MSZP-s látlelet 2010 adventjén [+videó]

A beszámolókat olvasgatva, a videókat elnézve azért az bátran kijelenthető, hogy szombaton, az emeszpé fedett pályás nagygyűlése alatt nem kicsi igénybevételnek volt kitéve a Papp László Sportaréna tetőszerkezete. Igazából a csoda kategóriába sorolható, hogy az ott elhangzott mondatok hatására az egész egyátalán a helyén maradt és nem szakadt a buszokkal odahordott kádárnyugger tömegek fejére. Bár ők talán még ennek is örültek, még ennek is tapsoltak volna feltéve, ha valamelyik nagyon hiteles megmondó emberük mindezt azzal indokolja, hogy ez is az OV elleni harc egyik nagyon hatásos fegyvere.

Azonban végül az Aréna mennyezete a helyén maradt, az agyhalottak népes serege pedig ismét meghallgatta és végigtombolta a felvilágosult baloldal igazi nagyágyúit. A műsor a jogerősen adócsalásért elítélt Sas József nevével fémjelzett erőlködéssel indult, és mint végül kiderült, meg is maradt azon a szinten. Mert a Bajban van Magyarország – Itt a helyed! című rendezvény maga volt a kabaré, de a legszánalmasabb fajtából.

Előadó, szónok és közönség egymásra talált. Az ország ismét képet kaphatott arról, hogy mi is Magyarországon az igazi baloldal, hogy ilyen nyolc év után is vannak olyanok, akik a hétköznapokban járókerettel is alig bírnak mozogni, de most képesek voltak az ingyen kapott vörös sáljaikat a fejük fölé emelve tombolni azoknak, akik teljesen lenullázták őket.


[nagyításért katt a fotóra]


Képesek voltak idióta módon üvölteni a 23 éves Bárány Balázzsal, az MSZP Új Reformkörök nevű szervezetének elnökhelyettesével, aki csípőre tett kézzel közölte velük, a vérkomcsikkal, hogy OV „Sztálin babérjaira tör", hogy "addig fogunk üvölteni, amíg hang jön ki a torkunkon." És a kádárnyuggerek üvöltöttek. És közben fel sem tűnt nekik, amikor a Bárány nevű szónok a végén kijelentette: „Ne legyünk birkák"

Aztán a végén jött Attila. Most ugyan nem volt Bikicsunáj, viszont volt idióta ugrálás, sálpörgetés és a politikai pojácák eszköztárának összes kelléke. Miután megölelte és lesmárolta az összes rajongót, a színpadra pattant és közölte: örül, hogy olyan sokan összejöttek, „politikai hovatartozás nélkül.” De ennek a mondatnak az idiotizmusa se tűnt fel senkinek sem. Mintha a válogatott közönség nem tudná, hogy a rendezvényre nem lehetett csak úgy bemenni az utcáról, hogy az ott lévőket a párt alapszervezetei szervezték be, hogy szinte mindenkit buszokkal hoztak ide az ország különböző tájairól.

És innentől már nem volt megállás. Mesterházy ráérezve a dologra üvöltve és a szónoki asztalt csapkodva hergelte tovább az agyhalott közönségét.


[nagyításért katt a fotóra]


„Sokan vagyunk, és még többen leszünk. Ha a kormány nem változtat arrogáns stílusán, tavasszal utcára megyünk, és együtt fogjuk harsogni: elég volt! (…) És felelősségre fogjuk vonni mindazokat, akik saját állampolgáraikat rabolják ki, zsarolják meg. Mert ezek olyan bűncselekmények a magyar emberek ellen, amelyek soha nem évülnek el.”

„Megígérem mindenkinek, hogy minden eszközzel harcolni fogunk, a FIDESZ elmebeteg politikája ellen (…) Megmutatjuk az országnak, hogy van erős ellenzék! És ez az ellenzék mi vagyunk! Megvédjük az emberek pénzét! Megvédjük a demokráciát! Megvédjük eddig elért eredményeinket! Mi demokratikus, igazságos, szolidáris és modern Magyarországon akarunk élni. Nem engedünk, ’48, ’56, és ’89 értékeiből. Felvesszük a kesztyűt!”

„Ugye Ti is azt akarjátok, hogy felvegyük a kesztyűt?! IGEEEEEN! Akkor mondjátok velem: fel-vesz-szük, fel-vesz-szük…” És a nyuggertömeg kivörösödött fejjel, üvöltve skandált. Lobogtak a vörös sálak, a hangulat a tetőfokára hágott… [a teljes beszéd IDE kattintva megnézhető]





Azért valljuk meg: van abban valami durván groteszk, hogy azok aggódnak a következő generáció nyugdíjaiért, akik már legalább 15 éve nyugdíjban vannak, akik közül nem kevesen élvezik azokat az extra pénzeket, amiket a pártállamban végzett tevékenységükért még mindig kapnak. Arról már nem is beszélve, hogy ezeknek vajon melyek azok az értékek, amiket ’56-ból meg akarnak védeni?

És lehetne még sorolni oldalszám az ellentmondásokat, cáfolni a részleteket, de azt hiszem most kár belemenni az ilyen kérdések feszegetésébe, mert ezt az egészet nem érdemes részleteiben vizsgálni, ezt úgy összességében kell kezelni. Ez a rendezvény nem volt más, mint egy pontos keresztmetszet Magyarország "legnagyobb" ellenzéki pártjáról, ahol az adócsaló Sas szolgáltatja a szoci humort, pedig semmi szükség rá, hiszen az egész párt egy közröhej.

A hülyeségeket üvöltöző és idétlenül hadonászó, Mesterházy, a direkt elkéső, majd magát tapsoltató és ünnepeltető Gyurcsány, egy ország által utált régi arcok, és a buszokon szállított komcsi nyugdíjasok pedig mind-mind további részei ennek a szürreális képnek.

Egy igazi és valós MSZP-s látlelet 2010 adventjén.

15 kommentek:

vajasz semle írta...

És lesz majd sok magát radikálisnak mondó birka, aki elhiszi, hogy a jobb kézen lévő ördögöt a balkézre húzott palacsintasütővel csupánkólintó vitéz mozgatója nem ugyanaz mint aki eddíg a jobbkezére húzott vitézzel kupáncsólintotta a balkézre húzott ördögöt. Lesz?

Herne írta...

Az én agyam a logikára épül. Bármit ki tudok elemezni és megérteni, amiben a logikának legalább egy apró szikrája fellelhető.
Épp ezért állok ez a jelenség előtt teljesen érthetetlenül. Az, hogy ennek a pártnak az elmúlt 8 év után még mindig vannak hívei, abszolút ellentmond a logikának.
Ha a logika nem észlelhető, akkor más úton kell megközelíteni a dolgot. Itt valószínűleg ezekről lehet szó:
a.) ezek a rajongók valóban komcsik és/vagy szocik, de a valóságot figyelmen kívül hagyva, a névre mennek rá (hasonlóan, mint pl. a márkabuzi középosztálybeliek ruhavásárláskor - nem a használhatóság a lényeg, hanem a név, onnantól kezdve elhiszik, hogy jó arra, amimen beállítják)
b.) fizetett közönség. Dobj oda egy nyugdíjasnak egy extra ötezrest egy ingyen utazással párosítva egy rendezvényre, ahol sok másik nyugdíjas lesz. És a nyugdíjas menni fog. A kis nyugdíjukhoz egy ötezres is jól jön, és örülni fognak annak, hogy végre kimozdulhatnak, hozzájuk hasonlók közé mehetnek, élhetnek egy kicsit, mert azt azért valljuk be, hogy a nyugdíjasok társadalmunk egyik legelhanyagoltabb rétege, akiket még a közvetlen családjuk is mellőz. Amint az ember megöregszik, be van zárva a lakásába, senki sem néz felé, és csak a múltja marad neki. Ennek a múltnak egyébként része a múlt rendszer is, hiszen akkor voltak fiatalok, így a nosztalgiára hatva is befolyásolhatják őket. Tulajdonképpen az történik, hogy egyszerűen manipulálják őket azáltal, hogy azt éreztetik velük: fontosak.
Ezt úgy lehet kiküszöbölni, hogy mi is odafigyelünk a nyugdíjasokra. A nyugati kultúra egyik nagy hibája, hogy az öregeket gyakorlatilag kiszolgált csatalovaknak tekinti, és elzárja őket valahová. Én személy szerint nagyon szeretek idősekkel beszélgetni. Más kultúrákba az öregeket bölcseknek tartják, hozzájuk fordulnak tanácsért, de legalábbis méltó módon gondoskodnak róluk.
A másik hiba, amit elkövetünk, nem csak mi, hanem az egész ország az mszp-n kívül, az az, hogy nyilvános figyelmet szentelünk erre a pártra, foglalkozunk velük. Ez egy haldokló párt, ám a negatív reklám is reklám. Egyszerűen el kell őket vágni a közönség elől, nem tudósítani róluk, leszarni őket, és csak csendben figyelni, nehogy véletlenül megerősödjenek a háttérben (mert lebecsülni az ellenfelet viszont sosem szabad). Ki kell őket éheztetni, hagyni hogy szépen lassan elsorvadjanak. Ne pumpáljuk beléjük mi is az életet a figyelmünkkel, vannak fontosabb dolgok is napirenden.
Ez egyben jótanács a narancsosoknak is, mivel nyilván figyelik az embereik ezt a blogot is. Már ha valóban el akarnak bánni az mszp-vel, természetesen. Mert ha egyik kutya, másik eb, akkor máris érthetővé válik, hogy ez a zombipárt miért kap még ma is akkora médiafelületet, mintha legalábbis 49-50%-os lett volna a választási eredmény.
El akarunk bánni az mszp-vel? Éheztessük ki őket, zárjuk el őket, zárjuk őket karanténba, hogy a hangjuk se hallatsszon. Ne erősítsük mi is a szavaikat.

Herne írta...

(Elnézést a sok elgépelésért és az itt-ott téves szóhasználatért, nem teljesen összefüggő mondatalkotásért - nemrég keltem, és az agyam még nem érte utol a testemet)

Pfsz írta...

Ez hazaáruló banda mikor kerül börtönbe,így a forradalom után?Annyit tudok,Budaházy börtönben van,ez a söpredék pedig még mindig fenyeget és demonstrálni akar.Gyurcsány nem megy a rácsok mögé?Esetleg Demszky?Véleményem szerint a fidesznek is érdeke,hogy ez a vörös vírus megmaradjon és erősödjön a Jobbik ellenében.Ki van ez találva bőven.Ideje lenne felébredni!

Gambit írta...

Hiába, no, az ország 2014-ben kéjes örömmel fog visszaájulni ezeknek a karmaiba... Az a hárommillió ember, akinek most egycsapásra elvették a megtakarításait, és szinte fegyverrel kényszerítenek vissza az állami nyugdíjszektorba, ha tehetné már most rohanna ezekre szavazni. Mert más alternatívát nem ismernek, nem is veszik a fáradtságot, hogy megismerjenek (mint már sokszor utaltam rá, még a radikálisok jó része sem veszi a fáradtságot, hogy a kevéske saját, hiteles hírforrásunkból tájékozódjon, hogy is várhatnánk el ilyesmit a többiektől). A Jobbik média nélkül halálra van ítélve, úgy meg pláne, hogy hagyja az MSZP-t a kormányellenes hangulat élére állni...

casablanka írta...

Meseházi és Fletó !Ne mutogassatok másra, adjátok vissza a 13. havi nyugdijamat, tegyétek vissza az államkasszába amit elloptatok, az alkotmányt ti is szivesen megváltoztottátok volna, ha meglett volna a többségetek. De ti a "koaliciós partneretekkel" állandó vitába voltatok a hatalom megszerzése miatt, hogy kié legyen a konc, igy most a Fidesz viszi végre mind azt a "szépet és jót" amit ti akartatok nekünk adni. Remélem egy darabig már nem rugtok labdába, akárhogy is fáj.

babyku írta...

Mennyire besz@rtak ezek, hogy a jól tejelő igazgatóságaikat kihúzzák alóluk. Már csak az a kérdés, hogy a pénz egyáltalán meg van-e? Azaz undorító ordibálás pont amit a náci szónokok csináltak valamikor - teljesen kivetkőztek magukból - viszont az sok röhejes vénség akinek már nem számít mi van a pénztárakkal mi a fenét akar? Inkább a 13. havit kérnék számon rajtuk meg a libáson...

Baldrick írta...

Történelmi pillanat marad kihasználatlanul.
Csak ki kellett volna tenni az OPNI táblát, az ajtót bezárni, kulcsot a Dunába dobni.
Rá se merek gondolni mi lehet ezeknek az agyuk helyén. Iszonyatos lehet ilyen hülyén leélni egy életet.

Névtelen írta...

A Jobbik tényleg kimúlt. A Fidesz seggébe bújva kiesett a kezéből a kezdeményezés. Sose gondoltam volna, hogy a szocik még egyszer visszajöhetnek a pöcegödör aljáról, de ha mindenki így folytatja, sikerülni fog nekik. Ezt a sok csápoló félhülyét meg hiba félvárról venni mert a többség éppen ilyen. Orbán meg kiválóan le fog járatni mindent ami nemzeti, jobboldali, éppúgy mint Antall-Boross anno. Nekik ez van kiosztva. Vonáék meg csak pislognak közben, mint hal a szatyorban. Úgy látszik zászlót lengetni meg óbégatni könnyebb volt mint gondolkodni. Szánalmas és elszomorító.

Gambit írta...

Nem feltétlenül inkompetenciából ered, hogy a Jobbik nem képes kitörni abból az elszigeteltségből, amibe kényszerült. Azokkal a módszerekkel, amihez nem kell profi média, és rengeteg pénz, 17%-ra futotta, ennyit lehetett kihozni belőle (a jelen erőviszonyok között 17%-kal pedig pont annyit lehet elérni a Parlamentben, amennyit ők elérnek, de az nagyrészt az embereken is múlott, hogy csak ennyi jött össze; nem siránkozni, meg lefitymálni kell, hanem okosan gazdálkodni vele). A legnagyobb hiba, hogy nincsenek olyan nemzeti nagyvállalkozók, akik mögéjük állnának és anyagilag is támogatnák őket. Az állami pénz édeskevés ahhoz, hogy a párt működését és a sajtóját is hatékonyan finanszírozzák.
A másik lényeges dolog, hogy a szocik akkor nyerhetnek igazán nagyot, ha mi radikálisok most elpártolunk a Jobbiktól. Az szépen és világosan látszik, hogy ma mindkét banda médiája részéről ez a cél. Balról és jobbról is ránk hajtanak, nekünk üzengetnek és minket próbálnak megosztani (sajnos néha még a saját köreinkből is jönnek ilyen jellegű támadások...).
Épp ezért most nem szabad elpártolnunk Vonáéktól. Csak mi gyakorolhatunk nyomást a pártra, ha nem tetszik valami, és csak mi segíthetjük őket győzelemre, nekünk is aktivizálni kell magunkat, nem csak várni a sült galambot, és abban reménykedni, hogy ők majd szépen megoldanak mindent nélkülünk. Ne feledjük, hogy a Jobbik legfőbb motorja mi vagyunk, a szavazóik. Mi is hibásak vagyunk abban, hogy hátra dőltünk és engedtük magunkat elkényelmesedni pár hónap alatt. Ahhoz, hogy a közhangulatot ismét alakítani tudjuk nem csak a Jobbik politikusainak, hanem nekünk radikálisoknak is vissza kell térnünk az utcára, hallgatnunk kell a hívó szóra!
Különben tényleg a szocik viszik 2014-et, ezt pedig pont nekünk nem szabadna hagynunk. Úgyhogy legközelebb aki tud, jöjjön december elsején a Nemzetihez, hogy ismét megmutathassuk, milyen erősek is vagyunk!
(És ha néha az alkalmi csüggedés erőt is vesz rajtunk, a végcélt, és értékeinket soha se tévesszük szem elől!)

Szebb jövőt, mindenkinek!

Névtelen írta...

névtelenke!!ha te azt hiszed a Jobbik kimúlt,akkor neked baj van a buksiban!!!Nem is kicsi ,nagyon gyorsan orvoshoz menni,amig komolyabb baj nem lesz!!Zászlót lengetni meg viktor,viktort óbégatni tényleg könnyebb volt neked!!Na láttod ez a szánalmas,és elszomoritó!!!!Shcenk .

Garaboncias írta...

"Sokan vagyunk, és még többen leszünk. Ha a kormány nem változtat arrogáns stílusán, tavasszal utcára megyünk, és együtt fogjuk harsogni: elég volt!"

1- Miért nem most mennek az utcára? Betoji népség.
2- Tavasszal ráadásul majd mindenki elfelejti mi volt most.
3- Majd várunk titeket :)

Garaboncias írta...

"Sose gondoltam volna, hogy a szocik még egyszer visszajöhetnek a pöcegödör aljáról, de ha mindenki így folytatja, sikerülni fog nekik"

Szerintem a szocik nem jöttek fel, éppen hogy tovább zuhannak (erköcsi, szellemi minden vonalon). Nincsen bázisuk a fiatalok körében. Innentől kezdve csak idő kérdése az egész.

Gambit írta...

Garaboncias:
"Miért nem most mennek az utcára?" - Kezd hideg lenni a híveiknek. Hogy nézne már ki, hogy pár százan hozzáfagynak a járókerethez? :)

"Nincsen bázisuk a fiatalok körében. Innentől kezdve csak idő kérdése az egész." - Az első mondat igaz, bár a baloldal már erre is keresgéli a megoldást. Most hallottam, hogy valamelyik hitgyülis kretén új pártot óhajt gründolni (erős atlantista, Izrael-szimpatizáns, markánsan liberális arculattal), ami kizárólag a fiatalokat célozná meg... Nem árt erre is felkészülni.
A második mondat is igaz, csak az a baj, hogy az országnak mindene van, csak ideje nincs.

Névtelen írta...

És írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló