Az ember bármilyen távolságra el tud lőni…

Ugyan az olimpiai küzdelmek már hetekkel ezelőtt véget értek, de világraszóló magyar sportsikerekben mostanság sem kell szűkölködnünk. Bár, hogy a tradicionális íjászat mennyire sport és mennyire harc, azon esetleg el lehet polemizálni, azonban egy biztos: Mónus József, a Kínához tartozó belső-mongóliai Ergun városában rendezett nyílt, nemzetközi hagyományos íjászversenyen, minden eddigi jegyzett rekordot megdöntve, 653 méteres távolságra lőtt. A teljesítmény olyannyira egyedülálló, hogy a bajnokság szervezői az új csúcs tiszteletére emlékoszlopot emelnek hasonlóan ahhoz, mint amikor a Mongol Birodalomban, 1226-ban Eshunkei mongol íjász nyílvesszője rekordtávolságra szállt…


Ugyan az olimpiai küzdelmek már hetekkel ezelőtt véget értek, de világraszóló magyar sportsikerekben mostanság sem kell szűkölködnünk. Bár, hogy a tradicionális íjászat mennyire sport és mennyire harc, azon esetleg el lehet polemizálni, azonban egy biztos: Mónus József, a Kínához tartozó belső-mongóliai Ergun városában rendezett nyílt, nemzetközi hagyományos íjászversenyen, minden eddigi jegyzett rekordot megdöntve, 653 méteres távolságra lőtt. A teljesítmény olyannyira egyedülálló, hogy a bajnokság szervezői az új csúcs tiszteletére emlékoszlopot emelnek hasonlóan ahhoz, mint amikor a Mongol Birodalomban, 1226-ban Eshunkei mongol íjász nyílvesszője rekordtávolságra szállt.

A teljes történethez hozzátartozik még, hogy Mónus József a mostani versenyen nem az 1226-os rekordot döntötte meg, hanem saját korábbi eredményét, amit 2010-ben ugyanezen a versenyen ért el, amikor először szárnyalta túl Eshunkei korabeli lövését. A mostani teljesítményről pedig azt hiszem, mindent elmond, hogy az 145 méterrel haladta meg a korábbi, akkor egyedülállónak tekintett lövést.

De Mónus József nem csak ezt a rekordot tudhatja magáénak. 2012. augusztus 11-én, Bugacon ugyancsak világrekordot állított fel. Atilla nagyfejedelem 453-ban bekövetkezett halálára emlékezve a Kurultáj arénájából több tízezer ember előtt, egy 453 méter távolságra lévő céltáblát talált el. A céllövészet írott történelmében még nem jegyeztek fel ilyen távolságba leadott sikeres találatot.

Azt gondolom, az eredmények és az adatok önmagukért beszélnek. Azt pedig érdekességképpen még érdemes az egészhez hozzátenni, hogy a kilőtt nyílvesszők nagyjából 300 km/h-s sebességgel is repülhetnek, azaz míg egy hatvan kilométeres sebességgel haladó autónak csaknem fél percre van szüksége a rekordtáv megtételéhez, addig a lövedék alig öt másodperc alatt teszi meg mindezt…

„2006 tavaszán Egerben jártam egy íjászversenyen. A repülő nyílvesszőket látva borzongató érzés fogott el. Tudtam, hogy valamikor régen jártam és harcoltam már itt. Ez a felismerés eredményezte, hogy belevágtam az íjászatba” - mesél a kezdetekről az addig gépész üzemmérnökként dolgozó Mónus, aki bevallása szerint nem a sport, hanem a tradíció miatt foglakozik az íjászattal, és igazából nem is tartja magát sportembernek. Amikor a versenyeket emlegeti, harcosoknak hívja az ellenfeleket: „Mindannyian harcolni akarnak, a mongol még akkor is lő, ha mész a célhoz a saját nyiladért. Mindenkit motivál, hogy más nemzetekkel versenghet, ilyenkor érezni a másik harcos közelségét, ahogy lihegnek a nyakadba, aztán a végén jöhet a baráti kézfogás, bár a mongolok ebben is mások, ha legyőzöd őket, nehéz szabadulni az erős kézszorításukból”.

Mónus József az íjászatot alapvetően annak rendeli alá, hogy a magyarság múltjával, csatáival, főbb harci eszközeivel foglalkozzon.”Nagyon érdekel, hogy milyen lehetett a magyarok íja a 10-11. században, és ha az őseinkre gondolok, mindig az íjászat az első, ami az eszembe jut. Szeretném bebizonyítani, hogy szinte elképzelhetetlen messzinek tűnő távolságba is el lehet lőni tradicionális jellegű íjjal. Arra szeretném felhívni a figyelmet, ha egy török harcos az 1500-as években képes volt 800 méterre ellőni, akkor ugyanerre a magyar is képes lehetett, csak lehet, hogy arról nem maradt írásos emlék. Ami akkor elmaradt, azt szeretnénk most pótolni” - ad magyarázatot elhivatottságára.

A magyar íjász 2008-ban nyerte az első világversenyét, amikor Dél-Koreában részt vett a Hagyományos Íjászok Világfesztiválján, amely része volt az olimpián kívüli sportágak Világjátékának. A verseny előtt 20 napon keresztül napi 1000 nyílvesszőt lőtt ki. „Mindig hosszú időt szánok a felkészülésre, mert fontos, hogy azt érezzem, minden összeállt. A lelki nyugalom csak akkor van meg, ha érzem a felkészültség magabiztosságát, ehhez pedig idő kell. Az embernek, az íjnak és a nyílnak tökéletes összhangot kell alkotnia” - magyarázza, de amikor előkerül a kérdés, hogy az íjászoknál is fontos-e, hogy a levegőt benntartsák lövés előtt, azt mondja, sosem tanulta a technikát, csak az érzéseire, ösztöneire hagyatkozik.

És hogy mi lehet a jövő?

„Büszke vagyok arra, hogy tavaly az Ősök napján háromezer ember előtt 240 méterről előttem a másfél centis zászlórudat, az egyik nap ehhez négy, a másik kilenc lövésre volt szükség ehhez, pedig olyan szembe szél volt, hogy hét méterrel arrébb kellett céloznom. A célom most az, hogy 300 méterről tradicionális íjjal beletaláljak egy emberalak nagyságú célpontba. A másik, nagyobb szabású terv pedig, hogy a 907-es pozsonyi csata emlékére 907 méter fölé lőjek el egy nyilat.” – mesél a tervekről, majd végül még hozzáteszi: „az ember bármilyen távolságra el tud lőni, és a legerősebb íjat is ki tudja húzni, csak fejben el kell hinnie, hogy meg tudja csinálni…”

Azt gondolom, ez utóbbi gondolatot és az abból fakadó általános tanulságot mindannyian eltehetjük magunknak.

…az ember bármilyen távolságra el tud lőni, és a legerősebb íjat is ki tudja húzni, csak fejben el kell hinnie, hogy meg tudja csinálni…