A magyar Mándéla újra a hírekben

Több hónapnyi csend után tegnap újra feltűnt a hírekben Kolompár Orbán, a kétezres évek magyar politikai világának cigányikonja, aki egyre valószínűbb, hogy a közéleti krónikák sötét lapjai után a börtönnaplókba is beírja majd a nevét. Bár mondjuk, ez utóbbira kicsit még várni kell, mert az előzetes várakozásokkal ellentétben tegnap a Kecskeméti Városi Bíróság mégsem hirdetett ítélet a vele szemben folyó büntetőperben.

Mint az gondolom sokak által ismert, Kolompárt az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökeként elkövetett jelentős értékű sikkasztással és számviteli fegyelem megsértése bűntettével, valamint jogosulatlan gazdasági előny szerzésével vádolják.

Az ügyészek egyebek mellett azt róják fel neki, hogy a vezetésével működő kiskunmajsai cigány érdekképviseleti szervezet az Országos Foglalkoztatási Közalapítványtól a roma munkaerő-piaci szolgáltatóhálózat kialakítására elnyert, 13 millió forintos támogatás egy részének elköltését valótlan tartalmú számlákkal igazolta.

Mint látható a vádak egyébként röhejesek, hisz valószínűleg ennél nagyságrendekkel több pénz tűnt el abban az időszakban, pontosabban abban az időszakban is a teljesen értelmetlen és hasztalan cigányfelzárkóztatás című program keretében. Szóval a jelenlegi vádak csak a felszínt kapargatják, de Kolompár már ezt is súlyos, a személye elleni támadásnak éli meg, vagy legalábbis úgy tesz, mintha ez így lenne.

A tárgyalás után az újságíróknak nyilatkozva valamennyi vádpontban ártatlannak vallotta magát, sőt az eljárást is koncepciósnak minősítette, majd felöltötte a mártír jelmezt és szemrebbenés nélkül belemondta a mikrofonokba: „Osztozom az emberi jogi küzdelmek meggyilkolt vagy bebörtönzött mártírjainak sorsában. Martin Luther Kinget, Mahatma Gandhit vagy Nelson Mandelát más-más módszerekkel ugyan, de szintén a politika készítette ki.”

És nem szakadt le az ég, bár mondjuk az simán elfordulhat, hogy az érintettek elkezdtek forogni a sírjukban, és Mandela is lehet hogy félrenyelt.

Mahatma Gandhi ügyvéd volt, Martin Luther King lelkész, Nelson Mandela pedig szintén ügyvéd, aki ráadásul a Madiba királyi dinasztia sarja. Ehhez képest Kolompár Orbán? Simán csak egy tolvaj, de az arcán a bőr vastagsága a rinocéroszéval vetekszik.

Persze Kolompár védekezésében nincs semmi meglepő, hisz manapság mindenki, aki az előző kormány idején a lehető legpofátlanabb módon lopta a közpénzt, politikai üldözöttnek akarja beállítani magát. Mondjuk, azért az érdekelne, hogy ki tanácsolta Kolompárnak, hogy Gandhihoz, vagy Mandelához hasonlítsa magát, mert az elvtársak kirakatcigányáról, azért az nehezen képzelhető el, hogy ismeri az általa oly bőszen emlegetett személyek tényleges munkásságát.

„Csak akkor beszélj, ha a csendnél értelmesebbet tudsz mondani.” – mondta Gandhi egykoron. Nagy igazság, de ha Kolompár ezt betartaná, örök némaságra lenne ítélve.

5 kommentek:

Névtelen írta...

Kolompár Orbán a 2010 tavaszi parlamenti választáson az ózdi körzetben indult.
Közvetlen tanúja voltam annak, ahogyan cigányokat toborzott és fizetett meg szavazásra.
Urnabontáskor azt tapasztaltuk, hogy a beidomított és megfizetett cigányok körzeteiben alig akadt Kolompár-szavazat, miközben jellegzetesen cigányok által töltött szavazólapokon a Fidesz volt beikszelve.
Kedves cikkíró, Kolompár Orbán a fidesz-uralom alatt soha nem fog sittre kerülni.

Márton Ferenc

Névtelen írta...

Ki tanácsolja a cigányoknak, hogy mit hazudjanak?
A zsidók.
Nézz csak utána a TASZ-nak vagy Derdáknak.

MF

casablanka írta...

Tegnap néztem a TV híradót, szegény Vikike által " börtönnel kilátásba helyezett, fenyegetett" kormány tisztviselők egymásután libasorba jöttek elő bűn cselekmények hiánya, vagy 3o évre titkosítás okán. Ennyit a "nagy elszámoltatásról. Magyarán felmentették őket.Viktorunk vagy nem gondolt arra, hogy az ő kezükben is van adu, vagy pedig az egész színjátszás nekünk szólt. A cigány vezetőkkel is ugyanez lesz a helyzet,mert őket meg a liberális bibsi bagázs szabadította ránk, mint "megélhetési bűnözőket", amit pedig ők mondanak az a nagy forradalmárnak szentírás! Ameddig a cigány bűnözők rajtunk élősködhetnek, kirabolhatnak, addig az "urak" nyugodtan halászhatnak a zavarosban!

Névtelen írta...

kolompár Orbánnak az az egy bűne, hogy cigány és védi a becsületes roma társadalmat, béke díjat kaphatna.

Névtelen írta...

Tedd össze, megvilágosodik agyad! Kolompár Orbán Viktor!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló