A láthatatlan légió, avagy ha hasznomra van, akkor zsidó vagyok, ha nem, akkor nem

Növekszik a feszültség. Egyre jobban úgy tűnik, hogy valakik szándékosan fokozzák. Nem a nemzeti radikális oldal az, aki szítja. Heller Ágnes, Kertész Ákos, Komoróczy Géza után most Schweitzer József - kezd világosan kirajzolódni egy séma, amit a háttérben valakik megterveznek, valakik végrehajtanak, és végül a be nem avatott, de nagyon is hangos zsidó közönség lelkesen támogat. Valahányszor elhangzik egy megállapítás vagy kritika a zsidók valamilyen cselekedetéről vagy tevékenységéről, azonnal találkozhatunk zsidó származású személyek részéről a szívből jövő tiltakozással valahogy ilyesféleképpen: „én zsidó vagyok, mégsem karvalytőkés” vagy „én is zsidó vagyok, mégsem veszek részt a média kisajátításában”, stb.
Komolyan kell venni ezt az ellenvetést. Az illetők abban a percben ezt valóban így is gondolják. Közben a semleges vagy tudatlan szemlélőket meggyőzik vele, és a maguk oldalára állítják.



Vitatkozzunk velük ebben? Első közelítésben nem érdemes vitatkozni velük ebben sem, Sajnos a tapasztalat azt mutatja, hogy elzárkóznak a racionális vitától és bármi szóbeli jellegű megoldástól. Mégis kezdenünk kell valamit a kérdéssel - saját magunk számára.

Tulajdonképpen hány zsidó él Magyarországon? Nem tudjuk. Nyilvántartás természetesen nincs, nem is lehet. Találgatások vannak, ezek viszonylag széles határok között mozognak néhány tízezertől fel akár egymillióig. USA-beli tapasztalatok szerint az átlagos amerikai sokkal magasabbnak érzi, nagyobbra teszi a zsidók számát a valóságosnál. Nem meglepő, mert a jellemzően zsidó foglalkozások azok, ahol nem tárgyakkal, hanem emberekkel kell foglalkozni, és emiatt kirakatban vannak. Nem is beszélve a médiáról és a szórakoztatóiparról, a filmvilágról.

Nehezíti a becslést nálunk a rejtőzködés. A hivatalosan meghatározott és tételesen felsorolt 13 nemzeti kisebbség között a zsidó nem szerepel. Azt állítják, hogy ők magyarok. Máskor meg azt, hogy nem, hiszen kívülállóként emlegetik a magyart, mint bűnös nemzetet. Megint máskor pedig úgy állítják be például a nyugati médiában, hogy csakis ők az igaz magyarok, ellentétben mindenféle fasiszta mozgalmakkal, pfuj.

Növeli a ködöt az a tény, hogy az átlagos magyar nem ismeri fel, ki zsidó és ki nem. Ez a képesség szándékosan és céltudatosan el lett sorvasztva az emberekben. A rasszistafasisztának bélyegzett magyarok nagyobb részt rá sem ismernek a zsidókra... Maguk a zsidók bezzeg pontosan tudják, sőt számon is tartják.

Ez a kinn is vagyok, benn is vagyok hozzáállás, ez a „ha akarom és hasznomra van, akkor zsidó vagyok, ha nem, akkor nem” stratégia egyrészt rendkívül hasznos nekik, másrészt kívülről nézve irritáló, inkorrektség érzetét kelti, és feszültségnövelő. Már eleve. Nemcsak most, nemcsak nálunk és nemcsak zsidók viszonylatában, hanem bárhol, bármikor és bárkik folyamodnak ilyenhez.

Akárhogyan is, a zsidók magyarországi létszáma cirka százezer és kétszázezer közé tehető.
Ennyi ember között már mindenféle van. Az egyén szintjén sokféle tulajdonságra akad példa. Már két ember sem egyforma, hát még kétszázezer. Kövér és sovány, okos és buta, lusta és szorgalmas, egyáltalán mindenféle. Szimpatikus figurák is. Kabos Gyulát lényegében mindenki szereti, Rejtő Jenő könyvei népszerűek, hosszasan lehetne sorolni.

Azonban a zsidók viselkedését és társadalmi megítélését egyáltalán nem az egyén szintje szabja meg. Ha valakikét nem, akkor pontosan az övékét. Olyan fokú közösségi szövetkezés, összefogás és egybetartozás jellemzi őket, amely egyedülálló a világon. Igazából irigylésre és követésre méltó is lehetne. Mi magyarok sokkal többre vihetnénk, ha idehaza és szerte a világban ilyen összefogásra lennénk képesek.

A zsidó összefogást és összetartozást mégsem érezhetjük irigylésre és követésre méltónak. Egészen egyszerűen amiatt, amire használják. Mások fölé kerekedésre, Hatalom szerzésére.
Márpedig a Hatalom olyan dolog, ami nemcsak valakiért, hanem automatikusan valaki ellen is van. Innentől láncreakciók indulnak be.

Az alapvetően, meghatározóan és döntően közösségben fellépő zsidók saját belső társadalma is nyilvánvalóan rétegezett. Nem mindegyikük vesz részt a közösségük minden műveletében. Nem kétséges, hogy nem mindegyikük karvalytőkés, nem mindegyikük hazudozik a médiában, nem mindegyikük uralkodik más emberek fölött.
De az egyéni életükben igenis meghatározó és előnyökhöz juttató vonás, hogy a más - a magyar - embereket háttérbe szorító és hovatovább kisemmiző rendszerükhöz tartoznak. Onnan van hátszelük.

És ennél is nagyobb súllyal esik latba, hogy látván látniuk, tudván tudniuk kell azt a mostanra már elképesztően felfokozódott nyomulást és túlburjánzást, amelyet a saját vezetőik produkálnak akár az utóbbi időben is a magyarság rovására, és közben az egyszerű „mezei” zsidók javára, sőt őrájuk hivatkozva. Látniuk kell az abszurddá fokozott holokausztmániát és bizniszt, a pénzvilág, a politika, a kultúra, a média, egyes gazdasági ágak zsidó hitbizománnyá és zsákmánnyá válását, a sorozatosan előforduló nyíltan hazaáruló cselekedeteket, Magyarországnak a zsidó aktivitás felfokozódásával párhuzamosan történő tönkremenetelét, sőt legújabban már a feszültségek szándékos fokozását. Amelyek közben folyamatosan ők a hátország és a bázis a saját „elitjük” számára.

Tiltakozniuk kellene az ellen, hogy őket erre használják. Mi magyarok ezt nem tehetjük meg helyettük, ezt a saját nevükben kell megtenniük. Tőlük hatékony volna. Bennünket leráznak azzal, hogy antiszemetek vagyunk ezzel, de őket nem lehetne lerázni.
Mindez felveti továbbá azoknak a háttérhatalmi zsidó „elit” szereplőknek a morális felelősségét is, akik a saját érdekeikért pufferként tolják maguk előtt az egyszerű hétköznapi zsidókat.