Újabb gumicsont, vagy ez már bukta lesz?

Aki keres, az talál – gondolhatták magukban a narancsos minisztériumi kukabúvárok, amikor két hónapnyi kutakodás után a napokban végre ráleltek a Parlament alagsorában azokra a CD- és DVD kötegekre, amelyek Elqró és Bajnai dicsőségesnek éppen nem mondható hétköznapjait megörökítő fotókat tartalmazzák. Mint azóta kiderült, a 178 lemeznyi képet Déri Miklós, a méltán gyomorforgató Magyar Narancs egykori munkatársa készítette, aki kvázi udvari fotósként követte végig az elmúlt öt év ámokfutását.

Dérit és cégét még 2005-ben bízta meg a kancellária, hogy fotódokumentálja a kormányzatok mindennapjait. Mivel az elvtársak ezt a kérdést nagyon fontosnak ítélték, ezért a dologra hajlandóak voltak áldozni is. Mármint közpénzt. Így aztán Déri és csapata 2006-ig potom havi 1,2 millióért kattogtatott, ami tekintettel az ügy „bonyolultságára” 2009 tavaszára már 1,7 millió forintra emelkedett.

Elqró háttérbe húzódása után Gordon is nagy szükségét érezte annak, hogy szerény személyét Dériékkel megörökíttesse az utókor számára. Sőt, mindezt olyannyira fontosnak gondolta, hogy 2009 nyarán már havi 2,84 millió forintot is szükségesnek és arányosnak tartott kifizetni érte. A fotózkodás természetesen idén májusig folytatódott, de ezekben a hónapokban már a takarékosság és a megszorítások hatására csökkentették Dériék megbízási díját, akik így a januártól májusig tartó időszakban kénytelenek voltak havi 2 millió forintért megörökíteni a válságkezelést. Természetesen ezt is közpénzből.

Az irreális költségek mellett, a DVD-k áttanulmányozása további meglepetéseket is tartogatott a megtalálóknak, hisz azokon nem csak a protokollesemények szerepeltek, hanem olyan magánjellegűek is, mint Elqró hajvágása, vagy csocsózása az A38-ason. Sőt találtak olyan fotót is, amin egy teljesen ismeretlen horgászó ember látható. Róla végül sikerült kideríteni, hogy Déri egyik ismerőse. Azonban arra a kérdésre, hogy a fényképe mégis mit keresett a kormányzati képek között, még nem született válasz.


[nagyításért katt a fotóra]


Azonban a legnagyobb meglepetést mégsem az eddig megnézett fotók tartalma jelentette, hanem az a Déri által írt kis levél, amelyet a DVD lemezek mellett találtak meg. „A mai napon leadtunk két doboznyi adathordozót (CD-DVD-t) megsemmisítésre. Köszönjük, Déri Miklós”. Szerencsére a fotók mégsem jutottak erre a sorsa, mert egy, ezidáig ismeretlen miniszteri dolgozó kis kiegészítést írt a papírlapkára, melyben felhívja a figyelmet arra, hogy ne tegyenek eleget Déri kérésének.

Persze most sokan mondhatnák, hogy ez is csak egy gumicsont, amin a nagy uborkaszezonban lehet csámcsogni. És valljuk meg őszintén, akár még igazuk is lehetne, de én azt hiszem, hogy ez az ügy minden pitiánersége mellett, mégiscsak jól rámutat arra, hogy milyen pofátlan pénzlenyúlások és irreális kifizetések történtek az elmúlt időszakban. Ha egy ilyen ügynél simán lenyúltak 100 millió körül, akkor mi pénz tűnhetett el egyébként?

De gumicsont ide, vagy oda a történetnek lehet még akár érdekes befejezése is. Mondjuk akkor, ha netán a lemezeken találnak olyan fotókat is, ahol a két gazember olyanokkal látható együtt – pl.: Joav Blummal -, akikkel kapcsolatban rövidesen az kellene vallaniuk, hogy soha nem is találkoztak…

31 kommentek:

Névtelen írta...

A középső fotó gyurcsótányról igen bájos kis életkép.Akkor kellett volna elkapni mint a csirkét.

Névtelen írta...

"kellett volna..." - ti csak álmodozni tudtok, miközben köztetek jóval több gazember van. Csak néhány nevet emíltek: Bánóné, Novák Emőke, Budaházy, Tyirityán, Zagyva, Gaudi, stb. - ezek se kisebb gazemberek.
A magyarorszag.ma cikket, kösz, elovastam, tökös bátor írás!

feco0220 írta...

Brutális, pofátlan, embertelen, jogtalan, elképesztő, és rohadjon meg Orbán, a családjával együtt teperje le a pestis, a ragya, sújtsa villám, hulljon ki a foguk, legyen végbélrákjuk, mellrákjuk, skizofréniájuk, meg egyéb rohadság.

Budaházy több mint egy éve van előzetes letartóztatásban. A múlt heti Célpont című műsorban interjút adott, amelyben azt állította: a vádiratban nincs ellene tárgyi bizonyíték, csak mások terhelő vallomásai miatt tartják fogva. Tegyük hozzá, könnyen elképzelhető, hogy ezeket a terhelő vallomásokat zsarolással szerezte meg az ügyészség.
Összegezve: házi őrizet helyett továbbra is előzetes letartóztatásban marad Magyarország legtisztább szívű hazafija. Ez mindent elmond a jelenlegi állapotokról.

Névtelen írta...

more,te sem vagy kisseb gazember,mi volna ha nem pofáznál bele ami nem rád tartozik,gegő kurvára unalmas már az állandó szarrágásod!!!szórakoz az anyád pi..val!!magyarorszag ,nem ciganyor szag!!emlegesd már a védtelen öregeket gyilkolászgató mocskos cigányokat!!rohadt kocsonya!!

Névtelen írta...

Addig örülj míg csak álmodozunk.

Névtelen írta...

Hát az biztos, hogy Magyarország nem cigányország. Ha az lenne, akkor lenne összetartás - csakhogy itt az "igaz magyarok" egymást adják fel, egymás ellen dolgoznak.

Névtelen írta...

Hát , nem tudom , én még nem láttam összetartó cigányokat,csak olyanokat akik ordibálnak,hajbakapnak családilag és egyébként is.Mert ugye aki normális mint pl. a Járóka lány,az meg szóba se áll pl. az alulművelt Kolompár elvtárssal,meg az észlény ufószépségverseny elsőhelyezett Mohácsi nővérekkel.
Ne reménykedj,nem lesz itt új államalapítás,igaz,hogy olyan a magyar mint a tenyered öt ujja ,mind más irányba néz de egy tőről fakad és,ha ütni kell ökölbe szorul.
És nagyon úgy tűnik,hogy vannak dolgok amik felettébb motiváló hatással vannak erre a folyamatra.

Névtelen írta...

De ,tényleg van összetartás köztük.Mikor rátámadnak gyerekre,sportolóra,tanárra,mentősre,orvosra együtt teszik,együtt gyilkolnak.

Névtelen írta...

more!!ne spekulálj,nem fogtok ti itt második Trianont csinálni,ha megpróbáljátok az lesz a végetek!!!mindenért megfizettek,a kiontott vérért,az állati módon legyilkoltakért!!

Névtelen írta...

Persze... persze... majd meg fogunk mindenért fizetni... MAJD. - És mit fogtok csinálni? Felvonultok tüntetni százan, ahogy szoktátok és közben azt kiabáljátok, hogy mögöttetek az egész nemzet? És ha láttok valami jó csajt a tüntetésen, akkor (úgy Kiss Róbert-mintára) megpróbáljátok megdugni? - Vagy nem így szoktátok?

Névtelen írta...

Majd úgy,hogy te kapsz egy nagy büdös pofont,oszt jónapot.

Névtelen írta...

Az összevisszadugás nálatok szokás.Tudod a belterjesség.

Névtelen írta...

kacsabűr,apád a bátyád ,te hányadék kokeró!

kocsobur1 írta...

Kiss Róbert - Farkas Emese
Gaudi Nagy - Balóné Morvai Maca
Müller Niki - és a 890 nigger...
Ez lenne a nemzeti-keresztény igazmagyar vonal?
Mert ebből a lgikából kiindulva a kupleráj még szentélynek tekinthető a Magyar Gárdához képest!

Névtelen írta...

Gaudi és Morvai Krisztina kivételével igazad van.Kivételesen.

Névtelen írta...

ne more ne,ne niggerezzél te próba nigger,te c-presses csótány,orsósnak oszd az észt.mi a bűdös cigány vonal.

kocsobur1 írta...

Hát aztán Balóné Maca és Gaudi Nagy románcában miért nem volt igazam? - Vagy a házasságtörés az igaz keresztény-magyar szokás? Esetleg ha már úgy is egy bandában vannak, akkor csak rajta, gyerünk?...
Úgy hallottam, hogy az eredetileg miniszternek készült jogásznak családja gyermekei is vannak, meg talán még felesége is. Igaz, Balóné szereti a metszett farkincákat - volt benne része.
Azt viszont nem tudom, hogy jár-e még kezelésre a mentális jellegű betegségei után?!
Nektek esetleg vannak erről információitok?
Más téma:
Ezzel a Biszku-üggyel a Szilágyi György elvtársatok eléggé melléfogott. Hát akkor most van szólásszabadság, véleménynyilvánítási szabadság vagy nincs? (Esetleg úgy értette a szerencsétlen feljelentő, hogy nektek van - a Biszkunak nincs?)
Ez egy eléggé kényes téma - mindamellet, hogy kiszámíthatóan nem lesz belőle bírósági ügy...

Névtelen írta...

Az Ezüsthajó 1999-től kezdődően dokumentálta a miniszterelnök nyilvános szerepléseit, miután megnyerte az erre kiírt közbeszerzési pályázatot. Az Állami Számvevőszék jelentése szerint ezért a munkáért 2000-ben 277 millió forint utaltak át a számlájára. A kft. összesen 460 millió forintot kapott az Országimázs Központtól, hogy filmeket készítsen Orbán Viktor külföldi útjairól, illetve azokról a rendezvényekről, amelyeken kormánytagok vettek részt, 298 darab ilyen örökbecsű film készült. Ezek között vannak olyan hátborzongatóan izgalmas remekművek is, mint a békéscsabai kolbásztöltő versenyt, a vallási vezetők karácsonyi vacsoráját,

Névtelen írta...

A KEHI vizsgálata szerint az ezüsthajó által készített dokumentációs filmek amatőr színvonalúak voltak, nem szerkesztették őket, és nem rögzítettek külön hangot hozzájuk. (Ez egy háromfős stáb esetében furcsa, mert egyiküknek elvileg a hangmérnöknek kellett volna lennie.) A felvételek költségvetése ráadásul elnagyolt volt: a nyersanyagárat, az utómunkát, és a produkciós költségeket túltervezték. Ráadásul a többszáz millió forintos megbízási összeg mellett a cég felvett 30 millió forint készenléti díjat is, amit azt követően is utaltak neki, hogy az Állami Számvevőszék indokolatlannak találta a kifizetést – írta a Népszabadság 2002. októberében.

Névtelen írta...

Miközben az előző kormányok hivatalos fotósát nem szűnő támadások érik a jobboldali sajtóban, kiderült: Orbán Viktor miniszterelnök mellett is dolgozik majd hivatalos fotós. Az Orbán kampánykörútjáról albumot publikáló Burger Barnával már folynak erről a tárgyalások. Burger lapunknak megerősítette: valóban megkeresték, az egyeztetés elkezdődött. Arról, hogy milyen díjazásért vállalná a miniszterelnök hivatalos fotózását, Burger annyit mondott: a kampánykörút fotózásáért járó napidíjának összege 30-50 ezer forint között volt.

okos skodás írta...

ebből is látszik, hogy az Orbánék legalább megfizették a fotósukat! remélem a fidesz ezt nem akarja titkosítani 7 évre, mint az ezüsthajó filmjeit, fotóit!

Névtelen írta...

more az orkoknál nálatok mi a szokás??a falkába keresztbe,s oda-vissza!!ugy láttom te is szereted a metszett farkincát, azért vagy annyira felakadva rajta!!neked sem ártana már egy jó helyi kezelés,ne csügedj előbb-útóbb megkapod.azt mondják,a téma az útcán hever,te is téma leszel.

Névtelen írta...

Orkék családjában mindig csak anyuci a biztos.Nagyon csaádszeretőek.

Névtelen írta...

Azért ha jól végiggondoljuk, ti (a bátor, igazmagyarok, a valódi keresztények!) a szintén szerencsétlen sorsú, szegény embertársaitokba - a cigányokba - rugdostok. Melyik templomban tanították ezt nektek? Jézus mondotta talán, hogy a cigány embertársaitokat gyűlölni kell?...

Névtelen írta...

Nagyon csúnya dolog,hogy mindig a Szentírás tanításaival példálóztok .Végül az Úr is kitakarította a kufárokat a templom előcsarnokából nem kis felfordulást okozva mert csak nem értettek a szép szóból.

Névtelen írta...

kokeró,Jézus talán azt mondta nektek,állati módon legyilkolhatjátok a védtelen embereket,fosztogathattok??Jézus azt sem mondta,hogy a magyar azért született,hogy a parazita fajtátokat életfogytik eltartsa!!a rugdosásról: meséld már el itt nekünk Olaszliszkán,az állat cigányok hogy rugdosták halálra gyerekei szeme láttára a tanárt,te anyád szégyene!!elmehetsz a büdös p....ba a példabeszédeddel!!!

Névtelen írta...

És ahhoz mit szólnál 14:01,ha a mózesi törvények szerint járnának el a cigányok sértettjei?Szemet szemért fogat fogért.Európában nem találnál csak vaksi és fogatlan képű romákat.

Névtelen írta...

Meg egyáltalán nem is találnál már csak egyet kettőt ,ha szigorúan vennénk az ószövetség törvényeit.És Jézus sem hatalmaz fel semmilyen gaztettre,minden szavával a tízparancsolat szabályait törvényesíti.
Életedben nem volt még Biblia a kezedben de pofázni azt tudsz.

Névtelen írta...

Ti, ezt meg kell mondani, nem vagytok keresztény emberek. Az igaz keresztény az nem gyűlölködik, és nem bántja embertársát csak azért, mert az barnának született vagy esetleg zsidónak...
Gazember köztetek is éppen elég van, és hogy mennyire antikeresztények vagytok, azt legutóbb éppen Kiss Róbert bandafőnökötök bizonyította - aki számára a család tisztasága, a saját és társai önbecsülése sem volt fontos.

Névtelen írta...

Mi,ezt meg kell mondani azok vagyunk , keresztények.Ti pedig azért hozakodtok elő mindig a Krisztusi tanokkal mert nem ismeritek azokat.Azt gondoljátok,hogy a kereszténység birkák gyülekezete.Ez nem így van.
Kiss Róbert nem viselkedett keresztényi módon de nyitva áll előtte a megbánás ,megtérés lehetősége-mint ember előtt.
Ő sokat ártott a helytelen viselkedésével-ez tény.De nem ölt meg senkit.
És eltakarodott önszántábólNem hőbörgött és nem magyarázta a bizonyítványát.
A cigányokat nem a barnaságuk miatt nem szeretik sehol a világon.

Névtelen írta...

more!!!magyarázd már el az igazi kereszténységet,te gané,a cigányok álltal legyilkolt emberek hozzátartozóinak!!nekünk is,hogy milyen az igazi keresztény!!köztettek csak igazi keresztények vannak!!!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló