Még mindig a helyén!?

Szerdán reggel, azaz két napja került nyilvánosságra, hogy a románok a Nemzeti Színházban akarják ünnepelni Erdély Romániához való csatolásának 92. évfordulóját, amihez az intézményt igazgató Alföldi Roberta hazaáruló módon minden további nélkül hozzájárult, ismét köpve a magyar nemzeti érzésekre és érdekekre.
Az elmúlt két napban az ügyről sokan, sokmindent elmondtak már, bemutatva a dolog tarthatatlanságát és provokatív jellegét. Megszólalt már szinte mindenki, leírta már a véleményét aki akarta mind a jobb, mind a baloldalról egyaránt. Azonban az a mondat, az a bejelentés, amit a nagy többség vár, még mindig nem hangzott el.

Természetesen nem az elvtársak, vagy az elempések nyilatkozatát hiányolom, hisz abban nincs semmi meglepő, hogy ők mélyen hallgatnak az ügyben. A korábbi években azt már megszokhattuk, hogyha nemzetgyalázásról van szó, a fent említett egyletek mindig teljes mellszélességgel asszisztáltak az ilyen jellegű történésekhez. Sokkal inkább elgondolkodtató az, hogy a forradalmi kormány is nagyokat hallgat, és a narancsos frakció részéről is eddig mindössze egy tegnap este kiadott, néhány soros sajtóközleményre futotta:

„A Fidesz parlamenti képviselői sajnálattal olvasták Alföldi Róbertnek, a Nemzeti Színház igazgatójának a román állami ünnepséggel kapcsolatos nyilatkozatát. Ha azt feltételezzük, hogy az igazgatót a legjobb szándék vezette abban, hogy a "két ország, Magyarország és Románia, a viharos történelmi események ellenére a kultúra és a művészet segítségével is közeledjen egymáshoz", azt akkor sem tudjuk elfogadni, hogy az igazgató nem érzi az ügy és a körülötte kialakult botrány súlyát.

Egy kiemelt nemzeti intézmény vezetőjének tisztában kell lennie azzal, hogy a magyar nemzet többsége számára Erdély egykori elvesztése máig ható mély traumát jelent. Miközben tudomásul vesszük, hogy a magyarság számára tragikus történelmi esemény a románok számára nemzeti ünnep, mégis elvárjuk, hogy azt ne a nemzeti kultúránk egyik szimbolikus terében rendezzék meg. A két nép közeledése és kulturális kapcsolatai számunkra is fontosak, ám a meglévő érzékenységekre és a fájó sebekre mind a politikai, mind pedig a kulturális vezetőknek tekintettel kell lenniük.”


Igen. Ennyi és kész. Azóta csend.

Azért ilyenkor felötlik az emberben néhány kérdés. A nagy személyi takarítások hevében - aminek persze volt létjogosultsága-, hogy hogy még nem értek el a Nemzeti Színházig? Hogy lehet az, hogy az ország egyik legfontosabb és legemblematikusabb kulturális intézményét a választások után több mint fél évvel, még mindig egy aberrált buzi vezeti?

Milyen háttéralku miatt lehetséges az, hogy a Nemzeti Színház még mindig liberális hitbizomány?

Az elmúlt időszakban az Alföldi színházába látogató a "kulturált és igényes szórakoztatás” jegyében találkozhatott már homoszexuális Jézussal, Tündérországban prostituáltaktól elcsábuló Kukorica Jancsival és kisgyerekeket a színpadon megerőszakoló öregemberekkel is. Alföldi 2008-as kinevezése óta kulturális szemétdombbá tette az épületet, a pornográfiát, obszcenitást és szellemi silányságot emelte piedesztálra. Most pedig a románokkal ünnepelné több millió magyar idegen uralom alá kerülésének és sok évtizedes elnyomásának szimbolikus évfordulóját.

Vajon minek kell még megtörténnie, hogy megszülessen végre egy, az alábbihoz hasonló közlemény?
„Réthelyi Miklós, a humán erőforrások minisztere azonnali hatállyal felmentette tisztségéből Alföldi Róbertet, a Nemzeti Színház igazgatóját. Az elmúlt napok eseményei és a színházban folyó eddigi munka megalázó mind a magyar nemzet, mind a magyar kultúra szempontjából, ezért úgy ítélem meg, hogy az igazgató úr méltatlanná vált egy ilyen jelentőségű közintézmény vezetésére - mondta el Réthelyi a döntés indoklásaként.”

Vajon meddig kell még várni erre?

És arra, hogy a magyar kormány végre a sarkára álljon és tájékoztassa a román nagykövetséget, hogy a jövőben, a jószomszédi kapcsolatok fejlődése érdekében tartózkodjanak az efféle provokatív kérésektől?

Azt hiszem nem kérdés, hogy ez a történet már most túlmutat önmagán, hisz ahogy telnek a napok, úgy lesz egyre világosabb, hogy ebben az ügyben ki, hol áll, hogy ki, milyen érdekeket képvisel. És talán a narancsködben bóklászóknak is feltűnik majd, hogy minden további nap, amit Alföldi még a helyén tölt egy újabb bizonyítéka annak, hogy nincs változás, hogy csak dumaforradalom van, hogy a háttérből ma is ugyanazok irányítanak, akik eddig is.

14 kommentek:

Névtelen írta...

És még az milyen rossz duma, hogy tetszettek volna forradalmat csinálni. Hát tetszettünk. 56-ban. És szarba hagyott minket a teljes demokrátikus világ. Akiknek most oly nagy a hangjuk a jogállamért, pont azok verették le és állnak ki egy ilyen féreg mellett a végsőkig. Úgyhogy lehet kérdezgetni, hogy meddíg, meddíg? Ameddíg hagyjuk. Csak addíg. El kell olvasni a történelem könyveket, mit tettek azok a népek akik rabszolgasorban sínylődtek. Más út nincs. A kullancs magától nem mászik ki a testből, azt onnan csak eltávoltani lehet.

névtelen nagyi írta...

Bizonyára felháborodást keltek,de meg kell jegyezzem: Alföldit szerettem, mint színészt és kár, h. nem maradt meg annak. Akkor, még azt sem tudtam, hogy homoszex.,de ez, ha valaki mögött kíváló a teljesítmény, az mindegy is. Hisz számtalan kíváló művészt ismerünk, akik szintén azok, de a teljesítményük feledtetik velünk. Magánszféra. A liberális szót is utálom, ugyanúgy,
mint a kommunista szót, de mégis....Nem tudom, mert nincs pénzem sajnos ilyen drága helyekre elmenni,csak hallomásból, hogy milyen darabokat vitt színre. Talán még ez is rendben van, ha ezt valamelyik alternatív színházban teszi, és nem a Nemzetiben! Ennyi.

Névtelen írta...

A német,és az osztrák- magyar csapatok Erich von Falkenhayn főparancsnokságával kiverték Erdélyből az oláh területrablókat,1916 dec.6-án elfoglalták Bukarestet,Ferdinánd román király elmenekült.Megünnepelhetnénk ezt Bukarestben???A bőr hidegedjen Robertára!!(v.falke.)

Névtelen írta...

Megyessy Péter már ünnepelte egyszer a románokat a Kempinskyben. Erdély megszerzése emlékére pezsgőztek.Mi van? Most már minden csibész ezt fogja csinálni? A mi kontónkra akar minden szarházi felmászni az uborkafára?

Herne írta...

Egyre bizonyosabb vagyok benne, hogy az elit degenerált, ferde hajlamú korcsokból áll.
Ha ezt a képletet vesszük alapnak, akkor Alföldi egy amolyan luxuskurva lehetett. Bejáratos volt sok ferde házába, sokmindent megtudott sok ferdéről. Ha elmozdítják, akkor kitálalna az egész elitről.
Még ha nem is ennyire gyomorforgató a helyzet, a legvalószínűbb akkoris az, hogy valamit tud, amivel zsarolja a hatalmat.
Az, hogy a hatalom enged a zsarolónak, és nem vadássza le a picsába, csak azt mutatja, milyen impotens is a mai, magyarnak hazudott vezetés. I. Viktor, vitéz Pintér Sanya és a többiek arra is képtelenek, hogy elintézzenek egy nyavalyás kis buzit. Még a Béke-Nobellel vaktában megdobált NObama országában is véletlen baleset érné az ilyet.
A románokat, bármennyire is rühellem őket, nem tudom hibáztatni. Ők csak a helyzethez alkalmazkodtak, a tapasztalatok birtokában cselekedtek. Megszokták már, hogy az országunkból az utóbbi 50 év vezetői kurvát csináltak, aki bárkinek lefekszik. Tudják ezt az oláhok, a tótok, a rácok, a nagy EU, tudja mindenki.

Herne írta...

(A legvalószínűbb egyébként, így kitörölve a csipát a szememből, az, hogy Alföldi kezében bizonyíték van a Fidesz, az MSZP, a gazdasági maffia és egyebek közti összefonódásokról és csúnyaságokról.)

CarChilli írta...

" Csak azoknak a népeknek van jövőjük, azokat lehet történelmi népeknek nevezni, amelyek érzik, hogy intézményeikben mi a fontos és jelentős, és ragaszkodnak hozzá. "
Lev Tolsztoj

Gambit írta...

Off ugyan, de érdemes megjegyezni, hogy hamarosan jön a libsi-bolsi-cionista bolhacirkusz újabb felvonása: http://kuruc.info/r/26/69697/

Az alföldis mizéria pedig ugyanúgy nem fogja kijózanítani az Orbán-hívőket, mint az izraeli társulási szerződés. Mégpedig azért nem, mert ezt nem hozza le a "jobbos" házi sajtó, se a HírTV, se az Echo, nem írja meg a Magyar Nemzet, se a Hírlap, nem csámcsog rajta hetekig a Demokrata... stb. És sajnos épp ezért a radikálisok egy jelentős része se fog róla hallani, mert még a mi köreinkben is sokan ezekre a médiumokra utalják magukat. Szóval, mint mindig, most is kérnék mindenkit, hogy ajánlja minél többeknek a Bar!kádot és a nemzeti radikális híroldalakat!

Radulovic Zsuzsa írta...

http://ellenkultura.info/a-cionizmus-mint-zsido-nemzetiszocializmus.html

Névtelen írta...

Ásít.....

casablanka írta...

Gambit! Lehozza a TV. rádió,ebben nincs igazad. Sőt még " történész szakértőt" is megkérdeznek időnként, mi a véleménye a "jó idegenekről." Megmagyarázza, hogy az idegen miért szép! Ő meg nyilatkozik mint a védő- ügyvéd a rablógyilkosokról. Van itt ész, a tömeg meg kajálja.

Gambit írta...

Casablanka! A felsorolt médiumokon csüngő ismerőseim még csak hírből sem hallottak pl. az izraeli társulási szerződésről, és annak vitájáról, csak az rémlett nekik, hogy a Jobbik valamiért már megint nagyon antiszemita...

Szabadságot Önrendelkezésijogot írta...

Érdemes észrevenni, h az '56-os forradalmunk nagyhatalmi kreálmány volt.
Csak azért jött létre, mert ugyanazok a nyugati hatalmak, amelyek a Bolsevik uralom alá löktek minket, megigérték a győzelemhez szükséges támogatást. Aztán vigyorogva végignézték, h gyaláznak le minket.
- Érdemes megnézni, a 2006-os forradalomparódia ugyanerre a kottára készült, csak országos méretben.
- Ideje ébrednünk, és levakarnnunk az EGY uralkodóhatalmat a nyakunkról, ameddig még megtehetjük.
Ameddig még nem képesek idegen hadsereggel letörni a népfelkelést.

Radulovic Zsuzsa írta...

Ebben egyet értek veled teljesen, csak nekem az a véleményem, hogy nem a zsidók az az uralkodó hatalom. Csak a háttérböl. Legalábbis nem közvetlenül. Számunkra van más közvetlenül veszélyesebb is. Vagyis: az egész nem ilyen sematikus és egyszerü.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló