezényelte a 600 rendőrt, a többi nem az ő dolga, ő megtette amit ígért, mossa kezeit.

Mit is várhatnánk egy olyan állománytól, amelynek legfőbb parancsnoka, azaz OV, ugyanannak a rendszernek és érdekkörnek a kiszolgálója, mint elQró, következésképp semmivel sem fog több cselekvési jogot adni a kezükbe, nehogy megorroljanak rá Brüsszelben és Tel Avivban?

És azoknak, akik még hisznek ebben a szemfényvesztő papírcsászárban: milyen ember az olyan, aki hagyja a saját népének ártatlan tagjait áldozatul esni a bűnözőhordáknak, teljesen mindegy milyen okból? Milyen érzései vannak egy ilyennek, mi játszódik le a lelkében? Lejátszódik valami egyáltalán?

Névtelen írta...

Franco rendet tett Spanyolországban,épp a kedves kommunisták köreiben,mert nem akarta,hogy ezek a kártékony dögök uralják az országot.Arról meg nem árt elfeledkezni,hogy Európában ő volt az egyetlen államfő,aki önkénteseket toborzott és repülők álltak megrakva fegyverekkel,gyógyszerrel,hogy az 56-os forradalmárokat segítse a kommunisták ellen épp csak Eisenhoower elvtársék nem egyeztek ebbe bele.Vajh miért?

Névtelen írta...

Magyar testvéreim,emlékeztetőül:Szabolcsban 3 cigány 2 rendörutánzattól elvette a pisztolyukat,ebböl 2 részeg,1 meg taknyos orrú kölyök volt!!ott kellet volna vitézkedniük,nem okt.23-án!!orsós lelkivilágáról,ha beleláttnátok elborzadnátok tőle!!!

Névtelen írta...

Én láttam a Magyar Gárda tagjait is vitézkedni... - Mit írjak? Hányingere támadt annak, aki nézte: mint a femosórongyot, úgy húzták őket a földön - ellenállás nem volt. Mikor vezérüket, Zazrivecz-Vonát elvitték egyetlen lépést sem tettek a védelmében. (Esetleg a Zazrivecz koma elhurcolása benne volt a forgatókönyvben?) - Ezzel szemben, ahogy azt olvasni lehetett a főkapitány úr igencsak virgonc volt a lepedőn a gárdista bajtársnővel... a pornós gárdistamaca sem tétlenkedett a néger legénnyel... a Gaudi-Morvai kettős is megmutatta, hogy mi a magyar virtus az ágyban.
Mindent összevetve: mit kellene tisztelni a Jobbikban vagy a Magyar Gárdában?

Névtelen írta...

Én is láttam a Magyar Gárda tagjait vitézkedni-Mit írjak?Öröme támadt annak aki nézte: mint a felmosórongyot,úgy dobták ki szomszédom kapuján a két betolakodó mocskos,tolvaj cigánynőt,akik állítólag tollat akartak vásárolni ,csak éppen elfelejtettek beszólni a háziaknak,hogy :Itt vagyun,úgyhogy míg azok ebédeltek emezek pakoltak,kitattak de nem ám a libatoll után.Sajnos a rendőrök éppen foglaltak voltak,de a barátok ráértek és igen virgoncak voltak,a sokszoknyás tiritarka tehenek meg csak úgy repültek,hogy öröm volt nézni.

Névtelen írta...

Mindent össze-vissza vetve.TE kis likudbérenc,ha már ennyire Zazrivecezel,te mi vagy?kohn, grün,vagy netalán schwartz?Megnézzném a te vitézségedet,ha lefujjnak könygázzal,hogy taknyod-nyálad egybe folyik??Benned mit kellene tisztelni,te elborult narancsagyú!!

Névtelen írta...

Névtelen hányingerező:nekem a führeredtől van hányingerem.Mikor hazudozik,és mindent kétszer mond,(ADY ENDRE:maga bolond,hogy mindent kétszer mond,kétszer mond),olvasd el!!!Szánd rá magad,megéri!!!!!

Névtelen írta...

Zazrivecz... az egy csiszta magyar. Nem? A Gaudi is. - A Pogácsás Mári és a zörgőcsontú főkapitány házasságtörő viszonya(család ide, család oda)már majdnem olyan szintű mint a cionbolsiknál... azaz, ott van a kis gárdista ribanc, szájában egy fekete farokkal - az már valódi jobbikos életkedvet sugározz. És ha már ezekről a becsületes, keresztény-magyarokról szót ejtünk, ki ne felejtsük a metszett farkincákat is kedvelő, de a Gaudi-farkincákkal is beérő Balóné-Morvai macát... Neki feltétlenül ajánlani kell egy újabb pszichiátriai kezelést.
Beszéljünk a "csendőr"-mutációkról is? - Ha nem találnak kakastollat, akkor jó nekik a csirketoll is. - Engem nagyon érdekelne, hogy miért rajzolnak magukra számokat? Akkor ezek a "csendőrök" már majdnem rendőröknek látszanak?...
A végére marad egy kérdés: mennyivel ér többet egy Novák + egy Túró Dóra, mint egy Budaházy a ti igaz magyar bandátokban?
Volt már olyan nap, hogy ne írjátok le magatokról, hogy ti hazafiak vagytok? (A börtöntöltelékeitek pedig egytől-egyig "politikai foglyok"... Persze, a TV-székház enyveskezű forradalmárjai is azok...)

Névtelen írta...

Zazriveczező:te is papa tót, mama tót,en magyar mint a tiszaba a vodu.!!afekete faroka te fájó pontod,azelött a te szádba volt,és most nagyon mérges vagy!Ezzért irkálsz baromságokat.A csendőr mutációról:seggbe rugna a jordánig szállnál!!te bomlott agyú.likudbérenc.

Névtelen írta...

Én is azt mondom. - Kocsmába való vagy valamelyik őrző-vődő kft-be ez a banda. Csendőr-mutációnak írom, mert csendőrnek nem lehet. Ők most ezt játszanak: csendőrösdit, fegyver nélkül. De számokat mi a fenének tesznek magukra? Kit érdekel az? - Olyan gyerekes dolog ez az egész...
Volt olyan korszak Magyarországon mikor szerették a csendőröket? Ha valaki úgy csinál mintha rendőr lenne ("álvargának" hívják az ilyeneket az alvilágban) - akkor az bűncselekményt követ el...
Melyik párt csinált utoljára ilyen párthadsereget? - Az MSZMP...
A Zazrivecz az Zazrivecz. Nem kell azt szégyelni! Van sok más szégyelnivaló a Jobbiknál.

Névtelen írta...

Hát még a MASZOPNÁL,mennyi a szégyellni való,a Fideszről,meg a bukotT SZADESZRŐL ,MDF-ről nem is beszélve.Bizony szükséges is a párthadsereg, mivel amúgy magyar már úgysincs,a rendőrségről meg jobb szót sem ejteni mert az már röhej.Na ,akkor kihez is forduljon a Jóistenen kívül a szegény egyszerű ember,ha hívás nélkül jönnek pl.cigányék és lopnak,lopnak ,lopnak,netalán ütnek esetleg ölni is kedvük támad mert épp úgy löttyen a fejük szegény hátrányos helyzetűeknek.Na bizony akik fertőzött helyen élnek csak tartsanak maguknál Gárdista telefonszámokat,mert mire rendőrék kimennek-ha netalán valakik bemennek-addigra vége a családnak,értékekenek mindennek.Sajnos csakis Rájuk lehet számítani ez az igazság.A Zazrivecezésről meg annyit,hogy mindenki olyan nevet visel ,amilyet akar most éppen ezzel tudják a Jobbik elnökét mocskolni-akár az ovisok-.Morvait kár a szádra venni mert,ha holnap téged vernek pofán,esetleg valami komoly problémád akad-ami esetleg emberjogi kategóriába tartozik akkor téged se véd meg más csak Gaudi vagy Morvai.Te címeres ökör,hol élsz te?

Névtelen írta...

Te barom,Morvai Krisztinát még orbánkád se támadja.Annyi esze neki is van.

Névtelen írta...

Ennek a hányingerezőnek,tuti bejön a pogácsásmari meg a pornós mert folyamatosan ezeket emlegeti meg a fekete farkincákat.Biztos nagyon sajnálja,hogy ezek nem a jobbik soraiban ülnek hanem azoktól balra.Az egyik feketefarkat épp most készül a fidesz beültetni soraiba,ha jól hallottam.

Névtelen írta...

Ha Zazrivecz az Zazrivecz:a hüje,az meg hüje,olstein,orsós,grün schwartz,kohn.Volt ,igen ,hogy szerették a csendőröket.csak a te kétkezi kalmár fajtádnak volt baja velük.Számokat meg azért tesznek magukra,hogy a magadfajta ivartalanitot narancsos ártány,közéjük ne keveredjen!!Te birodalmi ökör!!Te annyád szégyene!!

Névtelen írta...

Az ártány biztos nem tudja ,hogy kik viselik Mgyarországon az ilyen szép neveket mint pl.:Havasi,Zöld...stb.A kalmárfajta akik kimagyarosították magukat.Vona milliószor elmondta már,miért ezt a vezetéknevet használja és nem a másikat,csak a birodalmi ökör nem fogja fel.

Névtelen írta...

Kár,hogy a TVszékház "enyveskezű forradalmárjai" csak a csokikat meg az üdítőket vitték el.Vihették volna az egész pereputtyot riporterestül Balóstul.Megtisztíthatták volna köztévét,ha már odamentek.

Névtelen írta...

De nem tisztították meg - hisz éppen erről írtam! Felgyújtottak néhány autót, loptak amit lehetett, oszt vége. Ez volt a valódi cigánymunka!...
Újabban a bohóc-csendőrök már alternatív polgárőr bandákat akarnak alakítani "akció- és szándékegységben Pintérrel"... Hát milyen csendőrök az ilyenek? Egyik nap gárdista, a másik héten csendőr, a harmadikon polgárőr...
"Szebb Jövőt Polgárőr Egyesület" - hát eddig tartott a "csendőrség"??? (Egy az egyben olyanok vagytok mint a cigányok!)
Az egész bulitokból az negyvenvalahány járt jól, akik havonta felkapják a zsozsót munka nélkül - nektek pedig ugyanolyan szar életetek lesz, mint eddig. Ezen nincs is mit vitatkozni, tudjátok ti azt nagyon jól!
Balónét, a kisstílű szélhámos Gaudit, a pornós gárda macát, a girhes kandúr-főkapitány kalandját Pogácsás Márival, meg a többi leégést szép csendesen tudomásul vettétek - mintha ezek miatt nem kellett volna szégyenkezni - de persze ha ugyanez a többi pártban történt volna, akkor most mekkora lenne a pofátok. Nahát, ezért írom, hogy ugyanolyanok vagytok, mint a cigányok.

Névtelen írta...

Mitől lenne már az Orrbán jobboldali???

Névtelen írta...

More,te már csak tudod mi a cigánymunka!Nagyon értel hozzá,ráfogadtam,hogy te is az vagy ,C-PRESSES FÉREG!te nem vagy egyébb mint a magyarokon élősködő parazita.Ha olyanok lennénk mint a cigányok,rád hasonlitanánk büdös köcsög.A bohóc csendőröktől a fajtád,összeszarta magát.

Névtelen írta...

Hagyd már békén Morvait,Gaudit meg a többi magunkfajtát és sepregess a magadfajták portáján,hidd el ott több a szemétbe való.

Névtelen írta...

Csendőrök... hol vannak azok már! Hetente változtatják a mundért. Most éppen "polgárőrök".
(Kakastollal? Kakastollas polgárőrök lesznek...) Már írtam: bohócok ezek a legények.

Névtelen írta...

Bohócozó,az itt irogatott veretes baromságaidból megitélve,te vagy itt a legnagyobb bohóc!!Csak mellesleg megkérdem meg mondanád ezt a szemébe valamelyik "bohóc"nak?Gyanitom amig az új igazolványod elkészülne,csak kisérővel mehetnél az utcára!Te O.P.N.I.szökevény!

Névtelen írta...

Nyugodj meg, bármelyik bohóc gárdistának vagy békaszájú negyvenkilós képviselőtöknek a pofájába merek mondani bármit. - Nehogy azt hidd már, hogy csak a Jobbik-csürhében vannak vállas fickók - csak mi ezt nem mondjuk nap mint nap. A Zazrivecz koma szélhámos bandája legfeljebb a zavarkeltéshez ért, mikor minden alapot mellőzve óránként az egész nemzetre hivatkozik. Pont ők fognak, Roy-jal meg a kurucinfós primitív patkányaival segíteni az ország tízmilliós lakosságán!... (Ez a náluk okosabb embereknek sem sikerült eddig.)
Mi végignéztük a HASONLÓ szélhámosok - Csurka, Torgyán dr. - dolgait is, akik egy idő után megbuktak. Zazriveczék sorsa sem lesz különb: egy idő múltán mindenki rájön arra, hogy csak a zsebüket tömik tele, aztán maj lelépnek.

Névtelen írta...

Hol vannak a náluk okosabb emberek?Mi vagy te jós?

Névtelen írta...

Biztos ő az okosabb ,de mégse került be képviselőnek és itt tölti ki a bosszúját mivel ő nem tömheti a zsebét tovább.

Névtelen írta...

Ez egy észkombájn!!De ö csak vigaszágon indulhat, számára csak a mindennapi kemény robot marad:vitya hátsórészének tisztán tartása!!!

Névtelen írta...

te bohócozó barom!nagyon erős vagy a 40 kilóssal!de van ott nemcsak 40 kilós is.na attól kapnál egy pofont, a taknyod menetet vágna a nyakadon.orsós üleptakaritója!

Névtelen írta...

10.18:A "primitív patkányok "cikkeit olvassák a legtöbben,akkor azért mégsem olyan primitívek,hm?

Névtelen írta...

Ha a gazda változik is rajta marad a szamáron" Szegény ember aki ígérni nem tud választáskor! Tudható, be nem tartandó, pali madár fogó!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló