Akinek nincs elég fantáziája, az nem való újságírónak!

"A Jobbik zászlóján a teljes számonkérés, a radikális változás - mondotta volt Vona Gábor, a párt miniszterelnök-jelöltje a minap Budapesten, a Jobbik kampánynyitó rendezvényén. És milyen jól hangzik ez! Mint ahogyan az is, hogy a párt kormányra kerülésének esetére zéró toleranciát hirdet a jogalkotásban és jogalkalmazásban. Már csak annak kellene utánajárni, hogy ez a teljes számonkérés, ez a zéró tolerancia mindenki másra vonatkozik, vagy egyszerűen csak mindenkire. Merthogy ugyanez a párt, amely ekkora vehemenciával hirdeti az elszámoltatást, egészen egyszerűen elfelejtett elszámolni.

Hat év nem volt elég, hogy eleget tegyen törvényes kötelezettségének, hat év alatt nem talált egyetlen árva könyvelőt széles e hazában, aki megcsinálta volna az éves pénzügyi mérlegét. A dolog már a Legfőbb Ügyészség figyelmét is felkeltette, a Jobbik ugyanis megalakulása, 2003 óta nem készítette el kötelező pénzügyi beszámolóit, noha minden pártot törvény kötelez arra, hogy ezt évente megtegye. Ha már a törvények ismerete hiányos, legalább a figyelmeztetésnek lehetett volna foganatja: az Állami Számvevőszék ugyanis már tavaly őszi jelentésében felszólította Vonát, hogy elnökként intézkedjék a könyvvezetési hibák kijavítására a "teljesség és a valódiság elvének érvényesülése érdekében".

Pedig olyan jó lenne látni azt a mérleget! Olyan jó lenne tudni, kik a Jobbik támogatói, mennyit költött a párt reklámkampányokra, a tavalyi EP-választásra...

Hogy a dolog égetőnek bizonyult, abból is látszik: csütörtökön legalább a párt honlapján olvashatóvá vált az éves beszámoló. Eszerint a Jobbik 2004 és 2008 között évente 655 ezer és 3,2 millió forint közötti összegből gazdálkodott, a bevétel 90 százalékát, mintegy 9 millió forintot magánszemélyek adományából kapta, költségvetése nagy részét működési kiadásokra költötte, politikai tevékenységére pedig egymillió forintot fordított az említett öt évben. Aha. Egyetlen komolyabb plakátkampány is többe kerül, mint egy milla, akármelyik reklámszakember megmondhatja...

Ha valaki elszámoltatást helyez kilátásba, a minimum, amit el lehet várni tőle, hogy előbb elszámoljon. Ha a tiszta kezek politikáját hirdeti, az a legkevesebb, hogy kezet mosson. Legalább időnként."

Magyar Szó Online Újvidék
A hitelesség ára
Mihájlovits Klára
2010. január 23., szombat


Így tájékoztatják a magukat magyarnak nevező sajtótermékek az amúgy halálosan megfélemlített délvidéki magyarságot. Speciell a Magyar Szó-ról tudjuk, hogy nemrégiben kapott egy fiatal, liberális, kétesen magyar származású főszerkesztőt. Arra, hogy korábban kik irányították, szintén jobb nem is gondolni!

Azt is tudjuk, hogy sok határon túli tömegtájékoztatási eszköz alkalmazásában állnak az illetékes ország ügynökei is. Ehhez még az is hozzá jön, hogy a magyarországi, úgynevezett polkorrekt sajtóban is kizárólag ilyesmik olvashatóak. Tehát nem csoda, hogy szinte csak ehhez hasonló hírekhez jutnak a határon túliak. Hozzá kell azt is tennünk, hogy ők még kevésbé tudják, mint anyaországi honfitársaik, hol keressék az igaz szót (sajnos meg kellett tanulnunk, hogy a magyar szó nem jelent feltétlenül igaz szót!). Ez a helyzet a fent említett folyamatos megfélemlítésen kívül az illető ország sikeres aknamunkájának is köszönhető.

Az fel sem merül ezekben a liberál-mezbe öltözött Tito-partizánokban, hogy mi, egyszerű emberek csináljuk például a plakátakciókat és még nagyon sok mást a Jobbik számára, szabadidőnkben, teljesen ingyen és még örülünk is, hogy segíthetünk!

2 kommentek:

Unknown írta...

Ugyan nincs kimondva,de sok támogatónk kéri,hogy ne nevezzük meg,mert komoly problémája lehet belőle.Igen:félnek hogy a hatalom utánuk nyúl.
A plakátolást,lakossági fórumok szervezését INGYEN végezzük,a kiadott újságok(pl bors vezér népe)pedig úgy készül,hogy egy meg nem nevezett támogató kinyomtatja önköltségi áron,a tagok saját benzinből elmennek érte,kifizetik az önköltséget és "saját lábbal"INGYEN terjesztik.
A fórumok előadóit saját benzinből szállítjuk,a terembérletet összedobjuk.
Nálunk ez így megy...
Szebb Jövőt!

Névtelen írta...

Nagyszerű, csak így tovább!!!

Szebb jövőt!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló