Strasbourgi helyzetjelentés

1 kommentek:

Névtelen írta...

Ha a Fityisz program január 16-án kap nyilvánosságot, mint a Jobbiké, Orbánt még vécés néninek sem választották volna, nemhogy miniszterelnöknek. Csak össze kell vetni a Jobbik határozott, konkrét megoldásokat kínáló, minden területre kiterjedő programjával, és egyből ordít az orbáni semmitmondása, és silánysága.
Az egyik istenkáromlással felérő idea, hogy a választópolgárok forradalmat csináltak.
A negyvennyolcas, mint az ötvenhatos forradalom éle a helytartói rendszerrel (kormánnyal) ütközött elsődlegesen, de voltaképp az idegen (!) elnyomó hatalmak ellen irányult!
Orbán forradalmi hasonlata olyan gebe, amely mind a négy lábára sántít.

ORBÁN, A SZABADKŐMŰVES, A NEMZETKÖZI TŐKE HELYTARTÓJA ÉS RÁADÁSUL IZRAEL BARÁTJA. (Tel-Aviv-i paktum, 2004-es egyezmény, stb)
Nélkülük, bármilyen paradox is a dolog, nem lehetett volna kétharmados. (53%-os, aminek a fele betelepült zsidó, és megvásárolt cigány)
A nemzetközi tőkének stabil uralom, erős kéz kell, amely féken tartja a nemzeti érdekeket védő erőket. (Jobbik, Gárda,stb) Ezt megkapta (!) Orbán személyében, a magyar választók rövidlátása, gyógyíthatatlan naivitása folytán. És a megvásárolt hazug média segítségvel.
Gyurcsány hamis ígérgetésekkel lett miniszterelnök. Orbánnak elég volt csupán rejtélyeskedni, jópofiskodni a fényes győzelemhez. Rajta ugyan senki semmit sem kérhet számon, legfeljebb az egymillió új munkahelyet, később, úgy 10 év(!) múlva.
Summa summarum, a forradalom hangoztatása tulajdonképp gúnyolódás az emberek butasága fölött.
Arról szó se esik, hogy létezik e voltaképp Történelmi Alkotmány, és ha igen, mi legyen a sorsa az orbáni forradalomban?
Az igazi, az élő, alkotmány a nemzeti értékek és érdekek valami csodás egyensúlya, amelyet naponta centírozni, fényesíteni kell. Komolyan hiszi valaki, hogy Orbán Viktor és truppja erre hajlamos, ill. képes lenne?
Badarság! Mérhetetlen badarság!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló