Minden áldott nap


Ha minden így megy tovább, ha kitart még egy kicsit a nagy lendület, akkor akár még az is előfordulhat, hogy előbb-utóbb Horn Gyulából szentet faragnak az elvtársak. Az EP szocialista frakciójának magyar tagjai karöltve a németekkel ugyanis azt kezdeményezték, hogy az Európai Parlament épületében termet nevezzenek el Horn Gyuláról, mondván Magyarország uniós csatlakozásának tízedik, valamint a ’89-es határnyitás 25. évfordulója erősen indokolttá teszi, hogy ilyen módon is megemlékezzenek az akkori eseményekről.

Jó, jó – mondhatnánk, de miért pont Horn Gyula az, akiről termet kell elnevezni emiatt? Miért pont egy pufajkás gyilkosnak kell emléket állítani az Unió, a ”demokrácia” központjában? Persze azt értjük, hogy az egykori internacionalisták mára átváltoztak globalistává és így a szerves fejlődés során olyan elődöket tisztelnek, mint Horn Gyula, kommunista karhatalmista, de akkor is. Ennyiből Biszku Béláról is elnevezhetnének egy termet, vagy egy folyosót, vagy valamit. Mi lenne a lényegi különbség?

A probléma feltűnt Surján Lászlónak is, aki levélben tiltakozott az illetékes bizottságnál és kérte, hogy a döntéshozók ne fogadják el a szocialisták javaslatát, mivel „Horn Gyula megítélése megosztja a magyar társadalmat, a korábban betöltött szerepe, illetve az 1956 utáni tevékenysége miatt.”


Még meg sem száradt az aláírás a tiltakozó levélen, Szanyi elvtárs már sajtótájékoztatót hívott össze a példátlan eset miatt az MSZP székházba, Horn fejszobra elé.

„Határozottan visszautasítjuk, hogy bármilyen fideszes, KDNP-s, bármilyen egyéb tisztségviselő Horn Gyulát tagadólag vegye a szájára. A magunk részéről - és ezért tartjuk itt ezt a sajtótájékoztatót - a lehető legnagyobb tisztelettel emlékezünk meg Horn Gyuláról, nem csak évforduló alkalmával, hanem minden áldott nap” – közölte Szanyi Tibor.

„Minden áldott nap.”

Akkor ezt is megtudtuk.

Mi derülhet ki még?

6 kommentek:

Névtelen senki írta...

Mi derülhet ki még?

Már el is nevezték!

"Na és?"

Névtelen írta...

Decens, alkoholista megélhetési patkány.

Névtelen írta...

Horn Hall, Kádár Corridor, Lázár buffet, Losonczi closet, Biszku meeting room, and the Killer's house.

Made in EU.

NSP írta...

Nincs ebben semmi meglepő. A világ kretén, mint Szanyi mögött Horn szobra. Ő maga is az. A legszebb az egészben, hogy arra játszik, hogy majd róla is valahogyan így emlékezzenek meg. A legszebb pedig az, hogy amikor erre a bejegyzésre már senki sem fog emlékezni talán még Szanyi emlékmúzeum is lesz.
Ha így haladunk, pár év múlva senki nem fogja ezt viccnek venni...

Névtelen írta...

A németek "horngyula" pártiak, a magyarok NEM..., horn igen kevéssé tehetett a határok megnyitásáról. Inkább akkor lennének a németek korrektek, ha Magyarország hiteleit kifizették volna a németek kiengedése következtében, hiszen ez indította el Németország egyesítését.

Anna írta...

...minden áldott nap, amikor többször is meghúzzák a vodkás üveget. Érthetetlen viszont, hogy a határnyitással kapcsolatban miért nem szólalnak meg azok az emberek, akik tényleg elősegítették az akkori fejleményeket. H. Gyula csak lefölözte az eredményt, miután végiggondolta, mekkora haszna származhat ebből, minden befektetés nélkül.

Megjegyzés küldése

Kedves Kommentelők!

A könnyebb és legfőképp az értelmesebb kommunikáció biztosítása érdekében, szeretnénk mindenkit arra kérni, hogy a hozzászólásaitokat valamilyen névvel tegyétek meg.

Ez a "Profil kijelölése mint:" legördülő menüben a "Név/URL-cím" lehetőséget választva, majd a név beírása után az URL sort üresen hagyva, végül a "Tovább" gombra kattintva egész egyszerűen megtehető.

Köszönjük!

Radical Puzzle

 
látogató számláló