Tragikomédia, avagy kinek van joga kiabálni

Nem kétséges, hogy önmagában a Véderő gyöngyöspatai akciója is megérne egy misét. Gondolom sokakban felmerült a kérdés, hogy hogy kerültek oda, mi volt a céljuk, és hogy ugyan mi értelme lehetett egy húsvéti gyakorlatozásnak? Azonban az elmúlt napok eseményeinek fényében azt hiszem, ezek mégiscsak másodlagos kérdések, mert a lényeg az, hogy Magyarország rendőrsége és annak vezetői ismét bebizonyították, hogy alkalmatlanok a feladatuk ellátására, hogy alkalmatlanok a problémák megoldására és hogy képtelenek a jogállami keretek között kezelni a konfliktusokat.

Mint az biztosan sokak előtt ismert, a húsvéti hétvégére a Véderő katonai alapismereteket oktató tábort hirdetett Gyöngyöspata Kecskekő elnevezésű településrészére, egy olyan magánterületre, amely a helyi cigánysor közelében található. A hírre természetesen azonnal elindult a cigányok és a liberáltak ajvékolása, pedig semmi olyan nem történt, ami átlépte volna a törvények szabta kereteket. Azonban ez az ”apróság” egy pillanatig nem zavarta őket és a végére olyan tömeghisztériát sikerült kialakítaniuk, hogy a cigányok már hetekkel korábban megszervezett Vöröskeresztes üdülését is képesek voltak evakuálásként bemutatni.

Az egész cirkusz mögött Richard Field Magyarországon élő amerikai üzletember, az elempé egyik fő támogatója és a Roma Polgárjogi Mozgalom állt. Még el sem indultak az első buszok, amelyek a cigányokat a csillebérci nyaralásra szállították, még alig jelent meg a Vöröskereszt főigazgatójának, Selymes Eriknek azon nyilatkozata, mely szerint „szó sincs semmiféle evakuálásról. A Magyar Vöröskereszt szervezésében és a szervezet segélyalapjának terhére, a családok kérésére vittük táborozásra a gyöngyöspataiakat”, de már előmászott az odújából Horváth Aladár és bejelentette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul, mert Gyöngyöspatáról „kivonult a köztársaság és a demokrácia”.

Vajon egy normális országban, egy ilyen esetben mi lenne egy felkészült rendőrség és egy normális belügyminiszter első lépése?

Nem hiszem, hogy ennek a kérdésnek a megválaszolásához jogi, vagy rendvédelmi szakembernek kell lennünk. Elég csak elővenni a józan paraszti észt és feltenni magunknak néhány nagyon egyszerű kérdést: Kik követettek el törvénysértést? Azok, aki békésen piknikeznek egy magánterületen, vagy azok, akik tömeghisztériát keltenek a semmiért? Kik lépték át a jog határait? Akik részt akarnak venni egy előre bejelentett, a hatóságokkal leegyeztetett táborban, vagy azok, akik szándékosan valótlan információkat terjesztve egy békés csoport ellen uszítanak?

Ilyen egyszerű.

És lehet bárkinek bármilyen véleménye a Véderőről, lehet vitatkozni, vagy elfogadni a dolgaikat, de a lényeg mégiscsak az, hogy semmi olyat nem tettek, ami törvényileg kifogásolható lenne. Így nem is lett volna semmi jogalap arra, hogy intézkedjenek velük szemben. Azonban Abszurdisztánban a dolgok menete forradalom ide, kormányváltás oda semmit sem változott. Itt a rendőrség manapság sem az igazságot védi, hanem valamilyen mondvacsinált jogot, ami az éppen aktuális hatalom érdekeit szolgálja. A legrosszabb az egészben pedig az, hogy a kettő még csak köszönő viszonyban sincs egymással.

Így aztán ahelyett, hogy pénteken délután a magyar belügyminiszter kiállt volna a sajtó nyilvánossága elé és bejelentette volna, hogy a cigányok és a liberáltak általi hisztériakeltés átlépte a törvényi határokat és a rémhírterjesztőket előzetes letartóztatásba helyezték ellenük eljárást indítva, a Véderő táborát pedig megfigyelés alatt tartják és ha bármilyen jogszerűtlenséget tapasztalnak azonnal közbelépnek, szóval mindezek helyett Pintér egyetlen intézkedésként parancsot adott egy magánterületen zajló békés esemény karhatalommal való felszámolására.

Délután négykor, alig fél órával a tábor megnyitása előtt a rendőrök elvitték a szervezet vezetőjét, Eszes Tamást. A helyszínen ekkor a Véderő három, piros barettes, terepszínű ruhás és bakancsos tagján kívül 10-12 szimpatizáns tartózkodott.

Fél ötre az a koreográfia alakult ki, hogy 15-20 fős csoportokban érkeztek a táborhoz a rendőrök, és mindig elvittek valakit. Először elvitték a három piros barettest, aztán azok kerültek sorra, akik már a táborozásra érkeztek és terepszínű ruhát, valamint bakancsot viseltek.

A rendőri akció a végére aztán kezdett tragikomédiába fulladni, mivel voltak olyanok is, akik felemás öltözékben voltak: alul terepszínben, de felül csak pólóban. Nekik a rendőrök azt mondták, hogy három lehetőség közül választhatnak. Lecserélik a ruhájukat, elhagyják a területet, vagy pedig előállítják őket.

Az egyik fiú, aki „Szabadságot Budaházynak” feliratú pólót viselt, úgy döntött, hogy átöltözne, mert vannak a táborban olyan szerszámok, amelyeket őriznie kéne. Jogkövető magatartást tanúsítva megkérdezte az eljáró rendőrt, hogy akkor mégis milyen nadrágot vehet fel a terepszínű helyett? Közölte, hogy van neki még egy fekete oldalzsebes nadrágja, amit a hétköznapokon szokott viselni, de nem tudja, hogy ezek után az hordható-e Gyöngyöspatán. A rendőr erre azt felelte: „Tudja, mit? Vegyen fel inkább egy farmert!”

A többi rendőri intézkedés alá vont fiatal pedig elmondta, hogy nekik nincs más ruhájuk és hazamenni sem tudnak, mert csak vasárnap jönnek értük. Végül úgy döntöttek, hogy akkor inkább ők is bemennének a rendőrségre, már csak azért is, mert még a hálózsákjuk is terepszínű, és biztosra veszik, hogy ha most nem is, de este úgyis elvinnék őket.

Az előállítás során azért még megkérdezték, hogy milyen alapon intézkednek velük szemben, mire a rendőrök közölték, hogy garázdaság szabálysértése miatt viszik el a megjelenteket. Amikor visszakérdeztek, hogy ez esetben mégis mit jelent a garázdaság, a rendőri választ az volt, hogy olyan egyenruhát viselnek, ami másokban riadalmat kelt. Aztán amikor valaki tovább érdeklődött az iránt, hogy egy magánterületen miért nem viselheti azt, amit akar, akkor a rendőr így zárta le a beszélgetést: „parancsot teljesítünk, aki panasszal kíván élni, az intézkedés végén megteheti.”

Igazából nem is tudom, hogy sírni kéne, vagy nevetni az egészen. Ez egyszerűen elképesztő.

Azonban mielőtt még valaki azt gondolná, hogy a történetnek ez már a csúcspontja, azt ki kell, hogy ábrándítsam. A nap méltó befejezése még csak ezután jött. Pintér belügyminiszter ugyanis meglepetésszerűen a helyszínre látogatott, hogy megnézze a gyakorlatban miként sikerült végrehajtani az intézkedést.

A sajtótájékoztató után, ahol természetesen szemrebbenés nélkül közölte, hogy "közrend és közbiztonság van és lesz. Itt is rend van, és akik ezt megpróbálták tönkretenni, a rendőrség vendégszeretetét élvezik", kilátogatott a faluba.

Pintér itt beszélgetésbe elegyedett a helyiekkel, aminek a végére egy spontán lakossági fórum alakult ki, ahol ismét felszínre tört az igazság. A pataiak közölték vele, hogy felháborítónak tartják, hogy egy bűnöző, terrorizáló kisebbségnek nagyobb és több a joga, mint a rettegésben élő, megfélemlített magyarnak. A kialakuló heves vitát lezárandó Pintér felemelte az ujját és kijelentette: „Egy pillanat. Hogyha itten valaki kiabál, akkor az én lehetek!” [az eseményről készült videó ITT]

Mondjuk, hogy ezt a jogot, mármint a kiabálásét miből vezette le magának, azt nem tudom, bár ennek talán nincs is túl sok jelentősége. Végül aztán, mint aki jól végezte dolgát beült a szolgálati Audiba és elment. A cigányok hosszan tapsoltak, a helyi magyarok pedig ismét szembesülhettek azzal, hogy csak magukra számíthatnak.

Ez van. Abszurdisztán, 2011. április. A nagy forradalom első évfordulóján, ha rend nincs is, de legalább már azt tudjuk, hogy csak a belügyminiszternek van joga kiabálni.


----------------------------------------------------------------------------------------------
Frissítés:

Megszüntette a Véderő Gyöngyöspatán őrizetbe vett tagjai ellen a szabálysértési eljárást hétfőn az Egri Városi Bíróság. A garázdaság miatt pénteken őrizetbe vett nyolc ember szabadon távozhatott.

„A bíróság úgy látta, hogy a kirívóan közösségellenes magatartást csak aktív módon, például kötekedve lehet megvalósítani” - mondta Nyíri Beáta, a bíróság szóvivője. „Töretlen abban a bírói gyakorlat, hogy magánterületen nem lehet elkövetni szabálysértést. A nyolc eljárás alá vont személy mindegyike terepszínű ruhát viselt. Ez a terepszínű ruha azonban nem szabályellenes, tehát önmagában véve ez nem valósít meg semmilyen szabálysértést.”

A végzés nem jogerős, mert a rendőrség fellebbezett. Az ügyben másodfokon a Heves Megyei Bíróság dönt néhány héten belül.

20 kommentek:

Névtelen írta...

Don Alessandró csak a kóterban kiabálhatna,miután bezárják egy tucat csőretöltött kancigány közé!!!Ott ahogy a torkán kifér!!!A pulikutya birkaszaros seggét sem érdekelné!!!Magánterületről emberek elhurcolása,"garázdaság szabálysértésért" újabb hülyeség.Még egy szög a likudbérenc zsidesz koporsójába.A zsidesz reklámcigánnya az ENSZ B.T.-vel fenyegetőzik.Ez már igy is gumiszoba gyanús viselkedés!!!A képen a Három Lator.

SUTTOGÓ MAGYAR írta...

Végre egy cikk, mely a valóságot írja, végre egy oldal, ami nem ferdíti el a tényt: Pintér (gyufa) Sándor alkalmatlan belügyminiszternek. Én, személy szerint minden másra is alkalmatlannak tartom, főleg Magyarnak.
Jelenleg is Gyöngyöspatán tartózkodom megfigyelőként, ahol a helyi Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület vezetőjét védjük, (akinek családját harmadik hete fenyegetik teljes kiirtással!)és dokumentáljuk a kisebbség által elkövetett jogsértéseket, valamint a rendőri intézkedések esetén felmerülő hiányosságokat.
Itt semmi sincs rendben, semmi! A rendőrség minket igazoltat, nyilvános ruhaátvizsgálásokkal, és gépjárműveink átkutatásával foglalkozik. Mindezt úgy, hogy a cigányok jól lássák, megvédik őket... Csak tudnánk mitől?
A lakosság ugyanúgy retteg, a cigányok élvezik a nyavalygásuk eredményét, ami elempés segélyek, és egyéb jog-és fajvédős segélyek formájában nyilvánul meg. Szinte naponta jön valaki meggyőzni őket arról, hogy ők áldozatok...
Igazából nem szeretnék most összefoglalót írni, még nem. Az viszont biztos, hogy amennyiben a rendvédelmi szervek, és a polgármesteri hivatal együttesen nem lép fel a helyi problémák kezelése érdekében, itt nagyon nagy baj lesz.
Itt ugyanis a Magyar az áldozat, nem a cigány.

kerek írta...

Minden elismerésem és tiszteletem a Véderő tagjainak, a hazafias tettükért. Kitartásukkal nagy áldozatot hoztak és egy ütközetet nyertek meg fegyverek nélkül.
Az ország nagyobb fele tisztában van vele mégsem a cigány a probléma. Hanem aki ránk tenyészti, védelmezi és pajzsként maga előtt tartja.
Kitartás suttogó magyar.

kata írta...

Nekem a Jobbik menetelése az un.Gárda szerepe sem tiszta .Előkészitette a talajt Richard Fiel-nek. És ő kicsoda. Csaknem ingatlanbefektető,amikor 5 éve szinte lefagyott a piac. Kiküldte őt. Én egyet tudok tippelni. Fedőszerve a cég és feladatot hajt végre. Kik dolgoznak neki? Hát a Jobbik által ujra és ujra létrehozott Gárda és a Védegylet. Előkészitették a talajt a Fielnek. Mit mondott a cigányasszony hát ha harc akkor legyen harc. Állitólag a népszabadságban fiel már éleslőszerről is beszél. Ki lőtt volna talán a Védegylet? Leddöbbentő. A cigányozás és a cigányok hergelése talán nemzeti érdek? Nemzeti érdek a kemény harcát vivó Magyarország Miniszterelnöke képének összehozása Rákosival mondja meg hát novák Előd. Fiuk lebuktatók Talán ti is fedőszerve vagytok valakinek? Bennem sok a kérdés nem most már a választások idején is felmerült. Zagyva Gyula megjelenése a védegylet tárgyalásán. A cigánygyilkosságoknál hiényzik 3-4 fő. Kik ők? Csaknem ügynökök miért nem keresi senki öket?

Herne írta...

Személy szerint nekem nincs problémám a Véderővel. Amíg a mi céljainkat szolgálják, amíg velünk vannak, miért is lenne? Lehet persze spekulálni, komplett kémregényeket összehozni, amik akár igazak is lehetnek, de egyelőre csak és kizárólag a tényeknek hiszek.

ENSZ BT? Áládárt úgy körberöhögnék, mint a huzat. Meg úgy a magyarországi vezetést egy az egyben. Igazán rátermett politikusainknak ismét sikerült elérniük, hogy az egész világ rajtunk röhögjön. Külön szeretném kifejezni hálámat a Fidesz-szavazóknak és az LMP-szavazóknak (bár utóbbiból nem hinném, hogy akad az olvasók között).
Bár való igaz, hogy jót tenne az országnak egy ENSZ-küldöttség, egy nemzetközi szervezetekből álló ellenőrzőkörút. Talán nekünk magunknak kéne az ENSZ BT-hez fordulni (illetve az ENSZ ilyen ügyekben illetékes szervéhez, a BT ugyanis egészen más, csak ezt az ostoba, pattogó-kapkodó, nagyzoló, a fokozatokat és árnyalatokat nem érzékelő cigány nem éri fel ésszel, kiválóan jellemezve ezzel faját és annak képességeit - Áládárnak is köszönettel tartozom hát). Megmondhatnák Pintérnek, ki az aki kiabálhat.

Az esetről és Pintérről oldalakat írhatnék, de inkább csak az érzéseimet írom le. Undor. Undorodom ettől az embertől. Gyűlölet. Gyűlölöm ezt az embert. Megvetés. Megvetem ezt az embert. Ha egyszer olyan helyzetbe kerülnék, hogy négyszemközt lehetnék vele, és nem védené már a pozíciója, nem is tudnék agresszíven fellépni ellene. Egyszerűen kapásból lehánynám. Hányásban meg azért mégsem fogok turkálni.

Házikígyó írta...

Sírjunk vagy nevessünk?

Örüljünk! Nem azért, mert Véderő tagjait elhurcolták, előzetesbe vágták, hanem mert megint világosabbá válik minden, most már egyre több ember előtt.

A belügyminiszter undorító megjegyzése, az amerikai /szerintem nem elsősorban az/ fellépése, a vöröskereszt falazása /ellenreklám nekik/...mind mind tisztább, átláthatóbb helyzetet teremt.

Vajon a Hírtv lehozta a belügyér szakmai megjegyzését?
A Fidesz bukni fog.

Névtelen írta...

re kata
Ilyen nyakatekerten magyar ember nem gondolkozik. Nekem éppen úgy tűnik, hogy téged küldött ide valaki...
Milyen védegylet??? Szerinted mi volna a nemzeti érdek, ha a rendőrség nem őrzi a rendet? A kushadás?
Senki nem hergeli a cigányokat, vagy holnaptól ők mondják meg ki, hova mehet? Térj észre, és jelents, ahogy megállapodtatok, vagy gondolkozz, téged ki fog megvédeni, ha sorra kerülsz? Agyas... :-/

Gambit írta...

@kata: A Jobbikot és a SzJPE-t a helyi lakosság hívta, nem Richard Field. Az, hogy ez az LMP-s, "amerikai" üzletember rátelepedett a dologra, még nem jelenti azt, amit te rossz szándékból, vagy tudatlanságból sugalmazol (gyk. hogy a Jobbik és a Véderő a zsidóknak dolgozik...).
Zagyvának és a Jobbiknak egyébként semmi közük a Védegylethez (ami nem is értem, hogy jött a képbe, szerintem kevered a Véderővel), a Fidesz-imádatból pedig vissza kéne venni kicsit, de egy helyesírási szabályzat közelebbi tanulmányozása sem ártani, mielőtt legközelebb politológusosat játszol...

casablanka írta...

Magyarországon csak a cigányok élnek "szegénységben," csak a cigányok és a zsidók érzik magukat" megfélemlitve " ha el púzzák magukat a Gárdából járőrözés közben.Mert ezenkivül soha-de soha egyetlen cigánynak vagy zsidónak hajaszála sem görbült a Gárda tevékenységétől. DE a helyi lakosok vélaménye az egy jottányit sem számit, nyilván ezért hivják a Gárdát ha bajban vannak.A rendőrég mindig a Gárda jelenléte után érkezik csak meg. Persze ha a "segitőkész üzletemberek" még rátesznek egy lapáttal akkor soha nem lesz békesség, mert azt a hülye is látja mire is meg ki ez a nagy "segitőkészség". Magyargyülölet szítására, vegyük már észre mire megy itt a játék. Ráadásul még Pintér is a magyarságot ugatja le. Mert neki van "kizárólagos "joga intézkedni, ezt persze nem teszi, csak lovat ad a cigányság alá, ugyanúgy mint az elődei. Ma elhangzott a TV. ben Orbán miniszterelnők egy igaz mondata." A visszaküldött alkotmánytervezetben szereplő teljes életfogytiglannal, a válaszolók 90% százaléka egyetért de az alkotmányba most ez nem kerül bele"! Ez van!

Névtelen írta...

re Házikígyó
"A Fidesz bukni fog."
Valószínűleg, csak az még soká lesz. A koncot viszont nem fogja könnyen elengedni, márpedig ez az ország nem bír ki még egy totális lerablást.
Szerintem nem a legnépszerűbb párttól kell várni a megváltást(legyen az akár a Jobbik)hanem az éppen regnáló kormányzatból kell kitaposni az adófizető, törvénytisztelő , őshonos lakosság érdekeinek képviseletét, már csak amiatt is, mert erre kaptak megbízást, ezért kapják a fizetésüket.Ha másképp nem megy polgári engedetlenséggel.

Gambit írta...

Igen, és mégis hogy engedetlenkedsz hatékonyan polgárilag? Föl kéne fogni végre, hogy az ilyen hülyeségek helyett egyszer már jó helyre kéne húzni azt a nyomorék x-et ebben a rohadt életben...

tothtomi írta...

gambittal értek egyet , annyival azért megtoldanám véget kéne végre vetni annak az idióta barom gondolkodásmódnak is hogyha képen csapnak oda tartom a pofám másik felét is az újabb fülesért. Ha a magukat magyarnak tartók döntő többsége nem lenne nyilvánvalóan nyámnyila a pintérféle felfuvalkodott barmok labdába se rúghatnának, réges-rég ellennének hajtva a sunyiba

Névtelen írta...

agyaskata!!=gyöngyöspatai=sziksza=györkös...egy,és u.a.!!!hord el azt a büdös retkes tested a francba!!!

Házikígyó írta...

Gondolhatod, hogy nem parlamenti ciklusokra hegyezem ki magam!!!

Természetesen nem arra utaltam, hogy elveszíti a választásokat, mert ennek most kicsi a valószínűsége. De nincs is jelentősége, hogy ki adja a többséget a Parlamentben.

Látjuk, hogy a volt kormányzópárt bűnei ellenére a hatalom közelében van továbbra is, ma éppen bocsánatkérésre szólította fel a Fideszt, vagy a libsi szadesz az lmp képében továbbra is ott osztja az észt. Idegen tollakkal ékeskedik, hahaha!

Tehát a bukást úgy értelmezem, hogy nem "alkot", nem lép túl önmagán, egyre több stikli van a soraiban.
Nem gyors és nem a lényegről beszél, és nem eszerint cselekszik. Valamit visz a víz.....És látványosan örül ennek a valaminek. Sőt, elvárja, hogy mások is lelkesedjenek. Néhány városban népünnepélyt szerveznek 1000 fideszesnek.

Figyelem a Parlamenti közvetítéseket: Dr.Kontrát válaszaiban minden benne van.
Minden, amit a Fidesz jelent ma.

Már egyre kevesebbszer hivatkoznak a 2/3-ra,semmit sem ér, sem itthon, sem külföldön.

realista, aki lőni tanul írta...

re Gambit
Hatékonyan? Mondjuk 10-20-30ezer kkv 12-én nem fizeti be a járulékot, kíváncsi lennék miből fizetnének nyugdíjat... és vannak még ötleteim, csak nem itt fogom megosztani(nehogy magadra vedd!)
re tothtomi
nem nyámnyila, csak még van veszítenivalója,+ a szövetséges hiánya a történelem során,+ a kollektív tudat trianoni súlyos károsodása okozta gyengült önvédelmi reflex miatt képtelen egymásra találni az a maroknyi magyar, aki valóban annak nevezhető, és nem csak állampogársága okán.
re Házikígyó
ha így érted a bukást, az bizony már megtörtént. Ha 22 éve lett volna tisztítótűz... ma már kibogozhatatlanok az összefonódások és túlnőtt a korrupció a felszámolható mértéken. A világban elindult az ébredés, ha elég gyors lesz a folyamat, és a hazafiak ráéreznek mikor és hogyan kapcsolódjanak be, akkor megmaradunk, ha nem, akkor egyre gyorsuló ütemben néhány évtized alatt elpusztul a magyarság, és függöny.

eSzeL írta...

tothtomi : 17:25
A bibliába csak pár helyen kell belehazudni, és az idő meghozza a várt eredményt. Egy ilyen rész minden bizonnyal ez a 'tartsd oda a másik orcádat is'.
Mennyivel jobban hangzik ez :". Bűnbocsánat nincs! Mert amint a megtörténtet meg nem történtté tenni soha a világon nem lehet, s a amint a becsületét vesztett ember sem lehet többé becsületes, vagy legalább is becsült ember: természeti, isteni törvény szerint a bűnbocsánat önmagának ellentmondó képtelenség s felbátorítás újabb bűnök elkövetésére; megalázása az erényeseknek, ami egyike a legnagyobb bűnöknek."
Katának : Az én családomban is van rettenthetetlen fidesz/orbán hívő. Hozzád hasonlóan neki is mindent meg lehet magyarázni, 5 perc elteltével pedig mindennek az ellenkezőjét is. Nem a magyarázat a lényeg, hanem a magyarázó személye. Szentül meg van győződve, hogy a kormányra valóban nagy nyomás nehezedik külföldről, az euból. Azt már nem veszi észre, hogy pl Cseh országra nem vonatkozik a lisszaboni szerződés és mégis tagja az eunak. Sőt még a benesi dekrétumokat is sikerült leerőltetni az únió torkán. Mondjuk a cseheknek könnyű. Ahol 100 millióan élnek 500 e nkm-en, bővelkednek az ásványkincsek garmadájában. Van fejlett mezőgazdaságuk, iparuk, hadiiparuk és katonaságuk. Úgy könnyű. Kata, ha rosszul tudom, kijavíthatsz.

cila57 írta...

Sajnálom, hogy nem volt senki, aki sintért felhomályosította volna arról, ő magyar nép egyik szolgája (minisztere).
Vagy ne használja a miniszter titulust.
Tehát a népnek van joga kiabálni. És addig örüljön ő is, amíg a nép csak hőbörög.

Jaj bocs, most jövök rá, hogy szolga ő, de nem a magyarságé.

Gambit írta...

@realista, aki lőni tanul: Szóval a megoldás az államcsőd, és a nyugdíjasok éhen halasztása? Már ne is haragudj, de ez elég kétélű fegyver, és akkor még finoman fogalmaztam... Sajnos az adófizetés megtagadása nem hozna sok pozitív dolgot (és az csak a kezdet, hogy az APEH onnantól kezdve az 'engedetlenkedőket' minden további nélkül megkopaszthatja, amivel máris "nyertünk" jó sok munka- és otthon nélküli családot, mert az adóhatóság csak a bűnözőt nem meri vegzálni, ha adót kerül...). (Az megint csak zárójelben kívánkozik ide, hogy voltak erre irányuló kezdeményezések, láthatod mennyire váltak be, és hányan csatlakoztak hozzájuk.) Ellenben ha végre a megfelelő embereket juttatnánk a megfelelő helyre, az nagyot lendítene a dolgok jelenlegi állásán.

Tisza írta...

Azok akik jelenleg harcolnak nem valami ellen, hanem valamiért teszik. A narancsköd viszont akkora, hogy ezt pont fordítva látják. A hozzászólók többsége, és az országban egyre többen már jól látják mi is zajlik körülöttünk. A környezetemben egyre többen látnak tisztán, még ős mszp-sek is.
Az irány jó, sajnos az idő fogy(ott) el. Feladni viszont SOHA nem szabad! Kitartást, reális :-) gondolkodást! A gyerekekről sem szabad elfeledkezni, tanítani kell Őket!

Minden jót kívánok Nektek!

Névtelen írta...

Hofi hogyan is mondta? "Haragudj arra, aki kinevezett!" ( Az volt a marha, azt sugallta!)

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló