Kezdődik


Élőlánc, éhezés, cigánypátyolgatás, virrasztás, évértékelés. Nem kétséges, mozgalmasan telnek Ferenc napjai. De hát mit lehet tenni, egy vásári nevettetőnek mindenhol ott kell lennie. Azonban hiába minden igyekezet, hiába minden erőlködés, a közönség egyre kisebb. Fogynak az agyhalottak és már a régi haverok mosolya sem túl őszinte.


A kérdés az, hogy tud-e olyan politikai teljesítmény nyújtani a Demokratikus Koalíció, amivel azt a nagyon nagy elutasítottságot, ami magyar társadalomban velük szemben van, azt valamilyen módon oldja. Én ma nem érzékelem, hogy lenne akkora szavazótábor vagy olyan elfogadottság, ami őket a parlamentben szeretné látni tömegesen.” – mondta Bajnai Gordon néhány napja az ATV-ben arra a kérdésre, hogy az E14 együtt fog-e működni a gyurcsányistákkal.

Azért van abban valami, mondjuk úgy szívet melengető, ahogy a hazátlanok fikázzák egymást.

Bajnai kimondva, kimondatlanul a lehető leggyorsabban szabadulna Gyurcsánytól, míg a táncoslábú megpróbál az utolsó pillanatig tényezőnek látszani még úgy is, hogy látszólag szótlanul tűri az ütéseket: „Azt kell keresnünk, ami összeköt minket. Az a célunk, hogy leváltsuk Orbán Viktort, és ha valaki tud hozni ehhez ötezer támogatót, ha lehet, akkor vele is meg kell állapodni. Ha valaki tud hozni kétszázezret, és legalább ennyi támogatója lehet a Demokratikus Koalíciónak, akkor az nagyon nagy érték.”

Gyurcsány jól láthatóan balliberális oldal közepére szeretné pozicionálni magát és megpróbálja eljátszani az összekötő kapcsot az MSZP és az E14 között. Ezt a törekvést jelzi a tegnapi évértékelője is, ahol egyrészt a korábbi sorozatos baráti beszólogatások ellenére is körbeudvarolta Bajnait és Mesterházyt, másrészt felvetette egy széleskörű választási szövetség létrehozását. „Ha így folytatjuk, egy év múlva nem Bajnai Gordon vagy Mesterházy Attila lesz a miniszterelnök, hanem Orbán Viktor” – jelentette ki, majd hozzáfűzte: „az eddigi teljesítményünknél lényegesen több kell”. Aztán így folytatta: „Az ellenzéki oldalon három miniszterelnök-jelölt lehet. Bajnai Gordon, Mesterházy Attila, vagy az, akiben ők ketten megállapodnak.”

Hogy ez utóbbi kapcsán kire gondolt, egyelőre még nem derült ki, de azért az a jelen helyzetben nehezen elképzelhető, hogy egy évvel a választások előtt találnak egy olyan új és legfőképp hiteles arcot, aki vita nélkül össze tudná fogni a balliberális szervezeteket. Annyira pedig Gyurcsány sem lehet hülye, hogy magát képzelje a nevető harmadik szerepébe.

Az ellenfelet lebecsülni sohasem okos dolog, így nem is érdemes megtennünk, de azért az talán kijelenthető, hogy a baloldal egybegyúrása, a szétaprózódott ”demokratikus” ellenzék közös zászló alá terelése valószínűleg mégsem megy olyan könnyedén és gördülékenyen, mint ahogy azt Amerikában, vagy Izraelben korábban eltervezték.

Ma már egyértelműen látszik, hogy nem jönnek az eredmények. Egyértelműen látszik, hogy hiába Bajnai amerikai továbbképzése, hiába Ron Werber tanácsai, a magyarok döntő többsége már nem vevő ezekre dolgokra.

Persze messze még a vége, rengeteg még a bizonytalan, a még nem tudni hová szavazó, és a kampány, a mocsokhadjárat is majd még csak most kezdődik el. De ennek ellenére, vagy mindezek mellett talán eljön végre az az idő, amikor nagy tömegek már nem dőlnek be az elsőre ugyan jól hangzó, de igazából álságos balliberált ígéreteknek. Talán most majd eljön, vagy eljöhet az az idő, amikor végérvényesen eltüntethetők a politikai élvonalból azok a figurák, akik az elmúlt évtizedekben tönkretették ezt az országot.

De ne rohanjunk ennyire előre. A választásokig még rengeteg idő van hátra, és az sem lehet kétséges, hogy mindenféle veszekedés, színfalak előtti és mögötti izmozás mellett Bajnai, Gyurcsány és Mesterházy egymással vállvetve, a legvégsőkig fognak küzdeni a hatalomért.

A kampány lényegében elkezdődött.

Érdekes hónapoknak nézünk elébe.

20 kommentek:

Névtelen írta...

A Pojáca drágán akarja eladni magát.
Lehet, hogy sikerülni is fog neki.
Örök életére gazdag. Mi baja lehet? Szórakozik. Élvezi.
Más horgászni jár. Neki meg ez a hobbija.
Megteheti.

Kéz írta...

- Elítélt! Miután minden vagyonától megfosztottuk,itt x-elje be melyik hóhér szimpatikusabb!... A demokrácia az demokrácia!

Augustine írta...

Kedves Szerkesztők!

Rendszeresen olvasom írásaikat, tetszik a megfogalmazás. a humor és irónia egyvelege. Viszont fel nem foghatom, hogy ilyen értelmes emberek még mindig nem arra biztatják a tömegeket, hogy nagy ívben kerüljék el a szavazófülkéket.

nutria

Maci írta...

Kissé túlzásnak tartom, hogy a DK-nak kétszázezer szavazója lenne. A pártnak úgy tudom 2000 tagja van. Ezek azok az emberek, akik haszonélvezői voltak a Gyurcsány rezsim időszakának. A csókosok, a barátok, a puszipajtások, az "ivócimborák", valamint azok le és felmenői. Bajnainak nem akarok tanácsot adni, de bizony jobban járna, ha Ferinket kidobná a szekérből. Ugyanis akkora gyűlölet övezi most is személyét, hogy ez csak hátráltatni fogja a libás gittegyletet.
Sok utálják Orbán Viktort és a Fideszt is, de szerintem 2014 megint nem arról fog szólni, hogy az emberek kiket akarnak a parlamentben látni, hanem hogy kiket nem.

Gambit írta...

"Annyira pedig Gyurcsány sem lehet hülye, hogy magát képzelje a nevető harmadik szerepébe." - Ó, ne tessék alábecsülni Ferenc testvért, ide nekem a rozsdás bökőt, hogy magára gondolt :D

"a kampány, a mocsokhadjárat is majd még csak most kezdődik el" - Tegnap megvolt a kezdőrúgás, az ATV-féle listaüggyel. Jól látszik a taktika: "A Jobbik egyre népszerűbb, kreáljunk valami olyat, amivel őket, és a jelenleg eléggé földön fekvő (sebezhető) HÖOK-ot is egyszerre tudjuk ütni! Mert az egyetlen front, amin minimális esélyünk lehet, az a HaHa-s hülyéskedés. Ó, hát firkantsunk a gólyatábori listákra mindenféle csótányságot, és hozzuk le a házi tévében, mintha ők írták volna!" És lőn. (Ebből is jól leszűrhető, ki az igazi ellenfél számukra, kinek akarnak minél jobban odavágni.)

"Érdekes hónapoknak nézünk elébe." - Az eddigi összes kampány együttesen is lótök lesz ehhez képest. A választások előtt már nyakig fog érni a trágyalé, és a politika puszta gondolatától is vért fogunk hányni, ill. erre is rámegy majd egy-két család, meg baráti kapcsolat...

Névtelen írta...

Már csak a "hülye vagyok" felirat hiányzik, de mi anélkül is tudjuk :)

Radulovic Zsuzsanna írta...

Egyet értek Augustine-nal!

Gondor4 írta...

A Kossuth-téri éhező,amőbás,ingyen ebédről álmodozó,stb.,..vannak,akik visszasírják..komolyan..még szabadlábon szaladgál az öszödi böszme..nincs egy hely,egy kis kuckó,valahol,valamelyik börtönünkben?Vagy már az összes helyet lestoppolta az egyik kabát alá való?

Gambit írta...

@Augustine:

Talán mert aki kerüli a szavazófülkét, annak semmi joga nincs azon puffogni, hogy így szar a helyzet, meg úgy szar a helyzet, mert pont hogy miatta is az. Aki érdektelen, passzív, nem szavaz, az az országrontók kezére játszik.

Zsuzsa néni, ön pedig még mindig marha könnyen érteget egyet ilyesmikkel, külföldről...

Radulovic Zsuzsanna írta...

Kedves Gambit!

Miért? Aki szavaz, az nem játssza az országrontók kezére az országot???

Maci írta...

Egyetértek Gambittal a szavazást illetően. Régen nyugodtan otthon maradhatott az ember választáskor, hiszen olyan mindegy volt, hogy melyik nyer. Bármelyik is nyert, az ember tudta, hogy neki csak rossz lehet. (Még Én döntsem el azt is, hogyan végeznek ki?) Azóta azonban változtak a dolgok. Az MDF, SZDSZ eltűnt a süllyesztőben, a Fidesz is másképpen muzsikál manapság, mint az első kormányzásuk alatt. Megjelent a Jobbik a palettán. Szóval most van lehetőség a választásra. Szép dolog a pártnélküliség, csak amikor az ember olvassa azokat a tanácsokat, hogy ne szavazzunk pártokra, ne gondolkozzunk pártokban, mindig az jut az eszembe - és erre még érdemben senki sem válaszolt - hogy akkor vajon kire, kikre kellene szavazni szerintük? És persze hol vannak azok a pártonkívüliek, vagy pártokon felül állók, akikre nézetük szerint szavaznunk kellene?

Kéz írta...

Kedves Gambit!

25 éve rendszeresen jártam szavazni - természetesen mindig a legkevésbé rosszra x-eltem és volt olyan is amikor nem volt túl nagy a választék.Egyébként lottóztam is most így 50 évesen mégis úgy látom a lottóval jobban jártam.
De tényleg, újra beállok a sorba csak valaki komolyan ígérje meg, hogy a 4 évenkénti néhány kalóriaveszteséggel járó energiabefektetésem - amíg elsétálok a szavazófülkéig és onnan vissza - sokszoros hatványára emelve kapom vissza.

Gondor4 írta...

Az is lehet, hogy semmit sem érnének el a szerkesztők,egy ennyire megosztott és leamortizálódott országban,teszem azt,szellemi,morális,és a létfenntartás pokoli küzdelmei,valamint a kilátástalanság;menjek inkább külföldre?,vagy az az igazságra ébredés,hogy elegünk van a pártokból,és nincs kedvünk,most már egyre többünknek ahhoz,hogy megélhetési bizniszeiket mi finanszírozzuk.Már nincs miből.Nézzük meg, mit kaptunk eddig,a szavazat készségünkért?Az MDF regnálása alatt árusították ki az országot.A pufajkás Magyarország szégyene szabadította ránk az IMF-es bajuszt,Bokros Lajost.A népnyúzást folytatta a kétes úrifiúk csapata,a Fidesz.Mit lehet mondani egy Meggyessyről?aki a románokkal koccintgat?Öszödi böszme?A mostani pedig most fejezi be,amivel megbízzák.Tessék mondani,hova szavazzak,ha száz év óta nekünk csak a legalja jutott?Ez az ország pártok nélkül gazdagabb lehetne, mint Európa leggazdagabb országa.Együtt,közösen,mi,magyarok sokkal többre lennénk képesek....de ezt a parazitáink is tudják.

Gambit írta...

Ó, Istenem, ennyi hisztis, rövidlátó embert... Oké, tudjátok mit, még véletlenül se tessék elmászni majd az urnákhoz, csak akkor hatvannégy fogas bazári vigyorral tessék fogadni a 2014 utáni mázsás lófaszt az ánuszba, ha visszaavászkodik a hatalomba a baloldal.
Az eddigi összes jobbos bukta miért volt? Mert a hozzátok hasonló sok idióta cseszte elhúzni a belét voksolni. Köszönjük, kaptunk is cserébe 8 év komcsi terrort.
Ha ezt képtelenek vagytok fölfogni, akkor inkább ne is politizáljatok, légyszíves, mert gyomorforgató nézni, hogy pont azok pampognak, akik még arra a minimális erőfeszítésre sem voltak képesek, hogy eloldalogjanak szavazni. Ennek tükrében egy rossz szavatok sem lehet se az ország állapotára, se a pártokra (semelyikre!). (Aki szavazott, de most már nem akar, az gondolja meg jól, hiszen az egyik legfontosabb választáson készül beállni az országvesztők táborába...)

Ceterum censeo: Annyit ennek az országnak nem sok minden ártott, mint az "úgy szavazz, hogy nem szavazol" hozzáállás. Nem tűnik föl, hogy ez egy gerjesztett folyamat, hogy egy minél szűkebb, de annál befolyásolhatóbb réteg dönthessen MINDANNYIUNK sorsáról? Mert hiába nem mész el szavazni, a következmények ugyanúgy érintenek, csak akkor még az erkölcsi alapot is elveszíted, hogy bármi ellen is kritikával élj.

Gondor4 írta...

A sértegetések és semmitmondó szó cséplés,meg találgatások,netán rágalmak helyett nem kéne e józanul gondolkodni?Nem kéne vagdalkozni,írása alapján,csak feltételezem,hogy vagy nem ebben a kirabolt országban él,esetleg becsukott szemmel jár,vagy havi 300 ezer fölött keres,kap,"kis nyugdíjas"netán fizetik,hogy ilyen stílusban írjon?Mindannyiunk sorsát már elintézték a "fülke forradalmi"szavazók.Örüljetek,a közös óvodában,lehet ajvékolni,tapsikolni!Most küldenek el több ezer szakmájához értő ápolókat az ország kórházaiból,de azt "elfelejtették"közölni velünk,hogy Szabolcsból képzetlen,sok esetben írástudatlan cigány nőket akarnak a helyükre tenni,a "roma felzárkóztatás"ürügyén!Szavazó!Ezt kapod az általad megválasztott pártocskádtól!Egyébként én elmentem szavazni,és a családom minden tagja elment,sikerült egy új erőt bejuttatni az úri,kétes kétharmaddal szemben,17százalékos arányban.
Ha ők kerülnek hatalomra,fel kell készülni...!

Gambit írta...

@Gondor4:

Azért írok olyan hangnemben, amilyenben, mert már rohadtul elegem van, hogy ezt a szájtépést újra, és újra le kell játszani a sok kreténnel, akik mind-mind arra buzdítanak, hogy maradjanak otthon az emberek. Amíg az országpusztítók szavazói a sírból is visszajönnek az urnákhoz, addig a nemzeti szavazók mindig kapva kapnak az alkalmon, hogy még csak véletlenül se kelljen elmászniuk szavazni.
"Bajlódjon vele más, az én szavazatom úgyse számít, nélkülem is győzünk, különben se hiszek a pártokban, meg a pártokráciában, majd ha nem megyek el, akkor jól leesik nekik, hogy én így gondolom, és hirtelenjében magától összedől a kis színjátékuk... stb." Ismerős hozzáállás? Bejött eddig valaha is? Minduntalan ezen bukjuk el a dolgokat, az ellenség meg csak röhög rajtunk. És igazuk is van, mert ez tényleg szánni valóan retardált.
Sajnos a radikálisok körében kiemelten népszerű ez a mentalitás, utána meg hörög-fúj mindenki, hogy miért csak 17%-ot kapott a Jobbik, miért nem tud semmi érdemit lépni a 2/3-dal szemben... stb.? Hát, többek közt ezért.
Bárcsak az egészet én találnám ki, bárcsak a saját alaptalan félelmeimről lenne szó, netán fizetne valaki azért, hogy ilyeneket írjak, és hazugság lenne az egész! De nem így van. Pont az ellentettje bűzlik manipulációtól, és szándékolt félrevezetéstől, s akinek szeme van hozzá, az látja. Akinek nincs, az ne a hangnemet kifogásolja, hanem próbáljon elgondolkodni egy kicsit azon, amit írok, szálljon magába, és lássa be, hogy amennyiben passzivitásával elszabotálja a radikalizmus parlamenti erősödését, abban az esetben semmi joga nem lesz azon hőbörögni, milyen szarul mennek itt a dolgok.
Becsülendő, hogy voltál szavazni, sőt a családod is volt, csak azt nem értem, hogy most miért ne mennél, ill. mennétek? A nemzeti gondolatért való küzdelem nem négy évre szól, s bár a szavazás csupán egyik, de talán a legfontosabb része. Épp most nem engedhetünk a fásultságnak és a kényelmes látszatmegoldásoknak! Valóban fel kell készülni, de elsősorban arra, hogy minél több szavazattal, egyre komolyabb tényezővé tegyük a Jobbikot. Ennek ez az egy valódi módja van, az összes többi hazug parasztvakítás.

Kéz írta...

Ez az Gambit!
Ugorj fel az asztalközepére és üvöltsd el magad:
- Itt mindenki hülye, csak én vagyok helikopter!
Ezután akinek más a véleménye azt egyszerűen üsd agyon a furkósbotoddal.
Szerintem rengeteg szavazatot szereztél a pártodnak stílusoddal.

Gambit írta...

@Kéz:

Vannak kérdések, amikben nem engedek. Ennyi. És itt nem a szavazatszerzés a lényeg, mert az mindenkinek szíve joga, hogy hova szavaz, őszintén nem érdekel.
De az, hogy elmenjen szavazni, az már igenis mindenkinek kötelessége. 1848-49-ben, és '56-ban ezért a jogért is az életüket áldozták a hazafiak, aki nem él vele, ezt az áldozatot tagadja meg. Mindezt a fent már leírt nyavalygás jegyében.

Lehet itt pörögni a stílusomon, amíg érvelni nem tudsz a mondanivalóm ellen, addig nem vagy komolyan vehető (nem csaptam agyon senkit, tessék, itt a lehetőség, ki lehet fejteni, miért lesz jobb attól, ha senki se megy el szavazni, tűkön ülve várom a választ). Mert az nem érv, hogy "te is hülye vagy", ennél fajsúlyosabb ellenvetés pedig nemigen hangzott el azzal szemben, hogy aki kritizálni akarja az ország dolgait, annak márpedig minimum szavazni el kell mennie, különben semmi morális alapja nem lesz a pampogásra.

Névtelen írta...

Gambit

A nemszavazás is szavazás.
Pozitív konkrét véleménykinyilvánítás.
A nemszavazás (tartózkodás) nem feltétlenül passzív. Adott esetben nagyon is aktív.

Freca

Gambit írta...

@Freca:

Csak kb. ugyanannyi érdemi eredménye van, mint annak, amikor valaki közömbösségből nem megy el szavazni. De tudod mit, értem, hogy valaki így óhajt "tiltakozni"..., csak akkor kb. annyi joga van az ellen szót emelni, hogy miért ilyen, vagy olyan az ország helyzete, mint annak, aki azért nem szavaz, mert leszarja.
Mindkettő önként zárja ki magát a döntési folyamatok első lépcsőjéből, ergo lemond egyik legfontosabb állampolgári jogának gyakorlásáról.

De közelítsük meg másként a problémát: Mégis miféle _gyakorlati_ haszna származik az illetőnek a dologból? Nagyon aktívan tiltakozott, hurrá, viszont ettől nem változik semmi. Pozitív irányban semmiképp sem. A választások ugyanúgy lezajlanak, azoknak lesznek eredményei, és ennek következményei a tartózkodókra is ugyanúgy érvényesek lesznek (és ha nem tetszik, akkor hiába megy utána traktorozni, vagy tüntetgetni Budapestre, jobb esetben kiröhögik rosszabban elverik, mint a répát).
Szóval mitől nem a teljes önfeladás, és a morális nihilizmus útja ez?

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló