Az utolsó leheletig

Vannak olyan dolgok, amiket védeni kell az utolsó leheletig is. Vannak olyan dolgok, amiket meg kell oldani, kerül, amibe kerül. És vannak olyan tettek, amelyek megmutatják azt, hogy kinek mi az, ami ebbe a kategóriába tartozik.

Vannak dolgok, amelyek árulkodnak, amik akaratlanul is megmutatják, hogy ki hol áll, hogy ki kihez tartozik. Nincs ez másként most sem. Nem is lehet. Nem adhatok mást, csak mi lényegem – mondja Lucifer, Madách Tragédiájában.

Találkoztam és tárgyaltam a Kneszet Budapestre látogató delegációjával. A megbeszélésen egyebek mellett kitüntető figyelem jutott a szélsőségesek magyarországi előretörésének is. A Magyar Szocialista Párt miniszterelnök jelöltjeként morális kötelességemnek érzem, hogy mindent megtegyek annak érdekében, hogy a rendelkezésünkre álló jogi eszközökkel is gátját vessük az ilyen megnyilvánulásoknak.

Ezért a Holokauszt-tagadást büntethetővé tévő törvényjavaslatunkat ismét benyújtjuk a Parlamentnek. Ennek tartalmáról négypárti egyeztetést kezdeményezek, hogy ezáltal garantálni lehessen a törvény februárban történő elfogadását.

Azt ígérem, hogy személyes ügyemnek tekintem majd, hogy alkotmányos rendszerünk hamarosan kibővüljön ezzel az immunerősítő rendelkezéssel – mondta tegnap Mesterházy Attila, Magyarország legújabbkori tragédiájában.

Már nincs sok idejük, és ezt ők is pontosan tudják. Ezek már az utolsó napok. Egy mocskos hatalom gyalázatos végórái. Nincs már más, amit meg kéne, vagy meg lehetne oldani, nincs már semmi, csak még ez. Még egy utolsó parancs, még egy utolsó nyalás és vége. De ezt még meg kell csinálni, ezt még végig kell vinni.

Mindenáron.

Undorítóan szánalmasak vagytok. A végére eljutottunk oda, hogy az országot nyíltan és kendőzetlenül izraeli cionista körök kormányozzák. Nem volt efelől kétség eddig sem, de ez most így, azért mégis megdöbbentő. Idejönnek, kiosztják az észt, és az elvtársak már teszik is a dolgukat. Gondolkodás és minden gátlás nélkül. Izrael mindenek felett.

Azonban ez még nem a történet vége. A nagy színvallás még hátra van, hisz a törvény csak egyféle módon fogadható el, ha OV is mellé áll. A legutóbbi emeszpés próbálkozás során a narancsosok arra hivatkozva hátráltak ki az ügy mögül, hogy a törvény egyoldalú, nem szankcionálja a kommunizmus bűneinek tagadását, és nem támogatták a törvény a gyűlöletbeszéd büntethetőségéről szóló részét sem.

Erre most már nem hivatkozhatnak. A szocik minden akadályt elhárítottak a narancsos szavazatok elől. Most már büntetnék a kommunizmus bűneinek tagadását és kivették a gyűlöletbeszédet tiltó részt is. Az elvtársak megtettek mindent, csak a lényeg menjen át, csak még az legyen meg, aztán már vége lehet.

Kíváncsi leszek, hogy OV mit lép erre. Kíváncsi leszek, hogy a teljes parlamenti elit egyenként felsorakozik-e majd Mesterházy és az ő cionista brigádja mögé. Akkor majd eldől, hogy ki hol áll, hogy ki kinek az érekeit képviseli, és hogy 2010-re maradt-e még szívében magyar ember a Magyar Országgyűlésben.

Eljön majd az igazság pillanata. Igazi emblematikus és megőrizendő perc lesz az, amikor a kijelzőn majd megjelenik a szavazás végeredménye. Abban a percben benne lesz minden, Magyarország jelene és közelmúltja egy pillanatba sűrítve.

És az eredményt nézve az ember majd elgondolkozik, még az is, aki eddig még ezen nem nagyon. És mire a gondolata végére ér, magában már tévedhetetlenül érzi, hogy hiába hozzák a törvényeket, hiába akarják kőbe vésni a dogmákat, antiszemitizmus van. Nem is tudna nem lenni, hisz pont az ilyen ügyek, az ilyen történések azok, amik óhatatlanul is indokolják azt.

4 kommentek:

Névtelen írta...

Ha magyar bíróság ítélkezhet, ha el lehet végre kapni a kommunista bűnözőket, ha arra gondolok, hogy Magyarországon inkább zsidók mentése folyt...
Akkor a törvény öngól és megéri a kompromisszum. (Más kérdés, hogy az MSZP belső harcaiban az új "elit" is nyer vele.)
Marosy András

Névtelen írta...

Az elmult 20 évet nézem,nekem nincsenek illuzióim.

A csóró farmerosok mind öltönyösök lettek és meggazdagotak, az ország meg tönkrement.
Milyen ország az ahol egyetlen parlamenti párt sem szóllal fel a parlamentben azért, hogy a magyar zászlót megtaposták és nem vágják be az illetőt 10 évre s sitre .
Egyik sem szervezet demonstrációt.
Kis "tévedések" elnézéséböl lesznek a nagy bűnök.

A veztők minden kis " tévedést" elnéztek egymásnak mi meg csak az ztszélről ordibálhattunk.

Névtelen írta...

A Likud-testvérpárt zsidesszel kapcsolatban túl nagy illúzióink azért ne legyenek.

Névtelen írta...

Siman at fog menni ez is ahogyan a lisszabonni szerzodes es sok mas hasonlo is.Nincsenek ketsegeim.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló