Ezt beszopt@d Tibi

Azt eddig is tudtuk, hogy Szanyi mester az elvtársak azon típusának a megtestesítője, mondhatnánk mintapéldánya, akiknél a butasággal vegyített gátlástalanság egy nagyon magasfokú szorgalommal párosul. Ha visszatekintünk az elmúlt évekre, és szemügyre vesszük Tiborunk eddigi munkásságát, akkor kétség nélkül megállapíthatjuk, hogy hősünk hasonszőrű társai közül messze kiemelkedve, mintegy üstökösként csillog az ostobaság egén.

Azonban ahhoz képest, ami a hétvégén történt az eddigi tettek eltörpülnek és kis semmitmondó történetekké zsugorodnak. Vasárnap ugyanis Tibor felért a csúcsra. Innen már nincs feljebb, vagy pontosabban lejjebb, csak hogy tovább fokozzam a képzavart. Egyszerűen képtelenség, hogy legyen.

A történet még szombaton kezdődött, amikor az MSZP honlapján megjelent egy Szanyi által jegyzett rövid közlemény, melyben a következők állnak. Szó szerinti idézet: [az eredeti hírért katt a linkre]

Tarthatatlan állapot, hogy az Orbán-kormány, amely júniusban büszkén kijelentette, hogy két hét alatt rendet tett az országban valójában még Gyöngyöspatáig sem jutott el, ahol már két hete a gárda utódja, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület az úr. Felháborító, hogy ez a valamikor betiltott szervezet utódja tartja rettegésben a települést, embereket utasítanak és kényszerítenek. Itt az ideje, hogy az Orbán-kormány végre ne csak a száját jártassa. Náluk az eszköz, a hatalom, éljenek - és végre ne visszaéljenek - vele.

Zagyva György Gyula ma is ott volt, tehát egyértelműen a képviselői mentelmi jog mögé bújt jobbikos képviselők szervezik ezt a két hete tartó megszállást. A helybeli cigány lakosság számára de facto kijárási tilalmat vezettek be ezek a "fekete csótányok".

A magyar kisebbségek, különösen a cigányok és zsidók nevében felszólítom a kormányt, hogy az Alkotmányból kitakarítani szándékozott kisebbségek helyett a Gyöngyöspatán grasszáló "fekete csótányokat" takarítsa ki az országból és tegyen végre rendet.


Szanyi Tibor,
az MSZP elnökségi tagja,
országgyűlési képviselő



Ha itt véget érne az ügy, akkor nyugodtan rámondhatnánk, hogy igazából nem történt semmi érdekes. Szanyi megint kicsit többet töltött a hattablettás kannás borból és kényszerképzeteit papírra vetve kiadta a szokásos heti váladékozását. Azonban az ügy nemhogy itt nem ért véget, hanem még csak ezzel kezdődött el.

Azonban mielőtt továbbmennénk, azért az megér egy bekezdést, hogy vajon Tibi milyen rendre gondolhatott, aminek Gyöngyöspatán meg kéne lennie? Mert igazából arrafelé most van rend. Ugyan nem a kormány jóvoltából, hanem több tucat tisztességes és becsületes ember munkája eredményeképpen. Vajon Szanyi melyik rendet óhajtja? A régi, polgárőrök nélkülit, amikor mindennapos volt a lopás, a magyarok fenyegetése, az idősek kirablása? Vajon az a rend hiányzik az elvtársaknak, amikor a cigányok minden következmények nélkül terrorizálhatták a békés lakosságot?

De lendüljünk tovább, mert a történet innen kezd igazán tanulságossá válni.

Vasárnap délelőttre ugyanis Tibor olyan újabb információkhoz jutott a gyöngyöspatai üggyel kapcsolatban, aminek a közléséhez már nem tartott elegendőnek egy újabb nyilatkozatot, hanem mindjárt egy egész sajtótájékoztatót hívott össze, ahol a „Hallasd a hangod” felirat mögül, mélabús szemekkel belemondta a kamerákba: [a teljes felvételért katt a linkre]

„Az elmúlt napokban, különösen az elmúlt éjszaka meglehetősen riasztó dolgok történtek Gyöngyöspatán. Lehet, hogy az újságírók nem mernek odamenni, de javaslom minden szerkesztőségnek, hogy látogasson oda.

Az éjszaka a Jobbikhoz köthető paramilitáris alakulatok a cigánysoron egy kettős fakereszt állítottak föl és azt meggyújtva, tombolva kiabálták a cigányok felé mindazokat a szörnyű szavakat, amelyekről azt hittük, hogy a történelemből már kitakarítottunk.

A rendőrség tétlen. A rendőrség nem csinál semmit. És erős a gyanúm, hogy ez a rendőrségi tétlenség egyféle bizonyítéka annak, hogy igenis egy összjáték van a kormány és a Jobbik között. Azt még nem tudni, hogy mire, de még az sem kizárt, hogy próbaterepnek nézik Gyöngyöspatát…”

Igen. Ez már tényleg a vég… Már nemcsak a szebbjövős polgárőrök vannak ott, hanem maga, a semmiből feltámadt magyar Ku Klux Klán megy kettőskeresztet égetni a patai cigánysorra. Üvöltözve és tombolva…

És szemrebbenés nélkül mondja, hazudja bele a kamerákba, és talán még el is hiszi, hogy ez megtörtént…

Pedig nem.

Olyannyira nem, hogy az egész történet csak kitaláció volt, amivel ezt az ostobát Tomcat és csapata megetette. A Bombahír stábja találta ki annak a cigánynak figuráját, aki mögé bújva felhívták Szanyit és beszámoltak neki a patai rémtettekről. Az egészből természetesen egy szó nem volt igaz, az egész csak arra ment ki, hogy le lehessen leplezni azt a mérhetetlenül álszent magatartást, amit az elvtársak és a liberáltak folytatnak a honi cigánykérdéssel kapcsolatban.

A kísérlet sikerült. Talán még jobban is, mint ahogy arra a kitalálói számítottak. Mert az, hogy Szanyi egy olyan gátlástalan idióta, aki egy teljesen ellenőrizetlen telefonhívásra alapozva is képes közleményeket kiadni és sajtótájékoztatót összehívni, még hagyján. Ez egyrészt őt, másrészt az elvtársak kommunikációs csapatát minősíti, akik képesek voltak ezt az információt mindenféle utánajárás nélkül lehozni. Azonban ezzel nem csak ők voltak így, hanem szinte a teljes magyar fősodratú média, akik átvették a sajtótájékoztatón elhangzottakat.

És igazából ez a legmegdöbbentőbb.

Senkinek nem jutott eszébe, hogy elgondolkodjon annak a valóságtartalmán, hogy mennyire képzelhető el az, hogy radikálisok kettőskeresztet égessenek. Senkinek nem jutott eszébe felhívni a helyi polgármestert, az illetékes rendőrséget, ne adj' Isten a Jobbik sajtóosztályát, hogy ez tényleg igaz-e, vagy esetleg kiküldeni a helyi tudósítójukat, hogy nézze már meg, hogy mi is a helyzet. De nem. Ez nem történt meg. Mindenki tényként kezelte, azt az állatságot, hogy a Szanyi által vizionált magyar Ku Klux Klán létezik és tombol…

A történet vége pedig legjellemzőbb.

Amikor Szanyival közölték, hogy az egész csak kitaláció és hogy abból egy szó nem igaz, hogy bármiféle atrocitás, vagy keresztégetés lett volna, akkor arra Tibor a következőt válaszolta: „Nem baj…, de történhet volna. Úgyhogy ez…, ez teljesen mindegy, mert azok a jelenségek, amik ott vannak, ez…, ez kemény…”

11 kommentek:

Névtelen írta...

Ez hüje elitta a maradék eszét is!!A történhetett volna.....az ,hogy amivel o.v. széditette a rászedetteket,hogy lesz felelőségre vonás.Tibcsikénk most seggrepacsizna gyurcsótánnyal meg a zuschlággal.Beköltöztetni a cigányok közé ezt a föld mocskát,és megláttjuk túráztatja-e a pofáját.Ez a féreg is olyan mint a cigányok,ő is a magyarokon élősködik!!

Kelvin Jago írta...

Tiszteletem!

Rég óta tudom és azt hiszem mindenki tudja a mi oldalunkon, hogy Szanyi és Lendvai meg a többi, csak hazudni és problémákat gerjeszteni tudnak, mint gyurcsótány és megoldani nem. Más országban, úgy égne az illető mint a reichstag, egy ilyen hazugságon alapuló hír felröppentéséért, hogy még az állásába is kerülne. Itt semmi...max némi felháborodás, és kormány részről semmi.
akkor lesz itt rend ha olyan törvényt hoz a Tisztelt Ház, hogy sem KISZ titkár sem MSZMP kb és más 3/xxx emberek és bértollnokaik és smasszerjeik esélyt sem kapnak a közéletben. Ehhez a Jobbiknak magasan kellene nyernie a következő választásokat, ami sajnos nem áll közel, mert a fityesz kifogta a hálójukból a halat, a győzelmével. Remélem azonban, a közeljövőben ez azért létrejöhet és akkor fellélegezhetünk...VÉGRE!

Gambit írta...

Ezzel az egésszel csak annyi a baj, hogy a fősodratú média nem fogja helyreigazítani. Ott megjelentek Szanyi remegő hangon eldadogott baromságai, a birkák pedig csak erre fognak emlékezni. Ismerve a honi sajtó működését, ez inkább lesz öngól, mint bármi más... (és nem feltétlenül azért, mert a kapitányt mentegetik ezzel, hanem mert ciki lenne beismerni, hogy bizony a magyar média 90%-a olyan dilettáns seggekből áll, akik Tiborunkkal együtt gond nélkül megesznek egy ilyen hülyeséget)

Névtelen írta...

Öngól. Ennek ott lett volna értelme, ahol működik a felelős közszolgálatiság.

Herne írta...

Van erre az egészre egy nagyon egyszerű megoldás. Kitelepíteni a cigányterrortól sújtott településekről a magyarokat, Szarnyit és az elvtársait, meg a liberáltakat, meg minden cigányvédőt pedig betelepíteni a helyükre. Mindenki jól jár. Szarnyi úr ne féljen, őértük nem fogunk rohanni segítséget nyújtani. Szóval nem kell majd rettegniük a "fekete csótányoktól". A már épp eleget szenvedett helybéliek pedig kárpótlás gyanánt megkapják Szarnyi úr és elvtársai luxusvilláit. Szerintem ez egy teljes mértékben minden igényt kielégítő ötlet.

A keresztégetésről, meg Ku-Klux-Klanról...bárcsak igaz lenne! Náluk ez úgy működött, ha egy nigger megúszta a gyilkosságot, akkor ők is megöltek egy niggert, mondván, ha a niggereknek szabad, akkor nekik is. Mindjárt más lenne itt a helyzet!

Herne írta...

Ja, még annyit, hogy ha a Fidesz valóban szemet hunyna, biztosíthatom, mi örömmel elvégeznénk a piszkos munkát helyettük! Felőlem parádézzanak császári pompában, csak legyen már rend és biztonság végre!

Névtelen írta...

Tibcsi! Felajánlok neked egy lakást Kőbányán.Gyere költözz be. Majd megtudod mi a magyarok istene.Hiába tehermentes, eladhatatlan. A védenceid miatt. Te szarházi te meg a hazug liberális haverjaid szabaditottátok ránk a cigányokat.Könnyü őket Pasarétről szeretni.Remélem utolér a sors benneteket is.

Zebi írta...

Szia Jago, üdv itt is:)

Minden szavaddal egyetértek, még annyit, hogy azért én meg is büntetném ezt a szanyigyereket. Nem adnék neki inni egy hétig, csak csapvizet.
Hát, a végén még tán a Jobbikba is belépne, csak ihasson má' egy rendeset.

házikígyó írta...

"Lákátos Márió esete az égő kereszttel" bizonyítja, hogy úgy kell a szanyi-féléknek az ilyesmi, mint egy falat kenyér...ebből tartják el magukat és az eszmét.

Pulitzer-díjat az újságíró úrnak!

Radulovic Zsuzsa írta...

Szanyi úr mintha nem látszana tudni, hogy a zsidók nem kisebbség Magyarországon. Amikor föl lett nekik ajánlva, hogy erre a státuszra jelentkezhetnek, akkor visszautasították. Még szavazást is rendeztek előtte erről a kérdésről. Vagyis őket ki szabad hagyni a játékból.

Névtelen írta...

"Akit Isten eel akar pusztítani, annak eszét veszi el! Első ténykedése, "hogy akinek hivatalt ad, észt nem ad hozzá!" lényeglátó, ja ilyen ország a világon nincs, ahol a társadalommal neveltetik a társadalom ellenségeit! Mert van köztük rendes "is" Az egész népesség, ilyen nem igazi, csak "is" ember!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló