A mártír, a spanok és a gyerek

Akárhogy is nézzük, ez tökéletesen megkomponált előadás volt. Látszott, hogy a színész nagyon készült a szerepre. Látszott, hogy a performansz minden percét előre eltervezte a pulpitusra való fellépéstől egészen a végső lelépésig. Az eleje és a vége között pedig ott volt az előre bemagolt beszéd, aminek az előadásmódját és a fordulatait, ha a pojácaság oktatási anyag lenne, az iskolákban kellene tanítani.

Elcsukló, remegő hang, néha szinte sírásra görbülő száj, aztán hirtelen harag, fenyegetés és fölényeskedés. Majd a végén, a szavazáskor a teátrális kivonulás. Az egész egyszerre röhejes és szánalmas. Olyan igazi gyurcsányos. A főhős, bár néha úgy tűnt, hogy kissé megijesztette a szerep, azért beleadott mindent, mindent, ami a sajátja, mindent, amitől egy jóérzésű ember egyszerűen elokádja magát.



[Gyurcsány felszólalása 8:00-tól]


A kivonulással és a szavazás eredményének kihirdetésével azonban még nem ért véget a nagy szappanopera aktuális része, hisz ahogy azt már az elmúlt években megszokhattuk, egy ilyen fontos epizód kapcsán a felvilágosult demokraták nyíltszíni ajvékolása finálé gyanánt még mindenképpen várható volt.

És nem is kellett csalatkoznunk most sem.

Tegnap már meg is jelent a magukat természetesen független értelmiségieknek nevező megélhetési rettegők „El a kezekkel Gyurcsánytól” című közleménye:

„A demokrácia kiüresített díszletei között ma új önkényuralom épül, a magyar társadalom megint a félelemmel ismerkedik. Úgy tűnik, a hatalom birtokosai bármit megtehetnek. Kényük-kedvük szerint hozhatják a törvényeket; maguk alá gyűrhetik a sajtót, csorbíthatják a jogainkat, elkobozhatják a tulajdonunkat, elvehetik még a szabadságunkat is. Börtönbe csukhatnak bárkit – mindenekelőtt politikai ellenfeleiket.

Gyurcsány Ferenc ellen koncepciós eljárás folyik. A vád koholt, a büntetőeljárás nem az igazságot, hanem a hatalmat szolgálja. Ilyen eljárásra a Rákosi-korszak és az ötvenhatos forradalmat követő megtorlás óta nem került sor. Az utolsó perbe fogott magyar kormányfő Nagy Imre volt.”

Az egész álszent parlamenti színjátéktól egy pillanatra eltekintve, azért van abban valami erősen gyomorforgató, amikor ávós fattyak és régi MSZMP-és elvtársak hirtelen erkölcsi magasságokba emelkedve beszélnek koholt vádakról, koncepciós perről és megtorlásról. Amikor az elmúlt évtizedek hazaáruló liberálisai aggódnak a sajtószabadságért, a jogállamért.

Persze most sokan mondhatnák, hogy miért lepődök meg, miért háborodok fel még mindig ezen, amikor ez a műsor megy már hosszú, hosszú évek óta. Igen, ez így van. De akkor is. Emellett a gátlástalanság és pofátlanság mellett akárhányszor is szembesült már vele az ember egyszerűen nem lehet szótlanul elmenni. És nem lehet elégszer feltenni a kérdést sem: vajon mikor fog végre eltűnni az a mocsok a magyar közéletből, amit Bauer Tamás, Debreczeni József, Tamás Gáspár Miklós, Radnóti Sándor, Mécs Imre, Vásárhelyi Mária, Ungváry Rudolf, Heller Ágnes, Halmai Gábor, Ferge Zsuzsa, Demszky Gábor, Gréczy Zsolt, Vágó István, Kuncze Gábor, Szabó Zoltán, Vörös T. Károly és a többi ”értelmiségi” aláíró neve fémjelez?
[a közlemény szövegéért és a teljes aláírói listáért katt IDE]


Hányszor kell még szembesülnünk azzal, hogy ezek még mindig itt vannak, hogy ezek még mindig valamilyen szinten tényezők, hogy ezek még mindig azt gondolják, hogy egyedül csak is ők az ész, az értelem, az igazság és persze a magyar demokrácia letéteményesei?

De haladjunk tovább, mert miközben a rettegők világgá kürtölték bánatukat, aközben Ferenc sem tétlenkedett a Szemlőhegy utcában és közkinccsé tette az eset kapcsán íródott legfrissebb bejegyzését a fészbúkon: „A család, az összes gyerek az ATV adását nézte. Fontos volt nekik. Tamás, amikor hazaértem azt mondta: jó arc vagy Papa. De nincs sok spanod a Parlamentben, tette hozzá. Tényleg nincs sok. Így történt…” [a bejegyzésért katt a linkre]

Mondjuk, azért az érdekelne, hogy ha már ez a Tamás gyerek rájött arra, hogy az öregének nincs sok spanja a parlamentben, akkor vajon elgondolkodott-e már azon, hogy ez miért van így? Vajon elgondolkodott-e már azon, hogy Ferenc „papa” miért örvend általános közutálatnak, hogy miért van az, hogyha valaki az utcán kiejti a Gyurcsány nevet, akkor a többségnek azonnal a hazugság, a gátlástalanság, a képmutatás és a hazaárulás fogalmak jutnak az eszébe? És vajon Tamás észrevette-e már, hogy akik általában apu mellé állnak, azokról hasonlóképpen vélekedik a magyar társadalom nagy része?

A történtek kapcsán az embernek azt hiszem, önkéntelenül is Alföldi Géza sorai jutnak eszébe: „Egyszer mindenért felelni kell, egyszer minden számadásra kerül, mert él még bennünk a törhetetlen hit, hogy nem mindég a szemét marad felül”.

… hogy nem mindég a szemét marad felül.

5 kommentek:

liverpool írta...

Koncepciós per? Sukoró miatt még mindig csak a Budaházy ül.

Tenkes írta...

Gyurcsányt nem kell sajnálni. Szépen kimossák majd. Kajmán megbízói Orbánt is csicskáztatják. Ez színjáték a kiábrándult fideszeseknek. A Jobbik nincs hatalmon. Vona indulatos igazságbeszédeiből arra lehet következtetni, hogy Fletó egy kancigánnyal kerülne egy zárkába. Mire hatalomra jutna a párt, tönkre fogja tenni a pártot egy-két ottani kajmán megbízott, mint ahogy a Miép-et is.
Gyurcsánynak nincs joga ügyvédhez, csak a büntetéshez. 2006-ban a jogosan lázadó tömegre lövetett. A tiltakozókat sem védte senki. A Fidesz meg be volt szarva.

Herne írta...

Ennél undorítóbb gazembert szerintem még nem produkált a modern kori történelem. Pontosítok: gazemberi kört. El a kezekkel Gyurcsánytól - miért is? Inkább a Gyurcsány-féléknek el a kezekkel az országtól!

Persze ez is csak színjáték. Kicsit megrángatják, hogy a vakok egyik tábora újra bízzon a Fideszben, a másik tábora pedig megsajnálja Gyurcsányt és támogatója legyen. És ím, meg is kaptuk az Orbán és Gyurcsány által közösen eltervezett 2014-es választási küzdelmet. Az elszámoltató Orbán a mártír Gyurcsány ellen. Hisz bármelyikük nyer, uraiknak megfelel. A széthullott MSZP-re most ismét rávilágít majd a reflektorfény, és mivel a negatív reklám is reklám, meg is fognak erősödni. Éppen ez a terv. Túl erősek vagyunk már, félnek tőlünk.

Ha a legkisebb esélye is lenne annak, hogy Gyurcsányt elítélik, már rég felhúzta volna a nyúlcipőt, és a Jordán partján süttetné a hasát Tamásostul.

casablanka írta...

Az igazi mártir Budaházy György. Kérdezem ha Budaházy, Fletó és bandája orra alá tört borsot, mit keres még a nagyember kormányzása alatt is a börtönben ?Az a gyanum, Vikike "se lenyelni, se kiköpni " nem tudja már Budaházyt. Fletóval és a haverjaival történő "elszámoltatás" pedig smafu.

casablanka írta...

Meg kell nézni, kik azok a "jótét lelkek" akik aláírásukkal tiltakoztak Fletó un. "koncepciós" perének lefolytatása ellen. Na,ezeknek köszönhető javarészt, hogy 20 év alatt idejutott az ország. Javaslom olvassuk el 2x3x alaposan a névsort. Megéri! Sok minden "világossá" válik!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló