Vajon melyikük lesz a kiválasztott?


Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas Huba, Tétény. A hét vezér.

Vajon melyikük lesz végül a kiválasztott?

Vajon melyikükről derül ki hamarosan, hogy valójában zsidó volt?


A kérdésfelvetésnek, bármennyire tűnik is elsőre provokatívnak, van valóságalapja. Pontosabban egyre inkább afelé haladunk, hogy legyen. Mert ma már nem elég, hogy naponta kérünk elnézést a ’44-es történésekért, nem elég, hogy a politikusaink naponta csúsznak esdekelve bocsánatért, nem elég a sokmilliárdos költségvetésű holokauszt-emlékév, nem elég a mindent elöntő agymosás. Most már az ősi, történelmi gyökereink kellenek nekik.

„Egyetlen komoly történésznek, egyetlen magára valamit is adó polgárnak sem lehet kétsége afelől, milyen súlyos volt a Horthy rendszer zsidótörvényeiben, a ’44-es deportálásokban és a II. Világháborúban a Magyar Államigazgatás részvétele, milyen nagy volt az egész társadalom és véleményformáló elit felelőssége. (…) Nekünk, a zsidó közösségnek a feladatunk ennek a nehéz szembenézés folyamatnak a segítése, lehetséges könnyítése. A történelmi tények maszatolása számunkra fájdalmas, de legfőképp a magyar nemzet egésze számára zsákutca, egy felelősséget vállaló, alkotó, önálló, büszke nemzet jövője szempontjából. Van azonban egy támaszték, ami segítheti a múlt értékelését: ez pedig annak a keveset emlegetett ezeréves együttélésnek a feldolgozása, amely szebb és kevésbé szép szakaszaival együtt, összességében meghatározó értékeket teremtett mind a magyar zsidóság mind pedig a magyar nemzet egésze számára. Nincs alkalmasabb időpont egy az ezeréves együttélés, a magyar zsidóság múzeumának meghirdetésére, mint a mostani évforduló.” – jelölte ki a következő hónapok zsidó nyomulásának csapásirányát Köves Slomó rabbi.

Köves nyilatkozata persze nem légből kapott. Az mind tartalmában, mind szellemiségében összecseng Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének gondolataival, amit a napokban fejtett ki Izraelben, amikor Jad Vasem Holokauszt Intézetet igazgatóját, Avner Salevt tájékoztatta a honi oktatási törekvésekről: „Az elutazásom előtt egy nappal írtam alá a zsidó oktatási kerekasztallal azt a megállapodást, amelyben minden általuk kifogásolt ponton rögzítettük, hogy a nemzeti alaptantervben hogyan fogjuk tanítani nemcsak és talán nem is elsősorban a holokausztot, hanem azt a közös zsidó-magyar történelmet, ami több mint ezer éves, és ami a XIX. században különösen, de a XX. század elején is nagyon sok közös komoly eredményt hozott.”

Itt tartunk.

A narancsos kormányzat a honi zsidókkal karöltve most éppen azon kezd munkálkodni, hogy meghamisítsa a történelmet. Az agymosási mechanizmus jól láthatóan még magasabb sebességbe kapcsolt. Nincsenek már tabutémák, nincsenek már gátlások. Mindenhová befurakodik a cionista propaganda. A holovallás épületei, az emlékhelyek már nem elegendőek, most már őstörténeti múzeum is kell nekik, ami az ”ezeréves” zsidó-magyar múltat tárja majd a közönség elé.

Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas Huba, Tétény.

Vajon melyikük lesz végül a kiválasztott?

13 kommentek:

ProliProfil írta...

Micsoda kérdés ?
Mind.
Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, és Töhötöm.
Kivétel nélkül.
Ha a fideszen múlik..., még Attila, és Csaba királyfi is.
Törvény is lesz rá. Börtönbüntetéssel. Talán még a halálbüntit is bevezetik, ha kételkedik bárki. Igazi nemzeti kormányunk van, és lesz !!!

Jaj, ne tessék már mondani, hogy ez vicc !
Ki gondolta volna a mai jogállást, mondjuk Kádár Apánk idejében e témában ?

eSzeL írta...

"A narancsos kormányzat a honi zsidókkal karöltve most éppen azon kezd munkálkodni, hogy meghamisítsa a történelmet." Nem most kezdik. Ez csak folytatása nem csak az elmúlt 163 évnek, hanem az utóbbi 3-nak is.

Karina írta...

Most, hogy Vona kint volt Londonban, a kintlévő fiatalokat meglátogatni,ment a nagy habverés. De nema "drága Bolgár úr" rádiójából, hanem az Index honlap " magyar demokratikus" (és biztos független) egyik tudósítójától olvastam a következőket:- nem túlzás Vonát a hatmillió áldozat felelőssének tartani, mert a nácik is igy kezdték..- Erre a hülye kijelentésre mit lehet már válaszolni?. Vagy itt van a "demokratikus összefogás dzsemborija"- ahol kötelet ajánlanak az általuk ördög patás ellenzékieknek.( Ez felháborító, pedig még Fideszes sem vagyok.). Ezek után már nem kételkedem semmiben sem, még abban sem, hogy a hét vezér közzül, ki volt korrlaboráns, ki volt zsidó?A lényeg az, hogy az egész magyar nép eredeténél fogva" megölt hatmillió ártatlan lelket" .Éppen ezért köteles kivétel nélkül, az év minden napján, a nap minden órájában, percében,mea kulpázni, hasoncsúszva bocsánatot kérni, de ha ezt nem teszi akkor "büdös, náci, fasiszta, antiszemita áruló, gyilkos" Kötelet nekik.!. Itt tartunk ma. De ők félnek, csomagolnak és "menekülnek ebből az antiszemita" országból. S e közben mindenbe bele avatkoznak ( lásd a mazsihiszt ) a magyar kormány a mi pénzünkből még egy szobrot se építhet fel a magyar áldozatok emlékére, mit szobrot? az ő rossz sorsuk,gyerekeik elhurcolásának megemlékezésére tervezett" emlék házat" is gyanakodva kritizálják,, mert az nem a zsidók elképzelése szerint van tervezve.Tiszta sor, ezek nem menekülni akarnak innen, hanem minket akarnak elűzni a saját hazánkból! Tehetünk mi bármit értük, dajkálhatjuk őket éjjel nappal, akkor se fogunk megfelelni ezeknek a telhetetlen némbereknek, ha megtagadjuk a múltunkat, a hét vezért zsidónak kiáltjuk ki, igy határoztak, nekünk innen pusztúlni kell! Árok ásás? Igen az, már akkor tudtam mikor, a románokkal, Tom Lantossal parolázó miniszterelnök Medgyessy azt mondta., ő megtalálta, hogyan kell az "árkot betemetni" belesöpőrni a jobboldalt, s rájuk a földet.Szerintem meg, itt soha nem lesz már megegyezés a másik oldalal, hiszen a tűz és a víz nem élhet egy fedél alatt.Kioltják egymást!

Anna írta...

Remek!!!

Látó írta...

Hát nyilván Kohnd...

Látó írta...

Vagy a Gubá-ról magyarosított Huba...

Látó írta...

Tas? (Tasiló becézése)

Látó írta...

Előd? (eredetileg Erste)

Unknown írta...

Valami igazság lehet dologban,mert nekem úgy tünik,ezek már ezer éve szívják a vérünket,élősködnek rajtunk.

Névtelen írta...

Vagy lesz a nyolcadik vezér: Móricka

Névtelen írta...

Nem újkeletű a nyomulásuk, erre egy korábbi példa: http://betiltva.com/files/kacziany_geza_zsidok_a_szharcban.php

Zé írta...

Egy olyan nép, ahol a magát nemzetinek fantáziáló tábor elhitte egy komcsikból, KISZ-esekből és zsidókból álló pártnak, hogy ők a "nemzetiek" nem is érdemel mást. Azt is egy nap alatt megemésztenék, hogy az összes vezér zsidó volt, csak a történész bácsi, aki elmondja nekik viseljen tányérnyi kokárdát, meg legyen nekije szép kackiás bajsza. No és persze a másik oldalról legyen egy vagy több unszimpatikus zsidó, aki tiltakozik ellene. És a bunkó baromarcú Jobbos Pista mindjárt kikombinálja az "őszintét:"Há' ha a libsi zsidók ennyire ajvékolnak ellene, akkor biztos igaz! Há' nem? De!".
Na kb. ennyi esze van ennek a jobbos baromcsordának, akinek egy szava sincs arra, hogy kedvenc "nemzeti" pártja úgy szabadította ránk a holelmebajt, amit még a méltán kimúlt SZDSZ-nek is ciki lett volna anno. A zsidók nem hülyék. Idővel rájöttek, hogy ha a hányásukat nemzeti színű celofánba csomagolják, a nemzetiek szó nélkül habzsolni fogják. Ehhez a gusztustalan szerephez találtak egy Orbán nevű gátlástalan kretént, és máris itt vagyunk 2014-ben ahol tort ül a bosszú népe a magyarságon. Pfejjj, hánynom kell ettől az ostoba, ótvaros, magyarkodó jobboldali csürhétől.

Karina írta...

A képen lévő szobrokra nézve most jut eszembe: állandóan tépi a száját a liberális banda a zsidósággal karöltve, álszent kifogásokat szajkózva: "nem a szobor felállítása ellen van kifogás, hanem kivel beszélték meg"? és hogy kinek a szimbóluma? " ( Mármint az ország a németek általi megszállásának, függetlenségünk elvesztéséről és a magyar áldozatokról való megemlékezésnek "egyszer majd" felállított Szabadság téri szoboráról van szó)! Itt és most szeretném megkérdezni, az 1956.os áldozatok és hősök emlékére felállított "ócskavas rengeteg" vajon kit szimbolizál?Kivel egyeztetett gyurcsótány? Vagy mi nem érdemlünk meg egy a szivünknek és a szemünknek egy jóérzést kiváltó szobrot 56 emlékére? Legszívesebben oda rendelném" kábel és fémtolvajokat ezeket a szegény " éhezési bünözőket " Kunce védenceit a"vaskeféhez" ( a nép így nevezte el)és azt mondanám nekik: uccu neki, vigye mindegyiktek darabonként amennyit bír, irány a MÉH telep!A "demokrata nemzeti" kormányunknak hogy hogy ez nem jut eszébe? Nem, inkább védekeznek, ha a zsidóság megszólal és ócsárolva , hazudozva történelmünkre, a magyarságra,kormányaink legtöbbször bocsánatukért esedezve magyarázkodik .Hogy van az hogy a 28 tagországu EU-ban 19 ország nem ismeri el a holokauszt tagadásért járó börtön büntetést, mi meg ebben is az élen járunk?

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló