A második erő


Hét végén időközi parlamenti választás volt Újpesten. Mint tudjuk, a szoci jelölt győzött, valami nyugdíjas határőr. Második a fideszes lett vastagon lemaradva, harmadik helyen pedig a Jobbik jelöltje, Urbán Flórián focista végzett. Maszopos és „ballib” néven emlegetett hazaáruló körökben ez hurrázást váltott ki, és rögtön azt emlegetik, hogy megkezdődött a diktatúra lebontása. Na persze. Addig ne kapjanak levegőt. A dolgok jelenlegi stádiumában egy szocival több vagy kevesebb már úgyis mindegy. De különben Kiss Péter helyére került, úgyhogy nem lettek többen.

Két másik szempontból lehet jelentősége az ügynek.

Az egyik az, hogy így már ha a következő, februárban várható – Navracsics megüresedett helyét betöltő – időközi választáson is ellenzéki jelölt győz, akkor lőttek a Fidesz kétharmados parlamenti többségének.

A másik pedig: ki is a második erő?

A maszopszadi százfelé forgácsolódása miatt névlegesen a Jobbik lépett elő második legnagyobb támogatottságúnak, vagyis a Fidesz leváltása esetén az elsődleges esélyesnek, a váltópártnak. Névleg vagy ténylegesen? Döntse el ki-ki magának. Mindenesetre a Fidesz nyomban meglátta benne a hasznot, és elkezdte terjeszteni úgy, hogy a cukor amerikai barátaink és a judapesti zsidók is meghallják: tessék abbahagyni Orbán és a Fidesz-kormány nyírását, mert ha megbuknak, akkor csak annál cifrább lesz a helyzet, mert nem ám a szocik jönnek, hanem a Jobbik. A maszopnak és a zsidóknak ezért jött most ez az újpesti eredmény úgy, mint egy falat kenyér. Mert arra utal, hogy dehogyis a Jobbik jönne, és lám, nyugodtan lehet lőni az Orbán-kormányt, a bukása esetén mégis a maszop, pontosabban a kedves Gyurcsány jönne a helyére, shalom!

A kétharmad miatt tehát felértékelődött a februári időközi választás. Lesz ám felhajtás! A következő hónapokban ezen fognak rágódni, ezzel fognak etetni bennünket (a valós problémákkal foglalkozás helyett) politika gyanánt. Annyira, hogy máris vannak érdekes jelentkezők a posztra. Nemcsak Simicska, ő megér egy külön misét, róla majd máskor. Hanem a Török Gábor nevű politológus, egy különösen irritáló zsidógyerek is. A facebookos tudatfolyamát itt lehet nyomon követni. Korábban egy cikk erejéig itt a Radical Puzzle-on is foglalkoztunk vele, érdemes felidézni.

Politológus egyáltalán? Attól függ, mit nevezünk annak. Ismerjük az ilyeneket. Politológiát bárki végezhet az egyetemen, de ilyen állást véletlenül (ezt viccből mondom, mert dehogy véletlenül) szinte kizárólag zsidók kapnak, a többi mehet mosogatni a gyorsbüfébe. Ezek afféle „haladó gondolkodású”, „demokratikus”, „európai” figurák, magyarán ügynökök ilyen vagy olyan szinten, és már régen hadifogolytáborban volna a helyük, mert ellenséges diverzánsok.

Szóval ez a Török is indulni készül a veszprémi időközin.


És erre mit hallok tegnap?

A Jobbik – sőt személyesen Vona Gábor – bejelentette, hogy a Jobbik nem indít önálló jelöltet Veszprémben, hanem Török Gábort támogatja, tisztelve a függetlenségét.

Akármin már nem lepődöm meg, de ezt még én sem hittem volna.

Tátva maradt a szájam.

Ezt így a trambulinról?

Bizonyára lesznek majd lelkes, naiv, jóhiszemű radikálisok, akik megmagyarázzák – engem meg lehordanak –, hogy magát második erőnek tartó párt hogyan és miért nem indít – miért nem képes indítani - önálló jelöltet egy megyeszékhelyen. Frankón meg fogják magyarázni. Érvekkel vagy hangerővel, de meg lesz magyarázva. Nem tudom, hogyan, de majd kitalálják.

Azt is megmagyarázzák, hogy miért egy echte zsidó mögé állnak be. Egy ilyen különösen irritáló mögé. Azzal ne próbálkozzanak, hogy Török csak most tudta meg, hogy ő zsidó. Ez a süket duma már kilőve. Ráadásul politológia címén évek óta nyomatja a szoclib propagandát a zsidóktól jól ismert fölényes mosollyal. Ő, a ”független”. Hogy a plafon nem szakad le. Tessék bátran utánanézni. Ez a zsidógyerek lett a „nemzeti radikalizmus” produktuma? Nem irányváltás, hanem csak kommunikációs fejlődés? Néppárttá válás?

De majd megmagyarázzák nekünk.

8 kommentek:

Névtelen senki írta...

Megmagyarázom!
Bárkit is indítana a Jobbik, vesztene.
Menjen valaki más "martaléknak"!
/ martalék volt az a két-három ember, aki a törököket becsalta a magyarok csapdájába, ld. a XVI. század magyar harci módszereit./
Cél a 2/3 - ad megbontása veszteség nélkül.
Szegény Török (!) Gábor!
"A barátaimtól ments meg Uram, az ellenségeimmel majd elbánok!"
Erre nem fog sor kerülni.

Attila írta...

No, most már ott tartunk, hogy a Jobbik azt kénytelen támogatni, hogy Török Gábor nem indul.

Névtelen írta...

Hehe! Ezt találtam Törökről: "1998 és 2000 között az SZDSZ parlamenti képviselőcsoportja mellett működő Politikai Szakértői Intézet vezetője, 2006 és 2010 között pedig Sólyom László köztársasági elnök politikai tanácsadó testületének tagja volt." No mindegy... Ha összeesküvés elméletet akarok kreálni, akkor azt mondanám Vona okkal állt be a fickó mögé, viszont az ok némileg túlnyúlik a jobbik berkein. Török nyilván a fidesz-szel elégedetlen táborra épít aminek politikailag tudatos részét képezik a ballib szavazók akiknek viszont nagy mumusa a jobbik, akikre valószínűleg riasztólag hat, hogy a gonosz zsidócigánystbstbstb gyűlölő jobbikosokkal kerülnek egy platformra. Innentől kezdve jó kérdés, hogy ez a támogatás valójában nem a gyengítést célozza-e? No és persze kinek az érdekében áll be a jobbik egy zsidó politológus mögé és közben állítólagos második erőként nem kínál alternatívát saját választóinak? A könnyű válasz miatt ez csak 100 forintos kérdés.

Sz.K. írta...

Lehet, hogy Török meglátta, GiróSzász havernak mennyire sikerült "megtollasodnia"a politizálódásból ( 120 ágyas szálloda, meg minden) és egyszerüen csak eljátszott a gondolattal, hogy akkor ö is szinre lép Csak ennyi .De úgy tünik, gyorsan meggondolta magát! Miért is?

Névtelen senki írta...

Mára már megmagyarázták!
A trambulinról. Vastag sugárban.
Teszteltem az embereket.

Névtelen írta...

Antall József vezéralakja volt egy jól működő ország szétverésének, kiárusításának, szétlopásának. Személyét minősíteni nem lehet, a magyar föld ezt az árulót békességgel be nem fogadja. Nem csoda tehát, hogy Orbán és a többi hasonszőrű dicsőíti ezt a kártékony szabadkőművest. Egy alomból valók, a haza nyomorba döntése árán lettek azok, akik. No lehet moderálni!

Névtelen írta...

Apja, id. Antall József, egy zsidó "nővel" lealacsonyodván keveredett, (fiúgyerek anya jellemét örökli!) 1945-ben a Népgondozó Hivatal vezetőjeként 200 000 német kitelepítésének egyik fő felelőse, a háború alatti "zsidó mentéséért" Világ Igaza elismerésben részesült, a kommunizmusban együtt műkődött a rendszerrel. Fia már zsidó hazaáruló lett.

Névtelen írta...

Kedves olvasók! Ez volt Freca utolsó cikke (hacsak nincs a talonban korábban küldött), mivel ma reggel eltávozott az élők sorából. Isten nyugosztalja!

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló