Magaskultúra


Magaskultúra (főnév)

A kultúra fogalma a filozófia, a művelődéstörténet és általában az emberi gondolkodás egyik központi kategóriája. A kultúra szűkebb fogalmához tartozik az un. magaskultúra, vagy elitkultúra, mely olyan autonóm szellemi tevékenység, amely egyedül képes arra, hogy egyetemes érvényű célok felé orientálja az emberiséget.

A ”magas” kultúra fogalma eredetileg a felvilágosodás reményteli vállalkozását, míg az ”alacsony” kultúra a ”nép” felvilágosítására való képtelensége miatti frusztrált csalódottságot fejezte ki.


Mára eljutottunk Magyarországon oda, hogy a fenti meghatározás idejét múlta. Helyébe egy egészen egyszerű és a mai állapotokat jól jellemző meghatározás, pontosabban ismérv lépett. Magaskultúra az a kultúra, amit egy jól körülhatárolható belpesti kör annak mond, vagy amit ő maga művel. Minden más szemét, alacsonykultúra. Aki pedig nem érti, vagy nem értékeli ezt a fajta sajátos, manapság magaskultúrának nevezett valamit, az minimum fasiszta, vagy náci. Vagy antiszemitafaszistanácista.

Vagy valami ilyen.

Ez utóbbi körbe tartoznak azok is, akik meg merték szólni, akik értetlenkedni mertek Monhor Viktória művésznő néhány nappal ezelőtt, a Szabadság téren előadott performanszán. Pedig az nem is egyszerűen a magaskultúra, hanem egyenesen a legmagasabbkultúra kategóriába sorolható.

Akkor hát lássuk:



Azért nem egyszerű dolog ez. Mondhatni nem egy könnyen érthető a művészet, de legalább magas. Mármint kultúra.

Remélem senki nem tekert bele a műbe, mert az csak így, teljes egészében értelmezhető. Akiknek pedig a „minek üvölt ez a hülye pics@” mondat jutott elsőre eszébe, az azon nyomban szégyellje magát és gondolatban azonnal kérjen bocsánatot a művésznőtől.

Megvallom őszintén elsőre én is így tettem. Aztán másodszorra az jutott eszembe, hogy ez a produkció többet mondott el Viktóriáról, mint egy átfogó pszichoanalízis. Harmadszorra pedig arra döbbentem rá, hogy valószínűleg az ilyen nők miatt találhatták anno fel a vibrátort.

Mondjuk gyerekkoromban én is próbálkoztam azzal, hogy üvöltök vagy negyed órát, ha valami nem tetszik, de öt perc után mindig jött valaki és lenyomott egy nyaklevest. Valószínűleg már a szüleim sem voltak tisztában azzal, nem értették, hogy az, amit csinálok az maga a MŰVÉSZET.

Na mindegy.

Nem mindenki származhat olyan brutálisan felvilágosult családból, nem mindenki tartozhat olyan nagytudású művészeti közösségbe, mint Monhor művésznő.

Azért biztos ami, biztos alapon, meg magaskultúra és társai, beállítottam a csajt a telefonomon ébresztőhangnak. Erre reggelente biztosan felijedek…

6 kommentek:

Meri írta...

Kemény... tényleg betegek ezek.

Quedra írta...

Okos bácsik, és nénik szerint nem az számít, hogy mit, hanem hogy beszéljenek róla.
Vagyis a asszonyszemélynek látszó humán elérte, amit akart. (Mert majd minden portál megemlékezett művészetéről legalább egyszer.)

S mivel eztafajta művészetet magam sem bírom lekezelni (de legalább nem is bámultam végig a felvételt), első nekifutásra két verziót láttam volna hasznosnak a helyszínen.
1. Odalépvén illedelmesen megérdeklődni, mirefel visítoz ennyire, esetleg fáj-é valamije? Aztán...
a.) rájahívni a zsandárokat, mer' zavargálja a népeket,
b.) azonnal szalajtani valakit orvosdoktorért, mer' láthatóan a leányzó megbolondult,
c.) leverni neki egy termetesebb taslit, hogy látható oka is legyen a sikoltozásának.
2. Jól nem venni figyelme egy ismét valahonnan előkerült bornyút, aki öt perc hírnévre áhítozik.

Persze... fentebbi elgondolásaimból látszik, hogy nácifasisztaizé vagyok. És lövésem sincs a magas művészetekhez.

B.B. írta...

Bevallom férfiasan, én beletekertem. No nem a "művésznőbe", hanem ebbe az izébe.
Sajnos a teljes értékrombolás van ebben az országban. Csak szellent valaki a képernyőn és máris "művész". Óh, jaj nekünk! Meghátugye ez IS politikai alapon határozódik. Ha épp ez vagy amaz a szín van hatalmon, a hozzá törleszkedők kerülnek előtérbe, míg a többi "performál" vagy csak fikázik. Egyébiránt tökmindegy. Tanárként azt látom, hogy a mai ifjúság a teljes szellemi, morális és lelki nihilben él. Felelősségtudata a zéróval egyenlő. Így aztán az efféle izé majd 20 percben simán elfér a többi trutyi közé, amit befogad, vagy inkább: ami átmegy rajta.
Ez a "ferdeszemű" félmongol kislány is bizonyára csak eltévedt abban a sötét szellemi környezetben, ami ebben a szerencsétlen kis országban (és a fejében) leledzik, s félelmében ordít. Hiszen bizonyára nem azért, mert oly tehetségtelen, hogy a fal adja a másikat, s csak feltűnési viszketegsége van -legalábbis személyes videójából ez derül ki, mely 2010-re datálódik. Sebaj, egy fölösleges magyar "eltés" tücsökdiplomással több. Mondjuk néha a sok faszságtól (le szabad írni, hogy faszság?) nekem is kedvem lenne ordítani, de attól sem változna semmi, csak berekednék.

Névtelen írta...

„Miért ne hinnők hát el Bartha Miklósnak, hogy a kazárságban nagy a szellemi züllöttség és sok az erkölcsi meghibbanás? Miért fogadnók kételkedéssel azokat a fejezeteket, amelyek a kazárság ravaszságát, kapzsiságát, üzérkedését, a földdel és pálinkával, a pénzzel és az élelmességgel űzött uzsoráját támadják. Ahonnan ez az elem beszivárgott, az orosz városok gettóiból, nem hozhatott magával sem tisztaságot sem magasabb erkölcsi színvonalat, sem a testi fáradságnak megbecsülését, sem szociális ösztönt, sem kultúrképességet. (... ) Ami antiszociális és kultúrképtelen elem van e barbár tömegben," 1902

Névtelen írta...

Fura egy világot élünk! Nem igazán jó ez így!
Ezzel a "produkcióval" néhány évvel ezelőtt max. egy idegszanatóriumba vagy egy elme gyógykezelésre lehetett beutalót nyerni.
Ma pedig az újságok nem a helyén és nem a megfelelő rovatban foglalkoznak vele. Amúgy tisztelettel megkérdezem: egy másik épület előtt - úgy a Dohány utca környékén - ugyanezért a "produkcióért" mi jár?

Névtelen írta...

Kinek nem tetszett??? Oszkárt neki!!!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló