Vajon van választásunk?

Az szerintem ma már a legnagyobb gazdasági analfabéták számára is teljesen egyértelmű, hogy egy-egy ország tényleges gazdasági teljesítménye és az adott ország hitelminősítők által meghatározott értéke, lényegében köszönő viszonyban nincs egymással. Mára már szinte mindenki számára egyértelmű, hogy a magukat mérvadónak nevező hitelminősítők nem az alapján pontoznak le, vagy éppen fel országokat, hogy ott miként működik a gazdaság, hanem aszerint, hogy a globalistáknak éppen mi az érdekük.

Mára eljutottunk oda, hogy a hitelminősítők olyan súlyos fegyverek lettek a világ urai kezében, amivel könnyen térdre tudják kényszeríteni azon országokat, amelyek nem akarnak behódolni, vagy csak el akarnak térni az általuk kijelölt iránytól. A Nyugat országai, pontosabban annak népei pedig tehetetlenek, mert a globalista rendszer mindenhol a saját embereit ültette a nyakukba, akik gátlástalanul kiszolgálják a pénzvilág irányítóit. A kezükben lévő fősodratú média mindent elhitet az emberekkel, még azt is, hogy minden jelenlegi változás az ő érdekükben, az ő jólétük miatt történik, holott a mostani mindennapok nem szólnak másról, mint a világ gazdasági újrafelosztásáról, a még koncentráltabb pénzhatalom létrehozásáról.

És mielőtt még valaki eltévedne, tegyük hozzá gyorsan: nem csak Görögországról és Olaszországról van szó, ahol a globalisták legutóbb már közvetlenül beavatkozva az érintett országok belügyeibe, kézi irányítással jelölték ki az új országvezetőket, hanem kivétel nélkül mindegyik felvilágosult és persze nagyon demokratikus nyugati országról, amik a cionista zsidó pénztőke érdekszférájában élik a mindennapjaikat.

Új világrend épül, ahol az erősek még erősebbek lesznek, a gyengéket pedig minden további nélkül bedarálják, legyenek bármilyenek is a gazdasági mutatóik. Ezért volt óriási tévedés OV gazdasági szabadságharca. Pontosabban nem a szabadságharc volt a tévedés, hanem a módszer, ahogy azt megvívni szándékozott.

OV ugyanis azt hitte, hogyha betartja a globalisták által hozott játékszabályokat, ha eredményeket mutat fel, akkor győzhet, akkor eltérhet a gyarmatosítók megszabta keretektől. Ezt hinni viszont nagyon nagy naivitás volt, hisz a saját pályájukon nem lehet legyőzni őket, a saját pályájukon nem nyerhetünk ellenük, mert a szabályok olyanok, hogy csak ők jöhetnek ki jól mindegyik küzdelemből. Sporthasonlattal élve idegenben játsszunk, a bírók csak nekik fújnak, és talán még kapujuk sincs, ahová egy általunk akár vaktába is elrúgott kóbor labda esetleg, véletlenül begurulhatna. Ez egy olyan játék, amiben mi nem tudunk gólt rúgni, csak kapni. De azt számolatlanul.

OV azt hitte, hogyha csökkenti az államadósságot, ha deklarálja a lényegében visszafizethetetlen hitelek szolgai törlesztését, akkor majd lazítanak a pórázon, akkor majd a globalisták elismerik az eredményeinket. De ezt hinni nagyon nagy tévedés volt. Jó példa erre az államosított magánnyugdíjkassza és az abból néhány százalékkal csökkentett államadósság története. Gondolom, még sokan emlékeznek azokra a tévéfelvételekre, amiken néhány hónapja a miniszterelnök diadalittasan jelentette be a parlamentben, hogy „a kormány az államadósságot a GDP-hez mért 80 százalék fölötti tartományból 73 százalékra csökkentette.”

Ez egészen pontosan addig volt igaz, amíg a globalisták a forint-euró árfolyamot egy laza kézmozdulattal nem vitték 300 forint fölé, aminek hatására a GDP-arányos államadósság mára kapásból 82 százalékra hízott. A 3000 milliárd forintos magánynyugdíj vagyon pedig úgy ahogy volt, lényegében eltűnt a nagy semmibe.

Miközben a magyar társadalom szinte minden rétege lenullázódik a teljesen felesleges államadósság elleni harcban, ami ráadásul világviszonylatban szinte elenyésző összegű, aközben az Atlanti-óceán másik felén, az Egyesült Államokban az államadósság a múlt hónap elején meghaladta a 15 ezer milliárd dollárt, és a követelés egyre nő, egyetlen nap alatt közel 56 milliárd dollárral. Hogy érzékelni lehessen az összeg nagyságát, ez az USA GDP-jének 99 százaléka, annyi bankjegy, amiből újra fel lehetne építeni a Világkereskedelmi központ New York-i ikertornyait.

Az Egyesült Államok ma ott tart, hogy az adósságnagyság november 23-án elérte az ország törvényben meghatározott adósságplafonját, ami alapesetben azt jelenti, hogy az amerikai kormány nem bocsáthat ki állampapírokat, vagyis nem tudja kielégíteni rövid távú finanszírozási igényét. Sőt, akár az is előfordulhatna, hogy a kormány nem képes kifizetni számláit, azaz az államcsőd egész közel kerül. De ez arrafelé nem nagyon aggaszt senkit sem, egészen egyszerűen azért, mert ha elérik a plafont, akkor a Kongresszus megszavazza annak az emelését.

És kész. Kicsit alkudoznak egymással a demokraták és a republikánusok, aztán megoldják a kérdést. Az USA 1962 óta eddig 76-szor módosított a limiten, legutóbb ez év szeptember 8-án. Akkor az amerikai képviselők abban maradtak, hogy november 23-ig egy kongresszusi bizottságban kidolgozzák a költségvetési hiány csökkentésének módját. Azonban ez a cél a kitűzött dátumig nem valósult meg, mert a küldöttek nem tudtak megállapodni a módszerekben.

Ha hasonló eset nálunk történik meg, akkor vajon mi lett volna a pénzvilág reakciója?

Azt hiszem, ez nem is lehet kérdés. Újabb leminősítés, a forint a mélységekben, és mindenhonnan súlyosan elmarasztaló figyelmeztetések. Ezzel szemben az amerikai események után az S&P és a Moody’s azt jelezte: nem fog azonnali hitelminősítői lépést foganatosítani a bizottsági kudarc miatt, mivel „a fejlemény nem befolyásolja sem az Egyesült Államok adósosztályzatait, sem azok kilátását.”

Ha pedig még jobban szétnézünk a világban államadósság témakörben, akkor nem csak azt látjuk, hogy az USA GDP-arányos államadósság-rátája mára elkerülte a 100 százalékot, hanem azt is, hogy Japán GDP-arányos államadósság-rátája 229 százalék, Írországé 114 százalék, Franciaországé 85,7 százalék, Németországé pedig 83 százalék. Az uniós átlag 82,5, az euróövezet átlaga 88 százalék. És ne feledjük azt sem, hogy Románia államadósság-rátája mindössze 31 százalék, de ennek ellenére a hét elején a ”független”hitelminősítők mégis a bóvliba sorolták az országot.

Mint látható az államadósság kérdése lényegében semmit sem határoz meg. Pontosabban csak ott, azokban az országokban lényeges, ahol a globalisták még több pénzt akarnak kisajtolni az emberekből. Az egész minősítősdi csak arra jó, hogy terrorizálni lehessen vele a rabszolga-országokat, hogy erre hivatkozva fillérekért fel lehessen vásárolni az egyes nemzeti vagyonokat, hogy minél több nemzetet lehessen kamatrabszolga sorba taszítani. És legfőképp, hogy hosszabb távon a válság megoldására hivatkozva, minél több országot és embert lehessen egy központi hatalom alá terelni.

Nem kétséges, új világrend épül, és a következő hónapokban dől el, hogy hosszabb távon kire, milyen szerep jut. A mi kilátásaink azért valljuk meg, nem túl biztatóak, mert úgy, ahogy eddig, úgy ezután is csak a rabszolga szerepét akarják ránk osztani ennek a mocskos kis színjátéknak a rendezői.

Az igazi kérdés így az, hogy van-e más választásunk? Egyátalán lehet-e választásunk? És legfőképp: ha lehet, akkor vajon mi az?