Mire készül az Unió a vízzel?

A  vízkincs  és  a  vízközmű-szolgáltatás  a  maradék  nemzeti  vagyonunkat  képezi,  és  sokan  veszélyben érezzük.  Egy hónappal  ezelőtt  a  WDR  német  tévé  érdekes  műsort  mutatott  be  az  Európai Unió  Bizottságának  vízprivatizálási  terveiről.
[A műsor ITT nézhető meg teljes terjedelmében.]

A leglényegesebb részt lefordítottuk, alább olvasható:

Georg Restle műsorvezető:
A legfontosabb politikai változtatásokat néha az Európai Bizottság irányelveinek apró betűs, zárójeles részeibe dugják el, így visznek keresztül évszázadra szóló nagyszabású projekteket. Most éppen nem kevesebbről van szó, mint a vízellátás egész Európát átfogó privatizálásáról. Ha az EU Bizottsága keresztülviszi, akkor a vízellátás a közjó szolgálatából spekuláció tárgyává változik, amellyel egyesek – Németországban is – eurómilliárdokat kaszálhatnak. Nagy győzelme lehet ez a multinacionális cégeknek, amelyek évek óta küzdenek ezért a privatizációért. Ránk, fogyasztókra azonban jelentős következmények várhatnak. Hogy a jövő mit tartogat számunkra, azt most Stephan Stuchlik és Nikolaus Steiner mutatja be.

A víz nem egyszerűen H2O, a víz maga az élet. A vízhez jutást az ENSZ alapvető emberi jognak nyilvánította. Németországban a vízszolgáltatás legtöbbnyire a városi vagy községi önkormányzatoké, vagyis mindannyiunké – még. De ez nemsokára megváltozhat. Ennek drasztikus következményei lehetnek Németországra is. Az EU Bizottságának döntése szerint Portugáliában kezdődik. Brüsszel követelésének engedelmeskedve Portugália privatizálja a vízközműrendszerét. Pacos de Ferreirában ez a privatizálás már meg is kezdődött. A lakosság akarata ellenére – mint ahogy elmondják nekünk.

Lakos: „Korábban itt vizet lehetett inni. Jó, friss víz volt! Már nem az!“
2. lakos: „66 éves vagyok, és mindig ezt a vizet ittam.“
Nő: „Most már a nyilvános csap vize sem iható.“
3. lakos: „Igen, a nyilvános csap vize is ihatatlan már.“

Pacos de Ferreira önkormányzata a víz eladásakor bevételhez jutott ugyan, most azonban a lakosságnak kell viselnie a következményeket. Az emberek a számlákat mutatják – és csakugyan, a havi számlák sokkolóak, sok lakosnak komoly problémát okoz, hogy kifizesse az ivóvízszámlát.

Humberto Brito a November 6. Polgári Mozgalom részéről: „Itt nálunk Pacos de Ferreirában a privatizáció lesújtó következményekkel járt. Pár év alatt 400 százalékra rúgott az áremelkedés, de azóta is évente 6 százalékkal mennek feljebb az árak. Ez katasztrófa.“

A válság sújtotta országoknak, mit Portugália és Görögország, pénzre van szükségük, ezért tudja a brüsszeli Trojka ( = EU-vezérkar) rászorítani őket, hogy eladják a vízközműveiket. A Trojkával kötött szerződések mellékletében ott áll. Görögországban a nagy vízközműveket, az athénit és a thesszalonikit el kell adni. Portugáliát illetően pedig elő kell készíteni az „Aguas de Portugal” állami vízközmű privatizációját. Eközben Portugáliában egyre többen tiltakoznak a vízprivatizáció ellen, mert félnek az árak emelkedéstől és a minőség romlásától.

De a válságországok csak a kezdet. Az EU Bizottság a nagy dobással majd csak eztán jön elő. A koncesszióba adásról szóló új irányvonal-tervezetben ott van eldugva az a követelmény, hogy a vízszolgáltatásban a piac nyílttá tételének kell következnie. Mit jelent ez? Heide Rühle, az Európai Zöldek vízügyi szakértője alaposan tanulmányozta az irányelv-tervezetet. Szerinte a bizottság közel áll ahhoz, hogy elérje a célját – a vízprivatizációt.

Heide Rühle, az Európai Parlament tagja, Zöldek: „A koncessziós irányelv nem közvetlenül az ajtót nyitja ki a vízprivatizációnak, hanem a hátsó ajtót. Milliméterről milliméterre teremti meg a lehetőséget arra, hogy a magántőke bejusson a piacra, kinyitja neki a piacot, és megengedi, hogy teret nyerjen a piacon.“

A Bizottság tagadja, hogy vízprivatizációt akarna. Michel Barnier, az EU nagy hatalmú biztosa azt állítja, hogy az irányelv csak a piac átrendezését célozza.
Michel Barnier, az EU belső piaci és szolgáltatási biztosa: „Minden úgy fog maradni, ahogyan most van.“

Jó, de akkor mi szükség van az új irányelvre?

Michel Barnier, belső piaci és szolgáltatási biztos: „Mert szükség van szabályokra. Minden német település továbbra is szabadon dönthet a vízellátásáról, mostantól azonban megadjuk nekik a lehetőséget arra, hogy az ellátást rábízzák egy privát partnerre, és most ennek a szabályait alakítjuk ki a fogyasztók szolgálatában.“

A Bizottság terve tehát ez: A vízszolgáltatási licenceket Európa-szerte meg kell hirdetni. A nagy konszernek árajánlataival a helyi közösségi szolgáltatók nem tudnak versenyezni. Hiába szeretné a németek 82 százaléka, hogy a vízellátás továbbra is városi vagy községi tulajdonban maradjon.

Igaz, egyes városok már visszacsináltak ilyen privatizációkat. Példa rá Berlin. A vízközművük 1999-ben részleges privatizálásra került. Tömegtüntetések hatására a város hozzákezdett egyes részeket visszavásárolni. Ez drága mód, de mégis a polgári kezdeményezés sikerét jelzi. Azonban az EU Bizottság új stratégiája lehetetlenné teszi az ilyen eljárást.

Gerlinde Schermer a Berlini Vízügyi Tanács részéről: „Az EU új irányelve azt jelenti, hogy mindent privatizációs nyomás alá helyeznek. És a berlini eset tapasztalatai azt mutatják, hogy még egy részleges privatizáció és egy úgynevezett partner-együttműködés is a valóságban csak a felvásárlónak előnyös. Övék a garantált haszon, ránk csak a fizetnivaló jut.“

Magánbefektetők számára a víz ugyanolyan árucikk, mint például a villanyáram vagy az arany. Mert a vízzel üzletelni lehet, a víz kereskedelem tárgya. Szakértők az EU tagországai vízpiacának értékét sok százmilliárd eurós nagyságrendűre becsülik. És vannak, akik ezt meg akarják kaparintani: olyan nagyvállalatok, mint a Thames Water vagy a Veolia, de német konszernek is, mint az RWE és a Gelsenwasser csak a privatizációs lehetőségre várnak. Mindenesetre a vízprivatizálás nemigen hozza a beígért eredményeket, ezt a barcelonai egyetem egy 2010-es tanulmánya mutatja be. Részletesen bebizonyítják benne, hogy a privatizálás után a víz minősége nemhogy javulna, hanem romlik, és főleg olcsóbb sem lesz.