Így azért könnyű azt mondani, hogy lesz@rom, hogy van-e válság, vagy nincs

Nem hiszem, hogy túl sok olyan vállalkozás lenne ebben az országban, ahol egyátalán nem érzik meg a gazdasági válság hatásait. Nem hiszem, hogy túl sok olyan vállalkozás van ebben az országban, akik az elmúlt időszakban nagyjából 600 százalékkal növelték a bevételüket. Azt meg pláne nem hiszem, hogy akiknek ez sikerült, azok az átlag, halandó emberek közé tartoznak. Tegyük hozzá mindjárt, hogy sajnos.

Azonban vannak olyanok is, akiknek nem okoz gondot az elmúlt hónapok gazdasági mélyrepülése, akik egyátalán nem érzik a szűkülő piaci lehetőségeket.

Ez természetesen normál esetben inkább örömre kéne, hogy okot adjon, mintsem károgásra, de abban az esetben, amikor valaki ezt úgy éri el, hogy valószínűleg erősen lejt a pálya, hogy talán nem egyenlőek a versenytársakkal a feltételek, akkor azért az ártatlan szemlélődőben felmerül a gyanakvás: azért így jutni előre, finoman szólva sem túl tisztességes.

Mondjuk, most sokan mondhatnák azt, hogy a nem tisztességes és a nem jogszerű, nem ugyanaz. És akik ezt feszegetik, azoknak lényegében igazuk van. De ettől függetlenül, ez akkor sem korrekt. Persze lehet, hogy ez naivitás, de akkor sem. Főleg, ha annyira kilóg a lóláb, mint a legutóbbi FGSZ Földgázszállító Zrt által kiírt tender kapcsán.

Talán sokak által ismert, hogy az FGSZ alapvetően a Mol tulajdonában áll, de az idén a magyar állam is kisebbségi tulajdonrészt vásárolt a cégben. Így ezért, valamint a gázszállítási tevékenység kizárólagossága alapján az FGSZ-nek a közbeszerzési törvény szerint kell a beszerzéseit elvégeznie.

Ennek megfelelően az FGSZ szeptember közepén közzé is tette a pályázati felhívását, melyben fegyveres biztonsági őrség szolgáltatás beszerzésére várta az ajánlatokat. A kiírás nem volt túl bonyolult, mondhatnám nem támasztott nagy követelményeket a jelentkezők elé, mivel a cég a pályázóktól „legalább tíz darab 9 mm-s pisztolyt, legalább 3 darab könnyfakasztó sprayt és minimum három rendőrbotot” várt el felszereltség gyanánt.

Érdekes módon, vagy akár nevezhetnénk meglepőnek is, a nagyságrendileg 120 millió forintos pályázatra egy, azaz 1 darab cég jelentkezett, aki természetesen meg is nyerte a három évre szóló munkát. A győztes a Civil Biztonsági Szolgálat lett, ami mint köztudott, Pintér Sándor korábbi cége, amit a 2010-es parlamenti választások előtt adott el, vélhetően közelgő belügyminiszteri kinevezése miatt.

Miután a múlt pénteken közbeszerzési hirdetményben megjelent a döntés és kiderült az eredmény, néhány újságíró megkérdezte az FGSZ-t, hogy ugyan már miért nem indítottak új eljárást a versenyhelyzet hiánya miatt, amire azt válaszolták, hogy „mivel az ajánlat mind a közbeszerzési törvény által támasztott követelményeknek, mind az ajánlatkérő elvárásainak is megfelelt, így nem merült - nem merülhetett - fel az eljárás eredménytelensége, azaz új eljárás kiírásának a szükségessége”.

Végül is igazuk van, úgy ahogy az volt akkor is, amikor legutóbb, még júliusban az a Pajzs 07 Biztonságvédelmi és Magánnyomozó Zrt nevű cég nyerte el a gázszállító létesítményeinek védelmére szóló, 350 millió forintos megbízást, amelynek tulajdonosa teljesen véletlen módon a CBSZ. Azon a pályázaton ugyan voltak más jelentkezők is, de ez nem okozott gondot, mivel a közbeszerzési dokumentumokból kiderült, hogy a legolcsóbb pályázó ajánlatát azért nyilvánították érvénytelenné, mert „az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt”. Az FGSZ az akkori esetről csak annyit közölt, hogy a közbeszerzési törvény előírásainak megfelelően állapították meg, hogy „kirívóan alacsony” ajánlatról van szó.

És jogilag ezzel is rendben van minden, hisz a közbeszerzési törvény 86. szakaszában valóban szerepel ilyen jogi formula.

De hasonlóan és persze teljesen jogszerűen zajlott le Magyar Villamos Művek (MVM) közbeszerzése is, ahol zárt, meghívásos pályázaton, három cégből választották ki a győztest, természetesen a Civil Biztonsági Szolgálatot. De megemlíthetnénk még a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) kiírását is, ahol szintén a CBSZ nyert úgy, hogy a négy nappal a megkötése után máris módosították a szerződést. A biztonsági cég, ugyanazt a munkát elvállalta előbb közel 2,8 millió, majd kevesebb, mint hétszázezer forintért is. Két hónap múltán aztán már megint a magasabb díj került számlázásra.

És ha már itt, a példáknál tartunk, érdemes még megemlíteni a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt (BGYH) történetét, ahol szintén Pintér ex-cége nyert úgy, hogy három, a győztesnél olcsóbb ajánlatot tevő céget is kizártak a félmilliárd értékű vagyonvédelmi megbízásból. A fürdővállalat szerint a három olcsóbb cég azért nem felelt meg, mert nem tudtak magyarázatot adni a „kirívóan olcsó” ajánlatukra, de állítják, az összességében legelőnyösebb ajánlatot fogadták el. Így végül a korábban 512 millió forintra becsült munkára a BGYH 553 millió forintért kötött szerződést a CBSZ-szel és partnerével.

De a fentiekhez hasonlóan érdekes történet az egyik legnagyobb állami cég, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) esete is, ahol meghirdetett vagyonvédelmi megbízást gondolom mondanom sem kell, hogy szintén a CBSZ és partnerei nyerték el. A felhívásra öt ajánlat érkezett, amiből az MNV a legdrágábbat választotta ki. A legalacsonyabb havi 61,8 millió forintról szólt, de a CBSZ 97,7 millióval nyert, azaz közel 36 millióval többel, mint a legolcsóbb ajánlat.

És hogy a végére is maradjon valami igazán szép, ugorjunk vissza a legfrissebb történetre, az FGSZ-ügyre és tegyünk fel egy egészen egyszerű kérdést: Vajon ki látta el eddig a gázszállító cég őrzését?

A válasz a fentiekből kiindulva talán nem is meglepő: A HM EI Zrt, azaz a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és vagyonkezelő Zrt. Igen, egy állami tulajdonú társaság.

Ugye nehezen elképzelhető, hogy annál, hogy az állam egyik zsebéből átrakja a pénzt a másikba, van olcsóbb megoldás?

Így megy ez.

Így azért könnyen lehet azt mondani, hogy lesz@rom, hogy van-e válság, vagy nincs.

2 kommentek:

Névtelen írta...

Csak a főnök csodálatos karrierjét magyarázná, okolná meg, valaki! Nem akadt intelligensebb, okosabb pofa, egész testületben? Inkább szempont a megbízhatóan uszítható kutyahűség! Ebben az esetben ránézésre is megfelelő! Szó nélkül lelő!

Névtelen írta...

Elnezest a helyesiräsert,de nem magyarok vagyunk.
Miert hadjuk,hogy a bankok toboljanak?

NEKÜNK A LEG KEDVEZÖBB MINDEN BRUTÄLIS KILAKOLTATÄS.
Miert?
Mert amikor eljön a harc ideje,senki se sirasa a kosokat Jezus baljän,
MIKOR LEVÄGATNAK.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló