Ezért volt sürgős az ellopott felirat megtalálása

A Bundestag-ban, amely egy idő óta a berlini Reichstag épületében ülésezik, január 27-én, az Auschwitz-i tábor felszabadításának évfordulóján, mint minden évben, most is a nemzeti szocializmus áldozatainak napját ünnepelték. A képviselők többsége feketében érkezett.

A sztárvendég Simon Perez volt, aki elmondta, hogy büszke atyái örökségére, büszke Izrael állam alapítására és arra, hogy ők, Izrael fiai, a náci-terror ősellenségei. - Senki nem moshatja tisztára a Harmadik Birodalmat a náci-terror és a holokauszt felelőssége alól - mondta -, de azokat az országokat sem szabad kihagyni a holokauszt történetének elbeszéléséből, amelyek ezt a gyakorlatot átvették - felsorolva itt Magyarországot, Romániát, Szlovákiát, Bulgáriát és Horvátországot.

Mint az izraeli atomprogram atyja hangsúlyozta, hogy állama elleni támadásként értékeli Irán atomdúsító programját. Párhuzamot vont a Harmadik Birodalom és Irán jelenlegi hozzáállása között.

Szívbemarkolóan mesélt nagyapjáról, az egykori lengyelországi rabbiról (akinek szülővárosa most érdekes módon Fehéroroszországhoz tartozik).

Páran hangosan nyeltek e beszéd alatt, még többeket viszont a szőnyeg alól kellet utána előhúzni.

Majd egy rabbi elmondta a kaddis-t, a halotti imát, amely alatt a képviselők nagy része felállt.

Angela Merkel kancellár beszédében hangsúlyozta, hogy Németország jóvátehetetlen bűnt követett el a holokauszt véghezvitelével. Ezért erkölcsi kötelessége minden erejével támogatni Izrael államot. A következő nagy veszély Izraelre nézve Irán viselkedése, amelyet Németország természetesen nem hagyhat annyiban és ezen a veszély megszüntetésében maximálisan támogatni fogja a zsidó államot.

Ugyanezen a napon volt a Bundestag vendége Hamid Karzai, afgán elnök is, akinek jelenlétében Merkel elmondta a sajtónak, hogy Németország még nem szándékozik kivonulni Afganisztánból. Előre láthatólag legkorábban 2014-től, fokozatosan, de pontos időpontot nem szándékozott megnevezni. Karzai csatlakozott a kancellár szavaihoz és üdvözölte azokat.

Mint láthatjuk, Németország ma is, mint mindig a történelem folyamán, rendkívül jól megél a háborúzásból és a zsidó államban remek szövetségesre talált, amely futószalagon szállítja neki a potenciális ellenségeket. Ezt sem csak a legutóbbi idők óta!

25 kommentek:

morso írta...

Irán miként régen a török, közös ellenségünk. A veszély nem kicsi. Azonnali akció kellene az atomstúdió felszámolására! A fundamentalista iszlámot fel kell számolni. Az igaz hit csak békés lehet.

Névtelen írta...

Afentivel egyetértek DE a zsidó veszély sokkal nagyobb tankönyv Cion bölcsek könyve:)

Névtelen írta...

morso ha ezt komolyan gondolod vizsgáltasd ki magad... vagy irán helyett inkább izraelt kellett volna irnod

Névtelen írta...

Irán igen messze van. Nekem nem ellenségem, csak ha szóval, cselekedettel gyaláz vagy megsért. Terrorista vagy szabadságharcos? Ki az aki eldönthei? Az ENSZ szerint minden nemzetnek van önrendelkezési joga. Akkor mi, innen, sok ezer km-ről ne dumáljunk bele az ő dolgukba! Semmilyen érdekünket nem sérti!

Névtelen írta...

Morso, te annyira fájdalmasan buta vagy, hogy az ilyeneket csak sajnálni lehet.
Persze csak akkor, ha nem zsidó. De szerintem te az vagy, így sajnáljon téged a fene. Húzz vissza izráelbe a felmenőiddel, lemenőiddel, fattyúiddal együtt, semmi keresnivalód ebben az országban.

Névtelen írta...

Morso nemcsak fájdalmasan buta,de egy új jelenség:provokál,mert most,amikor egyre tisztul a kép az egész holokauszt-holokamu körül ez egy módszer arra,hogy a "magunkfajtákat"feldühítsék,esetleg elaltassák...
Nem fog sikerülni,még akkor sem,ha Merkel asszony a végtelenségig behódol nekik,mert remélem a német önérzet is csak felébred egyszer!
Amúgy, a kettős mérce érvényesül Irán és Izrael atomtevékenységének megítélését illetően is,cionisták által buzgón alkalmazott módszerként.

Névtelen írta...

Ebből a holokauszt tagadásból a végén még az sül ki,
hogy Hitler mentette meg a zsidókat a népek hararagjától, azért vitte őket lágerba ugye?

Névtelen írta...

Közel jár az igazsághoz!!!

morso írta...

Merkel Asszonyt ki meri bántani? Bátornak nevezte mindnyájunk példaképét, országunk leghatalmasabb szónokát, Gy F Miniszterelnök Urat, aki csodálatos szópárbajban,majd demokratikus szabad választás során legyőzte O V Urat!
Svájc nem véletlenül záratja be a mecseteket. Ők már észbe kaptak muzulmán ügyben!

Névtelen írta...

2010. január 29. 12:47 -nek

Inkább maradj csöndben és olvasgass, nézz utána bizonyos dolgoknak.

Névtelen írta...

Milyen alapon van a zsidó államnak atombomba arzenálja? Irán nem védheti magát - kell az olaj - majd kicsinálják mint Irakot! Merkel vihetné tőlünk kis védenceit - itt szenvednek a rasszizmustól szegények.....

Névtelen írta...

2010 jannuár 29.15:19-nek
Mire gondolsz?

Névtelen írta...

morso írta...

Irán miként régen a török, közös ellenségünk. A veszély nem kicsi. Azonnali akció kellene az atomstúdió felszámolására! A fundamentalista iszlámot fel kell számolni. Az igaz hit csak békés lehet.

Morso vagy tárgyi tévedésben van, vagy valóban provokál.

Irán - pontosabban a perzsák a partusok leszármazottjai genetikailag rokonaink - más népekkel egyetemben. Ebben a genetikát komolyan művelők véleménye megegyezik.
Ami az igaz hitre vonatkozik - kérdés csak az, hogy melyik hitet vesszük igaznak?

Mert minden vallás követői a sajátjukat tartják - helyesen - annak.
A megoldás az ökonomizmusé, amely egyenlőséget és türelmet hirdet a különböző vallások között és békés egymás mellett élést, egymás értékeinek a tiszteletét.

Ez alól egyetlen vallásnak álcázott faji alapon létező rögeszme a kivétel, az izraelita "vallásé", amely nem csak a vallást, hanem annak követőit is helyezi minden más etnikum fölé. Ez a "Választott nép" emlegetése.
Kérdés: Ki választotta őket és mikor? Mivel tudják ezt elfogadhatóan bizonyítani?

Nos ez a társaság soha nem ismeri el a világ összes vallása közül egyiket sem, de elvárja hogy őket elismerjék.
Nos ez minden de nem békés mód.

Éppen ezért az ilyen ideológiát nem szabad a hittel összetéveszteni, mert már a kiindulási alap sem igaz!

Névtelen írta...

Irán ellenség! Persze mert nem esik hasra a hamisítás előtt. Milyen történelmi esemény az amit törvénnyel kell megtörténté tenni?! Miért lehet egy bizonytalan esemény kapcsán kártérítést kapni? Izrael állam sokkal veszélyesebb bárminél. Láthattuk mihez vezet a gátlástalanság.

Névtelen írta...

Hát azért vélemény nyilvánítása előtt némely embernek el kellene olvasni a Koránt és a Talmudot is.Nem a Korán mondja hogy minden más hitű "barom" és le kell igázni+egyéb durvább dolgok...aki olvasta a Talmudot az tudja...az iszlám csak védekezik...

Névtelen írta...

A zsidókat és a muzulmánokat is ki kell rúgni európából, (húzzanak haza, van nekik hova) vagy nem lesz európa. Persze a cionista zsidó és/vagy arab vezetés már beférkőzött az európai országok vezetésébe (is) tehát békés megoldásra nem sok esély van.

morso írta...

Minden hit igaz hit ami békességet hirdet. Ami felsőbbrendűséget hirdet, vagy erőszakot hirdet attól el kell határolódni és békés eszközökkel a felszámolásukra kell törekedni. A békességet hirdető hitek ÖKOMENIKUS szellemben jól megférnek egymással. Valami francia hittudós Teilhard de Chardin talán a neve ezt hirdette és igaza van.
A szélsőséges muzulmán más népek kiírtását tűzte zászlajára. Ez nem helyes.

Névtelen írta...

Valoban , hitler a koncentracios taborokat a zsidok kiirtasa elol valo vedelmukre tartotta fenn. Ma mar tiszta sor hogy nem a 6 millio zsido irtasara keszultek a taborok. Nehogy mar a zsido irtsa a sajat fajtajat. Viszont a rockefeller financirozta az ugyet. tul sok nemzsido aldozata lett ,a tetves cionyistak, mocskossaganak . Vagy 100,000,000 millio artatlan ember eletet kovetett az ugy nevezett 6, hm hany is? mill -val szemben.

Névtelen írta...

bocs Rootchaildot akartam irni.

Névtelen írta...

Amugy, de tenyleg , es a cionyista mocskossagnak es pofatlansagnak igazan veget kene mar vetni, mert aggodom azon, hogy a jovo generaciot az alljas tevekenysegeik a biboldoknak , a vilgveget fogja jelenteni. De tenyleg , 6000 eve nem tud a biboldo a seggen ulni mindeg ,ordogiessen azon dolgoznak a korcsok ,hogy hogyan tudnanak a mas nepeket leigazni rabszolga sorsra juttatni. Remelem, az Ur lessz oly kegyes hogy kiradirozza a fertot az agyukbol, es letesznek ordogies eletmodjukrol. mert ha nem ,hat ki huzzak a gyufat megint.

Névtelen írta...

"Nos ez a társaság soha nem ismeri el a világ összes vallása közül egyiket sem, de elvárja hogy őket elismerjék.
Nos ez minden de nem békés mód."

Ez nagyon tetszik mert nagyon igaz. Mindenbe ilyenek. Tudtátok hogy a holokamu törvénybe büntetni akarják azt is aki megemliti a kommunista gyilkosok zsidó származását?

Névtelen írta...

A geografic.hu szerint Oroszországnak 16 ezer nukleáris robbanófeje van, Nagy-Britannia-nak 200, Izraelnek 200, az USA-nak 10500. India, Pakisztán 30-40, Kína 400 atomtöltettel rendelkező rakétával rendelkezik, Németország 350-el, Észak-Korea 6-8-al. Iránt meg sem említi, még csak olyan országnak sem, amelyik ilyen fegyver előállítására képes, mint például Brazília, Argentína, Dél-Afrika, Líbia, Algéria, Japán, Kazahsztán, és az összes európai ország, akiknek nincs(?) atomtöltetű fegyvere, de elő tudnának állítani. Iránt még ezek között sem említi. A média mégis úgy állítja be, mint ha egyedül Irántól kellene félni, hogy előállít egyszer egy ilyen pukkanó eszközt. Az összes hazai TV-csatorna, és elhallgatják az izraeli arzenált. Szebb jövőt, és atomfegyvereket Iránnak, hogy befogják végre a pofájukat, akiknek még a zsebükben is az van.

Névtelen írta...

teljesen mindegy kinek mennyi van az atombomba háborút ha valaki elkezdi akkor nekünk annyi! Akkor izraeli és muzulmán stb. a vatikánnal együtt "száll alá poklokra...."

Névtelen írta...

Mivel az atombomba nem védelmi fegyver, ahogy Irán elérte az 500-at, mint izrael, kell neki szolni, hogy fiuk, elég már, ezentúl már nem vesznek semmibe.

Névtelen írta...

Valaki mesélje már el nekem, hogy ki az egyetlen, aki azt állítja, hogy Irán atombombát állít elő!!!???

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló