Pörzse Sanyi vs. Krug Emília, avagy meszeljük ki a romák házait? [videó]

A lentebbi felvétel két hete készült a Ma Reggel stúdiójában, ahol Pörzse Sanyi volt a vendég. Sajnos a műsor akkor elkerülte a figyelmemet, de azt gondolom még most sem késő megmutatni, mert az elhangzottak egyrészt ma is aktuálisak, másrészt meg ott volt Krug Emília is…

[KE]: - … soha nem láttam még azt, hogy mondjuk a Jobbik segítene felásni egy kertet, vinne vetőmagot…

[PS]: - … egy pillanat! Emília!

[KE]: - … ami most nagyon nagy divat.

[PS]: - Emília! Emília, most nagyon nagyot téved, és akkor jóindulatú vagyok…

[KE]: - … soha nem hallottam azt, hogy meszeljünk ki, meszeljük ki a romák házait…

[PS]: - Meszeljük ki a romák házait?

[KE]: - Ühüm.

[PS]: - Ühüm… Hát kedves Emília...



.
Olvass tovább »

Viktor, ez már az alja. Megérkeztetek…

Annak idején meg voltam győződve róla, hogy a draskovicsi gárdaegyenruhás törvényt képtelenség lesz majd überelni, hogy azt mind morális, mind jogi szempontból lehetetlen lesz alulmúlni.

Tévedtem. Mindig van lejjebb.

Pintér és OV megcsinálta.

A héten megszületett a méltó folytatása annak az aljas kis színjátéknak, aminek az első fejezetét még Drazsé és Elqró kéz a kézben írta. Gondolom, sokan emlékeznek arra a 2008. szeptemberi törvényre, amely szerint garázdaságnak minősül, ha egy egyenruhát viselő csoport a nyilvánosság előtt felvonul, a csoportvezető parancsára demonstrációt tart, amennyiben ezzel másokban félelmet, megbotránkozást kelt.

Az elvtársak azt hitték, hogyha megpróbálják ellehetetleníteni a Gárda működését, azzal majd egyúttal a cigánykérdés problémáját is megoldják. Azonban ez az elképzelés nem nagyon jött be. De mitől is jött volna?

Attól, hogy a hírhozót lenyilazzák, a hír még igaz marad.

Azonban az igazság már akkor sem érdekelt senkit, legfőképp azokat nem, akik tehettek volna az egyre növekvő cigányterror ellen. Csak az volt a fontos, hogy mit mondanak az álszent jogvédők, csak az számított, hogy mit diktál a felvilágosult európai píszí magatartás.

Múltak a hónapok, de a hétköznapokban semmi nem változott. A cigányok tovább gyilkolászták a védteleneket, a Gárda a törvény kiskapuin átbújva folyamatosan megpróbálta felhívni a figyelmet azokra a tarthatatlan állapotokra, amik az ország súlyosan cigányfertőzött részeit sújtják.

A kormányzati válasz azonban továbbra sem változott. 2009. július 5-én a rendőrség bejelentette, hogy a jövőben intézkedést fog kezdeményezni, ha a gárdisták egyenruhában jelennek meg, illetve ha közterületen vonulnak, mivel ruházatuk másokban félelmet, megbotránkozást, valamint riadalmat kelt. Novemberre pedig megszületett a ruharendelet is.

A gyalázatos törvény értelmében 50 ezer forintra kezdték bírságolni azokat, akik a betiltott Magyar Gárda egyenruháját hordták. Arra a felvetésre pedig, hogyan lehet eldönteni, mely öltözék hasonlít a Magyar Gárda egyenruhájához, Drazsé azt mondta: „aki ha ránéznek, úgy néz ki, mint egy, a Magyar Gárdához tartozó személy, azzal szemben a rendőrnek el kell járnia. És majd ha adott esetben bíróság elé kerül az ügy, kiderül, a rendőr jól döntött-e.”

Tavaly tavasszal azt hittük, hogy ez a rémálom véget ér, hogy onnantól majd a józan ész felül kerekedik a liberált álszentségen, hogy végre eljön az az idő, amikor a kormányzat azok mellé áll, akik építik, akik építeni szeretnék ezt az országot, és nem hagyja magára a fékezhetetlen cigánybűnözőktől szenvedő településeket.

Azonban nem így történt. OV is a cigányok lelki békéjéért kezdett aggódni és a Drazsé által hozott törvényt, nem hogy eltörölte volna, hanem tovább szigorította azt. Így aztán a múlt év nyarától, akik a betiltott Magyar Gárda egyenruháját hordják 150 ezer forintra és 60 nap elzárásra ítélhetők, természetes a nagy nemzeti együttműködés jegyében.

De ami nem jött be Guyrcsánynak, az nem jött be OV-nak sem. A szőnyeg alá söpört problémák nem tűnnek el. A látszatintézkedések nem oldják meg a társadalmi problémákat. És ha nincs kormányzati segítség, akkor az emberek ösztönösen megpróbálnak túlélni úgy, ahogy tudnak. Belekapaszkodva az utolsó fűszálba, összekapaszkodva egymással és azokkal, akik meghallják a segélykiáltásokat. És ha jól belegondolunk ebben igazából nincs is semmi meglepő.

Az élet egyszerűen utat tör magának.

És ez akkor is igaz, ez akkor is így lesz, ha a narancsosok, az elvtársak és a liberáltak sűrű biztatása mellett ez ellen mindent megtesznek. Akkor is, ha a közeljövőben tömkelegével hozzák az ”egyenruhás bűnözés” típusú, abszurdnál abszurdabb törvényeket azokat, amelyek nagyságrendekkel múlják alul a korábbi évek aljas szabályozásait.

Mára eljutottunk oda, hogy azt kimondani, hogy a narancsosok nem hogy nem változtattak az elvtársak által kialakított morálon, hanem inkább szerves folytatásai annak, nem más, mint olcsó kis közhelypuffogtatás, egy evidencia felesleges ismételgetése. Mert a kérdés immár nem az, hogy folytatják-e vagy sem az ámokfutást, hanem az, hogy OV és barátai milyen mértékben tudják továbbfejleszteni a gyurcsányi gazemberségeket.

Manapság megint eljutottunk oda, hogy a felelősök ahelyett, hogy a problémák lényegét próbálnák megoldani, olyan törvényt léptetnek hatályba, ami ugyan megfelel a liberális és a felvilágosult európai elvárásoknak, viszont egyátalán nem veszi figyelembe a többségi magyar állampolgárok érdekeit. Megint olyan szabályozás kerül a mindennapokba, ami mindamellett, hogy teljesen érzéketlen a problémákra, még totálisan alkalmazhatatlan is.

Az új rendelet értelmében, a jövőben két évig terjedő börtönnel büntethetnék azokat, akik másokban félelmet és riadalmat keltve a közrend fenntartására irányuló vagy annak látszatát keltő akciókat szerveznek felhatalmazás nélkül. Azok pedig, akik valamilyen közösséggel szemben fenyegető, félelmet keltő akciókat szerveznek, vagy ilyenekben vesznek részt, három évig terjedő börtönbüntetéssel lennének sújthatók.

Gondolom sokakban felmerült a kérdés: Vajon a rettegést és félelmet lehet valami mérőműszerrel mérni? Vajon ki dönti el objektíven, hogy mi a félelemkeltő és mi nem?

Vajon mi lesz majd az objektív kritériuma annak, hogy félelem vagy riadalom keltődött? Csak annyi, mert a cigányok azt mondták?

„Most vagyunk abban a helyzetben, amikor tíz emberből kilenc azt gondolja, hogy ez így nincsen jól (...) az egész ország azt látja, hogy ez az erőszak felé megy, és az erőszakkal szemben meg kell védeni az embereket. Mindenfajta erőszakkal szemben. Ez az állam dolga és ez a miniszterelnök dolga is. (…)

Szerintem most már mindenki a rend oldalán van ebben az ügyben. Úgyhogy ma a kormány úgy is döntött, hogy kezdeményezzük a parlamentnél a büntető törvénykönyv módosítását, és hogyha valaki ilyen típusú cselekményeket követ el visszaesőként, akkor szabadságvesztéssel is legyen büntethető. Tehát eljött a pillanat, amikor az erő nyelvén kell beszélni az államnak. (…) Ezzel a törvénnyel majd meg fog oldódni a probléma. (…) Én azt hiszem, hogy ezzel Gyöngyöspatát és az ehhez hasonló helyzeteket most hosszabb távra is kezeljük.”

A fenti mondatokat OV nyilatkozta az egyik bulvárműsorban. Abba most inkább ne menjünk bele, hogy Magyarország legsúlyosabb társadalmi problémájáról való meglátásait az ország miniszterelnöke miért ilyen körülmények között osztja meg. Azt pedig már csak tényleg halkan kérdezem: vajon egy ilyen lényeges kérdés megvitatására tényleg Hajdú Péter a legalkalmasabb riporter? [a riport ITT megnézhető]

De lépjünk túl ezen, mert bármennyire szimbolikus is a dolog, nem ez a lényeg. Sokkal inkább az, hogy OV se itt, se máshol egyet szót nem ejtett magáról az alapkérdésről. Egyetlen egy alkalommal sem beszélt arról se ő, se más döntés helyzetben lévő politikus, hogy vajon mi válthatta ki a gyöngyöspatai eseményeket. Kormányzati oldalról senki nem beszél arról, hogy mit mondanak, mit éreznek a cigányterror elszenvedői, senki nem beszél arról, hogy az érintett településeken a lakosság döntő többsége aláírásával is támogatta a polgárőrök tevékenységét.

Az elmúlt napok eseményei végérvényesen bebizonyították, hogy ki hol áll, hogy a mostani narancsos kormányzat ugyanúgy köp az emberek véleményére, mint ahogy azt az elődei is tették. OV-nak igaza van abban, amikor arról beszél, hogy „tíz emberből kilenc azt gondolja, hogy ez nincsen így jól.” Mindössze abban téved, hogy ez nem a polgárőrök tevékenységére igaz, hanem arra a kormányzati politikára, amit a fidesz folytat.

És abban is óriási tévedésben van, hogy ez a törvény majd megold bármit is. Mert attól, hogy ellehetetlenítenek néhány nekik nem tetsző civil kezdeményezést, még a cigányprobléma nem oldódik meg. Sőt, ezzel további erősíti a cigányokban azt az érzést, hogy azzal, amit most csinálnak el lehet érni valamit.

Nem gondoltam volna, de mára tényleg eljutottunk oda, hogy a szitokszóként használt mohácsiviktóriák, horváthaladárok, draskovicstiborok és gyurcsányferencek után a sor végére 2011-ben orbánviktorokat, navracsicstiborokat, pintérsádorokat kell írnunk.

De ez van.

Összenő az, ami összetartozik.

Olvass tovább »

A polgárháború elkezdődött…

Újabb brutalitás cigány részről.

Az áldozatok ismét védtelen magyar emberek. Lassan már megszokottá válik, hogy heti rendszerességgel történik kirívó eset. Pintér és kormánya aljas cselekhez folyamodik annak érdekében, hogy bebizonyítsa a bebizonyíthatatlant, vagyis, hogy nincs cigánybűnözés. Igaz, hogy csak feltételezés, hogy a napokban történt események mögött Pintér áll, de ezt azért alátámasztja, hogy ő ebből azonnal politikai tőkét kovácsol. De igazából felesleges is találgatni, hogy vajon ő szítja és támogatja-e a cigányokat. A végeredményt érdemes csak nézni, amely világosan mutatja, hogy ki hol áll.

Minden és mindenki bűnöző, akinek a Jobbikhoz, vagy bármilyen nemzeti megmozduláshoz köze van. Ha pedig kiderül, hogy tévednek, csak egy lehetőség van, az elhallgatás és a figyelem elterelése a valódi gondokról.

Az MSZP-ről nap, mint nap hallhatunk, olvashatunk, és kiemelt hírként szerepel, hogy Gyurcsány Ferenc számára igen fontos helyen állnak az erkölcsi normák.

De nézzük csak mik is történtek Gyöngyöspatán kívül, amit olyan gondosan elhallgat a média. A lista véget nem érő hosszúsága miatt most csak az előző két (!) napon történtekből tekintsünk meg párat. Természetesen ez csak kicsiny szelete az igazságnak, hiszen nagyon sok esetben nem történik meg a bejelentés sem. A bűnözők minden esetben puszta véletlenségből éppen cigányok.

- Iván, 2011. április 26.: Tömegverekedés tört ki az egyik iváni vendéglátóhelyen. Az előzményhez tartozik, hogy öt férfi tért be néhány fiatalkorú kíséretében a zsúfolásig telt presszóba. Előkerültek a motorfűrészláncok, a szeggel kivert botok, a bokszerek. A rendőrség megérkezéséig az öt cigány férfi azonban lelépett a helyszínről. Később hármat elkaptak.

- Balotaszállás, 2011. április 26.: Egy 48 éves cigány férfi személygépkocsiját ittas állapotban vezette annak ellenére, hogy eltiltották a járművezetéstől.

- Kiskunhalas, 2011. április 26.: Ismeretlenek 22 darab, egyenként közel két méteres síndarabot loptak el hétvégén a kiskunhalasi vásártérről.

- Miskolc, 2011. április 26.: Egy csokifagyival tele fagylaltos tégelyt akart ellopni az egyik miskolci bevásárlóközpont emeleti kávézójából egy tizenhat éves fiatalember hétfőn éjjel, nem sokkal éjfél előtt.

- Miskolc, 2011. április 26.: Két ember megtámadott egy nőt, elvették pénztárcáját, és a földre lökték.

- Lajosmizse, 2011. április 25.: 450 ezer forint értékű eurót, és vagyontárgyat loptak el egy záratlan házból.

- Kiskunhalas, 2011. április 25.: Egy bekerített tanyába bejutva, a tanya zárt bejárati ajtaját felfeszítve elloptak egy szieszta gázkályhát, két gázpalackot, 1 robbanómotoros szivattyút és egy Honda típusú áramfejlesztőt, összesen mintegy 250 ezer forint értékben.


Az indulatok egyre inkább elfajulnak. A polgárháború elkezdődött…

Az a hihetetlen védelem, amit ma a cigányok élveznek a kormány és a mindenféle jogvédő szervezetek részéről, teljesen aránytalan. A kormány is egyre pofátlanabb módon törekszik fenntartani a béke látszatát, egyre durvább eszközökkel. Valahogy déjà vu érzésem van. Vagy csak nekem?

Igaz, ők fizikai brutalitás helyett egyelőre inkább a lelki terrornál, a törvényeknek a cigányok védelmében való módosítgatásánál tartanak. Minduntalan a bűnözéssel emlegetik egy lapon a nemzeti szervezeteket és mindent, ami a radikálisokhoz fűződik. Megszületett immár az „egyenruhás bűnözés” is. Gergényi haverjának és üzlettársának, Pintér sintérnek nagy rálátása van az egyenruhás bűnözésre 2006-ból.

Csak az egyenruhás bűnözőknek titulált személyeket illetően elég nagyot tévedett…

Olvass tovább »

Feri megoldja

„Ez történelmi bejegyzés lesz Klára” – mondta ki hangosan a fejében járó gondolatot húsvéthétfő este Ferenc, amikor újra átfutotta kis dolgozatát. A sorokat újraolvasva halvány mosoly jelent meg az arcán: „Holnap felrakom a fészbúkra, meg a blogra. Ez az írás ütni fog. Ebben benne van a jövő. Az lesz a címe, hogy Erős, demokratikus, erkölcsös pártot akarunk!”

És valóban. Elqró beleadott mindent. Meghirdette a politikai fordulatot, a Párt megújulási programját. [a teljes bejegyzés ITT]

„A politikai fordulat lényege, hogy a nyugatos polgári értékeket elfogadó, azokért kiálló, középre nyitott balközép politikát képviselünk. Összekapcsoljuk a nyugatos modernizáció ügyét a társadalmi szolidaritással, a hazafiasságot az európai elkötelezettséggel. Épp ezért nincs engedmény a nacionál-radikálisoknak, a szociális populistáknak, a dogmatikus piacpártiaknak.

A politikai fordulat önmagában nem elég. Más kultúrájú pártra van szükség. Feddhetetlen pártra, feddhetetlen politikusokra. Az MSZP-t a közvélemény nagyobb része ma nem ilyennek látja. Ez a kép magától nem fog megváltozni. Ha fordulatot akarunk, akkor nekünk kell új szabályokat, új működési feltételeket és követelményeket teremteni. (…)

Ezért olyan új szabályokat szeretnénk alkalmazni a pártban, amelyek a becsület és tisztesség mindenekfelettiségére építenek. Ebben nem akarunk engedményeket tenni.

Mi, a Demokratikus Koalíció vezetői pártszavazást kezdeményezünk annak érdekében, hogy az MSZP-ben új kultúrát, új erkölcsi normákat teremtsünk. Az a célunk, hogy pár éven belül úgy nézzenek ránk, mint Magyarország legbecsületesebb pártjára és politikusaira…”

Nem tudom, de kis túlzással talán nem nagy felelőtlenség azt mondani, hogy kár volt eddig energiákat pazarolnunk arra, hogy az elvtársakat eltakarítsuk a politikai színtérről, hisz itt van Feri, aki hamarosan megoldja ezt a kérdést is. Nem kétséges, ez a harc lesz a végső, aztán remélhetőleg nem marad utánuk semmi sem.

Természetesen nem akarom lebecsülni az ellenfelet, hisz az sohasem vezet jóra, de ami most elindulni látszik az elvtársak között, az egyszerűen nem vezethet máshová, mint a Párt széteséséhez.

Persze tudom. Valószínűleg sokezer olyan ember van még az országban, aki elhiszi Gyurcsány hülye szövegeit, aki már rég elfelejtette az őszödi hazugságokat, aki annyira utálja OV-t, hogy még az elvtársakat is visszaszavazná a hatalomba, de ettől függetlenül, amit most a böszme meghirdetett az nem csak hosszútávon, hanem már most is tarthatatlan. Mert ahhoz, hogy a felvázolt program megvalósulhasson, le kéne cserélni a teljes emeszpés vezérkart. Nem csak az első vonalat, hanem a másodikat és a harmadikat is. Ehhez pedig aligha talál egykönnyen partnereket, hisz a maradék pozíciókba betokosodott elvtársak nem fogják csak úgy átadni a székeket és az íróasztalokat főleg nem olyannak, aki a legfőbb oka annak, hogy az egész gyülekezet ma ott tart ahol.

De igazából nekünk ezzel nem kell foglalkoznunk, ez már az elvtársak problémája. Mi csak élvezzük ezt a kutyakomédiát, ami igazából a következő hetekben, majd itt a szemünk előtt fog kibontakozni. Gyurcsány megadta a kezdőhangot és magát erkölcsi magasságokba emelve, elkezdte kioktatni az elvtársait morálból, becsületből és hazafiságból. A válasz pedig biztos nem marad el.

Mondjuk, azért arra kíváncsi leszek, hogy a parlamentben ülő frakcióból, hogy lesz majd egycsapásra „Magyarország legbecsületesebb pártjának” elitje. Vajon mitől lesz majd hirtelen „feddhetetlen politikus” Baja Ferenc, Bárándy, Boldvai László, Botka, Burány, Ficsor Ádám, Göndör, Hiller haver, Juhász Ferenc, Kiss Péter, Kolber István, Kovács László, Lamperth Moncsi, Lendvai Ildikó, Mandur, Mesterházy, Molnár Csaba, Nyakó, Puch, Simon Gábor, Steiner Pál, Szanyi Tibi, Szekeres, Szűcs Era, Tóbiás, Ujhelyi, Vadai Ágnes, Veres János vagy Vitányi Iván?

De legfőképp mitől lesz hazafias, erkölcsös, becsületes és tisztességes maga Gyurcsány Ferenc?

Néha elgondolkodom. Vajon Elgró ennyire hülye lenne, ennyire ne látná, hogy mára annyira hiteltelenné tette magát, hogy amit mond az már viccnek is gyenge? Vajon ennyire elvakíthat egy embert a hatalom iránti vágy? Vajon tényleg azt hiszi, hogy aki nem elégedett a jelenlegi kormánnyal, az automatikusan elfelejt neki mindent, és mellé áll?

Vagy ennél sokkal egyszerűbb a megoldás. Mindössze csak annyi, hogy egy ripacsnak lételeme a rivaldafény?

Olvass tovább »

Tragikomédia, avagy kinek van joga kiabálni

Nem kétséges, hogy önmagában a Véderő gyöngyöspatai akciója is megérne egy misét. Gondolom sokakban felmerült a kérdés, hogy hogy kerültek oda, mi volt a céljuk, és hogy ugyan mi értelme lehetett egy húsvéti gyakorlatozásnak? Azonban az elmúlt napok eseményeinek fényében azt hiszem, ezek mégiscsak másodlagos kérdések, mert a lényeg az, hogy Magyarország rendőrsége és annak vezetői ismét bebizonyították, hogy alkalmatlanok a feladatuk ellátására, hogy alkalmatlanok a problémák megoldására és hogy képtelenek a jogállami keretek között kezelni a konfliktusokat.

Mint az biztosan sokak előtt ismert, a húsvéti hétvégére a Véderő katonai alapismereteket oktató tábort hirdetett Gyöngyöspata Kecskekő elnevezésű településrészére, egy olyan magánterületre, amely a helyi cigánysor közelében található. A hírre természetesen azonnal elindult a cigányok és a liberáltak ajvékolása, pedig semmi olyan nem történt, ami átlépte volna a törvények szabta kereteket. Azonban ez az ”apróság” egy pillanatig nem zavarta őket és a végére olyan tömeghisztériát sikerült kialakítaniuk, hogy a cigányok már hetekkel korábban megszervezett Vöröskeresztes üdülését is képesek voltak evakuálásként bemutatni.

Az egész cirkusz mögött Richard Field Magyarországon élő amerikai üzletember, az elempé egyik fő támogatója és a Roma Polgárjogi Mozgalom állt. Még el sem indultak az első buszok, amelyek a cigányokat a csillebérci nyaralásra szállították, még alig jelent meg a Vöröskereszt főigazgatójának, Selymes Eriknek azon nyilatkozata, mely szerint „szó sincs semmiféle evakuálásról. A Magyar Vöröskereszt szervezésében és a szervezet segélyalapjának terhére, a családok kérésére vittük táborozásra a gyöngyöspataiakat”, de már előmászott az odújából Horváth Aladár és bejelentette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul, mert Gyöngyöspatáról „kivonult a köztársaság és a demokrácia”.

Vajon egy normális országban, egy ilyen esetben mi lenne egy felkészült rendőrség és egy normális belügyminiszter első lépése?

Nem hiszem, hogy ennek a kérdésnek a megválaszolásához jogi, vagy rendvédelmi szakembernek kell lennünk. Elég csak elővenni a józan paraszti észt és feltenni magunknak néhány nagyon egyszerű kérdést: Kik követettek el törvénysértést? Azok, aki békésen piknikeznek egy magánterületen, vagy azok, akik tömeghisztériát keltenek a semmiért? Kik lépték át a jog határait? Akik részt akarnak venni egy előre bejelentett, a hatóságokkal leegyeztetett táborban, vagy azok, akik szándékosan valótlan információkat terjesztve egy békés csoport ellen uszítanak?

Ilyen egyszerű.

És lehet bárkinek bármilyen véleménye a Véderőről, lehet vitatkozni, vagy elfogadni a dolgaikat, de a lényeg mégiscsak az, hogy semmi olyat nem tettek, ami törvényileg kifogásolható lenne. Így nem is lett volna semmi jogalap arra, hogy intézkedjenek velük szemben. Azonban Abszurdisztánban a dolgok menete forradalom ide, kormányváltás oda semmit sem változott. Itt a rendőrség manapság sem az igazságot védi, hanem valamilyen mondvacsinált jogot, ami az éppen aktuális hatalom érdekeit szolgálja. A legrosszabb az egészben pedig az, hogy a kettő még csak köszönő viszonyban sincs egymással.

Így aztán ahelyett, hogy pénteken délután a magyar belügyminiszter kiállt volna a sajtó nyilvánossága elé és bejelentette volna, hogy a cigányok és a liberáltak általi hisztériakeltés átlépte a törvényi határokat és a rémhírterjesztőket előzetes letartóztatásba helyezték ellenük eljárást indítva, a Véderő táborát pedig megfigyelés alatt tartják és ha bármilyen jogszerűtlenséget tapasztalnak azonnal közbelépnek, szóval mindezek helyett Pintér egyetlen intézkedésként parancsot adott egy magánterületen zajló békés esemény karhatalommal való felszámolására.

Délután négykor, alig fél órával a tábor megnyitása előtt a rendőrök elvitték a szervezet vezetőjét, Eszes Tamást. A helyszínen ekkor a Véderő három, piros barettes, terepszínű ruhás és bakancsos tagján kívül 10-12 szimpatizáns tartózkodott.

Fél ötre az a koreográfia alakult ki, hogy 15-20 fős csoportokban érkeztek a táborhoz a rendőrök, és mindig elvittek valakit. Először elvitték a három piros barettest, aztán azok kerültek sorra, akik már a táborozásra érkeztek és terepszínű ruhát, valamint bakancsot viseltek.

A rendőri akció a végére aztán kezdett tragikomédiába fulladni, mivel voltak olyanok is, akik felemás öltözékben voltak: alul terepszínben, de felül csak pólóban. Nekik a rendőrök azt mondták, hogy három lehetőség közül választhatnak. Lecserélik a ruhájukat, elhagyják a területet, vagy pedig előállítják őket.

Az egyik fiú, aki „Szabadságot Budaházynak” feliratú pólót viselt, úgy döntött, hogy átöltözne, mert vannak a táborban olyan szerszámok, amelyeket őriznie kéne. Jogkövető magatartást tanúsítva megkérdezte az eljáró rendőrt, hogy akkor mégis milyen nadrágot vehet fel a terepszínű helyett? Közölte, hogy van neki még egy fekete oldalzsebes nadrágja, amit a hétköznapokon szokott viselni, de nem tudja, hogy ezek után az hordható-e Gyöngyöspatán. A rendőr erre azt felelte: „Tudja, mit? Vegyen fel inkább egy farmert!”

A többi rendőri intézkedés alá vont fiatal pedig elmondta, hogy nekik nincs más ruhájuk és hazamenni sem tudnak, mert csak vasárnap jönnek értük. Végül úgy döntöttek, hogy akkor inkább ők is bemennének a rendőrségre, már csak azért is, mert még a hálózsákjuk is terepszínű, és biztosra veszik, hogy ha most nem is, de este úgyis elvinnék őket.

Az előállítás során azért még megkérdezték, hogy milyen alapon intézkednek velük szemben, mire a rendőrök közölték, hogy garázdaság szabálysértése miatt viszik el a megjelenteket. Amikor visszakérdeztek, hogy ez esetben mégis mit jelent a garázdaság, a rendőri választ az volt, hogy olyan egyenruhát viselnek, ami másokban riadalmat kelt. Aztán amikor valaki tovább érdeklődött az iránt, hogy egy magánterületen miért nem viselheti azt, amit akar, akkor a rendőr így zárta le a beszélgetést: „parancsot teljesítünk, aki panasszal kíván élni, az intézkedés végén megteheti.”

Igazából nem is tudom, hogy sírni kéne, vagy nevetni az egészen. Ez egyszerűen elképesztő.

Azonban mielőtt még valaki azt gondolná, hogy a történetnek ez már a csúcspontja, azt ki kell, hogy ábrándítsam. A nap méltó befejezése még csak ezután jött. Pintér belügyminiszter ugyanis meglepetésszerűen a helyszínre látogatott, hogy megnézze a gyakorlatban miként sikerült végrehajtani az intézkedést.

A sajtótájékoztató után, ahol természetesen szemrebbenés nélkül közölte, hogy "közrend és közbiztonság van és lesz. Itt is rend van, és akik ezt megpróbálták tönkretenni, a rendőrség vendégszeretetét élvezik", kilátogatott a faluba.

Pintér itt beszélgetésbe elegyedett a helyiekkel, aminek a végére egy spontán lakossági fórum alakult ki, ahol ismét felszínre tört az igazság. A pataiak közölték vele, hogy felháborítónak tartják, hogy egy bűnöző, terrorizáló kisebbségnek nagyobb és több a joga, mint a rettegésben élő, megfélemlített magyarnak. A kialakuló heves vitát lezárandó Pintér felemelte az ujját és kijelentette: „Egy pillanat. Hogyha itten valaki kiabál, akkor az én lehetek!” [az eseményről készült videó ITT]

Mondjuk, hogy ezt a jogot, mármint a kiabálásét miből vezette le magának, azt nem tudom, bár ennek talán nincs is túl sok jelentősége. Végül aztán, mint aki jól végezte dolgát beült a szolgálati Audiba és elment. A cigányok hosszan tapsoltak, a helyi magyarok pedig ismét szembesülhettek azzal, hogy csak magukra számíthatnak.

Ez van. Abszurdisztán, 2011. április. A nagy forradalom első évfordulóján, ha rend nincs is, de legalább már azt tudjuk, hogy csak a belügyminiszternek van joga kiabálni.


----------------------------------------------------------------------------------------------
Frissítés:

Megszüntette a Véderő Gyöngyöspatán őrizetbe vett tagjai ellen a szabálysértési eljárást hétfőn az Egri Városi Bíróság. A garázdaság miatt pénteken őrizetbe vett nyolc ember szabadon távozhatott.

„A bíróság úgy látta, hogy a kirívóan közösségellenes magatartást csak aktív módon, például kötekedve lehet megvalósítani” - mondta Nyíri Beáta, a bíróság szóvivője. „Töretlen abban a bírói gyakorlat, hogy magánterületen nem lehet elkövetni szabálysértést. A nyolc eljárás alá vont személy mindegyike terepszínű ruhát viselt. Ez a terepszínű ruha azonban nem szabályellenes, tehát önmagában véve ez nem valósít meg semmilyen szabálysértést.”

A végzés nem jogerős, mert a rendőrség fellebbezett. Az ügyben másodfokon a Heves Megyei Bíróság dönt néhány héten belül.

Olvass tovább »

Hétfői visszanéző – 16. hét

Vicces zsidók [2011. április 13.]

„Nem feladatom minősíteni egy kisegyház kampányát, nyilván a felajánlók fogják eldönteni, mennyire tartják gusztusosnak vagy gusztustalannak a néha antiszemitizmusba hajló zsidó vicceket" - mondta Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (MAZSIHISZ) elnöke annak kapcsán, hogy a napokban zsidó viccekkel teli plakátok lepték el Budapest köztereit…>>> tovább



L. Simon, a selyemzsinór, és a velencei „Sukoró” [2011. április 14.]

L. Simon László képviselő, a Fidesz kulturális bizottságának elnöke is egy olyan pont a magyar közéletben, amely nyilvánvalóan megerősíti, hogy a Fidesznek esze ágában sincs változtatni a dolgok menetén, nem csak a magyar kultúra területén, hanem sehol sem.

Az elmúlt időszakban L. Simon már többeknél kiverte a biztosítékot, de az még nem derült ki igazából, hogy miért olyan befolyásos ember ő, akit feltétlenül alkalmaznia, és védenie kell a kormánypártnak.

Vajon mi áll a háttérben? >>> tovább



Hullik a máz [2011. április 18.]

Azt hiszem, azt bátran kijelenthetjük, hogy a múlt héten ismét jelentős mennyiségű máz hullott le a narancsos kormány már amúgy is egyre jobban elhasználódó nemzeti álarcáról. Az elmúlt napok történései ismét rávilágítottak arra, hogy a néhány kezdeti szimbolikus ügyet, mint a kettős állampolgárság, vagy a trianoni emléknap megszavazását, valamint néhány hangsúlyeltolódást leszámítva, egyszerűen nincs különbség a korábbi szocialista rezsimek és a mostani fideszes kormányzat módszerei és lényegi döntései között.

A múlt hétfői parlamenti szavazás, ahol a narancsos parlamenti többség gátlástalanul és szolgalelkűen elutasított minden olyan javaslatot, amitől a készülő alkotmány az lehetett volna, aminek a magyar társadalom döntő többsége várta, még csak a kezdet volt a heti ámokfutásban…>>> tovább

Olvass tovább »

A Passió - The passion of the Christ [videó]


.
Olvass tovább »

Árnyékban

Közelednek az ünnepnapok, az intenzív családi együttlét ideje. Sajnos ez a várakozás nem mindenki számára örömteli, sőt vannak, akik rettegéssel tekintenek az elkövetkezendő napokra. Minden negyedik nő legalább egyszer életében a saját férje, élettársa erőszakának áldozatává válik. Vagyis távolról sem egyedi esetekkel van dolgunk. Súlyos testi sértéstől kezdve a nemi erőszakon keresztül gyakran gyilkossági kísérlettel, sőt emberöléssel is végződnek az ilyen cselekmények.

Az év bármely szakaszában előfordulnak, de ünnepnapokon még inkább. Az ünnepeken ugyanis mindenki elvárásai az intenzív és szép (minta-) családi élet, a szeretet iránt még inkább felfokozottak. Ez különösen a karácsonyra vonatkozik, de a többi ünnep is magában hordozza ezt a konfliktust. Hiszen ezen intenzív elvárások közepette szembesülünk a leginkább azzal, hogy a mi családunk mennyire nem ilyen.

Azok pedig, akiknek az erőszak a kifejezési eszközük, nem hajlandóak ilyen félmegoldásokkal kibékülni, az ő családjuk tökéletes kell, hogy legyen. Nekik bele se kerül a látókörükbe, hogy azok a családok, amelyek náluk boldogabban élnek, messze nem tökéletesek, az meg főleg nem, hogy azok épp ezért boldogabbak. Az elvárakozási lelki tartás pedig egyébként is mindig generálja az erőszakot. Abba itt már nem mennék bele, hogy szeretetet elvárni nem, hanem csak adni lehet.

A rendőrség abból indul ki, hogy a bejelentett esetek számának körülbelül a kilencszerese marad árnyékban.

A világ legtöbb rendőrsége egyébként abban is megegyezik, hogy az erőszakos, vagy akár emberélet elleni bűncselekmények 70-80%-a amúgy is a szűkebb, vagy tágabb családi-, baráti körön belül fordul elő.

Nagy a forgalom az anyaházakban, ahová a megkínzott asszonyok, sok esetben gyerekeikkel együtt menekülni kénytelenek. Sokszor az életüket mentve. De sajnos ez, a ma már létező segítség ellenére sem sikerül mindnyájuknak. Az FBI jelentése szerint minden harmadik, angol tanulmányok szerint pedig minden második nő esetében, aki gyilkosság áldozatává válik, a saját (volt) férje, vagy élettársa a tettes.

A nők azonban nem csak az erőszaknak ezzel a nyilvánvaló formájával szembesülnek családi életük során, hanem ennél sokkal szubtilisabb módjaival is a testi és lelki agressziónak. Elsősorban a kontroll és a hatalom fenntartásának szándéka az oka e viselkedésformáknak. A férfiak egy egész sor ellenőrző- és uralkodási intézkedést foganatosítanak a kapcsolatban.

A gyerekek minden esetben áldozatai ezeknek az eseményeknek, még akkor is, ha közvetlenül nem érintettek a fizikai agresszióban. A lelki terror is megteszi a magáét. De sajnos az sem ritka, hogy a testi erőszak ellenük is ugyanakkora intenzitással irányul.

A családon belüli erőszak bekerülési költségeit milliárdokban számolják, amelyek az orvosi-, kórházi- és terápiás kezelésektől kezdve a munkahelyi kieséseken át a rendőrségi és bírósági költségekre is kiterjednek. A fizikailag és lelkileg tönkre tett életeket nem lehet pénzben kifejezni.

Olvass tovább »

Az első tíz

„Híven, becsülettel, vitézül! A hazáért mindhalálig!”

E jelmondattal működött a Magyar Királyi Csendőrség, s ma Tiszavasvári példát mutatva rehabilitálta a testületet. Tíz csendőrt avattak fel a település rendjének fenntartására.

Igaz, az éberséget, harciasságot, oltalmazást jelképező kakastollat nem tűzték ki, de Fülöp Erik polgármester szerint az sem lehetetlen, hogy lesz majd rajtuk.

De mi is az a csendőrség?

Pintér Sándor a múlt héten a Parlamentben arra szólította fel a csendőrség megalakítása mellett állókat, hogy nézzenek utána, mi is volt ez a rettegett alakulat.

A Monarchián belüli csendőrséget Erdélyben alapították meg. Sikeres működése láttán 1881-ben Ferenc József szentesítette gróf Tisza Kálmánnak a Magyar Királyi Csendőrségre vonatkozó törvényjavaslatát. Tehát idén éppen 130 éve alakult meg ez a politikától mentes, pártsemleges, rendfenntartó fegyveres testületet, a korábbi idők zsandárjaiból, pandúrjaiból és darabontjaiból verbuválva. Elsődleges céljuk mindenkor a magyar állampolgárok személyi- és vagyonbiztonságának védelme volt.

A felderített bűnesetek arányszámainak tekintetében évről évre rangosabb helyre kerültek. Horthy Miklós kormányzóságának idején a felderítési arányszám 90% felett volt. Ekkor a mi csendőrségünk világviszonylatban élen járt!

Méltán nevezhetjük tagjait elitrétegnek, hiszen szigorú követelményeknek kellett megfelelniük már felvételükkor is, később pedig az egész életvitelüket meghatározta e hivatás, amiért cserébe nagy megbecsülésnek, elismerésnek örvendhettek, tisztességes fizetésük egész életükre biztosítva volt.

Az egészségügyi és fizikai megpróbáltatások elvégzése csak előszobája volt a csendőrségbe való bekerülésnek. Kezdetben csendőrkerületekben történt a kiképzés, majd megnyílt az első csendőriskola Nagyváradon. Itt már jogot, büntetőjogot, ügyrendet, nyomozati ismereteket is tanultak. Csak magyar állampolgárságú, feddhetetlen előéletű, kifogástalan egészségi állapotú, írni, olvasni, számolni tudó, magyar nyelven tökéletesen beszélő, megfelelő értelmi képességű, 20-40 év közötti gyermektelen férfiakat vettek föl, csak olyan helyre, ahol rokonai, barátai nem laktak.

A kötelékbe lépők elvesztették közéleti és politikai jogaikat, nem lehettek tagjai politikai testületeknek, titkos szervezeteknek. Csak szolgálaton kívül ihattak alkoholt, de akkor is csak mértékkel. Ajándékot, jutalmat, pénzt soha senkitől nem fogadhattak el, és ezt nem tehette meg a családjuk sem. Feddhetetlenségük, pártatlanságuk, elfogulatlanságuk így amennyire lehetett, garantálva volt. Kétes hírű kocsmákat, és nőket szabadidejükben sem látogathattak, nem tivornyázhattak, nem kártyázhattak pénzben, és nem csinálhattak adósságot. Még az eljegyzéshez is engedélyt kellett kérniük, amit azután kaphattak meg, amikor a leendő menyasszony életkörülményeit alaposan megvizsgálták és megfelelőnek találták.

Hűségesküt tettek az ország alkotmányára, a Szent Koronára, a hazára, a királyra, később Horthy Miklós kormányzóra. Megesküdtek az ország törvényeinek pontos betartására, közbiztonsági szolgálatuk ellátására, engedelmességet tettek feljebbvalóiknak. Míg a rendőrök csak fogadalmat tettek, szolgálati szabályzatuk volt, és inkább a városokat védték, addig a csendőrök csendőresküt, katonai esküt tettek, és szolgálati utasításuk volt. Katonai alakulatként a honvédség alá voltak rendelve, ezért fegyvereket is használhattak.

A csendőri túlkapásokat, mulasztásokat igen szigorúan büntették. Szolgálati útvonalukról pontos jelentést kellett írniuk. Gyakran bukkantak fel váratlan helyeken, ami elrettentő volt minden bűnöző számára. Jó felkészültségüknek köszönhetően a háború vége felé egyéb feladatokra is használták őket. Így például békefenntartóként is bevetésre kerültek.


De térjünk vissza a jelenbe. Fülöp Erik polgármester már korábban elmondta, hogy a Fidesz kormány jelentősen leszűkítette azt a keretet, amelyből a közrendet és köztisztaságot fenntartották eddig. Míg 2010-ben még 450, addig 2011-ben csak 42 embert tudnak nyolc órában foglalkoztatni és rendőrből is kevés jut a településre. A szocialistáktól átvett városvezetésnek pedig igen nehéz dolga van, hiszen az önkormányzat kasszáját óriási hiánnyal, és adóssággal örökölték meg. Így hát a polgármester kénytelen volt új megoldást találni.

A két legnagyobb probléma a lakosság szerint is, a munkahely hiány és a bűnözés. A csendőrséggel remélhetőleg az utóbbi kérdés frappánsan megoldásra került. Senkinek sem kell félnie a szervezettől, aki "viszont bűnt követett el, az rettegjen"- mondta a város polgármestere. Ez méltó válasz Pintér belügyminiszter azon vádjaira, miszerint az ilyesfajta rendvédőktől az átlagemberek rettegnek, ezért be kell tiltani őket.

A településen már a munkahelyteremtés előkészületei is megkezdődtek, folyamatban van a polgármester terveinek megvalósítása. Erről egyelőre annyit tudunk, hogy önkormányzati földeken szeretne gazdálkodást, a helyi munkanélküli lakosságnak munkát adva. Főként növénytermesztést, mely azt is szolgálja majd, hogy helyi szinten friss zöldséget, gyümölcsöt egyenek.

A Jobbik mintavárosaként emlegetett Tiszavasvári valóban példát mutat a valódi gondok megoldásával.

Olvass tovább »

Erőltetett menet

Megvolt hát ismét a nagy seregszemle. Hivatásos rettegők, balliberált celebek, megtévesztett fiatalok és néhány valóban meggyötört túlélő. Ők így együtt, mintegy kétezren félték a múltat és rettegték a jövőt.

Lobogtak az izraeli zászlók, szólt sófár és minden öt négyzetméterre jutott egy narancsos politikus, vagy az elvtársak népes táborából valaki. A politikai elit szegfűs és narancsos fele újra egymásra talált és boldogan oldódott fel a nagy össznépi rettegésben.

Közben pedig senkinek nem jutott eszébe, hogy a nagy lendületben elveszett a lényeg, hogy a fröcsögő nácizás, jobbikozás és gárdázás közepette az elhurcoltak tragédiája már nincs sehol, hogy a megjelentek közül ez igazából senkit nem érdekel, csak esetleg azt a néhány elesett, idős embert, akik tényleg megtapasztalták a munkatáborok borzalmait. Akik azt hitték, hogy itt majd rájuk emlékeznek, hogy az Élet menetének hívott valaminek tényleg van köze a 67 évvel ezelőtt történtekhez.

Pedig nincs. Egyátalán nincs.

A menetelők döntő többségének valószínűleg fogalma sincs arról, hogy igazából becsapott statisztái egy mocskos kis színjátéknak. Fogalmuk sincs arról, hogy ez a menet a ’80-as évek végén, Avraham Hirschson, izraeli parlamenti képviselő áltat alapított „March of the Living” nevű szervezetet kitalációja. Egy üzleti vállalkozásé, mely abból él, hogy jóhiszemű emberektől adományokat gyűjt be. Hatalmas pénzeket, melyek néha-néha, kézen-közön valahogy eltűnnek. Aztán amikor ez kiderül, akkor indul a mosdatás. Amikor pedig eléri a tarthatatlanság határát, akkor borul a kártyavár. Úgy, mint 2009. júniusában, amikor is Hirschsont több millió sékel elsikkasztásért öt és fél év börtönre ítélték.

De mindez nem érdekes. A menet megy, halad tovább, és aki akár látni az észreveszi, hogy az egész esemény a végére nem lesz más, mint pontos látlelete honi holokauszt-iparnak. Egy kórkép, amiben benne van minden, minden, amitől még annak is felfordul a gyomra, aki egyébként együttérezne az akkori szenvedőkkel. Az idei Élet menete, annak előzményei és maga az esemény is valós képet ad arról, hogy hol tart manapság a világ, hogy milyen átlátszó és velejéig rohadt az a színjáték, amit mindennap játszatni akarnak velünk.

Talán még sokan emlékeznek arra a közleményre, amit az esemény szervezői a rendezvényt megelőzően adtak ki:
„A holokauszt magyarországi emléknapja április 16-a ebben az évben szombatra esik. A zsidó vallásra és vallásos barátainkra való tekintettel nem aznap, hanem április 17-én, vasárnap tartjuk rendezvényünket.

Barátaink! Minél többen nyilvánítsuk ki személyes álláspontunkat, hogy a holokausztra való emlékezés, humanista elkötelezettségünk, közös ügyünk legyen Európában és nemzeti ügyünk hazánkban!”

A felhívást olvasva gondolom, sokakban felmerül a kérdés: vajon a zsidók érdekein kívül még kire voltak tekintettel? Vajon kik lehetnek azok a „vallásos barátaink”, akikre még gondoltak? Vagy az egész nem más, mint egy aljas kis hazugság? Esetleg szándékos provokáció?

Vasárnap, a menetelés napján a keresztény világ Jézus Jeruzsálembe való bevonulására emlékezett. Ez a nap, Virágvasárnap volt, a legnagyobb keresztény ünnepre, a húsvétra felkészítő nagyböjt utolsó időszaka. Ha tényleg tekintettel voltak mindenki érzékenységére, akkor hogy hogy pont a keresztény vallásúak lettek kifelejtve?

De mint mára már kiderült, ez az "apróság" az ország vezetői politikusait nem nagyon aggasztotta. A nagyobbik részüket valószínűleg azért nem, mert a rendezvény szervezőihez hasonlóan nem voltak érintve a virágvasárnapi szertartásokban, a többieknek pedig mindenképpen fontos volt azt demonstrálni, hogy mégis melyik oldalon állnak, hisz a menet mára nem lett más, mint egy hűségnyilatkozat a cionista körök felé.

Aki nincs ott, az nem számít, aki nem retteg velük, az nem érhet el semmit. Így aztán nem is volt semmi meglepő abban, hogy mind az elvtársak, mind a narancsosok egymás sarkát taposva tülekedtek, hogy pózolhassanak az izraeli, vagy az amerikai nagykövettel, hogy ott állhassanak, ahol egy fotós biztosan észreveszi őket.

A kormányzat minden szinten képviseltette magát. A nyitóbeszédet Tarlós, a Terror Háza előtti szöveget Kövér, míg az eseményt lezáró szónoklatot Réthelyi mondta el az egybegyűlteknek, de megjelent a rendezvényen Lévai Anikó, OV felesége is. Az elvtársak pedig hogy ne szoruljanak nagyon háttérbe, a tömegben elvegyülve próbálták bemutatni, hogy mennyire hűek azokhoz, akiket igazából szolgálnak.

Az egész rendezvény persze hivatalosan az emlékezésről, a toleranciáról és a kirekesztés elleni tiltakozásról szólt. Legalábbis szavakban. A valóság ezzel szemben az, hogy a nagyon liberáltak egy csoportja úgy érezte, hogy a kormánypárti politikusok, a jobboldaliak rátelepednek az eseményre, és ezzel zavarják a nagyon, de nagyon rettegni vágyókat. Ezért aztán jónéhányan a tolerancia jegyében nem is tartottak a vonulókkal, hanem otthagyva őket magukban félték a mindennapokat a Duna-parti vascipőknél.

Talán ezért, talán más okok miatt, de a meneten nem voltak túl sokan. A baloldali lapok is nagyjából kétezer fős megmozdulásról írnak, ami azért valljuk meg, ilyen felhajtás mellett nem nagy szám. Érezték ezt a szervezők is, és azonnal megkezdték a kimagyarázást. A Népszabadságban Czene Gábor meg is találta az okot. Szerinte azért voltak idén kevesebben, mert „a fővárosi önkormányzat a szűkös anyagi lehetőségek miatt az előző évinek mintegy harmadára, öt és félmillió forintra csökkentette az Élet menete támogatását”.

Vajon mit jelenthet ez? Nem volt elég pénz megfizetni a bérmenetelőket? Ingyen nem jöttek a megélhetési rettegők?



Itt tart hát 2011-ben az erőltetett menet.

Provokáció, kirekesztés, és a politikai elit szolgalelkű magatartása, amit a menetben való parádézáson kívül jól bizonyít Kövér László ünnepi beszéde is: „hatvanhét év telt el, de a Holokauszt pusztítását mégsem tudtuk földolgozni. A magyar kultúra és magyar élet ennyi idő után is szédül a vérveszteségtől.”

Sokunk nevében innen üzenném: fel tudtuk dolgozni, és már nagyon, de nagyon elegünk van abból, hogy szinte minden hónapban valamilyen mondvacsinált nap ürügyén újra és újra fel akarjátok dolgoztatni velünk.

Olvass tovább »

Pillanatnyi kétes örömért egy életet feláldozni?

Pillanatnyi kétes örömért egy életet feláldozni?

Igen, ilyet sajnos csak ember tesz, az állat, akivel ezt megteszi, nem tenne ilyet soha. Ha ezt észben tartjuk, akkor már nem követhetünk el nagy hibát.

Közeledik a húsvét, a termékenység szép ünnepe. Lassan készülnek a hímes tojások, amelyeket majd a virágszálak ajándékoznak az őket meglocsolóknak. Igen: ez a fiatalság ünnepe. A fiúgyerekeket a legények régebben csak azért vitték magukkal locsolkodni, hogy megtanulják a rítust, a kisebbek még valójában nem értették, mire megy ki a játék. Sajnos az utóbbi évtizedekben katasztrofálisan elterjedt anyagias gondolkodás következtében sokak szemében lecsökkent ezeknek a nagyszerű tojásoknak az értéke. Helyükbe a pénz és az alkohol lépett. Nyilván azért, hogy minél többen jöjjenek locsolni a házhoz. A pénzben a kisfiúk is örömüket lelik, akiket még nem érdekelnek a szép lányok. Az is elég borzasztó, hogy manapság már egy gyerek sem tud egy ünnepet pénz nélkül eltölteni. De ennél még rosszabb is van, mert sajnos sokan még alkohollal is kínálják őket.

Mindez az egész nevelési kép eltorzulásának következményei közé sorolható. A szülő egy entertainings-institute lett, akinek az a feladata - pontosabban valamely okokból azt érzi feladatának -, hogy húsz évig megállás nélkül szórakoztassa a gyerekeit. Akik már szinte mást nem is tanulnak, mire kijutnak "a való életbe", mint azt, hogy az élet csak szórakozásból, időtöltésből áll. Ha öt percig egyedül, szervezett program nélkül maradnak és történetesen még áramszünet is van, akkor már nem is tudnak semmit kezdeni magukkal, hisztériásak, kiállhatatlanok lesznek.

Itt jön bele a képbe az élőállat-ajándékozás újkeletű szokása is. Mert ez bizony szintén egy új dolog, nem volt régebben és semmi köze sincs a hagyományokhoz. "Valami különlegeset, valami szórakoztatót kell nyújtani a gyerekeknek", ami aztán 12 percig tart - ennyi ugyanis egy óvodás korú gyermek koncentrációs képessége. Egy tizenkét éven aluli gyermek pedig a legcsekélyebb mértékben sincs tisztában egy állat tartásának tartós felelősségével. Még rosszabb a helyzet, ha a szülei sincsenek ezzel tisztában.

Az állat egy érző lény, éppúgy, mint mi. Sajnos, mi emberek, akik a szavak szerelmesei vagyunk és a nonverbális kommunikációról halvány fogalmunk sincs, ezt nehezen értjük meg, hisz az állat csak nonverbálisan tudja kifejezni magát. Azt itt nem részletezném, hogy vannak emberek, akik bár nem némák, mégsem képesek a verbális kommunikációra sem.

Az állat egész élete során gondozásra, ápolásra, nevelésre, foglalkozásra szorul. Ennek tudatában kell lennünk, mielőtt beszerzünk egy háziállatot. Ez az érző lény éppúgy szenved attól, ha ide-oda tologatják, hozzák-viszik és nincs egy állandó helye, mint mi.

Minden karácsony és húsvét után állatok tízezrei landolnak jobb esetben az állatmenhelyeken - amelyek természetesen képtelenek megbirkózni ezzel a feladattal -, de leginkább az utcán, pusztulásra ítélve, éhezve, az autók kerekei alatt, a sintér vasvilláján.

A jószándékú ajándékozók ugyanis többnyire nem mérik fel előre a következő dolgokat:

- Szereti-e egyáltalán az a család az állatokat, vagy csak egy óriási konfliktust idéz elő az ajándékával, egymás ellen fordítva a családtagokat? Esetleg épp ez a cél???

- Ha a gyereknek állatot ajándékoz, akkor azt a szülők fogják gondozni, ez világos. Hajlandóak-e erre a szülők, vagy sem? Van-e erre egyáltalán idejük, pénzük, lehetőségük?

- Van-e annál a családnál egyáltalán megfelelő helye az állatnak?

- A legfontosabb pedig, hogy akarják-e egyáltalán azt az állatot. Mármint a szülők. Hiszen a felelősség csakis az övék. Annak a felelőssége is, hogy ha az ünnep után kidobják az állatot, azzal a saját gyerekeiknek első kézből tanítják meg a brutalitást és a felelőtlenséget.

- Az állatot mindig személyesen kell kiválasztania annak az embernek, aki a gazdája lesz és természetesen az állatnak is őt, hiszen a személyes szimpátia a meghatározó ember és állat között (is).

Szóval, kíméljük meg egymást az ilyen meglepetésektől, melyek semmivel sem különböznek attól, hogy egyik ismerősöm kórházból hazaérkezve, még maga is gyenge lábadozóként, hat pici macskát talált a kertjébe bedobva, még a szemük sem volt kinyílva. Természetesen magát nem kímélve felnevelte őket, gazdát talált nekik. Azt hiszem, abban megegyezhetünk, hogy ez a tett az állatokkal és embertársunkkal szembeni zsarnokság kategóriájába tartozik (az anyamacska már sokkal korábbi ivartalaníttatása sokkal jobb megoldás lett volna - arról pedig, hogy milyen költségeket és fáradságot okoztak egy vadidegen embernek, már ne is szóljunk). Ugyanilyen zsarnoki cselekedet a "meglepi-állat" ajándékozása is. Szerintem a legtöbben enyhe szívinfarktust kapnak tőle.

Ha a gyerekek cirkuszolnak állatért, akkor nyugodtan lehet nekik nemet mondani, ha magunk, mint szülők, nem vagyunk olyan helyzetben, hogy vállaljuk. Hogy ez miért okoz manapság annyi problémát sokaknak, a gyerekeiknek nemet mondani, azt órákig elemezhetném. Nem teszem. Bátran lehet nekik nemet mondani. Nem lesz tőle semmi bajuk, legföljebb megtanulják a mértéktartó, józan élet, a lemondás alapelemeit. Ennek pedig az életük során kizárólag hasznát vehetik majd. Ugyanígy az ajándékozni szándékozó kedves rokonnak, ismerősnek is lehet nemet mondani. Neki sem történik baja ettől. Soha ne feledjük a saját felelősségünket. Az ünnepnek egyszer vége és a gonddal egyes-egyedül nekünk kell megbirkóznunk.

Száz szónak is egy a vége: semmiképpen ne ajándékozzunk élő állatot se húsvétra, se karácsonyra, se születés-, vagy névnapra, bérmálkozásra, ballagásra, vagy bármilyen más alkalomra.

Olvass tovább »

Hullik a máz

Azt hiszem, azt bátran kijelenthetjük, hogy a múlt héten ismét jelentős mennyiségű máz hullott le a narancsos kormány már amúgy is egyre jobban elhasználódó nemzeti álarcáról. Az elmúlt napok történései ismét rávilágítottak arra, hogy a néhány kezdeti szimbolikus ügyet, mint a kettős állampolgárság, vagy a trianoni emléknap megszavazását, valamint néhány hangsúlyeltolódást leszámítva, egyszerűen nincs különbség a korábbi szocialista rezsimek és a mostani fideszes kormányzat módszerei és lényegi döntései között.

A múlt hétfői parlamenti szavazás, ahol a narancsos parlamenti többség gátlástalanul és szolgalelkűen elutasított minden olyan javaslatot, amitől a készülő alkotmány az lehetett volna, aminek a magyar társadalom döntő többsége várta, még csak a kezdet volt a heti ámokfutásban.

Akkor hétfőn még nem gondoltuk volna, hogy „a termőföld és az ivóvízkészlet kizárólag magyar állami vagy helyi önkormányzati tulajdonban, illetve magyar természetes személy tulajdonában lehet” alkotmánymódosító javaslat leszavazásához hasonlatos felháborító döntés lesz még, pontosabban tud még lenni a héten.

Pedig lett.

Szerdán Pintér Sándor belügyminiszter azt hitte, hogy az ő pofátlanságának egyszerűen nem létezik határa. Azt hitte, hogy attól, hogy ő abban a pozícióban van amiben, akkor rá már nem vonatkoznak azok a törvények, amik a halandó emberek mindennapjait szabályozzák. Sőt, még azt is elhitte, hogy amit ő kimond az egycsapásra, mondhatnánk varázsütésre úgy lesz, ahogy ő azt kívánja.

Így aztán a hét közepén újságírók előtt magabiztosan kijelentette: „Befejezte a járőrözést a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület Hajdúhadházon. Örömmel mondhatom, hogy tegnap megkezdték a járőrözést, ma meg már a rendőri felhívásnak megfelelően be is fejezték. Bizton mondhatom, hogy ilyen jellegű járőrözés, mondvacsinált törvényesség mögé bújva nem lesz Magyarországon.”

Hogy mire alapozta ezt a kijelentést azóta még nem derült ki, de valószínűleg csak villantani akart egyet azon az EU konferencián, amin éppen részt vett. Azonban a blöff nem jött be. A miniszteri kijelentést se a polgárőrök, se a rendőrség helyi erői nem vették komolyan. A Szebb Jövőért egyesület tagjai tovább járőröztek és tették a dolgukat, a rendőrök pedig igazoltatták a városban sétáló polgárőröket és a tevékenységük befejezésére szólították fel őket, majd végül felolvasták nekik a Belügyminisztériumból kapott indoklást, miszerint hivatalos rendőrségi akció folyik a megyében az illegális határátlépések ellen, amit a polgárőr szervezet akadályoz, illetve az egyenruhás masírozás félelmet kelt a cigányokban.

Másnapra Pintér rájött, hogy a ráolvasása nem nagyon hatott, ezért most már nem bízott semmit a véletlenre. Miniszteri utasításba adta, hogy „amennyiben a rendőrség ismételten járőrözést észlel, annak résztvevőit és kezdeményezőit a hatályos jogszabályok maradéktalan betartására kell kötelezni.”

Azonban hogy melyek azok a jogszabályok, amelyeket a hivatalosan és törvényesen működő polgárőrszervezet a járőrözéssel megsértett, az a csütörtöki utasításból még nem derült ki, de péntekre már a közvélemény megtudhatta, hogy ez nem más, mint garázdaság bűntette, amit a polgárőrök tovább súlyosbítottak azzal, hogy közben még támogató aláírásokat is gyűjtöttek a helyiektől.

Azt hiszem ezután az akció után még Draskovics is elismerően csettinthetett, ezt ő maga sem tudta volna jobban megoldani. A parancs pedig parancs. Így aztán pénteken kora este a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője közölte: „A kollegáim öt embert járőrözési tevékenység miatt előállítottak a hajdúhadházi rendőrkapitányságra, ellenük garázdaság szabálysértés miatt indult eljárás.”

A tárgyalást másnap tartották Debrecenben, ahol is a Városi Bíróság megszüntette a rendőrség által kezdeményezett eljárást az előző napon őrizetbe vett öt személy ellen. Deli Tímea bírónő szerint ugyanis semmiféle jogsértést nem követtek a garázdasággal vádolt személyek, akik közül hárman ráadásul nem is tagjai a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületnek.

A Belügyminisztérium természetesen nem fogadta el a döntést és közleményt adott ki, mely szerint „a fekete egyenruhában, provokatívan fellépő emberek félelmet keltenek a helyi cigányságban, amely egy jogállamban elfogadhatatlan, ezért a minisztérium fönntartja azt az álláspontját, hogy a járőrözők elkövették a garázdaság szabálysértését”.

Közben az aláírásgyűjtés tovább folyt és a nagyjából 13 ezres kisvárosból mára már több mint 5 ezren látták el kézjegyükkel azt a lapot, amelyen támogatják, hogy az egyesület tagjai továbbfolytassák járőröző tevékenységüket a településen.

Mint látható a történtek pont abban a szellemben zajlódtak le, ahogy az az elvtársak idején is szokott. A kormányzat úgy tesz, és olyan intézkedéseket hoz, mintha nem is ebben az országban élnének. Fogalmuk sincs róla, pontosabban szándékosan tudomást sem vesznek arról, hogy milyen társadalmi problémák halmozódtak fel az elmúlt évtizedekben. Pintér és OV azt hiszi, hogy Budapestről píszí dumákat üzengetve megoldhatók a problémák, hogy a jól hangzó szlogenekkel sokáig el lehet takarni azt a mocskot, amit az emberek nap, mint nap a saját bőrükön tapasztalnak.

OV és kormánya egyre többször idézi fel a mindenki által utált és megvetett gyurcsányi mindennapokat. A globalista hatalom gátlástalan kiszolgálása, a sűrűsödő pökhendi kormányzati megszólalások sora és a tehetetlenséggel egybekötött narancsos arrogancia mind-mind azt jelzi, hogy nincs változás, hogy a hatalmat most birtoklóknak ugyanúgy nincs elképzelése a társadalmai problémák megoldásáról, mint ahogy nem volt az elődeiknek sem.

Olvass tovább »

Vasárnapi visszanéző – 15. hét

Valami gyanús ketyegés hallatszik [2011. április 7.]

A múlt szombaton, április másodikán minden német újság címoldalán olvasható volt a lenti hírügynökségi jelentés. Semmi újdonság nincs benne, csak összefoglalja, amit már úgyis mindenki tud. Hiszen mindnyájan rég megkaptuk a hivatalos értesítést a nyugdíjbiztosítótól, hogy 67 évesen mehetünk csak nyugdíjba. Amire persze a munkaadók nincsenek fölkészülve: nincs elég olyan állás, amelyet ilyen hajlott korú emberek is el tudnának látni…>>> tovább



Rásütni a bélyeget [2011. április 8.]

„Emlékmenet a köztársaságért” címmel tiltakozó felvonulást hirdetett április 6-ra a homoszexuális, ex-fideszes, ex-SZDSZ- es Ungár Klára vezette, szdsz nyomdokain létrejött Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) párt. Ez az a csoportosulás, amely folyamatos harcot folytat a cigányok, zsidók, homokosok védelmében…>>> tovább



Lassan fel kéne ébredni [2011. április 12.]

Nem akarok feleslegesen nagy szavakat használni és nem áll szándékomban túldramatizálni sem a helyzetet, de azt hiszem, még ezen törekvések mellett is azt kell mondjam, hogy a tegnapi napon történtekkel a narancsos parlamenti többség túlment azon a határon, amit elsőre, hirtelen felindulásból akár a hazaárulás mezsgyéjének is mondhatnánk, de még másodszorra, finomabban fogalmazva sem nevezhetnénk másnak, mint az emberek szemen köpésének…>>> tovább

Olvass tovább »

Két évvel később…

A tavalyi évhez hasonlóan a nagy rohanásban az idén is elnéztem a naptárt, és így most sem a pontos dátumon – kedden volt - sikerül megemlékeznem arról, hogy két éve annak, hogy útjára indult a Radical Puzzle.

Azt hiszem az ilyen alkalmak, az ilyen fordulónapok mindig jók arra, hogy az ember kicsi megálljon és visszatekintsen arra az időszakra, amit maga mögött hagyott.

Ha csak a száraz tényeket nézzük, akkor egészen pontosan 734 nap telt el azóta, hogy az első bejegyzés megjelent az oldalon. Ma pedig már ezzel együtt 702-nél tartunk.

Azonban a tényszerű adatok messze nem adják, nem tudják visszaadni azokat az élményeket és érzéseket, amiket ezen idő alatt átéltünk, és amiket szinte biztosan nem tapasztaltam, tapasztaltunk volna meg, ha nincs az oldal.

Soha nem felejtem el, amikor először szembesültem azzal, hogy valaki továbblinkeli az írásainkat, és azt sem, amikor a nagyobb radikális portálok először közölték le valamelyik bejegyzésünket. Jó volt látni és megélni, hogy a semmiből tudunk építeni valamit, hogy folyamatosan és ugrásszerűen egyre többen figyelnek ránk, hogy nulla pénzből is meg lehet csinálni, hogy hittel és kitartással el lehet érni valamit.

Amikor annak idején elkezdtem ezt az egészet, egyátalán gondolkodtam azon, hogy két évvel később majd mi lesz, vagy hogy mi lehet ebből az elsőre talán merész ötletből. Nem gondoltam, hogy a nulláról, a teljes ismeretlenségből való indulás után két évvel a Radical Puzzle lesz az egyik leglátogatottabb és legnépszerűbb blog a radikális oldalon, amit nem csak itthonról és az elszakított területekről, hanem Nyugat-Európából és a tengerentúlról is rendszeresen olvasnak majd.

Persze mindez egyedül, társak nélkül nem sikerülhetett volna. A kezdeti útkeresések után mára kialakult az a szerzői gárda, ami az RP gerincét adja. Zsuzsa müncheni üzenetei, Rose írásai, Tomi videói és persze a ti gondolataitok és hozzászólásaitok mind-mind nélkülözhetetlen részeit képezik a nagy kirakónak.

Így aztán itt a végén nem is lehet más, mint hogy mindannyiunk nevében köszönetet mondjak nektek kedves olvasók a barátságért, a kommentekért és azért, hogy mindennap eljöttök. :)

Olvass tovább »

OV és Vona Gábor a termőföld és a vízkészlet alkotmányos védelméről [videó]


OV a magyar termőföld és a vízkészlet alkotmányos védelméről




Vona Gábor a magyar termőföld és a vízkészlet alkotmányos védelméről




Kapcsolódó írásunk: Lassan fel kéne ébredni


Olvass tovább »

L. Simon, a selyemzsinór, és a velencei „Sukoró”

L. Simon László képviselő, a Fidesz kulturális bizottságának elnöke is egy olyan pont a magyar közéletben, amely nyilvánvalóan megerősíti, hogy a Fidesznek esze ágában sincs változtatni a dolgok menetén, nem csak a magyar kultúra területén, hanem sehol sem.

Az elmúlt időszakban L. Simon már többeknél kiverte a biztosítékot, de az még nem derült ki igazából, hogy miért olyan befolyásos ember ő, akit feltétlenül alkalmaznia, és védenie kell a kormánypártnak.

Vajon mi áll a háttérben?

A hírek szerint még 2010 nyarán L. Simon többedmagával,Varga Gáborral, Törő Gáborral és Tessely Zoltánnal, a Fejér megyei 4, 5, 6, 7-es választókerületek narancsosaival, valamiért megfenyegette saját irodájában a fideszes megyei elnököt, Balogh Ibolyát és közölte vele, hogy neki azt kell csinálnia, amit ő mond, mert különben baj lesz. Balogh felháborodva kérte ki magának a történteket és azonnal kizavarta őket irodájából. Az incidens elég nagy port kavart és az esetről a megyeházán szinte mindenki tudott.

Azonban végül mégis a fenyegetők kerültek felülre, és a választások előtt elérték, hogy Balogh Ibolya távozzon a posztjáról. Hasonlóan járt Szabó Ákos, Balog egyik bizalmi embere is, akinek az egyik közgyűlés után egy borítékba csomagolt selyemzsinórt adott át L. Simon, hogy kifejezze: Ibolya után neki is mennie kell. Néhány napon belül már repült is.

Fejér megyei körökből többen állítják, hogy L. Simon eltökélt szándéka minél több ingatlan megszerzése a Velencei-tó körül. Számos üzletben partnere (volt) Rehus Ernő, a velencei buszmilliárdos, aki kínosan kerüli a nyilvánosságot, aki a hazai buszos személyszállítás egyik meghatározó szereplője, és nem mellesleg, aki a háttérből mozgatja off-shore szálakban bővelkedő cégbirodalmát.

Rehust a térségben több ingatlan, kemping és idegenforgalmi érdekeltségekkel is kapcsolatba hozzák. Köze van a Velence- tó kapuja beruházáshoz is, amely legalább akkora mutyi, mint Sukoró (King's City) lett volna. L. Simonnal közös ingatlanbefektetéseik is voltak, amiben társuk és pártfogoltjuk (volt) Oláhné Surányi Ágnes MSZP- s polgármester asszony is.

A Velencei-tó környékén már nemigen van szabad, beépíthető hely, csak a Velencei-tavi Vízi Sportiskola Nonprofit Kft (VVSI) területén. A VVSI a Fejér Megyei Önkormányzat tulajdonában van, a cél tehát minden befektető számára megszerezni e területet. Rehus üzleti köre már több kísérletet tett ennek megszerzésére.

Ezen túl Nadapon (Sukorótól nem messze) is van olyan ingatlan, ami most Rehus Ernő tulajdonában van, vagy legalábbis ehhez a körhöz köthető, magas kőfallal körülvéve, közterületet, gyalogutat is lerekesztve. Utólag próbálták elfogadtatni a főépítésszel, de sikertelenül. Azonban a kőfal továbbra is áll.

Tehát nem egy senki a sok közül a Fidesz üdvöskéje. L. Simon alacsony erkölcsi szintje úgy ahogy a ”verseiben”, úgy a mindennapokban is jól megmutatkozik. Aki ilyen dolgokba mártja magát, attól nem is várható el, hogy a nemzet megmaradása és felvirágoztatása mellett kiálljon. [a bejegyzésért katt a linkre]

És miért őt nyomja a Fidesz, aki eddig magát a liberális média ellenségének állította be? Bizonyára komoly összefonódások állhatnak a háttérben. Ahogy mondják: „megtalálja a zsák a foltját”.

Olvass tovább »

Vicces zsidók

„Nem feladatom minősíteni egy kisegyház kampányát, nyilván a felajánlók fogják eldönteni, mennyire tartják gusztusosnak vagy gusztustalannak a néha antiszemitizmusba hajló zsidó vicceket" - mondta Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (MAZSIHISZ) elnöke annak kapcsán, hogy a napokban zsidó viccekkel teli plakátok lepték el Budapest köztereit.


[nagyításért és a viccekért katt a fotóra]


A legszebb a dologban azonban az, hogy a hirdetések egy másik zsidó gittegylet, a Köves Slomó vezette Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) megbízásából kerültek ki a falakra. Köves szerint a kampányuk célja, hogy a „zsidó kifejezésről ne feltétlenül a szorongással teli negatív emlékek és félelmek jussanak az emberek eszébe, hanem a magyar zsidó kultúra vidám, mindenki által kedvelt oldala.”

Mondjuk, azért az érdekelne, hogy szerintük mi az az „oldal”, amit mindenki kedvel, mert nekem momentán nem jut ilyen az eszembe, és nagyon azon se lepődnék meg, ha másnak se jutna. De most ne ragadjunk le ennél, hanem inkább nézzük meg, hogy hogy folytatódott a szópárbaj az egymással rivalizáló zsidók között:

„Az egyházi kérdések, a hitéleti megnyilvánulások nem tartoznak a vicc kategóriába. A MAZSIHISZ az 1 százalékot elsősorban az elesettek és szegények érdekében kéri és kívánja felhasználni, másodsorban pedig oktatási fejlesztésekre. A mi feladatunk nem viccek mesélése, hanem a magyar és ezen belül a zsidó társadalomra háruló komoly problémák megoldása” – üzent vissza Feldmájer a fajtársainak, majd így folytatta: „Nagyon fontosak az anyagiak, és hogy az 1 százalékból valaki részesedni kíván, de ez csak bizonyos elvek megtartása mellett lehetséges. Lehet a zsidókon mosolyogni, de ma nincs a zsidóság olyan helyzetben, hogy ebben a kontextusban viccelődjenek vele.”

Azért valljuk meg az öröm, hogy a metéltek így elb@szakodnak egymással. Erre szokás azt mondani, hogy egy kényelmes fotel, egy kis kóser szilva, meg még egy szivar hiányzik csak ahhoz, hogy teljes legyen az előadás. Azonban a nagy örömködésben ne felejtsük el azt se, hogy a zsidók közötti belső harcok azért a koncért folynak, amit az adóforintokból utalgat át nekik a magyar kormány.

És mielőtt a műsort nézve eltévednénk, érdemes végiggondolni még egy apróságot is. Vajon mitől fontos nekik ennyire ez az 1 százalék, mekkora összegről van szó, hogy ezért képesek nyilvánosan is hajba kapni?

Az igazság az, hogy nem fontos, mert nem az összeg a lényeg. A tét ennél sokkal, de sokkal nagyobb. Elég csak egy pillantást vetnünk az APEH 2010 szeptemberében kelt közleményére, ahol a felajánlott egyszázalékok összegét hozták nyilvánosságra. Az adatsorból kiolvasható, hogy a tavalyi évben a MAZSIHISZ 5.263 felajánlótól 65.835.919 forintot, míg az EMIH 1.030 felajánlótól 10.630.833 forintot kapott.

Vajon ha az EMIH-nek felajánlott pénzből levonjuk az óriásplakátok költségét, akkor mennyi marad nekik? Pontosabban ennyi plakát költségéből marad egyátalán valami?

Mint jól látható ez az egész egyszázalékos plakátolás történet nem erről a kis pénzről szól, hanem az ismertségről, a támogatók számáról, a figyelem felkeltéséről és arról, hogy az EMIH bejelentkezett a hatalomért, az első számú zsidó szervezet címéért és az azzal járó milliárdokért.

Talán még sokan emlékeznek arra, hogy 2007-ben a Gyurcsány-kormány hozott egy olyan döntést, ami biztosítja a még élő, izraelita kétkezi munkások további anyagi támogatását, valamint a zsidó közösségek igényeit. A döntés szerint ez 21 millió amerikai dollár állami támogatást jelent, aminek nagy részét a legbefolyásosabb szervezet a MAZSIHISZ kapja, kedvezményezettként pedig a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (MAZSÖK) került megjelölésre. A magyar állam eddig már kifizetett 12,6 millió dollárt, a fennmaradó részt pedig 2011-ben és 2012-ben folyósítják majd.

Azonban a pénzszivattyú itt még nem áll le, mert az idei költségvetésben mindezeken túl található egy Pénzbeli Kárpótlások és Rendkívüli Kormányzati Kiadások című, közel hárommilliárd forintos tétel is, amelyet szintén a hazai izraeliták számára fizet ki a kormány. És ez még mindig nem a vége. A 2011-es költségvetésben szerepel ugyanis egy közel kétmilliárd forintos „adomány” is, az 1947-es párizsi békeszerződés jogcímén. Ezt az államnak nem külföldi országok, tehát nem a győztesek számára kell kifizetnie, így fennáll a gyanúja annak, hogy ezt a pénzt is a hazai izraelita közösség kapja.

Azt gondolom, a fentieket figyelembe véve, azért azt bátran kijelenthetjük, hogy bármilyen szórakoztató műsort is mutat be a Köves-Feldmájer duó, azért nagyon nem olcsó nekünk ez a kabaré. Bár ki tudja mi jön még. Ki tudja, hogy vajon mit találnak ki Feldmájerék, hogy überelni tudják a vicces plakátokat?

Lehet, hogy még a végén az is megtörténik, hogy körülmetélős flashmobot szerveznek a zsinagóga elé?

Olvass tovább »

Lassan fel kéne ébredni

Nem akarok feleslegesen nagy szavakat használni és nem áll szándékomban túldramatizálni sem a helyzetet, de azt hiszem, még ezen törekvések mellett is azt kell mondjam, hogy a tegnapi napon történtekkel a narancsos parlamenti többség túlment azon a határon, amit elsőre, hirtelen felindulásból akár a hazaárulás mezsgyéjének is mondhatnánk, de még másodszorra, finomabban fogalmazva sem nevezhetnénk másnak, mint az emberek szemen köpésének.

Tegnap napra pontosan egy éve volt, hogy lezajlott a választások első fordulója. Attól függetlenül, hogy végül a mi eredményünk nem pont olyan lett, mint amire oly sokan vártunk, mégis mindnyájan bíztunk abban, hogy ezután majd más lesz, hogy majd soha nem tér vissza az a világ, ami az elvtársak nyolc évét jellemezte.

Ha visszatekintünk az elmúlt hónapokra, és ha tényleg őszinték akarunk lenni, akkor kijelenthetjük, hogy nem is tért vissza, egészen egyszerűen azért, mert annál egy sokkal alattomosabb dolog kezd mostanság kibontakozni. Amíg Elgróék bitorolták a hatalmat a társadalom többsége pontosan tudta, hogy ki az ellenség, pontosan tudta mindenki, hogy az elvtársakat milyen érdekek mozgatják, hogy mi áll a döntések hátterében. Manapság azonban a tömegek el vannak tévedve, a narancsköd még mindig mindent beborít és az emberek döntő többsége nem látja át, nem ismeri fel, hogy a nemzeti köntösbe bújtatott szavak mögött lényegében most is ugyanazok az elvek húzódnak meg, mint amik a korábbi években is.

A narancsos gépezet jól működik, a kommunikációs trükkök hatásosak. Minden nagyon szép, minden nagyon jó. A nemzeti együttműködés rendszere teszi a dolgát, a népek pedig várják, hogy majd jóra fordul minden, és közben észre sem veszik, hogy mit történik a fejük felett, észre sem veszik, hogy az egy éve még oly lendületesen hangoztatott narancsos szólamok olyan gyorsan eltűntek a párt kommunikációjából, mintha soha nem is lettek volna benne.

A már egy éve tartó fideszes színjáték forgatókönyve, kicsiben pontosan tetten érhető az alkotmányozás folyamatában is. Kezdetben abba is beleígértek mindent. Elhitették az emberekkel, hogy most majd egy új, egy kizárólag magyar érdekeket szolgáló alaptörvény készül, amire büszke lehet a nemzet egésze.

Tegnap pedig a parlamenti szavazásokon végérvényesen eldőlt, hogy az új alkotmány szellemisége lényegében semmiben sem különbözik a most még hatályos alaptörvénytől. Tegnap a narancsos parlamenti többség egyöntetűen és egyenként minden olyan javaslatot elutasított, amitől a készülő alkotmány az lehetett volna, aminek a magyar társadalom döntő többsége várta.

A nagy forradalmi lendületben így nem került be az alaptörvénybe az ügynöklisták nyilvánosságra hozásának szándéka, a politikusi álláshalmozás tiltása, a halálbüntetés visszaállításának lehetősége, a képviselők visszahívhatósága és mentelmi jogának eltörlése, de a lezajlott privatizáció jogszerűségének felülvizsgálata sem. Nem lett továbbá a szabályozás része a kétkamarás parlament felállításának a lehetősége, nem lett a hivatalos nemzeti lobogó része a címer és az előzetes bizottsági támogatás ellenére nem lettek vármegyék sem. [a szavazások összefoglalójáért katt IDE]

Vajon milyen épeszű indok lehet arra, hogy ezek a kérdések nem kerültek be az alkotmányba? Vajon ezek közül melyik az, ami nem élvez döntő társadalmi támogatást?

Azonban ha csak ezeket a témákat szavazták volna ki a narancsosok a törvényből, még egy cifra káromkodás után legyinthetnénk is egyet, de sajnos itt nem állt meg a szavazógépezet. És a történet innen kezd igazán felháborítóvá válni.

A narancsos képviselők ugyanis ezután elutasították azt a radikális kezdeményezést is, amely azt javasolta, hogy az alaptörvény ne csak azt rögzítse, hogy a magyar állam kötelezettséget és felelősséget vállal a határon túlra szakadt nemzetrészek iránt, hanem azt is, hogy támogatja azokat az „önrendelkezésük kivívására irányuló törekvéseik”-ben.

Gondolom, sokakban felmerül a kérdés, hogy az elszakított részek autonómia törekvéseinek támogatásával mégis milyen problémájuk lehetett a narancsosoknak?

De mielőtt még valaki azt gondolná, hogy ez volt a mélypont, hogy ennél már nincs lejjebb, annak jelezném, hogy az igazán alja még csak most jön. A radikálisok ugyanis beadtak egy olyan módosító indítványt is, amely az egészséges környezethez való jogot, illetve a természeti értékeknek „a jövő nemzedékek számára való” megőrzését azzal egészítette volna ki, hogy „a termőföld és az ivóvízkészlet kizárólag magyar állami vagy helyi önkormányzati tulajdonban, illetve magyar természetes személy tulajdonában lehet”.

Mivel a józan észnek ellentmondóan a kormánypárti képviselők ezt a javaslatot már a bizottságban sem támogatták, ezért a Jobbik név szerinti szavazást kért az ügyben. A levezető elnök sorban olvasta a neveket és Fidesz-KDNP frakció tagjai, soraikban a MAGOSZ-elnök Jakab Istvánnal, kivétel nélkül nemmel szavaztak az előterjesztésre. [a szavazás összefoglalójáért katt IDE]

A történet érdekessége, hogy szemben a narancsosok hazaárulásával, a jobbikosokon kívül a független képviselők, az ex-elempés Ivády Gábor, Molnár Oszkár, Pősze, de még Szili Kátya is fontosnak tartotta, hogy a hazai föld-és vízvagyon védelme mellett voksoljon.

Azt hiszem, ehhez már tényleg nem kell kommentár. Ez önmagért beszél. Ez lett a reményekből, ez lett a forradalmi lendületből. Vajon mennyi idő kell még, hogy a többség rájöjjön arra, hogy át lett verve?

Vajon mennyi idő kell még, hogy a narancsos álomból felébredjünk végre?

Olvass tovább »

A vikingek ismét beintettek

„Az előttünk álló időszak feladata a gazdasági szabadságharc megvívása lesz” – mondta még OV tavaly tavasszal a választásokat követően. Azóta eltelt lassan egy év és ma már jól látszik, hogy ez a valóban helyes és támogatandó gondolat is nagyjából ott tart, nagyjából ennek is annyi valóságtartalma van, mint a kéthétalatrendetteszünk szövegnek.

Ha visszatekintünk az elmúlt időszakra és megvizsgáljuk a megtett utat, majd hozzátársítjuk ehhez a korábbi ígéreteket, akkor ugyan azt nem mondhatjuk, hogy nem történt semmi sem, de azért az bátran kijelenthető, hogy a forradalmi bejelentések jó része nem volt más mint egyszerű kommunikációs trükk. És sajnos ebbe a kategóriába esik a gazdasági szabadságharc kérdése is, mert ami nálunk folyik az nem harc, hanem jobb esetben is csak kicsike bökdösése, piszkálgatása a globális pénzhatalomnak.

Pedig a harcok folynak. Méghozzá itt és most Európában. Az izlandiak a hétvégén ugyanis újabb csapást mértek a nemzetközi pénzvilágra, nem törődve a fenyegetésekkel, nem törődve a felvilágosult európai politikusok ajvékolásával. Tették azt, amit a józan eszük diktált. Egységben, összezárva, elsősorban a maguk és nemzetük érdekeit figyelembe véve.

A szigetországban szombaton a tavaly márciusi elutasítás után, most a második népszavazáson is nemet mondtak arra, hogy az ország 4 milliárd eurót fizessen Nagy-Britanniának és Hollandiának a még 2008 végén, a Landsbanki magánbank összeomlása okozta károkat megtérítendő. A vikingek ezzel végérvényes közölték a pénzvilággal, hogy nem lehet az izlandi adófizetőket arra kényszeríteni, hogy ők állják a felelőtlen bankárok okozta károkat.

Talán még sokan emlékeznek a két és fél évvel ezelőtt történtekre, amikor a nemzetközi bankrendszernek sikerült a csőd szélére juttatni Izlandot a mesterségesen keltett hitelválsággal és az izlandi valuta bedöntésével.

Az összeomlást megelőző években az akkori izlandi kormányzat a neoliberális gazdaságpolitika jegyében privatizálta a bankokat, akik addig spekuláltak, amíg már végül 15,5 százalékos jegybanki alapkamat mellett, futamidőktől függően 7 százalék feletti kamatokat kínáltak a betéteseknek, ami csaknem a kétszerese volt a brit nagybankok által hosszabb lekötésekre általában kínált kamatoknak.

A felelőtlen ígérgetések hatására folyamatosan ömlött a pénz az országba, de aztán kipukkadt a lufi, aminek következtében az összeomló izlandi nagybankok a sziget GDP-jének tizenkétszeresét, azaz összesen 61 milliárd dollárnyi adósságot hagytak maguk után. A csődök nyomán Izland adósságát senki nem volt hajlandó finanszírozni, így a koronának – vevők hiányában – nem is volt árfolyama a devizapiacon. Az izlandi – egyébként banki részvényektől „túlsúlyos” - tőzsdeindex azonnal elveszítette értéke 77 százalékát, az infláció pedig rekordmagasságba, 17 százalék fölé szökött.

Amikor az ország három nagybankját a kormánynak át kellett vennie és az izlandi pénz árfolyama összeomlott, abban a pillanatban az izlandiak ezreinek olvadt el az addigi megtakarítása. De nem csak ők buktak nagyot, hanem az a több mint 300 ezer brit, illetve holland bankbetétes is, aki az extraprofit reményében helyezte el az ottani bankokban a pénzét.

A globális pénzvilág nyomására az akkori izlandi kormány az Icesave-törvényben garanciát vállalt a hollandoknak és a briteknek arra, hogy az állam kártalanítani fogja a külföldi befektetőket és kifizetik azt a majd 4 milliárd eurót, amit azok elbuktak a válságon.

Izlandon nagyjából 320 ezren élnek, alig többen, mint ahány külföldi ügyfele volt a bedőlt banknak. Egy állampolgárra így 11.875 euró kártérítés jutna, ami még az ottani körülmények között sem kevés pénz. Így aztán nem véletlen, hogy a terv heves tiltakozást váltott ki a lakosság részéről. Végül több mint 56 ezer izlandi, azaz a választók 23 százaléka írta alá azt a petíciót, amelyben azt kérték az államfőtől, hogy ne hagyja jóvá a törvényt, és írjon ki népszavazást az ügyben, mondván elég ésszerű az a követelés, hogy az izlandiak jelenlegi és jövőbeli nemzedékeire nehezedő gazdasági teherről népszavazás döntsön.

A köztársasági elnök eleget tett a követeléseknek és múlt év március 6-án népszavazást tartottak a kérdésről. Az eredmény elsöprő volt. A szavazók 93,5%-os többséggel úgy döntöttek, hogy nem vállalják át a felelőtlen bankárok által létrehozott csődtömeget, hiszen annak létrehozásában sem volt semmi szerepük.

Az adatok nyilvánosságra kerülése után azonnal elindult a globalisták fenyegetőzése és bosszúhadjárata. A nemzetközi bankrendszer ezután még inkább lenyomta az izlandi valutát, ami hirtelen 80%-ot vesztett az eredeti értékéből. A döntés az ország élelmiszerellátását érintette a legrosszabbul, mivel addig szinte minden mezőgazdasági termék importként került a szigetre.

De az Icesave-ügy miatt megállt az ország EU-csatlakozási folyamata és a hivatalos külföldi támogatások sem működnek, így a kezdeti kifizetések után azt a 4,5 milliárd dolláros készenléti hitelkeretet is befagyasztották, amit a Nemzetközi Valutaalap és az észak-európai országok még 2008. novemberben adtak össze Izlandnak.

Miután a zsarolócsomag teljesen összeállt, elkezdték várni a következményeket. Várták, hogy mikor omlik össze teljesen a sziget gazdasága, hogy mikor jönnek az izlandiak könyörögni, hogy a mindenható pénz urai húzzák ki őket a bajból. A globalisták meg voltak győződve arról, hogy nyertek.

Pedig nem. Messze nem.

Az izlandi gazdaság alapvetően a halászatra épül, ami az export 60%-át teszi ki. Halból a válság után sem lett kevesebb és a piacok sem vesztek el. Ráadásul az összeomlás előtt a szigeten több gyártó valamint szolgáltató iparág is fejlődésnek indult, és a turizmus is egyre nagyobb teret nyert. A kormány felismerve a problémák lényegét, rendkívüli támogatást adott a mezőgazdaságban tevékenykedőknek, akik így rengeteg új üvegházat tudtak létrehozni, ezáltal biztosítva a helyi élelmiszerellátást és nem utolsó sorban az új munkahelyek megteremtését.

Közben, hogy a multinacionális cégek ne tudják kihasználni a helyzetet és fillérekért felvásárolni az országot, a kormány korlátozta a külföldi tőke beáramlását. Aztán mivel a nemzeti valuta leértékelése által az izlandi termékek nagyon vonzóvá váltak a nemzetközi piacon, a vállalkozókat még több támogatással látták el, hogy növelni tudják a kapacitásukat és még több munkahelyet tudjanak létrehozni.

És a dolog elindult.

Persze az import termékek tovább is szinte megfizethetetlenül drágák, de az izlandiak bebizonyították, hogy érdemes visszafogni a külföldi áruk fogyasztását annak érdekében, hogy ne nőjön az ország nyakára a munkanélküliség, és hogy ne kelljen örökre eladósodni a nemzetközi bankrendszer javára.

A látható eredmények mellett azonban a háborút még nem nyerték meg. A pénzvilág tovább folytatta a nyomásgyakorlást és továbbra is megpróbálja az országot ellehetetleníteni a nemzetközi pénzpiacokon. Az izlandi kormány, hogy normalizálja viszonyát a britekkel és a hollandokkal idén februárra kidolgozta az Icesave-törvény új változatát, de a köztársasági elnök ismerve a társadalom véleményét ezt ismét nem írta alá, hanem újabb népszavazást kezdeményezett az ügyben.

Ez zajlott le tegnapelőtt, ahol szavazatok összeszámlálása után mintegy 60 százalékos volt a "nem" voksok aránya. Izland ismét megcáfolta azt a sokat hangoztatott közhelyet, hogy egy kis ország teljesen ki van szolgáltatva a nemzetközi pénzhatalommal szemben. Mint látható, hogyha egy nemzet összezár, ha nem hagyja, hogy a belső ellenség összefogva a külső gyarmatosítókkal felülkerekedjen, akkor sok mindent el lehet érni.

Azonban a gazdasági szabadságharc, mert ez tényleg igazi harc, folytatódik tovább. A nemzetközi hitelminősítők korábban már közölték, hogyha a "nem" szavazat győz, akkor kénytelenek lesznek tovább leértékelni Izland szuverén adósminőségét. Azonban abban is biztosak lehetünk, hogy a vikingek sem adják fel egykönnyen a küzdelmet. Az pedig hogy mi lesz a történet vége ma még nehezen megmondható, de az talán kijelenthető, hogy Izland példája már most is minta lehet Európa népeinek.

A kérdés már csak az, hogy vajon a tömegek, az átlagemberek képesek-e felismerni a vikingek üzenetét?

Olvass tovább »

 
látogató számláló