Évek szállanak ...

… a nyári fák alatt,
oly vidám az ének.
Boldog dallama így önti dalba ma:
Csuda jó, gyönyörű az élet.


Mint a mókus fenn a fán,
Az úttörő oly vidám,
Ajkáról ki sem fogy a nóta.
Ha tábort üt valahol,
Sok kis pajtás így dalol,
Fújja estig kora reggel óta…

Nem, nem mentek el nálam itthonról, csak felelevenítettem magamban ezt kis dalt, amit annak idején, ha akartuk, ha nem, de mindenképpen valamennyi komcsi ünnepen muszáj volt elénekelnünk. Ez volt az úttörőmozgalom indulója, az elmúlt rendszer egyik legemblematikusabb dala. Azt hittem, hogy azok az idők, amikor ezt és az ehhez hasonlókat kötelezően kellett énekelni már soha többet nem jönnek elő.

Tévedtem.

Ajkán visszatértek az ötvenes évek. Schwartz Béla, emeszpés polgármester ugyanis arra utasította a Borsos Miklós Általános Iskola vezetését, hogy az iskola kórusa a várossá avatás 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen, a Mint a mókus fenn a fán című dalt adja elő. Aztán, hogy nyomatékot is adjon a kérésnek közölte, hogyha esetleg erre nem lennének hajlandók, akkor az önkormányzat nem fogja támogatni az iskola énekkarának a külföldi utazását.

Azért „korrekt” gyerek ez a Schwartz. Gondolom, meg akarja mutatni, hogy mekkora király ő helyben, mert hát október 29-én nem csak olyan kis ünnepség lesz, ami csak a helyi újságban lesz hír. Nem. Lesz emlékműavatás, kitüntetés átadás és persze maga a polgármester, pontosabban a tanácselnök is beszédet fog mondani. A nap fényét emeli, hogy Molnár Csaba kancelláriaminiszter is részt vesz az eseményen.

Mit mondhatna az ember, azért ezt a Mint a mókus nélkül megrendezni, tényleg gáz volna.

Apropó helyi újság. Nem tudom mennyire ismert, de tavaly Schwartz már egyszer az országos média középpontjába került, amikor utasítására elbocsátották a helyi laptól Peternics Mihály újságírót, akinek az volt a bűne, hogy az egyik helyi tudósításában le merte írni a város korábbi, fideszes polgármesterének a nevét. Ez pedig в Aйka город nagyon nagy bűn.

De visszatérve az eredeti történetre. Az iskola végrehajtja az utasítást és a dalt a gyerekek az őszi szünet ideje alatt, pluszfoglalkozások keretében fogják megtanulni. Gondolom a lelkesedés határtalan lesz, azonban a szülők nem nagyon tudnak, pontosabban nem nagyon mernek tenni semmit sem, hisz intő példa számukra a munkahelyét vesztett újságíró esete.

És ezek után mi jöhet még? Minden önkormányzati támogatást egy-egy újabb dallal kell majd megköszönni? Újra zengeni fog majd az Internacionálé, a Fel vörösök, proletárok és a Vörös Csepel?

Az, hogy Schwartz elvtárs otthon azzal szórakoztatja magát, hogy rongyosra hallgatja a Best of Communism CD-t, az azt hiszem, senkit sem érdekel. De mégis milyen alapon érzi felhatalmazva magát arra, hogy ezt mások gyerekeinek is kötelezővé tegye? Mégis milyen alapon képzeli magát kiskirálynak, aki mindent megtehet?

Milyen érdekes, hogy most valahogy egyik országos szoci vezető sem érzi úgy, hogy szólni kéne neki, nincs senki, aki azt mondaná, hogy Bélám, ezt már nem kéne. Ilyenkor soha nem hördül fel a balos média, ilyenkor nem ezzel van tele a retekklub, meg a telavivkettő. Vajon mekkora sipítozás lenne, ha valamelyik ellenzéki polgármester arra utasítaná az iskolaigazgatót, hogy a legközelebbi ünnepségen a Hitlerjugend egyik indulóját adják elő a gyerekek?

Az egész történet jól bemutatja a tipikus szoclib magatartás minden kétszínűségét, minden gusztustalanságát. A pofátlanságuk, a fölényeskedésük nem ismer határokat. Azt hiszik, hogy az átmentett vagyonnal és a hosszú évekre visszanyúló kapcsolatrendszerrel megkapták azt a jogot is, hogy egy-egy közösséggel fölényeskedhessenek.

De ezek már az utolsó erőlködések, a csillaguk mára már zuhanásban van. Hosszú évtizedek után végre újra eljön az idő, amikor az elvtársak többsége visszakerül a hétköznapok szemétdombjára, oda ahonnan jöttek.

Ahonnan annak idején a Párt kikaparta őket.