Minden devalválódik és inflálódik

Ősi cégek cégjelzésein még imitt-amott látható egy kis ábra, amelyben mindig szerepel a négyes szám. Még néhány jónevű, régi könyvkiadó hordozza a pecsétjében, vagy egy-egy kőfaragó mester.

Gondolom, ma már senki nem is gondolkodik el azon, hogy vajon mit is jelenthet ez a szám. Nos, nagyon egyszerű: a négy százalék a tisztességes haszon mértéke volt az egész Középkor során. Ebből a négy százalék haszonból a mesterek, kereskedők, cégek, bankok tisztességesen megéltek. Aki ennél több kamatot kért a pénzére, azt már uzsorásnak nevezték.

Hová jutottunk mára? Oda, hogy semmi sem elég. A tíz-tizenöt százalékos gazdasági növekedés se lenne elég, ha volna. Minden egyre drágább és rosszabb minőségű lesz, egyre hamarabb elromlik. Vagyis nem éri meg a pénzt, amit kiadtunk rá. Húsz százalékos adókulcs mellett! A szeméthegyek pedig az égig nőnek.
A bankok már nem csak kamatot számolnak fel, hanem legalább még egyszer annyit, kezelési költség címén.

Ezzel szemben az emberek egyre embertelenebb körülmények között egyre többet kell, hogy teljesítsenek, relatíve ugyan több fizetésért, ami abszolút értékben valójában nem több, csak külsőleg látszik többnek, hiszen a pénz folyamatosan romlik.

Mára odáig jutottunk, hogy az ún. szabadidő-ipar nagy bánatára Ausztriában 600.000, Németországban pedig 30 millió munkavállaló kényszerül naponta egy másik településre bejárni dolgozni. Közülük 170.000 osztrák és másfél millió német naponta több, mint két órát kénytelen a munkahelye és otthona közötti utazással tölteni. Ahogy maguk az érintettek is elmondják, ez maga a pokol. Főleg télen!

Hogy lehet ilyen körülmények között még egyáltalán családot tervezni?

Ez pedig azért van így, mert a férfi munkája elértéktelenedett és a háborúk ürügyén fölfedezték az okosok, hogy a nő is tud ám házon kívül dolgozni! Az, hogy közben a gyerekeinket java részt a tévé és ma már az internet neveli fel és elképzelhetetlen gondok sorai szakadtak ezáltal a nyakunkba, a viselkedészavarokon át (Németországban a 0-17 évesek 18%-a, Svédországban a 20%-a ismerten viselkedészavaros) az alkoholizmus és a drogok széleskörű és egyre fiatalabb korban történő elterjedéséig, az utóbbi időben fokozottan a lányok körében is, a valóságban egyetlen fináncoligarchát sem érdekel. Sőt: ebből az ifjúságból lesz a jövő legjobban kizsákmányolható munkaereje!

Közben pedig a tudás is devalválódott. Régen egyetlen gyerek tanult tovább a családból, a legokosabb. Manapság minden szülő jól tudja, ha gyermekeit nem dresszírozza egész kicsi korukon át arra, hogy minden áron egyetemre kerüljenek - ami által tömegek veszítik el gyermekkoruk örömét -, akkor utódainak semmi esélye sem lesz a későbbi rendes megélhetésre.

A diplomásoknak magasabb fizetést kell adni, mondja a fáma, amit megint csak úgy érnek el, hogy az összeg ugyan magasabbnak látszik, de a háttérben folyamatosan elveszíti az értékét. Ezen kívül állás is kell a sok végzett diplomásnak. Viszont egyetlen társadalomnak sincs szüksége ennyi agyra, miközben a kétkezi munkának nincs értéke és ennek következtében azt el sem végzi senki! A munka becsülete már rég elveszett, szintén devalválódott, inflálódott.

Az egyetemek tele vannak, mint egy nagyüzemi tehénistálló. Ott már normális tanulási körülményekről szó sem lehet. Sok ország megpróbálta ezt a nyomort tandíj bevezetésével enyhíteni, aminek a következménye az lett, hogy mára szinte csak gazdag szülők gyermekei járnak felsőoktatási intézményekbe. Ez vezetett a szinte egész Európát behálózó egyetemi tiltakozási mozgalomhoz, mely jelenleg is folyik. Ja és persze a Bolognai modell, amely igyekszik még ezeknek az embertelen körülmények között eltöltött tanulóéveknek a küzdelmeit, eredményeit is teljesen tönkre tenni.

Nos, ilyen előzmények után nem marad más hátra, végzett egyetemisták tömegei vándorolnak el másik országokba, ahol alacsonyabb igényeikkel devalválják az ottani fizetési színvonalat, magukra vonva ezáltal, a helyi értelmiség jogos gyűlöletét. Hiszen a bérek az ottani árszínvonalhoz lettek kialakítva hosszas évek, évtizedek kemény küzdelmei árán (a német orvosok például már több éve, folyamatosan tüntetnek és sztrájkolnak lehetetlen helyzetük miatt). A helyieknek végül ott sem marad más választása, mint szintén továbbvándorolni. A Föld nagysága, országai száma viszont véges!

Vannak magyar vidékek, ahol az emberek még ma is a következő jókívánsággal búcsúznak el egymástól: "Legyen eleged!" Ez mindent elmond. Nem kell sok, csak elég. Ha az élet minden területén csak "elég" lenne, akkor soha nem kellene "sok". Főleg pedig nem "túl sok"! A probléma valódi gyökere a növekedésben rejlik. Ha ezt belátnánk, megmenthetnénk országunkat és világunkat is.