Ugye nem?

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem valahogy mostanság egyre inkább az az érzésem, hogy a narancsos kormányzaton kezd eluralkodni a káosz. Eddig azért az volt a látszat, hogy nagyjából tudják, merre menjenek, hogy az egyes döntések következményeiről a háttérben komoly előkészítő munka, számítások és modellezések zajlanak. Eddig az emberek jórésze - köztük én is - ha nem is értett egyet a kabinet intézkedéseivel, de azt nem nagyon vitatta, hogy a döntéshozók, hogy akiknek kell, azok értik a folyamatok lényegét, azok tudják, hogy miként működik az átlagember számára mára már lényegében áttekinthetetlen gazdasági és pénzügyi világ.

Ezért eddig a kérdés soha nem a történések lényege, a meglévő alapállapot, a világ működésének mikéntje, hanem az arra adandó kormányzati válaszok körül forgott. Ebből adódóan aztán eddig nagyon kevesen gondoltak arra, hogy ez a valóságban esetleg nem így van, hogy a mai kormányzatnak talán már az is gondot okoz, hogy egyátalán megértse, mi folyik a világban. Azt pedig szerintem pláne nagyon kevesen tudták elképzelni szimpátia ide, unszimpátia oda, hogy még maga OV sincs nagyon tisztában azzal, hogy mit, hol, miért.

Pedig jelenleg sajnos úgy néz ki, hogy ez a helyzet.

Múlt pénteken a miniszterelnök és Matolcsy egy háromórás megbeszélését tartott tizenegy magyar, de talán az igazsághoz jobban közelít, ha azt mondjuk inkább, hogy magyarországi közgazdásszal a kialakult gazdasági helyzetről és a hogyan továbbról. A tanácskozáson ugyanis kivétel nélkül liberált pénzemberek vettek részt, akik egyöntetűen azt javasolták, hogy a kormány állapodjon meg az IMF-fel és a bankokkal, valamint egyezzen ki a Bankszövetséggel. Persze az jó kérdés, hogy vajon OV miből gondolta, hogy a résztvevők a teljes feladáson kívül, majd más javaslatot is tesznek, hisz Csaba Lászlótól, Barcza Györgytől, a K&H Bank vezetőelemzőjétől, Bod Péter Ákostól, vagy Auth Henriktől azt elvárni, hogy kizárólag csak a nemzeti érdekeket vegyék figyelembe, azért nem kis naivitás.

De ebben a pillanatban nem is ez a lényeg, nem az, hogy ők milyen lépéseket javasoltak, hisz abban nincs semmi meglepő, sokkal inkább megdöbbentő az a hangulatjelentés, ami a találkozó után nyilvánosságot látott: „A kormányfő nagyon érdeklődő volt, meg akart érteni különféle dolgokat, mint például azt, hogyan működnek a hitelminősítők, milyen csatornákon és időtávon hat a jegybanki kamatpolitika. Kérdezett a spekulációról és a banki dolgokról. Orbán Viktor és Matolcsy György meg akarták érteni a helyzetet, azt, hogy miért büntetnek minket ennyire a piacok” számolt be az elhangzottakról az egyik név nélkül nyilatkozó részvevő. [az eredeti hírért katt a linkre]

Gondolom, most azért sokakban felmerül a kérdés: Most akarják megérteni, hogy hogy működik a világ? Eddig mégis mi a francot csináltak?
[a Polgári Programért katt a fotóra]

Ugye nem az a helyzet, hogy a mai magyar kormány ahelyett, hogy a háttérben koncepciók tucatjait dolgozná ki a várható eshetőségekre, ilyen-olyan ötletrohamoktól vezérelve hozz döntéseket? Ugye nem az a helyzet, hogy nincs stratégia, hogy az egész gazdasági szabadságharcnak nevezett valami nem több, mint egy jól hangzó politikai szlogen, ami mögött nincs sem gazdasági számítás, sem hatástanulmányok sora?

Ugye az csak valami durva félreértés, hogy Magyarország kormányfője és gazdasági minisztere a hónapok óta tomboló gazdasági válság közepén azt akarja megérteni, hogy hogy működnek a hitelminősítők, hogy milyen következményei vannak jegybanki kamatpolitikának?

Ugye ennyire nem vagytok dilettáns hülyék?

Ugye nem?

5 kommentek:

liverpool írta...

Nem gondolom, hogy eleve elbaltázott volt a gondolat a gazdasági szabadságharcról, csak azt nem lehet úgy megvívni, hogy vívogatunk is egy picit, meg nem is.Vagy radikálisan, bumm bele, vagy inkább hagyjuk.( persze a bumm- bele sem biztos, hogy győzelmet hoz, mert kicsi az ország és nem független, ráadásul széthúzóak vagyunk. Amíg nem akarja az elsöprő többség a szabadságot, felesleges bármit is tenni.)A kétharmaddal lehetett volna kezdeni valamit, valami komolyat, de ez kimerült olyan baromságokban, mint a polgárőrök üldözése, az egykulcsos adó - amely szintén nem rossz gondolat, de nem most és itt, hanem egy felpörgő gazdaságban, rövidtávon-, a médiatörvény, ami szintén nem egy rossz gondolat, de...áhh, amit csinálnak, azt szarul, lassan, korruptan - mint ahogy eddig mind-, nem is lehet más a véfe, mint bukta.

casablanka írta...

Nem olyan hülyék ezek mint ahogy mutatták! Kiszolgáltatni a hazát, ez a lényeg, de ha mindjárt ezzel kezdik nincs meg a többségi választó. Széthúzunk? Egyáltalán mit lehet kezdeni, egy 60 évig lebutított társadalommal? Az utolsó 20 évben már "roncstársadalommá" züllesztett emberekkel, akik rettegve élik meg minden napjaikat.

Névtelen írta...

Azert jo hogy megbukik a Fidesz,mert ök azt a zsido taktikät alkalmaztäk,hogy veletek vannak,közben merget kevernek az italotokba.
Globalista ciongyerekek legyetek mär annyira tökösek,hogy szemtöl szembe älljatok fel.
Nektek totäl vegetek vilägszerte.

Névtelen írta...

Szabó Dezsőt olvasva rájöttem, hogy nincs új a Nap alatt, mikor erre a gyöngyszemre ráleltem.
Minden téren igyekeznek az informáló, ügyeket elosztó, híreket adó helyeket elfoglalni, hogy nemes összjátékban minden intézmény erejével szolgálhassák érdekeiket.
Az egyikük egységpárti gerelyt dob, másikuk, egyesült kereszténypárti kelevézt ráz, harmadikuk radikális buzogányt bozontosít, negyedikük kisgazda tőrt villogtatt stb. A parlamenti kirakatban szörnyű bűzcsatákat vívnak egymás ellen a népbébi elkápráztatására. De az éjszaka hűvös eltűrésében egymás mellett ülve együtt agyalják ki: milyen új nesze semmi fogd meg jól -lal, fizessék ki újból és újból a néppalit. Ezért mondom: Ma minden politikai párt: egyetlenegy párt. Ezért mondom: a magyar megújhodás nem a parlamentből fog kiindulni. Közben azért egymás ellen is, ez az alakulat is, az, az alakulat is : titkos árkokat ásogat a hatalom megszerzésére, az áhított diktátorság elnyerésére.

Névtelen írta...

Magyar polgárság, Ady szerint Ezt kell újrateremteni? Kérdem a prófétától

Hiába, Magyarországon a polgárságot is úgy kell kinevezni, mint ezer fundamentumtalan kulturális intézményt: nincs polgárságunk. Ez az ország penészes, feudális, tarthatatlan romlottságát talán legjobban polgárságának szörnyű, silány gyávasága mutatja. Egy zagyva, kevés polgárság, amelynek élelmesei sietnek felkapaszkodni az uralkodó osztály pódiumára. Mely a polgári címet szégyelli.
Büszke polgársága csak olyan társadalmaknak van, hol a polgárság forradalmat csinált, s véres kézzel dobálta ki kastélyaik ablakán elnyomóit. A magyar polgárság csinált talpnyalást, üzletet, kalábriászt, (=hazárdjáték) de forradalmat soha, s ezért

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló