Hétköznapok Abszurdisztánban - 1326. rész


Történt, hogy egy szép őszi napon Kövér László, Abszurdisztán jobboldali többségű parlamentjének elnöke úgy döntött, hogy a világ dolgainak állásáról interjút ad a kormánypárt házi tévéjének, amit nemes egyszerűséggel nevezzünk most csak HírTV-nek.


A csatorna természetesen azonnal helyt adott a kérésnek és a riportot berakta főműsoridőbe. Azonban, hogy a beszélgetésbe még véletlenül se csússzon hiba, hogy az üzenet biztosan és maradéktalanul átmenjen, az eszmecserét gondosan megtervezték, a kérdéseket előre leegyeztették, majd a már említett derűs nap délelőttjén mindezt rögzítették is.

De az előkészületek itt még nem értek véget.

Annak érdekében, hogy tényleg semmi se legyen a véletlenre bízva, legfőképp a nézettség ne, a műsort előre beharangozta a kormánypárt Magyar Nemzet című házi napilapja is. A lap internetes portálja öles betűkkel hozta a hírt: „Kövér: Nem tűrjük, hogy az unió kioktasson minket”. Aztán cikk idézni kezdett a riportból, amit az este folyamán stílszerűen a Magyarország ÉLŐ-ben című műsorban szándékoztak leadni, felvételről:
„Charles Gáti hivatalosan nem része az amerikai külügyi előkészítő apparátusnak, informálisan azonban nagyon bensőséges viszonyt ápol a Clinton-adminisztráció tagjaival, így a ma hivatalban lévő külügyminiszter asszonnyal is, ezért, amit ő ott megfogalmazott egyfajta informális fenyegetésként, azt most az amerikai külügyminisztérium hivatalos vagy félhivatalos politikájává teszi.”

És nagyszerű előkészületek ellenére itt egy piciny kis guanó került a rendszerbe.

Az Egyesült Államok külügyminisztere ugyanis férfi, úgy hívják, hogy John Kerry. Kövér László valószínűleg Hillary Clintonra gondolt, de ő már 2013 februárjában leköszönt a posztról.

Nem tudom, ki hogy van vele, de azért az nem lenne nagy baj, ha a parlamenti házelnök tisztába lenne legalább azzal, hogy a nagyobb országokban ki milyen pozíciót tölt be. Alkalom adtán még jól jöhet. Vagy valami.

A ”kis” bakit persze azonnal kiszúrta és szóvá tette néhány újságíró, de a kormánypárti reakció nem az lett, hogy „jaj, bocsánat, hibáztunk”, hanem az, hogy utólag kivágták az ominózus mondatott mind az írásos anyagból, mind a tévériportból. És már kész is. Soha nem is volt ilyen kis malőr, soha nem is hangzott el ilyen mondat.

A gyanútlan szemlélődő pedig kezdi magát az 1984-ben érezni.

„Óceánia mindig is Keletázsia ellen viselt háborút.”




[Az internet viszont nem felejt. Az eredeti mno.hu cikk IDE kattintva látható, az orwelli pedig ITT olvasható.]

3 kommentek:

Névtelen senki írta...

A képi melléklethez.
Anno, az 1968 előtti években egyetemi oktatóm jóvoltából -tévedés ne essék Betlen Oszkárnak hívták - volt egy párnapos belépőm az MSZMP ezen intézményébe.
Kíváncsi voltam a Mein Kampfra, és akkoriban csak ott lehetett elolvasni!
A szemináriumon kellett beszámolni a műről. Nem dicsértem meg, mert borzasztó bunkó gondolatai voltak. Akárcsak mai politikai elitünk színe -javának!
Igaz, én nem a Münnich Ferenc utcában laktam, hanem a Szentháromság téri kollégiumban, amely valóban jó kollégium volt!
Mintha Vida Ildikó ténykedése némi árnyékot vetne Bibó István nevére! Nem hiszem, hogy maga a névadó -akit szintén személyesen ismertem- büszke lenne az itt tömörülő "egyénekre". Sajnos, az Ő leszármazottai nem olyan rámenősek, mint teszem azt Klebelsberg miniszter úr utódai!
A lehulló alma néha messze gurul, és ez igaz politikusi gárdánk fel-és lemenőire.

Egy megjegyzés a bakihoz: Mi az a Clinton adminisztráció?
"informálisan azonban nagyon bensőséges viszonyt ápol a Clinton-adminisztráció tagjaival"?
Te jó ég, mi lett az Obamával?
Ez is blama Bajszikám, de hát egy Bibó kollégistától csak ennyire Fussa.
Vagy f()ssa.

Németi Juci írta...

Anyám szokta mondani: Fiam, vigyázz, a titkot még a sült tyúk is kikaparja! Ezért kommunistáznak ezek mindig annyit!

Barrabban írta...

Nekem egyből a Terry Gilliam-féle Brazil című alkotás jutott az eszembe. Ott még könnyebben emészthetőbb és szarkasztikusabb formában mutatják be az efféle helyzeteket.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló