Mártírhalál lefújva

Az attrakció elmarad.

A hazai és a külföldi tévéstábok pakolnak, a riporterek szemében könny csillog. Az év, ha nem az évtized eseménye vált semmisé egy háziorvos döntése miatt.

Pedig milyen szépen kezdődött minden…

Karsai József elvtárs, Battonya búzaégető polgármestere két nappal ezelőtt úgy érezte, hogy tennie kell valamit az ellen, ami ebben az országban folyik. „Fel kell rázni az embereket a passzivitásból” – mondta bele jól a kamerákba, majd így folytatta: „én ilyen rendszerben nem akarok élni, ezért szerdán a Parlament épületéhez láncolom magam, kétnapos éhségsztrájkba kezdek, ami alatt mintegy 40-50 altatótablettát veszek be.

Az életemet is feláldozva tiltakozom a Fidesz kormányzása ellen, ami rosszabb, mint a Rákosi-rendszer volt. Úgy látom más eszközök teljesen hatástalanok, s szükség van egy mártírra…”


Hogy szavainak még nagyobb nyomatékot adjon, felolvasta az a nyílt levelet, amit az ország miniszterelnökének címzett. A „Tisztelt Orbán Viktor Miniszterelnök Úr! Tisztelt Magyar Távirati Iroda, minden televízió állomás, írott sajtók és internetes újságok! Szeretném tisztelettel közölni Önökkel, hogy alulírott Dr. Karsai József, aki nyolc évig a Magyar Parlament képviselője volt (2002-2010.), hogy 2011. június 22-én szerdán reggel nyolc órától, két napos tiltakozó éhségsztrájkot tartok a Magyar Parlament közterületén, mely minden magyar állampolgáré!!! - kezdetű irományban Karsai elvtárs 21 pontban foglalta össze, hogy mi ellen kíván a mártírhalállal tiltakozni.

Így többek között megtudhattuk, hogy nem tűri tovább azt, „hogy a Magyar Kormány és a Parlament a Magyar Demokratikus Köztársaságból, minden szabadságot eltipró, Banánköztársaságot csináljon!”. Aztán többek között követelte „a megígért 100.000 munkahely megteremtését, hisz eddig mínusz 90.000 munkahely szűnt meg! (Együtt már 190.000 munkahely)”, valamint kijelentette, hogy „Egy "dicső" Rákosi rendszert már átéltem, nem akarok és nem fogok egy újabb Rákosinak a moziban, vagy a TV előtt felállva tapsolni, minden süketlen beszéde után!”.

Végül a nyílt levelet így fejezte be: „Ma azért vagyok itt a Magyar Parlament előtt, hogy a nyolc éves parlamenti eskümhöz híven, ami ma is kötelez, eskümhöz híven, ha kell, az életem árán is, akár az életemet adjam a Magyar Független Örök Hazámért!!!!.” [Az idézetek betű szerinti átiratok. Aki szeretné elolvasni a többi követelést is, az IDE kattintva megteheti]

Azt gondolom, ezt nehéz kommentálni. Tényleg kár volt bezárni az OPNI-t.

Abba pedig talán nem is érdemes belemenni, hogy Karsai elvtársnak mintha problémái lennének a magyar nyelvvel és a ragozással. Arról már nem is beszélve, hogy mintha a mondatok szerkesztése is komoly kihívást jelentene számára. De tényleg ne ragadjunk le ennél, mert ez a történetnek a legkevésbé érdekes része.

A hétfői nagyszabású bejelentés után ugyanis Karsai elvtársból hirtelen elveszett az „életem árán is, akár az életemet adjam” típusú lendület. Nem tudom, mi történhetett, talán rájött arra, hogy az öngyilkosságba bele is lehet halni, vagy ilyesmi, mert tegnap délután már újabb bejelentést tett, amit nemes egyszerűséggel faxon küldött el a Békés Megyei Hírlaphoz:

„Tegnap este az egyik kereskedelmi televízióban nyilatkoztam, amit látott egy professzor, aki a parlamenti képviselőségem 8 éve alatt az orvosom volt. A műsor után felhívott, egy órán keresztül vizsgált. Azt mondta, sem a vérnyomásom, sem a szívem nem bírná ki az éhségsztrájkot. Ezt erősítette meg a háziorvosom is ma reggel - írta Karsai, majd tovább ecsetelte a kérdést: „A családom is erősen tiltakozott, hogy megtegyem, az ellen meg főleg, hogy vállaljam a mártírhalált.”

Hát itt tartunk. A mártírhalál lefújva.

Nincs mit tenni. Karsai elvtársat a háziorvos eltiltotta a mártírhaláltól. Mondhatnánk, orvosi igazolása van arról, hogy nem lehet öngyilkos. Sőt, még a családja is ellenezte az egészet. Tegyük gyorsan hozzá, igazán rendes családdal van megáldva.

Ha pedig valaki netán aggódott volna Karsai sorsáért, azt feleslegesen tette. A majdnem mártír ugyanis elárulta a titkát az ATV-n Kajmán Olgának: „a tiltakozó akcióm nem öngyilkosság. Én ezt már kipróbáltam korábban, egy idő után nem tudok több altatót bevenni, mert elalszom, ezért nem fogok belehalni".

Mit mondhatnánk erre? Azért Józsi bátyám, ha már ekkora ellenálló mártír vagy, a vonat elé fekvést még kipróbálhatnád. Az nem terheli meg hosszútávon a szervezeted…

És végezetül azért ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ez az ember a közel hatezer fős Battonya ma regnáló polgármestere.

15 kommentek:

feco0220 írta...

Mond meg, kire szavaztál, és megmondom, ki vagy.

Névtelen írta...

Legalább tesz valamit!

Névtelen írta...

Józsi bácsi,Karsai elvtárs ne tedd ezt veünk!!!Szemünk fénye,napsugarunk ,mi lenne nélküled itt velünk.Szerencsére a háziorvosodnak több esze van mint neked!!Ne okozz több álmatlan éjszakát nekünk!!Csak te vagy aki egyedül kiáll értünk!!!!A frászt hozzod ránk a meggondolatlanságoddal!!(amenhotep)

Herne írta...

Amikor az ember azt hinné, a világ már nem röhöghet jobban rajtunk, a szocikra mindig lehet számítani.

És még hazudni sem tudnak: aligha konzultált bármilyen orvossal, akkor ugyanis tudná, hogy nem a vérnyomása és a szíve lenne elsősorban veszélyben, hanem a gyomra az éhgyomorra bevett nagy mennyiségű gyógyszer miatt. Idestova tíz éve szedek gyógyszereket, és mindig ügyelek rá, hogy egyek valamit, mielőtt bedobálom őket az arcomba.

Józsikám, ha pedig altatókkal akarod kinyírni magad, akkor nem óránként kell bevenni egyet-kettő, mert úgy még szép hogy elalszol! Gyorsan egymás után vegyél be minél többet, lehetőleg valami erős itallal, meglátod rögtön működni fog!

Gy.István írta...

Nem látok dr.Karsai nyilatkozata és Budaházy "hazaffysága" között lényeges különbséget... Főleg azt követően, hogy Budaházy, a politikai(!) rab KEGYELMET kért politikai ellenfeleitől. (Ilyet egy valódi politikai fogoly nemigen tesz meg, csak azok, akiket már megtört a börtön.)

haary plotter írta...

" ...akár az életemet adjam a Magyar Független Örök Hazámért!!!! "
s a "Bötánija" (=Battonya) házaiba betelepített Magyaroktól Független Örök román Hazaffyakért, akik be sincsenek oda jelentkezve, akik minden reggel indulnak "Oradea" (=Nagyvárad) irodáiba dolgozni, akiknek utódai tele fogják szülni csonka-hungária keleti részét is; hallotta dr.karsai eftás, "de la Nistru pin'la Tisa" (Dnyesztertől a Tiszáig), miután Csóseszku oltyán bunkóvezér behozta őket Nagyváradra a hegyi móc-románok közül, szintén a magyarok fejére, elszaporodtak, s mára ők lettek többségben.

Ja, hogy el ne felejtsem, mikor kér már bocsánatot a több-száz-millió(!) búzaszem holokausztja miatt?? Tudja mit, verje meg magát az Öreg Isten! Nagymamám falujában hajdanán, amikor a parasztember learatta és kicsépelte a búzáját, ránézett a nagy tele hambárokra, s azt mondta: Na, jöhet a tél, benn van az Isten! Mi gyerekek pedig, minden búzaszem tetején ott láttuk Krisztus arcát, de legalábbis a legkomolyabban oda gondoltuk. Több mint ötven éve, azóta sem hajítottam a kukába egyetlen szelet kenyeret sem.

Héé balos bohócforradalmár eftás, tegyen végre valami komolyat is,
menjen már és dúdolgatva ringassa el bölcsőjében az unokáját "!!!!"

Névtelen írta...

Drága Gy. úr! Akkor vonuljon be is tapasztalja meg maga is, milyenek a magyar "wellnesbörtönök"! Aztán mondjon erröl vélemény. Meg az összes többi werllnessbörötnözö is! Hogy kérne-e ö is kegyelmet, vagy se, ha ott bent kuksolna. Egyeseknek akkora szájuk van a fotelból, mint az ólajtó.

Radulovic Zsuzsa írta...

Osztozom amenhotep aggodalmában.

Névtelen írta...

györkös pityuka,mi volna ,ha te is kipróbálnád ezt az altatós variációt.Beszeded az altatókat,és megigérem neked,hogy fájdalomtól megtört szivvel fogunk emlékezni veretes baromságaidra!!!Szánd rá magad,megláttod megéri.Legalábbis nekünk.

casablanka írta...

Névtelen ! juni 22.8.44.Ez a baj, hogy "valamit mindig tesznek"!S mindig a mi kárunkra, ettől kellene már megszabadulni.

Veszelka írta...

Őszintén sajnálom,hogy elmaradt az attrakció,még társulhatott volna hozzá a maszop 100%-ban,aztán bucistol,robertástól a magyar színházi "elit"és még sokan mások.
Kedves Karsai úr nagyon remélem nem adja fel!

Névtelen írta...

Kedves Gyé,annyi a különbség,hogy Budaházy minden tetűhintásgyanús kormány számára veszélyes mert okos,Karsai- szegény pára-meg annyira hülye,hogy arra kifejezés nincsen.

Anna írta...

Karsai egy 24 karátos idióta- akár sajnálni is lehetne, ha nem lenne ennyire rafinált. Kínjában már azt sem tudja,hogyan nyalja vissza magát a hatalomba. Szegény Battonyaiak - mivel érdemelték ezt ki?? Anna

Laci írta...

Ez a gané már a búzaégetéses cirkuszáért is kötelet érdemelt volna és erre még az sem mentség,hogy ott is csalt,mert csak ocsú volt . Én abban nőttem föl,hogy még a meglett férfiak is leporolták,megcsókolták a földre esett kenyeret és úgy ették meg,nemhogy kidobták volna .
Ha mártír akart volna lenni,akkor cselekedni kellett volna,nem hablatyolni !
Szánalmas !

casablanka írta...

Gy. István ! Vagy elmentek "otthonról" nálad, vagy tényleg születési hiba,hogy összehasonlitod a Budaházyt ezzel a sz@r alakkal? Gondolkodtál már azon, vajon Budaházy miért nem felel meg egyik brancsnak sem? Ülj le és spekuláld ki! Vajon miért van még börtönben még a Fidesz regnálása alatt is, az az ember aki még az MSZP-SZDSZ kormánynak tört borsot azorra alá?

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló