Sasok, madarak és jómadarak

Talán csak én vagyok tájékozatlan, de ennek a német megszállási emlékműnek nem hallottam különösebb előzményéről. Nem emlegették a tervezését, nem vitatkozgattak róla, de hát eszünkbe sem jutott az ilyesmi. Nem éreztük a hiányát, nem volt rá igény. Maga az ötlet is meglehetősen abszurd. Diadalívek vannak,”felszabadítói” obeliszkek voltak, de miféle szemléletre vall emlékművet állítani pont annak, hogy valakik elismerten csak úgy megszálltak bennünket?

De most hirtelen és derült (?) égből itt lesz nekünk egy.

Jelentkezzen, akinek ez volt a vágya.

A hivatalos duma az hozzá, hogy emléket állít az áldozatoknak. Elég zavaros magyarázat, mert Németország a szövetségesünk volt. Még akkor is, ha megszállt közben.

Némi kis gondolkodás után az jön ki eredménynek, hogy azért érezték Orbánék szükségét pont itt és pont most egy ilyennek, mert ki akarják húzni a talajt a zsidó követelőzések és vernyákolások fő eleme, a bűnös néppé nyilvánítás alól, és azt mutatják vele, hogy Magyarország nem önállóan cselekedett annak idején, hanem megszállás alatt volt. Ennek kifejezésére az emlékműállítást találták legalkalmasabbnak, ami jó nagy hülyeségnek tűnik.

Mások a sok évszázados Habsburg-, illetve német elnyomás és kizsákmányolás megjelenítését látják benne, beleértve a 2. világháború idejét, sőt jelen napjainkat is (német multik és bankok, satöbbi).

Lesznek bizonyára nemzetiszocialista érzelműek, akiknek minden mindegy, csak ott legyen benne a Birodalmi Sas, és akkor máris frankó, meg lehet majd koszorúzni, oszt’ jó napot.

És persze ott vannak a kedves zsidók, akiknek szintén minden mindegy, csak alkalom legyen valaminek az apropóján ajvékolni, követelőzni, toporzékolni, Ejrópát körberinyálni, címlapon és vezető hírként rettegni. Kornis Mihály máris rázendített (valószínűleg neki osztotta ki a szerepet valamiféle háttérbeli diszpécser). Bár közben a másik ”emlékmű”, a józsefvárosi pályaudvar kapcsán a különféle klikkjeik már egymást anyázzák és kurvázzák a konc fölötti huzakodásban.

Még akár az is előfordulhat, hogy a Mazsihisz „távol marad a holokauszt-emlékévtől”!
Azt nem élnénk túl. Brühű!

Bizonyára további értelmezések is lesznek. De a másod-, harmad- és tizedrangú részleteken is remekül lehet rágcsálódni. Ez kell a médiának, a politológusoknak és egyéb udvari tányérnyalóknak. Remekül igazolni tudják ezzel a gusztustalan gumicsonttal a saját nélkülözhetetlenségüket. Elem a kampánycirkuszban.

Mert gumicsont és gumicumi ez, kérem szépen. Arra való, hogy ilyeneken rágódjunk a valódi kérdések helyett. Az egyszerű magyar ember érdeklődése ezzel arányos iránta, vagyis nulla. Illetve ha folyton ezekkel tömik a fejét, akkor elhiszi, hogy ennyi és nem több a politika.

Úgyhogy némi (erős) tiszteletlenséggel azt is mondhatjuk, hogy vihar a biliben.

Mennyivel érdekesebb, életszerűbb, reálisabb, őszintébb és közérdeklődésre számot tartóbb lenne felállítani a Korrupció, Sumákolás és Lenyúlások Emlékművét! Gyűjtsünk ötleteket, hogy miből tevődne össze, mit ábrázolna, hogyan nézne ki egy ilyen emlékmű.

(Adalék hozzá, igazi fideszes zamat, hogy ebben a mostani sasosban vajon mi kerül 211 millióba, és hogy nyilván nem hipp-hopp most terveztetik meg és kiviteleztetik a szobrot a hátralévő rövid idő alatt, hanem megvették valamelyik Haver elfekvő készletéből.)

Nem is itt a gond, bele vagyunk már fásulva. Hanem ott, hogy 2014 tényleg kerek évforduló, mégpedig az első világháború kitöréséé. Arról se kép, se hang. Lesöpörve, elfelejtve, lomtárba téve. legalábbis bizonyos körök által... De sajnos ezek a Bizonyos Körök vannak uralmon – háttérhatalmi részről is, magyar kormányzati részről is. Nekik mindig és csakis és kizárólag a 2. világháború az érdekes. Azt erőltetik a közbeszédbe, minden aktuálpolitikába, az emberek gondolkodásába, egyáltalán az egész világunkra. Egyértelműen azért, mert nekik ez a jó, ez a célravezető. Olyan mederbe (majdnem azt írtam, hogy vágányokra, de az itt ciki volna) terelnek vele minden politikát, és olyan reflexeket aktiválnak, hogy az jöjjön ki eredménynek: nekünk kuss, vesztesek és bűnösök és adósok vagyunk, míg az USA és a zsidó a Jó és a győztes.

Sajnos ebbe a csőbe a nemzeti radikális emberek döntő része is bemegy. Historizálnak, mindig és mindenhol történelmi dolgokkal jönnek elő, az ideálokat a 2. világháborúból veszik, mindezekkel nagy szívességet téve a kajánul a markukat dörzsölő zsidóknak. Ahelyett, hogy az itt-és-most témákkal jönnénk elő. Azokkal garantáltan meg lehetne hódítani azokat a széles társadalmi rétegeket, akiket jelenleg eltaszítunk magunktól az egyébként legtöbbnyire sajnos fájdalmasan dilettáns historizálással. Erre sokan majd csak április 6-án este jönnek rá, már akik egyáltalán. De akkor késő lesz.

Valószínűleg már most is késő.