Nem értik


Az elvtársak nem értik. Nem értik, vagy csak nem akarják érteni az MSZP kampányfilmje körül kialakult szerzői jogi vitákat és tiltakozásokat.

Mesterházy tegnapelőtt szinte fel volt háborodva az ATV-n, hogy a kampányfilmben a szerinte pozitív példaként szereplő történelmi személyek leszármazottai, örökösei, családtagjai szót mertek emelni az ellen, hogy nagyjaikat a szegfűs logó alatt szerepeltették. Török Zsótti, a Párt észkombájnja tegnap már odáig ment, hogy verbális támadást intézett Puskás Öcsi özvegye ellen azt állítva, hogy „a jobboldal tisztességtelenül használja fel őt”, hogy a kiadott tiltakozó közleményt, nem is Puskásné írta, mondván „nem rá vallott” annak szövegezése. Néhány óra múlva Molnár Zsolt elvtárs pedig már azzal vádolta Puskásnét, hogy „politikailag nem teljesen függetlenül képviseli a maga álláspontját.”

Aztán tegnap estére előkerült Szanyi Tibi is. Jött, hozzászólt és vitt mindent.

Hány gólt lőtt Puskásné? Hány hangjegyet írtak le Bartók örökösei? Tény, a pénz az övék, de semmi több.

A leszármazottak maximális kapacitása az, hogy lefelé származnak. Miattam annyit származhatnak lefelé, amennyit csak akarnak.

Szanyi Tibor
Facebook

Azért a tahóságot, mint jól látszik, mindig lehet egyre magasabb fokon művelni. Szanyi elvtárs ebben élenjár, ez kétségtelen. És ez már az a kategória, amit nem lehet az elfogyasztott hattablettás kannás borra fogni. Ez nem lehet csak a pia hatása, ez a prosztóság Szanyinak a vérében van. A génjeiben hordozza.


Most persze fel lehetne hozni, hogy amikor a Sütő-örökösök letiltották az író darabjainak játszását az Új Színházban, Szanyi és az elvtársak örömtáncot lejtettek és egyetértően bólogatottak a hír hallatán. Fel lehetne hozni azt a tényt, hogy lehet akárkinek, akármilyen véleménye, a szerzői jogok akkor is a jogutódoké és csak ők dönthetik el saját belátásuk szerint, hogy mihez járulnak hozzá és mihez nem. És ehhez nekik nem kell egyetlen gólt sem rúgniuk, egyetlen hangjegyet sem leírniuk. És felhozhatnánk még egy sor dolgot, de azt hiszem, ez ma már teljesen felesleges, mert a legújabb emeszpés bizonyítvány immár kiállítatott. Mind a kampányfilm, mind az azt követő megnyilvánulások pontosan megmutatják, hogy hol tart ma a Párt, hogy mit jelent igazából a bőszen hirdetett megújulás.

Mindeközben az elvtársak nem értik, vagy csak nem akarják érteni hogy mire ez a sok tiltakozás, hogy mire ez a széles társadalmi felháborodás. Pedig túl sok ész nem kéne hozzá, hogy világos legyen.

Normális ember ebben az országban, még véletlenül se akar veletek egy lapon, egy filmben, egy szövegkörnyezetben szerepelni. Ennek pedig egy igazán lényeges oka van: hiteltelen, alattomos szarháziak vagytok.

7 kommentek:

Gambit írta...

Nem baj, nagyon helyes, még sok ilyen prosztó megnyilvánulást, hadd lássa mindenki, milyenek ezek valójában :)

kistutyi írta...

De ha már itt tartunk, akkor: Az Mszp. propaganda filmjében elfelejtette bemutatni, a szoci képviselőket akik szintén ugyanannyit keresnek, mint a Fideszesek a parlamentben, és az Eu-ban is 6-8ooo ezer eurókért meresztgetik a s...üket havonta.Mert eredményt azt nem nagyon tudnak felmutatni. Legtöbbször a hazájuk ellen kampányolnak ott is. A VIII.-IX. kerületben bemutatott romos, müszakilag leromlott, és l945-ös belövésektől ittmaradt lakóházakat is az utóbbi 3 évben csinálta a Fidesz? Hogy ne kelljen rendbehozni,önök rásózták a lakosságra, majd ők rendbe hozzák, a lényeg ne a szolib társaság legyen semmiért a felelős. Idáig, hogy birták ezt a sok lepukkant házat nézni Szanyi úr ? Hány százezer ember hagyta itt az országot? Vajon miért? Mert a rendszer váltás óta ez az ország csak züllik lefelé! Ipar és a mezőgazdaság együttvéve. Itt, ami nem volt lehegesztve mindent elloptak, eladtak már, a szocik és a libsik közremüködésével. De arról is érdemes lenne beszélni, hogy hány százezer cigányt zsuppoltak ki különböző jóléti nyugati országból! Mert azt gondolták szerencsétlenek, majd ott is megvédi őket a libsi bagázs,lophatnak, bűnözhetnek,nyugodtan mint itthon.Most, hogy haza jönnek,(mert közben eladtak mindenüket) megint nekünk kell gondoskoni róluk. Megéritek szoclib társulat, a pénzeteket!Ezeket a hülye propaganda szövegeket már nem eszi meg itt senki! Csak az agy nélküli rajongóitok. Az a "jólakott beesett arcu" házaspárról aki a süket szövegét mondja, szinte lesír, hogy mennyire "nyomorognak" úgy néznek ki mint a jólakott, meghízott, napközisek".Már most megkérem a tisztelt pártkatonákat, Gyurcsányt, Bajnait és a többit, engem a kampány alatt ne zaklassanak és ne háborgassanak a hazugságaikkal! Ha majd eljön az idő,magamtól is tudom kire fogom adni a voksomat. Utálom már ezt a hazug politikát, ami a fazekamba a fedő alá is beúszik. Pfúj! Sokkal többet is elérhetnének,a politikusaink ha nem fényeznék magukat és nem hazudnának annyit, éjjel-nappal! Tanuljanak meg már egyszer végre őszintén beszélni!

Gambit írta...

@kistutyi:

"Tanuljanak meg már egyszer végre őszintén beszélni!" - Az egy cionproletártól létidegen cselekmény, ha egyáltalán képes rá... :)

Névtelen írta...

Bajnai szárnysegédje: Juhász Péter a "kendermagos egyesület volt vezéralakja".Már Demszky Gábor is előkerült, akit a jelenlegi főnökeink "elfelejtettek" elszámoltatni! Úgy látja nincs már mitől félnie. Szép kis társaság gyűlt itt össze megint.Isten óvja szegény hazánkat,attól, hogy ezek még egyszer hatalomra kerüljenek!

Maci írta...

Egyetértek. Szanyi csak beszéljen. Mondjon még több zöldséget. Beszéljen csak szabadon, a szíve szerint, tahó módon. Ennél jobb MSZP-s anti propagandát senki sem tudna kitalálni.

Gambit írta...

Ha én pl. az N1TV, a HírTV, vagy az EchoTV szerkesztőinek helyében lennék adnék Szanyinak egy külön műsort/napi videóblokkot. Valóságos kommunikációs atombomba lenne :D

Gambit írta...

Komolyan mondom, ezt az Isten barmát kellett volna Táncsics-díjjal kitüntetni... Hajrá, kannásbor kapitány, csak így tovább :D
http://alfahir.hu/szanyi_beszolt_a_magyar_gazdaknak

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló