Simor aggódása, és ami mögötte van

Simor András jegybankelnök aggódik. Egyre jobban. Nem, nem a magyar gazdaság helyzete, nem a forint árfolyama, vagy akár a devizahitelesek miatt. Nem. Simor csak a saját fizetése miatt aggódik, amit a most érvénybe lépő közigazgatási bérplafon havi kétmillió forintban maximál. Ez pedig egyértelműen aggodalomra ad okot.

Így hát Simor tollat ragadott, hogy mély bánatát megossza az EU-val is. Az Európai Központi Banknak írt levelében hosszasan kifejti, hogy őt milyen komoly sérelem érte, amikor az eddigi havi 8 millió forintos bérét egy tollvonással a negyedére csökkentették. Azonban az igazi probléma szerinte nem is ez, hanem az, hogy a kormány ezzel a lépéssel megsértette a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét.

Hogy a bércsökkenés és az MNB függetlensége között milyen összefüggés van, azt ugyan nem részletezte, de mint később kiderült nem is kellett, mert az EU cionistái így is azonnal ugrottak az ügyre. A napokban máris jelentkezett az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága, mely felszólította a magyar kormányt, hogy egy hónapon belül módosítsa a jegybankelnök fizetéséről rendelkező új törvényt. Megírták azt is, hogyha ez nem történik meg, akkor a főigazgatóság kéri az Európai Bizottságot, indítsa el a jogsértési eljárást Magyarország ellen az uniós szerződések megszegéséért.

Gondolom, most sokakban felmerül a kérdés: Mégis mi van?

Az EU azért akar eljárást indítani, mert a magyar kormány, a Magyar Nemzeti Bank elnökének és rajta kívül még több más költségvetési szerv vezetőjének meghatározza a fizetését, azt, amit egyébként a magyar adófizetők pénzéből finanszíroznak? Mégis mi köze mindehhez az EU-nak?

Mondjuk ki: normális esetben semmi. De manapság a világ már nem igazán normális, így a nemzeti bankok működését, mint ebben az esetben is, uniós előírások is szabályozzák, ahol az Európai Központi Bank kimondja: „a nemzeti bankok vezetőinek személyi függetlensége, a jegybanki függetlenségnek része, amit egyebek közt éppen az véd, hogy nem lehet módosítani a kinevezésükkor érvényes feltételeken. A kormányok kötelesek biztosítani azt, hogy a nemzeti bankok munkavállalóinak javadalmazására vonatkozó jogszabályok bármely módosításáról, csak az adott nemzeti bankkal együttműködésben szülessen döntés, kellően figyelembe véve a pénzintézet véleményét.”

Magyarul a kormány maximum olyan törvényjavaslatot készíthetett volna elő, ami a Simor Andrást 2013-ban követő új jegybankelnök fizetésére vonatkozik, de azt is csak úgy, hogy együttműködik MNB-vel.

A tisztánlátás végett azért érdemes megjegyezni, hogy az az összeg, amit most OV csökkenteni akar, az az előző Orbán-kormánynak köszönhetően annyi, amennyi. A jegybanktörvényt még Járai Zsigmond nyújtotta be, nem sokkal jegybankelnökké választása előtt a parlamentnek. Ez rögzítette, hogy az akkori alapfizetést minden évben a konvergenciaprogramban szereplő várható inflációval kell növelni. Azaz Simor ma éppen az inflációnak megfelelő mértékkel keres többet, mint 2000 és 2006 között Járai Zsigmond.

És ha már itt tartunk, talán még érdemes rávilágítani arra is, hogy ez a mostani OV-féle bérplafon-törvény azért elég nagy vakítás. Nem mintha dicsérni akarnám őket, de a két milliós határt még az elvtársak vezették be 2009-ben, az állami vállalatok körében. Az akkori szabályozás szerint az állami cégek munkavállalói az MNB-elnök fizetésének legfeljebb egynegyedét kereshették. Mivel Simor fizetése nyolcmillió forint volt, a 2010 január elsejétől felvettek ennek már csak a negyedét, kétmillió forintot kaphattak.

Ezzel szemben a most beharangozott narancsos szabályozás az állami tulajdonú vállalatokat már nem, csupán a költségvetésből gazdálkodó intézményeket korlátozza. Itt azonban mindannyian tudjuk, hogy nincs jelentős korlátozni való, hisz a közhivatalok eddig sem a sokmilliós fizetésekről voltak híresek. Viszont így már a korábbiakhoz képest nincs bérplafon például se a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél, se a Magyar Villamos Műveknél, se Szerencsejáték Zrt.-nél. És még lehetne folytatni a sort.

Mint látszik azért a narancsosokat se kell félteni, ha a saját maguk zsebéről van szó, de ettől függetlenül még persze Simor is egy utolsó pitiáner szarláda. Az EU-ról pedig már nem is beszélve.

Vajon akkor miért nem írtak levelet, akkor miért nem kezdeményeztek eljárást Magyarországgal szemben, amikor a bankok egyoldalúan elkezdték módosítani a hitelszerződéseket? Vajon akkor miért nem volt európai felháborodás, amikor Elqróék vérbe fojtották a 2006-os megemlékezéseket? Vagy miért nem aggódott Európai Unió a szlovák nyelvtörvény miatt?

Ezek nem európai ügyek? Csak Simor fizetése az?

Végül pedig azért jegyezzük meg: Simorral nem az a fő baj, hogy havi 8 milliót keresett. Pofátlanság ugyan, de nem ez a kérdés, hanem az, hogy Elqróval kéz a kézben kiszolgáltatták Magyarország következő évtizedeit a globális pénztőkének. Hogy olyan adósságspirálba vezették az országot, amiből alig van visszaút.

Ez pedig olyan bűn, amit nem lehet egy sima bércsökkentéssel elintézni. Ez hazaárulás, ami a legsúlyosabb büntetést kéne, hogy maga után vonja...

9 kommentek:

Névtelen írta...

Függesszük fel.
Egy lámpavasra.

Névtelen írta...

Felgyújtani a jegybankot, máglyát állítani a bankjegyekből és azon égetni el ezeket a szemétládákat elevenen!

casablanka írta...

Ez tényleg" paraszt vakitás "!A képviselő úrak és hölgyek ",benzin pénze, lakás hozzájárulása" 18, 2o, 24, millió ft-tal az melyik kategóriába tartozik párt hovatartozástól függetlenül? Van itt pénz dögivel, de IMF kölcsönt azért kellett felvenni hogy a nyugdijakat kifizethessék, ugye?

Névtelen írta...

A bitang zsidó aggódik,hogy nem tud megélni kétmillióból,te magyar testvérem vegetálj hetvenezer,minusz adóból!!!Az eu tyúkólban kárálnak a kappanok!!nem teérted,hanem ezért a héber latorért.ez is lopott már eleget.ez a mocskos öszödi böszme még mindig szabadon keveri a sz@rt!!

Unknown írta...

Sziasztok!

Már leírtam - de újból megteszem de csak röviden -

emlékeztek? olyan játékszabályt tesz ami az ő érdekét képviseli és rafinált fondorlatos , hogy célját elérje - legegyszerűbb meg értened a Demszky féle furfanggal a "traktorral behajtani Budapestre KRESZ TÁBLA"

"...SEMLEGESSÉ TENNI A MNB.- ot ! Hogyan?

a kétharmaddal létre hozni pld.-ul a MAGYAR VALÓDI BANK -ot rövidítve MVB. jogutód nélkül
és simon mnb. vegetálhat... ILYEN EGYSZERŰ

de ezt már leírtam...

előnye az új forint vagy korona 100 többet ér mint a svájci frank - mert ha ő megtehet, hogy csillagászati nívóra emeli pénzét AKKOR MI IS.

ÉS 0 NEHÉZSÉGGEL ELKÜLDJÜK NEKIK AZ ÚJ PÉNZ NEMÜNKBEN A TÁROZÁSUNKAT - NEMZETEN BELÜL MEG REÁLIS TÖRLESZTŐ RÉSZLETTEL AZ ADÓSOK AZ SEGÍTEM..

ÉRTITEK? NA NÁ HOGY ÉRTITEK!

AKKOR CSINÁLD!


szeretettel: spartakusz....

Névtelen írta...

http://mek.niif.hu/06800/06897/html/1115.htm

Névtelen írta...

"A banknak nem akarom azon hatalmat adni kezébe, hogy ő szabályozza Magyarország pénzügyeit..."

(Idézet Kossuth Lajosnak 1848. augusztus 28-án
az Országgyűlésben elhangzott beszédéből)

kocsobur1 írta...

Jobb ha nem piszkáljátok a képviselői fizetéseket, a bizottsági tagságokat, stb. - mert el fogtok jutni ahhoz a Jobbikhoz, melynek képviselői ugyanúgy viszonyulnak a PÉNZ-hez, mint a többi párt leköpködött tagjai.
Milyen kettős morál működik annál a pártnál, amelyik kifelé védelmezi a szegényeket, a kisemmizetteket - majd másnap százezreket vesznek fel tagjai munkavégzés nélkül (hasonlóan a többi pártok gazembereihez.)

Névtelen írta...

Te is jobb,ha elmégy az útmellet strihelő kártyavető,ribanc kurva anyádba,neki osztogasd az észt!!!!!!KÖCSÖGBUR!!!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló