Valami gyanús ketyegés hallatszik

A múlt szombaton, április másodikán minden német újság címoldalán olvasható volt a lenti hírügynökségi jelentés. Semmi újdonság nincs benne, csak összefoglalja, amit már úgyis mindenki tud. Hiszen mindnyájan rég megkaptuk a hivatalos értesítést a nyugdíjbiztosítótól, hogy 67 évesen mehetünk csak nyugdíjba. Amire persze a munkaadók nincsenek fölkészülve: nincs elég olyan állás, amelyet ilyen hajlott korú emberek is el tudnának látni. Az is köztudott egy ideje, hogy az 1995-ben Norbert Blüm, akkori munkaügyi- és szociális miniszter által bevezetett kötelező ápolási biztosítás deficites és régóta nem fedezi a ténylegesen előállt költségeket. Megoldásnak még nyoma sincs. Fizetetlen túlórák tömegének az öregápolásban viszont annál több. Persze máshol is. Ez mára már természetes jelenséggé vált minden szakterületen.

"Németország az Európai Unió öregotthona

Sehol másutt nincs több szenior, mint nálunk - Németország az EU öregotthona. A 44,2 éves átlagéletkor a legmagasabb az összes tagállam között. A 65 év felettiek 20,7 %-os aránya a lakosság körében szintén csúcsérték. Ez a trend folytatódni fog, hiszen a születések száma változatlanul alacsony, ráadásul kevesebb ember vándorol be Németországba, mint amennyi kivándorol. Ezért 2050-ig a lakosság száma tíz százalékkal fog csökkenni."




Eddig a hír. Ha még hozzá tesszük, hogy a DAG szakszervezet jelentése szerint a nyugdíjszint Németországban nők esetében 300 (hiszen sokan közülük csak részmunkaidőben dolgoztak, többek közt az akkoriban még teljességgel hiányzó gyermekellátás miatt), férfiaknál 500 euró, amihez képest a hivatalos létminimum 739 euró. Nagyvárosokban viszont ezer eurónál kevesebből képtelen egy ember magát egy hónapig fenntartani, már csak a horribilis lakbérek miatt is. Nem szabad elfelednünk, hogy az országban az emberek 89%-a bérlakásban él. Ezen kívül mindenki a lakásbérleti szerződésében kötelezve van bérlakásának ötévenkénti teljes belső renoválására, ami szintén nem két fillérbe kerül. Főleg idős embereknek, ebből a nyugdíjból, akik ezt a munkát saját maguk már nem tudják elvégezni, mint ahogy azt a fiatalabbak - szintén anyagi okokból - teszik. Bármilyen cég ugyanis, pl. Münchenen belül 160 euró kiszállási díjat számol fel és akkor még nem csinált semmit.

Ez a helyzet a muskátlis ablakok mögött. Ugyanezek a tendenciák pedig rohamléptekkel terjednek hazánk felé is.



Kapcsolódó írásunk: Nyugati nyugdíjas nyomora

8 kommentek:

cila57 írta...

Hadd ne sajnáljam őket!

Egy magyar ismerősöm családjával bérelt lakásban lakott München mellett 3 évig. Átköltözött Bécsbe a munkája miatt. Eddig a volt bérlemény tulajdonosai 1800,-EUR-t hajtottak be rajtuk, és még bírósággal is fenyegetik őket. Mert ők megtehetik.
Éljen az EU! Illetve élteti őket rendesen, a mi vérünkből!

Radulovic Zsuzsa írta...

Nem is azért írtam, hogy sajnáljuk öket! Ápr. 1-i cikkem miatt viszont némelyek lebarmoltak, mert szerintük én bárki - ez esetben az öregek - halálát kívántam. Pedig csak utaltam arra, hogy ha ez így megy tovább a demográfia alakulásával, akkor nagy katasztrófáknak néz elébe Németország. Az pedig világos, hogy ök a pénzt, ami a saját katasztrófáik megoldásához szükséges, hogyan teremtik elö: ahogy eddig is mindig tették. Mindnyájan, akik tanultunk az iskolában történelmet, tudjuk, hogyan.

eSzeL írta...

Azér' magyar ország korfája se kutya : http://termtud.akg.hu/okt/10/2/103.htm !
Pláne ha összevetjük AZ etnikum korfájával : http://iamstudent.blog.hu/2009/05/15/magyar_korfa_cigany_korfa_1 . Hiába no, ahol a lélek szolgálja a testet, ott mindenhol ez van. Ha választani kell a mosogatógép és a gyerek között, naná, hogy mosogatógép kell!

Radulovic Zsuzsa írta...

És önmagában még az se lenne baj, ha csökkenne a világ lakossága. Söt!
A baj ott van, hogy a gyerekeket "valamiért" szülik. A gyerekeknek tényleg nem sok jövöjük van egy olyan társadalombamn, ahol az oktatást tönkre teszik, ahol nincs munkahely az iskolából kikerülöknek, ahol a mi és elmúlt generációk által okozott környezeti szennyezödésekbe nekik kell belepusztulniuk és ez még nem elég: az öregek 120 évig akarnak élni, ebböl 40 évet ápolásra fognak szorulni és ezt is a mindenkori fiatalság kell, hogy megfizesse. Ez egy élet??? Mi ez, ha nem elvakult egoizmus???

Herne írta...

Ami most hirtelen leginkább kiakasztott, az az, hogy miért a bevándorlóktól várják a helyzet javulását? Miért nem a saját népük számára teremtenek olyan körülményeket, hogy azok képesek legyenek gyermekvállalásra? Most már hivatalossá vált, hogy az európai és amerikai társadalom fenntartása a bevándorláson alapszik, vagy mi?

A nyugdíjjal kapcsolatban nincsenek illúzióim. Elég egy pillantást vetni a lassacskán felnövő, első igazi rendszerváltás utáni generációra. Ezektől ugyan nem számíthatunk semmire sem, ha eljön az idő.
Biztos vagyok benne azonban, hogy mire eljönne az idő, addigra ez a kapitalista trágyadomb összeomlik. Én legalábbis ebben reménykedem, ezirányban látom a jövőmet (na nem forradalom kirobbantásában, mielőtt jönnének a Q7-esek, hanem mint globális méretű eseményre, erre számítok). A jelenlegi rendszerre számítva a legjobb befektetés már csupán annyi, hogy gyorsan lefoglal az ember egy sírhelyet, mielőtt még a tisztességes temetést is ellehetetlenítik.
Minden jel azonban afelé mutat, hogy össze fog omlani a rendszer 10-20 éven belül, és akkor még sokat mondtam. A nyugdíjak kérdése is jól példázza ezt. Túlcsordul a bili, el fog szakadni a cérna. Az emberek nem fogják ezt elviselni, eltűrni. A mi birka népünk igen, de remélhetőleg a jó példákat látva hamar csatlakozunk majd a megújító, vagy mondjuk úgy: reform-folyamatokhoz.

Ezt az összeomlást meggátolni csak úgy lehetne, ha a bevándorlók markológéppel történő belapátolása helyett lezárnák a határokat, és létrehoznának legalább egy minimálisan jóléti államot a saját népüknek. Nem lenne nehéz, csak kicsit kevesebbet kellene költeni önmagukra, és többet a népre. Meg persze a bevándorlók segélyezésének megszűnése sem elhanyagolható többletbevételt jelentene. Ezzel még egy ideig sikerülne elaltatni az emberek figyelmét. De ehhez szemmel láthatóan egyik nyugati ország vezetőjének sem fűlik a foga. Ezzel pedig a saját sírjukat ássák meg. Nincs messze az idő, amikor az embereknél betelik a pohár. És egy német, egy angol, egy francia, egy olasz, ezek nem ám olyan birkatűrésűek, mint mi. Ők nem a nyomorhoz szoktak.

Radulovic Zsuzsa írta...

Azon kívül, hogy a bevándorlók közül csak a legkevesebben vannak itt segélyezve - mert munkahely, elegendö jövedelem és fejenkénti 12 m2-es lakóterület igazolása nélkül nem hosszabbítják meg a tartózkodási engedélyüket-, sok minden stimmel. Amerika a bevándorlókra, bevándorlásra alapított ország, jogilag is így van kezdettöl fogva lefektetve, ez egyértelmü. A németek pedig nem végeznek nehéz, vagy koszos munkát és nem szívesen bajlódnak gyerekekkel, a sajátjaikkal sem, úgyhogy ök erre rá vannak kényszerülve.

Az pedig, hogy milyen lesz a következö nemzedék, rajtunk múlik, hisz mi neveljük fel öket. Az élettér is rajtunk múlik, amibe bele születnek. És: ök nem kérték, hogy a világra jöhessenek!

Névtelen írta...

Azt a pénzt amit a "nem születtek feleslegesenekre" pocsékolnak ,a magyar gyerekvállalóknak kell adni !!!Azért mert az a magyar népet illeti meg.Elég legyen a parazita cigány tenyésztésből.Lenyúlták a magánnyugdij pénztárokat,felemelik a nyugdij korhatárt.Inkább az ellopott pénzeket vennék vissza.Ezért nem lesz nyugdij!!!Nemsokan élik meg majd a 65 éves nyugdijkorhatárt,és akik elérik,és nem gyilkolják le ezzek az élősködő férgek, azzok se számithatnak semmi jóra. -(Geier)-

cila57 írta...

T. Herne!

Amit javasolsz, azzal a legmesszebbmenőkig egyetértek.
A bökkenő csak az, nincsen hozzá magyar, de még magyar érzelmű politikai vezetés sem.
Akik Mátyás király halála óta voltak, vannak, azok szinte mind hazaárulók. Tisztelet a kevés, de mindig legyőzött hazafiaknak!
A mi dolgos népünk is kipusztulásra van ítélve.
Nem engedik, hogy jólétben élve szaporodjon.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló