De ez a mi kutyánk kölyke!

Annak idején bedőltünk a NATO-propagandának. Mindnyájan hittük, hogy a belépés jó lesz nekünk. "Majd levéd minket a ruszkiktól". Akkor még nem sejthettük, hogy ez a döntés megfoszt bennünket a saját hadseregünktől, vagyis önvédelmünk alapvető jogától. Ezzel szemben arra kényszerít magyar fiatalokat, hogy életüket adják országokért, amelyekhez semmi közünk, és amelyek valós helyzetéről nem is tudunk semmit. A fiatal férfiak tömegeit pedig megfosztották ezzel egy jó lehetőségtől a férfivá érésre. Akkoriban azt sem sejthettük, hogy van a ruszkiknál még nagyobb ellenség is.

Ugyanígy bedőltünk az EU-propagandának is. Ez ömlött mindenünnen és valljuk be, el sem gondolkoztunk abban az időben más megoldásokon. Azt a néhány vékonyka hangot, amely lassan megszólalt, kirekesztettük, elhallgattattuk és elhallgattuk.

Mostmár nyakig benne vagyunk. Ilyen helyzetből még nehezebb lesz egy gyökeres változtatás. De mostmár ez van, ezt kell szeretnünk. Hátha egyszer annyira utálni fogjuk, hogy sikerül elhagynunk.

Egy valamit még nem sikerült elvenni tőlünk és az a forint! A nagy többség még az elmúlt húsz év óriási döntési hibái ellenére se ismer más szót, mint "euró-zóna". Pedig legalább ezt az egy megmaradt esélyt kellene a sors ajándékaként fölfognunk, hogy nem vettek fel minket az euró-zónába! Legalább ehhez kellene foggal-körömmel ragaszkodnunk. Nemzeti valutánkat ismét aranyfedezetre hoznunk és önálló gazdaságunk alapjává tennünk.

Az eurót ugyanis, ugyanúgy, mint a dollárt, már nagyüzemben termelik a nyugati bankok és nekik az az érdekük, hogy minél többet az országukon kívülre küldjenek belőle, hiszen, ha ezt nem teszik, annak iszonyú infláció a vége az adott országban! Ezért művelik az erőszakos kolonializációt az újonnan belépett keleti országokkal. Nehogy abba az ábrándba essünk, hogy ezt nekik idővel szándékukban áll megváltoztatni! Miért állna??? Évszázadokig így gyarmatosítottak más földrészeken és remekül megéltek belőle.

Lássuk be, hogy az új EU-belépők közül azokat is, akik már bevezették az eurót, ugyanúgy, sőt talán még jobban kihasználja a nemzetközi tőke.

Ha ettől és a gagyi növekedési gazdaságtól meg akarunk szabadulni, ahhoz különleges programra van szükségünk. Abban bizonyosan lesznek olyan intézkedések is, amelyek pár hónapra talán nem lesznek népszerűek. De, ha már évszázadokon keresztül félelemből attól, hogy mi úgyse tudunk a saját lábunkon megállni, tömegével hoztuk be a külföldieket és ültettük vezető pozíciókba (ahol ők a világ legtermészetesebb módján nem a mi, hanem a saját javukra dolgoztak), akkor most, ebben a helyzetben nem lenne szabad pánikszavazással eldönteni, ki irányítja a jövőben az országot. Ezt tettük ugyanis húsz évig. Csak magunkra és a pillanatra gondoltunk. De mi lesz a gyerekeinkkel, unokáinkkal?

Lám, hit nélkül még szavazni sem lehetséges! Ha nem hiszünk önmagunkban és a jövőnkben, hanem mindig csak az idegeneknek, akkor egyszerűen kipusztulunk.

Alantas érzelmeinkre, meg a mindenkiben lakozó belső félelemre apellálva, a sajtó időnként ránk zúdít összehasonlítási táblázatokat a szomszédos országok és a mi "fejlődésünk" értékelésével, összehasonlításával. Ezek a táblázatok pedig csak arra jók, hogy pillanatnyi gyűlöletet keltsenek a másik iránt, de semmit nem mutatnak meg a valóságos helyzetből. A valós változások, fejlődések ugyanis nem hónapok, hanem évtizedek alatt következnek be. Vagyis: az ilyen táblázatok nem tájékoztatnak minket semmiről. A legújabb ilyen riogatás témája éppen az, hogy, ha a Jobbik hatalomra kerül, akkor meggyengül a forint. Ezt a marhaságot a Jobbik programjában megcáfolja, mindenki számára olvashatóan. Bárki letöltheti és elolvashatja (lásd. a 2010. január 18-iki blogbejegyzést!).

Mint ahogy az ember az anyanyelvén tudja magát a leghívebben kifejezni, minden egyéb csak szerény próbálkozás marad, úgy tudja egy nép a saját üzleteit legügyesebben a saját pénzével folytatni.
A saját pénz egy történelmi hagyomány része, következménye. Azt nem lehet elvenni valakitől anélkül, hogy ne maradjon vissza egy gyógyíthatatlan seb.

Elégedettnek kell lennünk önmagunkkal.

Miért utálunk mi mindent, ami a miénk, méghozzá annyira, hogy a lehető leggyorsabban igyekszünk megszabadulni tőle? Mint ahogy tettük azt a saját hadsereg, a nemzeti önrendelkezés, gazdaság elkótyavetyélése és nagyon sok más dolog esetében. Mert nem bízunk önmagunkban! Ennek ezer oka lehet, de az okok keresgélésének időigényes folyamata helyett azonnal meg kell változtatnunk ezt a hozzáállást. Elemezgetésre ugyanis nincs időnk. Mire kielemeznénk az okokat, addigra ugyanis már nem lesz országunk!