Nemtelen svédek, degenerált valóság

Nem tudom, hogy egy ország magas gazdasági fejlettsége és az adott társadalom általános idiotizmusa között van-e kimutatható összefüggés, de a Svédországban manapság egyre gyorsuló ütemben zajló társadalmi átalakulás kapcsán első hallásra az embernek azonnal az „ezek jómódjukban már azt sem tudják, hogy mit csináljanak” kissé elcsépelt, de igaz szólás jut az eszébe. Másodikra pedig az, hogyha a fejlett és felvilágosult Európai Unió errefelé tart, ha a ”haladó szellemű” nyugati világ társadalmai ezt az utat tartják követendőnek, akkor nekünk, magyaroknak minél hamarabb új közösség után kell néznünk, mert ezt az irányt biztosan nem szabad választanunk.


Svédország már napjainkban is az az ország, ahol a legmagasabb a nemek közötti egyenlőség a világon. A nők és a férfiak ugyanolyan lehetőségeket, jogokat és kötelezettségeket kapnak az élet minden területén. Az országban nagyjából 50-50 százalékos a nemek aránya a politikában és a döntéshozói hatalomban. Svédországban dolgozik az arányokat tekintve a legtöbb nő és a férfiak is otthon maradhatnak a gyerekkel.

Ha a svéd törekvések eddig, illetve ennek a szintnek a megtartására irányulnának, akkor nem hiszem, hogy találhatnánk kivetni valót a skandináv ország társadalmi modelljében. Azonban nekik ez ma már nem elég. Svédország ugyanis tovább kíván lépni az egyenlőség megteremtésében és ma már aktivisták tömegei harcolnak a hagyományos nemi szerepek teljes eltörléséért, azért, hogy a svéd kormány a legszorosabb értelemben se tegyen semmilyen megkülönböztetést a nők és a férfiak között.

A követelések között első helyen áll, hogy az állam mutasson érzékenységet azok felé is, akik sem nőnek, sem férfinak nem érzik magukat, azaz engedélyezzék a házasságot mindenféle felállásban. A semlegesség aktivistái szerint engedélyezni kellene továbbá, hogy akármilyen nemű is a gyerek, akármilyen nevet lehessen neki adni. Ugyan van már 170, hivatalosan elfogadott ”semleges” név Svédországban, de az engedélyt ki kellene terjeszteni szerintük minden névre: egy fiút is lehessen Lisának, egy lányt pedig Jacknek is nevezni.

Hogy mennyire nem elszigetelt jelenség a nemek eltörlésének harca, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a svéd szociáldemokrata politikusok nemrég semleges nyilvános vécék felállítását kezdeményezték, hogy az embereknek ne kelljen magukat férfiként vagy nőként definiálniuk. De természetesen ez a lépés önmagában nem elégítette ki a társadalmi kívánalmakat, ezért a svédek olyan államilag finanszírozott óvodák alapításába fogtak, ahol szándékosan nem vesznek tudomást a lányok és a fiúk közötti különbségekről.

Ezekben az új intézményekben már úgy akarják nevelni a gyerekeket, hogy a későbbi társadalmi elvárásaikra ne legyenek hatással a férfiak és a nők kapcsán fennálló társadalmi sztereotípiák. A tanárok ezt különböző nevelési módszerekkel próbálják elérni. A svéd nyelvben használatos személyes névmások esetében például nem tesznek utalást arra, hogy ”ő”, vagyis a gyermek, akiről beszélnek, fiú-e vagy lány. Ehelyett keresztnevüket használják, ”barátokként” utalnak rájuk, vagy újabban a finn nyelvből kölcsönvett ”hen”, semleges nemű névmást alkalmazzák.

Az új rendszerű óvodában gondolom, mondani sem kell, gondos körültekintéssel válogatták ki az alkalmazott könyveket is, hogy még véletlenül se találkozzanak a gyermekek azokkal a nemi ”előítéletekkel”, amelyek neveltetésüket káros módon befolyásolhatnák. Csipkerózsika vagy Hamupipőke történetét ennek megfelelően nem ismerhetik meg a gyerekek, mivel ezek a klasszikus mesék éppenséggel aláhúzzák a nemi sztereotípiákat, ellenben a polcokon sorakozó kötetek majdnem mindegyike foglalkozik meleg párokkal, egyedülálló szülőkkel vagy örökbefogadott gyerekekkel.

A „”felvilágosult” pedagógiai program hangsúlyozottan ügyel arra, hogy minél nagyobb szimpátiát alakítsanak ki a kicsikben a homoszexuális, leszbikus, biszexuális és nemváltó emberekkel szemben. A könyvespolcon a mesék között, a legelérhetőbb helyen ezért egy olyan új történet kapott helyet, amelyben két fiúzsiráf azon kesereg, hogy nem lehet kiszsiráfjuk, ám később megvigasztalódnak, amikor találnak egy magányos krokodiltojást.

A ”fejlődés” iránya mára átragadt a hagyományos rendszerű óvodákra is, ahol most arról kezdődött vita, hogy hogy szólítsák a gyermekeket, mivel a hagyományos nemi szerepek elleni küzdelembe nem fér bele a „jó reggelt, lányok és fiúk” kifejezés. Ezért ezt sokak szerint nem is szabadna használni. A hagyományos társadalmi modell elleni küzdelem jegyében sok óvoda ma már ”nemi pedagógust” alkalmaz, hogy a gyerekekkel foglalkozó alkalmazottak elsajátítsák a nemi egyenlőséget erősítő viselkedést és kommunikációt.

De mindent elsöprő harc ide, óvodai agymosás oda, az új rendszerben azért akadnak problémák. Az egyik új óvodában a pedagógusok felfigyeltek arra, hogy a szabad játékidők során a gyerekek felháborító módon maguktól „újratermelik a sztereotípiákat és a hierarchiát”, ez pedig ebben a felvilágosult rendszerben nem megengedett. Annak érdekében pedig, hogy ez többé nem fordulhasson elő, megszüntették a kötetlen játékidőt és a gyerekek minden percét felügyelet alá vonták, mondván, hogy „távol tartsák őket a hagyományos nemi előítéletektől.”

Ez lenne a szép új világ. A követendő degenerált valóság.