Becsókolás



A közhely megtestesül: ez a kép aztán valóban többet mond ezer szónál. Éppen a napokban járja be az internetet egy képsorozat, amelynek ez az egyik tagja, és mind azt ábrázolja, amit egyszerűen nem akarunk elhinni a szemünknek.

Olyan pápa ez, mint a többi?

Ne legyenek illúzióink, a történelem folyamán két évezred alatt mindenféle csibész, zsivány, linkóci és fura pápa is ült már Szent Péter trónusán. De amit most látunk, az vadonatúj.

Már rögtön a megválasztásakor hallottam olyan hangokat, hogy nicsak, ez itt egy zsidó. Az arcvonások alapján. Én konkrétan nem tudom eldönteni. Lehet, hogy az. A katolikus egyházban zsidó is lehet pap. Bezzeg a zsidóknál elképzelhetetlen és kerek perec tilos, hogy olyanból legyen rabbi, aki nem zsidónak született. Ki a toleráns, ki a kirekesztő, ki a rasszista?

De mint Szegedi Chanádnál, jelen esetben sem a származás a fő gond vele. Hanem amit művel.

Tudatában van annak, mit tesz? Milyen szimbolikus hordereje van ennek?

Minden bizonnyal. Persze hogy tudatában van. Ugyanúgy, mint ahogyan a fősodratú média is, amely mélységesen elhallgatja, eltitkolja ezt az eseményt és jelenetet. Legalábbis nálunk. Izraelben bezzeg mutogatják, a zsidók közt szépen terjed, a legnagyobb örömükre. Még egy skalp! Nem akármekkora.

Magától, önként, saját ötletből teszi? Nagyon valószínűtlen. Ezt megrendelték tőle. Képzeljük el azoknak a lelkivilágát, akik ilyet kérnek.

És képzeljük el a hatalmukat. Ehhez aztán valóban óriási hatalom kell. Csak úgy egymagában a pénz nem lenne elég. Egy mindent átitató totális hatalom kell hozzá. Azt a hatalmat pedig mi mindenre lehet még használni. Lényegében bármire. Mindenre. Világuralomra, szó szerint.

Eszünkbe jut az előző pápa lemondása. Évezredes hagyományt tört meg vele. Nyomós oka kellett legyen. Vagy egy ekkora hatalom intézte. Miért is mondott le Josef Ratzinger? Nem tudjuk. Nem kötötték az orrunkra. Volt egy hablaty, hogy idős már. De amikor megválasztották, ezt előre tudni lehetett. Az egészségi állapotának romlásáról sem hallottunk. Köszöni, megvan – öregesen, csendesen, de megvan. Akár még mindig pápa lehetne.

Kellett a helye. Valamilyen céllal. Annak a hatalomnak, amely akár a Római Katolikus Anyaszentegyház pápáját is képes cserélgetni. Kívülről.

Mindeközben konferenciázgatnak, és ezeknek a témája jééé, mi más – nyilván véletlenül –, mint a katolicizmus közelítése a zsidó valláshoz. Nem fordítva, hanem ebben a szereposztásban. Erdő Péter, a magyarországi katolikus egyház feje ezek során azt hangsúlyozza, hogy a zsidó vallás az „idősebb testvér”, meg hogy az igaz keresztény nem lehet antiszemita.

Miért kell úgy hangsúlyozni, hogy „idősebb” testvér? Ha már mindenképpen testvérnek akarja beállítani, akkor nem volna elég az, hogy testvér? Á, dehogy. Idősebb! A domináns. Ezt kell éreztetni.

Az ám, Erdő Péter.

Á, hagyjuk inkább...

Én már csak egyet nem értek. Hogy ezen képek láttán legkésőbb mostanra miért nem eszmél rá mindenki arra, hogy mi folyik körülöttünk világméretekben? Hogyan fordulhat elő, hogy sokak számára még mindig nem világos az ábra?

19 kommentek:

ProliProfil írta...

"Hogyan fordulhat elő, hogy sokak számára még mindig nem világos az ábra?"

Egyszerű.
Hülyékkel vagyunk körülvéve. Mindenütt, mindig, de napjainkban különösen.

Névtelen írta...

Egyelőre még Jézus gyilkosainak kezét csókolgatja. Idővel biztosan megtalálja, mit akart igaziból csókolgatni.

Mi volt Jézus Urunk véleménye a zsidókról? János 8.42-50.

Mihuel írta...

János 8.

eSzeL írta...

Érdekes füzetet adott ki 1933-ban Pálú Károly nyugalmazott református főesperes A Magyar Nemzet őstörténete és a Zsidóság címmel. Ebből idézek: "Jézus vér szerint galileai, tehát fajilag kevés köze van a zsidósághoz; hitének pedig éppen semmi köze a zsidók vallásához. Ha mégis hasonlítani akarnánk, akkor ő a tűz, a zsidóság a víz; ő a déli napfény, a zsidóság az éjféli sötétség."
Milyen idősebb testvér? De jellemző a keresztény papokra, hogy ott a sábeszdekli a fejükön.

Névtelen senki írta...

"Miért kell úgy hangsúlyozni, hogy „idősebb” testvér?"
Kell.
Merthogy Káin volt az elsőszülött, a földművelő, aki nevének jelentése szerint "kovács".
Ábel másodszülött, és pásztor.

Én meg szerencsétlen kertet túró vagyok, akinek kerítését a szomszéd tüzelő szukája miatt kikezdték a kan kutyák.
Sikeresen, mert a szomszéd nőstény kutyája hetet ellett!
Idézet következik a krónikástól:
"A zsidó történetíró Iosephus Flavius azt írta, hogy "A régi hagyomány szerint Ádámnak 33 fia és 23 leánya született".
Remélem ennyi elég!

Karina írta...

Szeretnék én annyi forint felett rendelkezni, ahány zsidó kábit minket a " zsidókereszténység" nevében. Akkor most nem itt pötyögtetném a gépet, hanem a hasamat sütettném valamelyik tengerparton , mondjuk egy saját nyári rezidencián. Jaj de jó lenne!

Névtelen írta...

Sandor irta
Mit kell azon annyit csumpogni a papa elvtars kinek csokol kezet.Azok ott a vatikanban megiszak egymas labvizet is minden Husvetkor.
Szerintem egyszerre nem lehet valaki kereszteny es Magyar.
Mert Magyar nak lenni kivalsag.Keresteny meg par $ akar milyen kobor cigany is lehet. Vagy neger hotentotta sot meg buzi is

Látó írta...

Szégyen.
Rendes katolikus most kitér.

Névtelen írta...

Sandor irta
A keresztenyek SATAN IMADOK ! Furcsa tessek csak elovasni a biblia szandekossan kisbetuvel Mozes elvtars IV konyvet Numbers angolul 31; 17-18 de lehet tovabb is olvasni a "konyvek konyvet" Kosz En nem kerek belole.NEKEM MAGYAR HITEM VAN A Mozes 31; 17-18 stalin elv kezikonyvkent hasznalta......

Szt. László írta...

A pápát is meg kellene vizsgáltatni, vajon normális-e, vagy sem. Én még akkor sem csókolnék kezet egy otromba zsidónak, ha a főnököm lenne. Úgy látszik, hogy a pápa egy kikeresztelkedett zsidó "ember", aki erdőpéterrel azonos szinten van...

Hunor írta...

Egy helyen nekem is becsókolhat minden csuhás meg vöröstengerészgyalogos.A legnagyobb maffia banda :)

Ferenc írta...

Nem feltűnő, hogy hirtelen két volt pápát kellett szenté avatni? mert hát a közel múltban olvastam valamelyik közbutító újságban, hogy a zsidók eldöntötték, hogy Ferenc pápa az utolsó egyházfő a katolikus egyház élén. Tehát, több pápa nem lesz s így szenté avatás sem.

Névtelen írta...

Sandor irta
Kedves Ferenc,honnan veszi kerem es az utolso papa elv.?Az egyhaz az "nagyvalalat" ami sok sok $ hoz.Amig $ lesz papa is lesz. A vilag nagyreszet hulyitik a vallasok.Ugyan mar miert? $ ert ! Amugy a papak mar nagyonregen a "vilagmergezok" spargan rangatott bohocai.
Az is erdekes amit ir " a zsidok eldontottek" no es ki dontotte el a zsidokat? Mert ami a felszinen van az csak szinjatek egy sokkal magassabb helyrol ami lathatatlan meg a magaspolcon uloknek is.
tisztelettel Sandor

Névtelen írta...

Kedves Sándor, gondolt már arra, hogy megtanuljon magyarul? Ezzel is emelhetné magyar hitének színvonalát...

Névtelen írta...

Sandor irta valaszkent
Kedves tanar elvtarsno! En az az jomagam joltudok magyarul.Neha felrenyulok az elofordulo hiba.Nem csak nalam de szazaknal.Az elvtarsno kivanna a "jo magyarja" melle beszelne jonehany nyelvet mint jomagam vagyis en.Maga cinikus elvtarsno.Magyarnak lenni nem helyesirasi verseny. Megannyi ez az jo magyar nevvel mint pl Lomjapataki Bela volt verbiro biztos kituno volt Magyar nyelvbol megse volt Magyar Maga nem zsido, rosszabb kereszteny.
Az en Magyarom legalabb olyan jo mint ahogy a Radical Puzzle magyarul van.
Hogy ossze alljon a kep elvtarsno.
Vidam napfenyes udvozlettel Sandor

Rozsdás írta...

Tisztelt elötem ,fentebb írok,kik tanárok,vagy tanárnök,elvtársak,vagy elvtársnök,- ja bocs,hisz a " nöt " kellett volna elsönek emlitsem.--Hibáztam,sajnálom,na de emberi dolog !! Valóban nem lehet a " helyesírás " útán valakit a magyarságárol megitélni,van ki mellé nyúl,van ki nem. Na de ,már azt se tiltsuk meg egymásnak,hogy ki-kinek,ki-kivel,ki-kit.... na meg sorolhatnám e gondolatmennetnek a lehetöségeit.- Legyünk szabadok,gondolatban,cselekedetben,de föleg " hit "-ben,de ne feledjük," erre kérve mindenkit ",hogy emberek maradjunk,mind ezekben !!!- Lehet az elötem írogatok,több informáciokkal rendelkeznek,legyen az a " biblia ","Mozes könyve ", avagy azoknak a titkos " törvénykönyve ",kik mindenkit " goj "-nak neveznek,ki nem vérbeli rokon velük,- ne feledjük,mind az mit ott ólvashattak,valakitöl le írt " szó;mondat;gondolat;történet;òda;- vagy mondjam azt " mese ",hisz manapság is " elmesélik " a valóságot az emberek kedvük szerint !!!- Na de bocs a saját gondolataimért,gondolkodtam,igaz pötyögtem is közben,de maradok tisztelettel mindenki iránt,-ki tisztel emgem is !!!!!

erno írta...

Nem értek egyet azzal, hogy a Pápa ezt valami külön megrendelésre, külső erő nyomására tette. A "romlás" ennél sokkal alaposabb. Ha ehhez az aktushoz valamiféle külső erőre lett volna szükség, akkor ez azt jelentette volna, hogy "alapértelmezett módban" a Pápa legalább lélekben más véleményen van. De szerintem nincs. Az "átalakítás" már annyira tökéletes, hogy a pápai posztra csak olyan ember kerülhet, aki már belsőleg is így gondolkodik. Ugyanúgy, ahgy a politikusok esetében. Már eredetileg bizonyos torz lelkülettel kell rendelkezni ahhoz, hogy valaki sikeres politikus legyen. Egyszerűen az ilyen nem lehet becsületes ember. Persze megjátszhatja a becsületességet, de ha a lelke mélyéig becsületes, akkor maximum valami falusi polgármester lehet, de talán már az sem.

Karina írta...

Hogy milyen az egyetemes katolikus egyház ? Zsidókeresztény! Ha nem az lenne, nem lenne! Bocs a hívőktől.

Névtelen írta...

Hogy itt mnnyi okos ember van! :D

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló