Az idióták hete

A hét eleji 108 mérhetetlenül felvilágosult baloldali közleménye, majd Elqró harcba hívó idiotizmusa után azt hittem, hogy ezen a héten az elvtársak már képtelenek lesznek alulmúlni magukat. Tévedtem. Tényleg igaz a mondás. Mindig van lejjebb. A szocikra ez pedig kiváltképp érvényes.

Hosszú hallgatás után ugyanis megszólalt Molnár Gyula, fővárosi megmondóember és a következőket gondolta közkincsé tenni az őszi helyhatósági választások kapcsán:
„Én azt látom, hogy Tarlós István népszerűsége nem mozog együtt a Fidesz országos támogatottságával. Valahol 40-45 százaléknál áll meg, ami természetesen bőven elegendő ahhoz, hogy ezt a választást megnyerje, ha nincs vele szemben egy kompetens személy, aki sokkal inkább kielégíti a budapestiek sokszínű város iránti igényét.

A budapesti értelmiségének ki kell kitermelnie magából egy ilyen típusú hiteles, pártoktól független jelöltet. Mondok egy sokak számára talán viccesnek tűnő dolgot: Magyarország leghitelesebb embere Vágó István. Ha elvállalná, hogy indul, akkor az LMP is egy névről dönthetne és nem egy pártról.”

Ugye, érti mindenki? Molnár elvtárs Vágó felesemigaz Pistát akarja jelölni főpolgármesternek. Vágót, aki szerinte az ország leghitelesebb embere, aki mellé majd fel tud sorakozni az egész haladó szellemiségű balliberális oldal.

Ez igen. Ez már választás. Ez mellé már érdemes felsorakozni. Ott lesznek majd mind együtt. Degenerált liberáltak kéz a kézben. Szadesz, LMP és az elvtársak, na meg a Zantifasiszták.

Sőt, nem hogy majd fel tudnak, hanem már most, szinte az ötlet megszületésének pillanatában már el is kezdték a felsorakozást. A bejelentés örömére liberált okostónik Hajdú Péter médiasz@r vezetésével létrehoztak egy Facebookos oldalt is, Vágó Istvánt főpolgármesternek címmel. A csoportnak ebben a pillanatban 520 tagja van, és Vágót olyan remek emberek támogatják, mint Szegvári Katalin, Andrassew Iván, Harnádi Gyula, Rónai Egon, Várady Júlia, Ihos József, és természetesen Sarka Kata. [az oldalért katt a linkre]

Mit mondhatnánk? Igazi nívós társaság. Csupa hiteles arc. Pont annyira hitelesek, mint maga Vágó, meg a Credit Hill, amit oly nagy lendülettel reklámoz. De a nagy hitelességi és függetlenségi mutatójához még megemlíthetnénk a szadeszes EP képviselői jelöltséget, vagy Elqró ülepének bő nyállal való ellátását is.

Gondolom, még sokan emlékeznek arra a bizonyos 2008-as Fábry-Vágó beszélgetésre, ahol ez a hiperintelligensnek mondott, a súgógépről olvasva mindenkinél okosabb vagyok ember arra a kérdésre, hogy miért írta alá a Molnár Lajos és Horváth Ágnes miniszteri tevékenységéért köszönetet mondó nyilatkozatot, a következőket találta mondani: „Úgy gondolom, fantasztikus, amit Horváth Ágnes véghezvitt, amiért küzdött, ahogy állta a sarat. Ezt köszöntem meg neki."

De volt véleménye Elqró őszödi váladékozásáról is:
„Hat éve az történik, amit a Fidesz akar. Helyesebben tíz éve, hiszen korábban négy évig kormányoztak. Ilyen ellenzéket nem látott még a vén Európa! Először is ott van 2002, amikor a Fidesz megszavazza a kétszer száznapos programot. Az akkori hihetetlen pénzkiáramlás tehát nem a Fidesz akarata ellen volt!

Ami azóta történt, az kizárólag Orbán Viktor és pártja lelkén szárad. A 2006-os kampányban annyit ígértek, hogy győzni nem lehetett másképp, csak ha az MSZP is fölveszi a kesztyűt. Ezért voltak kénytelenek néhány valóban teljesíthetetlen ígérettel is előállni, de ezek még így is a harmadát tették ki a Fidesz ígéreteinek. Amikor az MSZP megnyerte a választást, Orbán Tusnádfürdőn elindította a hazugozást - megágyazva az őszödi beszéd kiszivárgásának.

Az őszödi beszéd pedig csak arról szól, hogy Gyurcsány 2004-ben úgy döntött, megnyeri a választást, és csak aztán reformál. Elmondta azt is, hogy népszerűtlenek lesznek, hogy ez sok MSZP-s egzisztenciájába kerül, mert nagyon kemény lépések jönnek, a helyes irányban. A Fidesz demagóg módszerekkel ezt az utat torlaszolja el.” [a teljes Fábry-Vágó beszélgetés ITT és ITT elolvasható]

Azt hiszem ennyi felvillantás Vágó értékrendjéből bőven elég. A hitelesség és a függetlenség szinte süt a mondataiból. Igazán kiváló jelölt. Jól megjeleníti azt a liberált értékrendet, amitől egy jóérzésű ember egyszerűen elokádja magát.

Ha a történet itt véget érne még simán rámondhatnánk, hogy Molnár az egészet csak gumicsontnak dobta be a köztudatba. Azonban az ügynek itt nincs vége, mert megszólalt Vágó is:
„Azt hiszem, eleve nem zárkóznék el, de kis valószínűséggel tudnék jó lelkiismerettel megfelelni. Újra hangsúlyozom: nagyon intenzív tanulásnak kell megelőzni, hogy az ember ilyesmire vállalkozzék. A főpolgármesterség is olyasmi, mint egy államfői poszt. Egy államfő sem tudhat mindent a közigazgatásról és a többiről. Sok függ attól, hogy az ember milyen csapattal veszi magát körül.”

Pistánk nem hazudtolja meg a fajtáját, és természetesen alkalmasnak tartja magát. De hát ő mihez ne értene?

Ha viszont mégsem jönne össze a dolog, az elvtársaknak akkor sem kell izgulniuk, hisz vannak tartalékaik még bőven. Bedobhatják még Kiszel Tündét, Győzikét, Anettkát vagy akár Fásy Ádámot. Ők legalább annyira alkalmasak, mint Vágó, vagy mint Horváth ingyenbusz Csaba. Vagy ha még ez sem jönne be, akkor esetleg küldhetnek egy e-mailt a párttagoknak:
Kedves Elvtárs!

Ha akarsz Budapest mszp-s főpolgármester jelöltje lenni, akkor válaszolj az e-mailünkre. Amennyiben nem, akkor küld tovább 10 ismerősödnek!

MSZP elnökség

Azt hiszem nem kétséges. Ez tényleg az idióták hete. 108-ak, Elgró, Vágó. Itt tartunk. És még csak csütörtök van. Mi jöhet még?

Megszólal Szanyi, vagy esetleg Nyakó?

12 kommentek:

Névtelen írta...

Kedves Elvtársak!itt van nektek a vágó.ő lesz nektek a második mózes aki kivezet tikteket judapestről a negevbe!

Névtelen írta...

akkor Döglégy for prezident..
mert hiteles..

A féllábú rollerbajnok írta...

Vágót maximum a paraolimpia gátfutó számában tudnám elképzelni tolókocsiban.

Névtelen írta...

Miért ne lenne jó a Vágó főpol'mesternek? A súgógépről megmondja, mikor lesz hatosmetró, mikor adják át és mennyiből fog megépülni. Ja hogy nekünk mennyibe fog kerülni, arról kérdezzék meg a közönséget...

Névtelen írta...

Az ún. kortárs értelmiségtől nem sokat várhatunk. Függnek a rendszertől, van veszítenivalójuk. Változás csakis a néptől várható. Mindenfajta elit csak a saját pecsenyéjét sütögetné.

Vágó pedig kiválóan megmutatja a felépítését ennek a fajta parlamentáris demokráciának: alkalmatlan vezetők ötszáz tanácsadóval, hogy minél arctalanabb legyen az egész és minél jobban össze lehessen kuszálni a pénzügyi szálakat, illetve bárminemű felelősséget le lehessen venni a (papíron) legfőbb vezető válláról.

Pista, egy vezetőnek egymagának kell erősnek lennie, egymaga vezessen, és ha bukik, egymaga bukjon! A csapatodra és a cigányoktól és vértől színes fővárosodra pedig nem vagyok kíváncsi!

Névtelen írta...

Végül is: Petőfiben és Vágóban van egy közös vonás...
Mindkettőről hidat neveztek el.

Névtelen írta...

Az elvadult Napnyugaton májusban nem az volt a szenzáció, hogy a Fidesz letarolta az alkotmányos kisebbséget, hanem a JOBBIK parlamentbe jutása.

Mintha egy sorozatgyilkost választottak volna meg. Ez a jelenség is példázza, hogy milyen nagy nemzetközi pénzügyi és mediális összefogás akarja meggátolni a nemzeti hagyományok és a keresztény értékek fenntartását Európában. Szabadkőműves páholyaik útján szeretnének mindent lehetetlenné tenni, elpusztítani, kisemmizni, kompromittálni, ami ezt a szándékot keresztezi. Beépülnek minden szervezetbe, hogy belülről bomlasszanak, ha ez nem sikerül, akkor rágalmakat hirdetnek róla, hamis dokumentumokat gyártanak le, és természetesen egy állandó elterelő rágalomhadjáratot folytatnak ellene. Ezt pontosan látni a JOBBIK elleni akciókon! Ugyanakkor mentik a kommunista tömeggyilkosokat, mert népirtásról csak akkor beszélnek, még ha csak egy-két áldozat is van, ha az zsidó !

Ha magyarok az áldozatok, akkor ezer ember legyilkolását is mentik, mint az 1956-os mészárlást a Kossuth téren és a többi sortüzet, és a gyilkosok kegyes emberjogi védelmet kapnak. Nem úgy a Vízentúli zsidó fejvadászok által megvádolt emberek, akiket még halálos ágyukon is fel akarnak akasztani. nem a bűnösöket mentem, de legyen akkor egységes mérce: ne az áldozat faji hovatartozása határozza meg a tett minősítését.

Ha Szálasit bűnössé nyilvánították, akkor Kádár, Apró Antal, Biszku Béla, Marosán, Münich és társaik is ugyanezt érdemlik ! Avagy a mentesítéssel elismerik azt a tényt, hogy a kommunizmust a cionista összeesküvés hozatta nyakunkra?!!! Sztálint is csak akkor tették el láb alól, amikor a zsidók ellen fordult?!

Ez a fajüldözés, ez a szélsőség, ez a fajgyűlölet ! Nem az antiszemitizmus, hanem a nemzetközi cionizmus az emberiség legnagyobb veszedelme ! Erre kellene felkészíteni minden diákot a sok holokamuzás helyett!

Ám a cinkosok, beavatott ügynökök, LMP, Híd, SAS , SZDSZ és minden ilyen pénzből tupírozott bűnöző társaság feladata és célja, hogy átmossa az emberek agyát már gyermekkorban, aztán szolgává, cseléddé és rabszolgává alázza!

EZ ITT A LEGNAGYOBB BŰNTÉNY AZ EMBERI JOGOK ELLEN !

ÉS MINDENKI HALLGAT?
MÁR MINDENKIT MEGVETTEK! Ezért tartunk ott, ahol vagyunk...

Mihályi Molnár László, Szepsi-Felvidék

Névtelen írta...

A "budapesti értelmiségről" inkább ne is beszéljünk.1956 után nem is létezik.

Névtelen írta...

Hogyan nevezik a Jobbik kommunistáját? - Nemzettestvérnek.
És a buzit? - Megtévedt embernek.
Mi a neve a Jobbik kurváinak? - Igazi, belevaló nők!
Mi a Jobbik-bűnözők neve? - Politikai fogoly.
Ki osztotta az észt 2001-ben? - Csurka.
És 2010-ben? - Zazrivecz.

Névtelen írta...

Az előzőhöz: Nagyon megy neked az ész osztás,a nyomodba se léphetünk.A Zazriveczezőnek aranyos a szája,koszorúja legyen az anyja picsáj@!!!!Csókold meg a Hazug Törpe alfelét!!!!

Névtelen írta...

Hogy nevezik a Fidesz kis kommunistáját,:-kiszkövér.
Fidesz kurvákról nem írunk mert úriemberek vagyunk,a bűnözőik névsorára meg nem lenne elég ez az oldal.

Névtelen írta...

Zazrivecznek legalább van miből osztogatni.
20:16 nagyon szánalmasak a hasonlataid, neked viszont nem nagyon van miből osztogatni,se szellemes se poénos nem vagy,ráadásul nem is rímel.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló