Gerinctelenül

Tudom, hogy ezekben a napokban a sportélet alapvetően a foci vébéről szól, de azt hiszem nem mehetünk el szó nélkül a vasárnapi veszprémi események mellett, ahol a magyar férfi kézilabdacsapat drámai csatában legyőzte a szlovén válogatott és ezzel kijutott a jövő évi svédországi világbajnokságra. Aki látta a mérkőzést, annak biztos örök emlék marad, mert ilyen kiélezett és izgalmas meccset, aminek a végén ráadásul mi örülhettünk, már régen láthatott a kézilabdát kedvelő közönség.

A 27-25-ös ljubljanai vereséget követően a visszavágó második félidejében már 14-19-re is vezettek a szlovénok. De a csapat innen is fel tudott állni és végül óriási izgalmakat követően a végjátékban 28-25-re meg tudta fordítani az eredményt. [a mérkőzés krónikája IDE kattintva megtekinthető]

A csapat példát mutatott kitartásból, elszántságból és küzdeni tudásból úgy, hogy a legnagyobb tudású magyar játékos, a csapatkapitány nem is lépett pályára. Még csak a keret tagja sem volt. Sőt, még a lelátón sem foglalt helyet, és még az sem biztos, hogy egyátalán nyomon követte az eseményeket. A magyar válogatott csapatkapitánya egyszerűen lemondta szereplést mondván, hogy nem érzi jól magát.

Nagy Laci egészen pontosan már egy éve nem érzi jól magát, ha a magyar válogatottról van szó. Egy éve, hogy ilyen-olyan szánalmas indokokkal kihúzza magát az alól, hogy fel kelljen öltenie magára a címeres mezt. A Barcelonában játszó világklasszis legutóbb a tavalyi világbajnokságon játszott magyar színekben és minden valószínűséggel talán utoljára is.

Nagy ugyanis spanyolnak készül. Spanyol válogatottnak. A hivatalosan ki nem mondott, de a spanyol lapok által már megszellőztetett hírek szerint a cél a 2012-es londoni olimpia. Azonban ez csak akkor lehetséges, ha Nagy az azt megelőző három évben nem szerepel más válogatottban, azaz ebben az esetben, a magyarban.

És persze van a történetnek egy másik olvasta is, szintén nem hivatalos infók szerint a spanyolok állítólag hatmillió eurót is fizetnének neki azért, hogy majd spanyolként szórja a gólokat az ötkarikás játékokon.

A játszok-nem játszok szánalmas színjáték már egy éve folyik. A szövetség többször kereste és hívta a csapatba, ám ő minden alakalommal a lehető legátlátszóbb indokokkal, ilyen-olyan sérülésekre hivatkozva lemondta a válogatottságot. Most legutóbb május végén, a Bajnokok Ligája döntőjét követően Mocsai Lajos ismét megkereste és közölte vele, hogy számít rá a szlovénok elleni sorsdöntő mérkőzéseken. Azonban Nagy nem reagált időben a levelekre, ezért Mocsai egy újabb levélben - amolyan utolsó lehetőségként - két nappal meghosszabbította a határidőt. Nagy végül az utolsóként megjelölt nap délutánján jelentkezett és jelezte, hogy sajnos gerincproblémákkal küzd, így ismételten kénytelen lemondani szereplését a nemzeti csapatban.

Azt hiszem erre nehéz bármit is mondani. Ha gond van a gerinccel, akkor tényleg nagy a baj…

Azonban mielőtt félreérte valaki. Még véletlenül sem szeretnék kettős mércével mérni és Nagy Lacit árulónak beállítani, hisz a honosítás nálunk is bevett és működő eljárás. Ki ne ismerné el a magyarságukat és ki ne örülne annak, hogy a mi csapatunkat erősíti, erősíttette mondjuk Radulovics Bojana, Eklemovics Nikola vagy éppen Pérez Carlos, hogy csak pár nevet említsek. Őket ugyanúgy kedveljük, mint a többi csapattagot, ők itt nálunk telepedtek le, ők a mi nemzeti csapatunkért küzdenek. Külön említést érdemel Pérez Carlos, aki 39 évesen most, hogy Nagy ismét lemondta a szereplést újra igent mondott a hívó szóra, hogy segítse a csapatot a továbbjutás kiharcolásában.

Így hát ne ítéljük meg másként Nagy Laci estét sem. Tíz év barcelonai élet után valahol megérthető, mégha magyarként nehezen is fogadható el, hogy esetleg él a felkínált lehetőséggel, és a spanyolokhoz igazol. A gond nem is ezzel van, hanem azzal, ahogy ezt teszi. Ez a szarpofozás, ez döntésképtelen vergődés, a hülye kifogások vég nélküli gyártása méltatlan mind hozzá, mind hozzánk. Miért nem lehet kiállni és azt mondani, hogy emberek így döntöttem. Ezért, meg ezért, meg ezért. És kész. Mennyivel tisztességesebb és korrektebb lenne.

Szóval a baj nem az, hogy Nagy esetleg spanyollá válik, - hisz ezzel neki kell magában elszámolnia, és igazából nekünk sincs szükségünk olyanra, aki nem teljes szívvel küzd a nemzeti csapatért - az igazi gond az, ahogy ezt teszi.

Gerinctelenül.

7 kommentek:

Névtelen írta...

Aki itt nem akkar magyar lenni ,mennjen az annya kinjába!ha nagylacinak pénzkérdés a magyarsága mehet a büdös francba,minnél hamarabb.Ne rontsa a levegőt tovább!

Névtelen írta...

Azért nem volt a helyszínen, mert mikor vége lett a meccsnek, ez a fejét verte a falba, hogy "basszus, hét ezek nem kijutottak! mi a faszt találok ki még, ha megint elkezdenek basztatni a válogatottsággal???"
:)))))))))))))))

Névtelen írta...

Nem szép ügy ez !Én azért örülnék ha csak ilyen "nagylaci" bajaink volnának !!!Akinek viszont nincsenek "gerincproblémái" kicsit belesz@rhatna a ventilátorba.Ha másért nem, hát azért, hogy a narancsültetvényből ne legyen narancsköztársaság a Duna völgyében.

Astur

Névtelen írta...

A helyzet politikailag ugyanez a JOBBIK elnevezésű párttal is... Ezek képviselői, a Parlamentben (kényszerűségből?) ugyanazt a játékot játszák mint az MSZP vagy a Zsidesz. A munka nélkül felvett zsozsót is ugyanúgy zsebrevágják - és szép lassan, beleszokva a jóba, ugyanúgy fognak politizálni is. Így szokott ez lenni: teli hassal, tömött pénztárcával nyűgös dolog forradalmárnak maradni.

Névtelen írta...

Ja,csak adjunk már nekik időt mert vannak itt olyan pártok akik évtizede veszik fel a zsozsót munka nélkül,azért időben meg lehetőségekben ne mérjük már össze a fiatal Jobbikot a korhadt maszoppal és a penészes fidesszel.

Névtelen írta...

Mielőtt a parlamenti munkájukat bírálnád, meg kellene nézni a hozzászólásaikat. Esetleg. A 2/3 birtokában meg a narancsék amúgy is tesznek az ellenzékre.

Névtelen írta...

Egyszerű, a megbízhatatlan parancsnokot le kell váltani, mielőtt az egész osztag, neadjisten a csata látja kárát. A felettesének sarokba kell szorítania, és döntésre kényszeríteni, vagy pedig egyszerűen leváltani.

Nem csak az a szomorú, ahogyan ő viselkedik, hanem az is, hogy a felettesei ezt megengedik neki. Valljuk be, manapság túl sokat engedünk meg a "sztárjainknak". Ők pedig élnek is ezzel az engedékenységgel.

Nem végzi a dolgát? Kirúgni a picsába. Ilyen egyszerű.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló