A vér nem válik vízzé

Tudom, nem szép dolog a káröröm, de valahogy mégis van valami szívet melengető ebben a legújabb Osztolykán-féle történetben. Olyan példaértékű az egész, mondhatni egy látlelet a mai magyar cigányértelmiségről.

Gondolom, az alapsztori már többek előtt ismert, miszerint Osztolykán Ágnest, az egyik cigány származású tanácsadó kollégája a napokban meglopta. „A Képviselői Irodaház egyik szobájában hagytam a táskámat, amikor átmentem a péntek délelőtti frakcióülésre. Csak a számítógépemet és a mobilomat vittem magammal, s egyszer csak SMS-t kaptam, hogy valaki 200 ezer forintot vett fel a kártyámmal a számlámról. Visszamentem az irodába, s a táskámból semmi sem hiányzott, csak a kártya, amely azóta sem került elő. A kocsikulcsom és a pénztárcám is érintetlen volt. Ekkor kérdeztem meg az egyik kollégámat, hogy nem ő vette-e fel a pénzt. Mivel a hölgy tagadott, kénytelen voltam kihívni a rendőrséget.”– számolt be a történtekről Osztolykán a sajtónak.

A nagy lopási rejtély aztán néhány óra alatt megoldódott. A hatóság emberei gyorsan leleplezték Rózsa Mónikát, az elempé tanácsadóját, akinél meg is találták az ellopott összeget. Amikor félreérthetetlenül kiderült, hogy Osztolykán is a cigánybűnözés áldozatává vált, a liberális képviselőnő még megpróbálta menteni a menthetőt. Szemtanúk beszámolója szerint zokogva kérte a rendőröket, hogy ne csináljanak ügyet a történtekből. De a rendőrök elutasították a kérést, és közölték, hogy bűncselekmény történt, nekik mindenképpen intézkedniük kell.

Szép, tanulságos történet.

Lehetne most polemizálni azon, hogy vajon a kollegina, honnan tudhatta a PIN-kódot? Osztolykán ott tartotta volna közvetlenül a bankkártyája mellett? Nem sok észre vallana a dolog, az kétségtelen. Aztán érdekes lenne megnézni, hogy a lényegében közpénzből finanszírozott Rózsa Mónika vajon mégis milyen tanácsokat adhatott az elempés képviselőknek eleddig a munkája során? Lopási technikákat mutogatott nekik? Vagy mégis mit?

De azt gondolom, nem ragadjunk le ezeknél a dolgoknál, mert ebben a történetben nem ez a lényeg. Sokkal fontosabb az, hogy az eset kivel, kikkel történt meg.

Osztolykán Ágnes és a körülötte dolgozó fajtársai lényegében a mai magyar cigányértelmiség. A kirakat. Ők azok, akikre a jogvédők, a szociológusok és a társadalomkutatók mutogatnak, mint pozitív, követendő példa. Ehhez képest az egyik meglopja a közvetlen főnökét, a másik meg, amikor kiderül, hogy mi történt, tekintettel az elkövető cigány származásra, el akarja tusolni az ügyet. Még úgy is, hogy pontosan tudja: országgyűlési képviselőként kötelessége a hatósághoz fordulni, ha jogsértést, ha bűncselekményt észlel. De nem számít ez sem. Nem számít semmi. Csak mindenáron fenntartani a látszatot. Csak mindenáron elhitetni az emberekkel, hogy lehet más a politika.

Pedig nem lehet.

A vér nem válik vízzé.

Se a liberálisoké, se a cigányoké.