Szembeköpve

A   Központi  Nyomozó  Főügyészség  elutasította  a  Mátsik  György   elleni  feljelentését,  mondván,  az  egykori  ügyész  az akkor   hatályos   törvényeknek   megfelelően  kért  halálbüntetést  az  „államrend   ellen   szervezkedő”  Mansfeld  Péterre,   Blaski  Józsefre   és   Fónay    Jenőre.    A    határozat    szerint   az   ügyészség    azért   nem   találta    megalapozottnak   beadványt,  mert  Mátsik  tevékenysége „formális   volt”,  így az nem minősül  bűncselekménynek...


Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését. 
Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését. 
Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét.
Egyetértünk az első szabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki. 

Nemzeti Hitvallás 
Magyarország Alaptörvénye 


Csak szavak. Üres szavak. Semmi más… 

A Központi Nyomozó Főügyészség elutasította a Mátsik György elleni feljelentését, mondván, az egykori ügyész az akkor hatályos törvényeknek megfelelően kért halálbüntetést az „államrend ellen szervezkedő” Mansfeld Péterre, Blaski Józsefre és Fónay Jenőre. A határozat szerint az ügyészség azért nem találta megalapozottnak beadványt, mert Mátsik tevékenysége „formális volt”, így az nem minősül bűncselekménynek. „A jelen ügyben keletkezett nyomozási iratok között nem lelhető fel olyan, amely akár dr. Mátsik György, akár más ügyész bármely eljárási cselekmény foganatosításán részt vett volna vagy arra írásban utasítást adott volna, így a tényállásszerűség hiányában a bűncselekmények elkövetésének megállapítására nincs alap” - zárul végül az ügyészség határozata

Döbbenetes. 

Vajon az ügyészségen dolgozók hol élnek? Honnan van ez a mérhetetlen cinizmus, ami a határozatból árad? 

Korabeli dokumentumokkal igazolt tény, hogy Mansfeld Péter halálos ítéletét perbeszédében Mátsik György alapozta meg: „A vádlottak valamennyien munkásszülők gyermekei, úgy kell vizsgálni, mint osztályárulókat. Nem megtévedt emberekről van szó, hanem tudatos ellenforradalmárokról. Politikai síkon nincs fiatal vagy idősebb korú vádlott. Velük szemben a legdrákóibb szigorral kell eljárni a büntetés kiszabásánál”. És a kommunisták el is jártak. Mansfeld Péter tizenhárom percig vergődött a bitófán, aztán őt is arccal lefelé temették el, megduplázott büntetésként, hogy még halálában se láthassa soha többé a Napot… 

Az ilyen tettekre hogy lehet mentség? Hogy fordulhat elő 2012 Magyarországán, hogy ilyen embertelen és aljas cselekedeteket nem sikerül a jog útján megtorolni? Hogy lehetséges az, hogy a több fiatal halálbüntetését kérvényező volt ügyész tetteit nem lehet vizsgálni? Mert azért azt ne feledjük, az ügy most nem bírósági szakaszban volt. Most arról született döntés, hogy egyátalán kezdjenek-e vizsgálatot az ügyben. 

A határozat nyilvánosságra kerülése után Mansfeld László, Mansfeld Péter testvére csak annyit mondott: „Az ügyészség szembeköpte a Mátsik-ügy áldozatait.” 

A narancsos kormányzat meg úgy általában minket, magyarokat - tehetnénk hozzá még kis megjegyzésként. Az ügyészség ugyanis nem önálló hatalmi ág, mint mondjuk a bíróságok, hanem egy alkotmányos szerv, melynek az élén a legfőbb ügyész áll, akit a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés választ meg.

A narancsos álomból lassan ideje lenne felébredni… 

6 kommentek:

Névtelen írta...

Várható volt.
A kérdéskörnek nincs megoldása a jelenlegi paradigmában.

Névtelen írta...

És a...Nürnbergi perek.....ott is olyanokat ítéltek el akik a hatályos törvények szerint jártak el!!!!
Ezt nem hiszem el!!!!

eSzeL írta...

Aha, a lágerek őreinek a tevékenysége is csak formális volt. Különben is, a zsidók deportálása az akkor hatályos német törvényeknek megfelelően történt.

Névtelen írta...

Mily érdekes! A veterán katona, Képíró Sándor ellen, akit 98 évesen meghurcoltak, nem utasították el a feljelentést. Az nem volt "formális" tevékenység.

Miki67 írta...

A szarházi megélhetési nácivadász orra alá kellene tolni ugyanezt a határozatot!
Na akkor lehetne beszélni jog előtti egyenlőségről.
Addig marad a kettős, vagy inkább hármas mérce!!!

Névtelen írta...

Fónay Jenő nem egy ügyben volt Mansfelddel... továbbá: Mansfeld Péter ügye nem 56-os per volt, a fiatalkorú srác és társai évekkel 1956 után tevékenykedtek, semmi közük sem volt a szabadságharchoz.
Dr. Mátsik ügyész tevékenysége valóban formális volt: neki, mint közvádlónak ezeket az ítéleteket kellett kérnie - ha más képviselte volna a vádat, az is csak ugyanezt tette volna.
Fónay Jenő valahogy nem illik ide. Hírhedt alakja Ő az ötvenhatosoknak. Akivel egy zárkába került, azt mind felakasztották... Érdemes elolvasni "A Fónay-legenda nyomában" c. cikksorozatot a Pofosz volt vezetőjéről.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló